Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)
1992-10-30 / 255. szám
6 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG .PÉNTEK, 1992. OKT. 30. Ma délután a Miskolc, vasárnap a Kőbánya játszik Szegeden A diák röplabdázók nem torpanhatnak meg! Jenei a papírforma-eredményekről A magyar szempontból legérdekesebb találkozón Oroszország biztosan győzte le a csoport leggyengébb tagját, Luxemburgot (2-0). Az összecsapás inkább hasonlított jégkorong-mérkőzésre, mint labdarúgó párharcra. A moszkvai Lenin-stadiont ugyanis jég és hó borította, a hőmérséklet pedig -6 Celsius fok volt. Ausztria és Törökország válogatottja - az utóbbi igaz csak a hajrában - végül is egyaránt háromgólos győzelmet aratott Izrael (5-2), illetve San Marino (4-1) ellen. A Práter-stadionban 20 000 ezer néző biztatta Ernst Happel tanítványait, akik közül elsősorban a Werder Bremenben profiskodó Herzog ,,villogott". Az első félidő utolsó három percében szerzett két góljával tulajdonképpen eldöntötte a két pont sorsát. Az ankarai találkozó igazi érdekessége pedig az volt, hogy San Marino válogatottja végre gólt tudott lőni és ezzel a 87. percig úgy tűnt pontot rabolnak a miniállam A szerdai négy labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen három hazai - papírforma - győzelem született, a LitvániaLettország találkozó pedig döntetlenül végződött (l-l), ami egyformán jó és rossz is a két együttes számára. A 90 perc igazi jelentősége inkább az volt, hogy a két nemrég függetlenné vált ország válogatottja megmérkőzhetett egymással. legjobbjai. Aztán három perc alatt hármat „kaptak"... Jenei Imre szövetségi kapitány véleménye a szerdai találkozókról. - Tulajdonképpen nem nevezhető meglepőnek egyik eredmény sem - mondta. Úgy gondoltam, az oroszok talán nagyobb különbségű győzelmet aratnak, de a 2-0 végül is a két pont biztos megszerzésétjelenti számukra. Figyelemre méltó, hogy Pa vei Szadi rin kapitány sok idegenlégióst hívott haza erre a mérkőzésre is. - Izrael ellen a magyar válogatott 0-0-ás döntetlent ért el Budapesten, az osztrákok 5-2-re verték őket. Ehhez mit szól? - Láttam egy összefoglalót a mérkőzésről. Meg kell mondanom, hogy az eredményt reálisnak tartom. Az izraelieknek 0-0-ás állásnál volt egy óriási helyzetük, amiből végül is kapufa lett. Fontos lehet viszont a számukra, hogy két gólt szereztek. Úgy gondolom, ha a budapesti mérkőzésen berúgjuk a helyzeteinket, mi is hasonló különbséggel nyerhettünk volna. Igaz, nem rúgtuk be... - Tudomásul kell venni, hogy az úgynevezett kiscsapatok egyre inkább felzárkóznak az európai átlaghoz. A szerdai találkozók is ezt bizonyítják. Törökország például csak igen nehezen tudta „legyúrni" a teljesen esélytelen San Marinót. Ma már minden mérkőzés teljesen nyitott - fejezte be nyilatkozatát a kapitány. Magyar Kupa-menetrend A CSLSZ versenybizottsága elkészítette a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének versenykiírását. Ezek szerinl a megyei bajnokságok november 7-i és 8-i fordulói egyben a kupa előselejtezői lesznek. Ezeken a mérkőzéseken a továbbjutó csapatok sorsolás útján kerülnek az első fordulóba, melynek időpontja: 1993. február 27-28. Dr. Rébeli Sz. József a megye MOB-delegátusa A Magyar Olimpiai Bizottság december 12-én tartja - az alapszabállyal összhangban tisztújító közgyűlését. Ennek szellemében kereste meg a MOB, a megyei közgyűlés vezetőjét, hogy a sportági szakszövetségekkel konzultálva jelöljék ki, vagy egyetértés esetén erősítsék meg, a megye részérói korábban delegált személyt. Tekintettel arra, hogy a Csongrád Megyei Közgyűlés által korábban delegált dr. Kereszty Béla budapesti munkahelye megnehezíti a megyei érdekek képviseletét, ezért a megyei sportigazgatóság, valamint tizenhárom szakszövetség egyetértésével a megyei közgyűlés dr. Rébeli Sz. Józsefet, Szentes polgármesterét javasolja ezen funkció betöltésére. A MOB megyei delegátusának sportmúltjáról csak annyit, hogy edzósége alatt jutott fel a szentesi vízipolócsapat az OB 1-be, s vált ott stabil résztvevővé. Korábban nyitnak a teniszpályák Tegnapi lapszámunkban közöltük, hogy a Szeged Város Minőségi Versenytenisz Sportjáért Alapítvány október 31.-től a nagyközönségnek is rendelkezésére bocsátja a Derkovits fasori (volt Délép-stadion) fedett teniszpályáit. Félreértésből nyitásként szombat délutánt írtunk, holott már reggel 7 órától igénybe vehetők a pályák, egyébként naponta reggel 7-től este 10 óráig lehet teniszezni. Gerebecz elsősége Néhány nappal ezelőtt Szolnokon tartották a serdülő ökölvívók országos bajnokságát, ahol a Móra Ferenc DSE fiataljai is kötelek közé léptek. Az eseményen a 34 kg-os Orosz György (edzője Tímás József) a dobogó második fokára állhatott, míg a 49 kg-osok kategóriájában Gerebecz József a legjobbnak bizonyult. (Edzője: id. Gerebecz József.) Tippeljen velünk... ...Dancsó Gáspár Egy hetes szünet után - október 23-án mi is „ünnepeltünk" - ismét megkértünk egy labdarúgást kedvelő urat, hogy „tippeljen velünk". A 40 esztendős Dancsó Gáspár az MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézetében dolgozik az elektromos részleg csoportvezetőjeként, és büszkén hangoztatja, hogy már gyerekkora óta a sport jelenti számára az igazi kikapcsolódást. Szinte minden sportágba belekóstolt, ám mostanában már csak a teniszezésre jut ideje. Sokáig a Szeged SC focistáinak egyetlen hazai mérkőzéséről sem hiányzott, de az utóbbi időben már nem szívesen látogat ki a Tisza-parti stadionba. Na nem azért, mert újabban lustálkodni szeret... Hat forduló „elszaladt" már az NB l-es női röplabda-bajnokságból, és sokak örömére a B csoportban szereplő Szegedi DRE együttesének ez idáig inkább elégedettségre, semmint bánkódásra volt oka. A diákröplabdázók ugyanis ötször nyertek, és csupán egyszer - a felsőházból kiesett Kaposvári Tungsram ellen - vesztettek, így e pillanatban a tabella második helyén állnak. A hét végén Ducsai Géza gárdájának két alkalma is lesz, ana, hogy megerősítse pozícióját. Csókásiék ma délután, 16 órakor a Miskolcot, vasárnap 15 órakor pedig a Kőbányát fogadják a Tabán iskolában. - Nem akarok utólag okosnak tűnni - kezdte beszélgetésünket a Radnótiban is oktató edző, Ducsai Géza de úgy érzem, két hete a Kaposvárt is „elkaphattuk" volna. Sajnos, kulcsjátékosaink közül néhányan iskolai elfoglaltságuk miatt (azaz önhibájukon kívül) nem tudnak eleget „Nemcsak a labdarúgásról szól, ez a könyv egy fejezet a történelemből" - íródott Franz Beckenbauer november 10-én megjelenő új könyvének előszavában... A „Császár" ismét írói elhivatottságot érzett, amely ezúttal 240 odalon teljesedik ki. Az egykori játékossztár, az 1990-ben világbajnokságot nyert német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a nagymúltú (és jelenű) Bayern München jelenlegi alelnöke, ezúttal sok mindenről ejt szót. edzeni, és ez komoly hátrányt jelentett-jelent számunkra. Ki kell mondani: még nincs mindenki tökéletes fizikai állapotban... - Akárhogy is, nagyon úgy fest, hogy a Kaposvár mellett az SZDRE „ér(het) oda" a csoport első két helyének valamelyikére. - Azért a miskolciakról sem szabad megfeledkezni! Két orosz légióssal erősítettek, ráadásul Sztyepanok és az Egerből igazolt Urbancova egymaga is képes meccseket eldönteni. Ettől függetlenül pénteken délután, hazai környezetben „illik" legyőzni őket. - A vasárnapi ellenfél, a Kőbánya sokkal „ kellemesebb " játszótársnak ígérkezik. - Nem becsülöm le a fővárosiakat, de azt mondom: ha nem tudjuk őket megverni, akkor adjuk vissza az igazolásokat, és hagyjuk abba a röplabdát! Szombaton Kick-box karateverseny A Combat „D" SC és a Harcművészetek Csongrád Megyei Szövetségének szervezésében október 31-én az újszegedi Sportcsarnokban rendezik a Combat-Securikor Kupa küzdelmeit, amely nemzetközi felnőtt, egyéni és csapatverseny lesz. Az eseményen a teljes magyar élgárdával német, osztrák és ukrán sportolók (közöttük világ- és Európa-bajnokok) veszik fel a „harcot." A várhatóan izgalmas szombati program selejtezői 11 órakor, míg a döntők 11 órakor kezdődnek. Jegyeket 8.30-tól a helyszínen válthatnak az érdeklődök. Megvan a harmadik győzelem Néhány nappal ezelőtt megkezdődött a magyar biliárd bajnokság, melynek első és második fordulójában a szegedi Magic Pool Club versenyzői előbb a budapesti Kontact együttesét, majd a kaposváris Biliárd Clubot is legyőzték. Ezt követően Kazincziék Zalaegerszegre látogattak, ahol a helyieknél is jobbnak bizonyultak. Olai BSK (Zalaegerszeg)Magic Pool Club 1-4. A szegediek pontszerzői: Kazinczi Tibor, Kószó Gábor, Petrina György, Kovács István. Csapatvezető: Mihály Ferenc. Kistelek, 13, Aczél T. BordányTisza Új, Bordány, 13, Bokor. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály. Nagymágocs-FerenCszállás, Nagymágocs, 13, Marczi. Szentes-Szegvár, Szentes, 13, Bajnóczi. ZsombóCsanádpalota, Zsombó, 13, Farkas. Szatymaz-Kiszombor, Szatymaz, 13, Fordó. Tanárképző-Tömörkény, Kisstadion, 13, Molnár. JATE-Csanytelek, Textilpálya, 13, Sipos. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály. Tiszasziget-Ásotthalom, Tiszasziget, 13, Jakus. Öttömös-Röszke, Öttömös, 13, Dudogh. Gyálarét-Kübekháza, Gyálarét, 13, Terhes. Mórahalom II-Domaszék, Mórahalom, 13, Bodor. Pusztamérges-Szőreg II.. Pusztamérges, 13, Kalmár. ÁT Főiskola-Algyő, Kisstadion, 13. Ópusztaszer-Baktó Sz., Ópusztaszer, 13. Petőfitelep-Bordány II.. UTC-pálya, 13. Kövegy-Szikáncs, Kövegy, 13. Pitvaros-Királyhegyes, Pitvaros, 13. ÁrpádhalomDerekegyház, Árpádhalom, 13. HÉTFŐ „Radnóti hétfők" kispályás labdarúgó-bajnokság: Fesztivál-Alfa 16.30, Domet-Kisbojtár 17.30, Gabona-SZOTE, 18.30, FaVilla-Erirra 19.30, Radnóti-Bokafogó 20.30. NB I.: VASAS-FERENCVÁROS Kilencéves korom óta az angyalföldieknek szurkolok, így nehéz lenne elfogulatlanul jósolni. Nem titkolom, szívem szerint „fix egyesre" venném ezt a mérkőzést, ám az eszem azt mondja: a két fővárosi együttes megosztozik majd a pontokon! A DM tippje: 2 NB II.: SZEGED SC-BAJA Egyszer minden sorozat (még a legrosszabb is...) megszakad, persze csak akkor, ha Bogdán „tanár úr" is úgy akarja. Sokkal egyszerűbb lenne a tippelés, ha az „Öreg" még mindig a szegedi védelmet irányítaná. Ő viszont most Baján játszik, így a vendégek sem esélytelenek. Bármelyik csapat nyerhet... A DM tippje: X,2 NB III.: SZEGEDI VSE-NAGYSZÉNÁS A vasutasok legutóbb nyemi tudtak Vásárhelyen, és ez azt jelzi, hogy kikerültek a gödörből. A Nagyszénás ugyanakkor nem remekel, csak a tizenötödik helyen áll a tabellán. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom: dr. Tóth János gárdája simán nyeri ezt az összecsapást. A DM tippje: 1 MEGYEI I. OSZTÁLY: SZŐREG-MÓRAVÁROS Nem vitás, vasárnap a forduló rangadóját játsszák Szőregen! Az élen álló hazaiak érzésem szerint képesek legalább egy góllal legyőzni a második helyen tanyázó móravárosiakat, azaz biztos vagyok benne, hogy Széli János fiai néhány nap múlva már két pont előnnyel vezetik majd a táblázatot. A DM tippje: 1, X RÉTHI Kulisszák mögé is pillantott a Császár A könyv címe szabad fordításban: „Én, és ahogy valójában történtek a dolgok". Beckenbauer visszapillant játékosmúltjára, amely természetesen egybefonódik a minden idők legjobb német labdarúgóválogatottjának házatáján zajlott eseményekkel, de bepillantást enged az 1986-os és 1990-es labdarúgó világbajnokságok kulisszái mögé is. Elemzés alá vesz jó és rossz tapasztalokat egyaránt. A könyv a „labda bűvkörén kívüli" témákról. például megélhetést nehézségekről, emberi kapcsolatokról is átfogó analízissel szolgálhat azoknak, akik a Császár lába után szavait is aranyat érnek becsülik. Továbbjutott a Szegedi Postás A minap a kosárlabda Magyar Kupa legutóbbi fordulójában a Szegedi Postás férfi együttese a Bajai TK csapatát fogadta az Űrhajós utcai Sportcsarnokban. Az összecsapáson a hazaiak kezdtek jobban, félpályás, letámadó, emberfogásos védekezésből szerzett labdákkal leindították ellenfelüket, és ennek eredményeként már a 7. percben több mint 10 ponttal vezettek. Ezt követően a vendégek ritmust váltottak, s így kiegyenlítettebb lett a játék. A fordulás után is nagy küzdelem folyt a pályán, és ebből a végig a vezető szegediek megérdemeltek kerültek ki győztesen, így ők léphettek a következő fordulóba. Szegedi Postás-Bajai TK 77-69 (38-34) Szeged, 100 néző. Vezette: Erdélyi, Mocsai. Szegedi Postás: V1TASZEK (19), Tiszai (2), Thuma (11), CZAKÓ (19/2), BÚZÁS (14/6). Csere: Kónya (8/6), Schneiker (4), Velcsov. Edző: Valaezkay József. A bajaiak legjobb dobói: Likár (14/3), dr. Varga (14/6). PÉNTEK Kézilabda NB II. Férfiak. Pincegazdaság SE-Alap, újszegedi Sportcsarnok, 17. Kosárlabda NB II. Férfiak. SZEDEÁKEgri TK, Deák gimnázium. 17. Szegedi Poslás-Egri TK, Űrhajós utcai sportcsarnok, 19. Röplabda NB I. Nők. Szegcdi DREMVSC, Tabán iskola, 16. SZOMBAT Karate Combat-Securikor Kupa. Nemzetközi felnőtt egyéni és csapatverseny, újszegedi Sportcsarnok, selejtezők 11 óra. döntők 15 óra. Labdarúgás NB III. Szegedi VSE-Nagyszénás. Vasutas stadion, 13. Előmórkőzés az ifjúságiak játszanak. Megyei I. osztály. MindszentTápé. Mindszent, 13, Madácsi. Fábiánsebeslyén-Üllés, Fábtánscbestyén, 13. Gábor. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei 11. osztály. UTC-Földeák. Kertész utca, 13. Szombathelyi. NOVO-TEL-Apátfalva, Napos út, 13, Bokor. Előmérkőzést az. ifjúságiak játszanak. Megyei ill. osztály. IKV-Mihálytelek. Szabadság tér, 13. Kérdő. Sándorfalva 11-Pusztaszer, Sándorfalva. 13. Kószó. Baktó MCsengele, Baktó, 13, Bajnóczi. Székkutas-Eperjes, Szckkutas, 13, Csuka. Sportműsor VASÁRNAP Kézilabda NB I. Férfiak. Tisza Volán SC-Ny(rcgyháza, újszegedi Sportcsarnok, 17. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Kosárlabda NB II. Férfiak. SZEDEÁKBékés, Deákgimn. 11. Röplabda Szuper Liga. Férfiak. Papíron SC Szeged-Paris Salzburg, újszegedi Sportcsarnok, 11. NB I. Nők. Szegedi DRE-Kőbányai Közért, Tabán iskola, 15. Vízilabda NB l-es ifjúsági, serdülő- és juniorbajnokság. Szeged SCFTC, újszegedi Sportuszoda, 10.30, 11.30. 12.30. Labdarúgás NB II. Szeged SC-Baja, Felső Tisza-parti Stadion, 13. NB I. Nők. Szeged-László Kórház, Tisza-parti Stadion, 11. Megyei I. osztály. SzőregMóraváros, Szőreg, 13, Aczél B. Zákányszék-Csongrád, Zákányszék, 13. Serfőző. Ruzsa-Mórahalom. Rúzsa, 13, Chmilovszki. Sándorfalva-Mártély, Sándorfalva, 13, Szilágyi. Kistelek-Szentes,