Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)
1992-10-17 / 245. szám
SZOMBAT, 1992. OKT. 17. Az Agrokernek is kell a gabona BELÜGYEINK 3 FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Kukoricabetakarítás Királyhegyesen. Az aszály és pénztelenség egyedüli haszna: a hozamokkal fordított arányban nő termés becsülete. Ezt a szemléletet kéne megtartani a jobb időkre is. Hajdú László vezérigazgató és munkatársai elsősorban termeltetési szerződést ajánlottak. Ennek lényege, hogy a náluk kapható termelési eszközök, kiegészítve a gázolajjal, a jövőbeni termésért is megkapható. A hitelezési konstrukciót most őszi búzára és _____ árpára dolgozták ki. de idővel a kukorica, a borsó és az aprómagvak termeltetésével is próbálkozni fognak. A 29 százalékos hitelt a termény árából kell visszafizetni. Az előzetesen kikötött limit áron felüli esetleges hasznon az ügylet végén osztoznak meg. A rend kedvéért megjegyzendő, hogy a jogosultak az őszi búza termelést ösztönző kormányzati támogatás, a 10 százalékos kar matkedvezmény, illetve az aszály károkat mérséklő további kedvezményt is igénybe vehetik e formában. A nemrégiben részvénytársasággá alakult Agroker üzleti megbeszélésen ajánlja magát vélt vevőkörének. Tegnap az ismerttel, a régivel kezdte, a mezőgazdasági nagyüzemekkel. További hasonló összejövetelekre is készülnek, csak egy a bökkenő, nehezen találják még a jövő potenciális vásárlóit, az újonnan alakult magán gazdaságokat. Mondandójuk lényege, hogy saját cégük életbenmaradása érdekében is a termelők segítségére siessenek. Arra már rájöhettek, pénzes vevő nagyritkán nyit rájuk ajtót, ezért ki kell találni valami más megoldást. Pár ezer tonna gabonával már kipróbálták az árutermeltetés vázolt szisztémáját, miközben a hazai- és export termény forgalmazásban és a tőzsdézésben is tapasztalatokat szereztek. Terveik szerint hamarosan bekapcsolódnak a hús kereskedelmébe is. A másik ajánlat is összefügg a tőzsdézéssel. Október végétől kárpótlási jegyet is elfogadnak vásárlóiktól. A technikai előkészületeknél tartanak, a mostani állapot szerint az árfolyam 75 százalék. Kiskereskedelmi egységük teljes választékából választhat majd a kárpótlási jegyével betérő magánember. Az élelmiszer termelés finanszírozására tett kísérletek jószerivel kényszer lépésnek tekinthetők. Bankok, kereskedőcégek próbálkoznak úgy eladni a pénztelen termelőknek, hogy piacképes áruban keresik meg a garanciát. S ebben az értelemben új fejlemény, hogy növekvőben a mezőgazdasági termények ázsiója. Az extenzív irányba haladó mezőgazdaság gondjait idén az aszály is tetézte. Az elszabaduló étkezési búza ár, valamint az emelkedő kukoricaár figyelmeztet: valamit tenni kell, hogy ne a hiányhelyzet állandósuljon. Remélhetően az ügy és a saját érdekükben serénykedők megtalálják majd a számításukat. T: Sz. I. Nehéz idők járnak a taxisokra A kormány jelentősen megszigorította a taxizás feltételeit a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló rendelet módosításával. A legfőbb változás az, hogy a jövőben ismét államigazgatási engedélyt kell majd beszerezni a taxizáshoz - jelentette be Juhász Judit szóvivő a kabinetülés döntéseit ismertető szokásos pénteki tájékoztatón. A rendelet módosítását miként a szóvivő hangsúlyozta elsősorban a taxis érdekvédelmi szervezetek szorgalmazták, leginkább azért, mert jelenleg a kelleténél jóval többen vannak a piacon. Ugyanakkor mégis gyakori a tisztességtelen üzleti magatartás, a túlkínálat ellenére magasak az árak, és eközben elmaradnak az állam adóbevételei is. A módosítás nyomán október 15-től a taxizáshoz a közlekedési hatóság engedélye szükséges. A kérelmezőnek pedig - az utasok esetleges későbbi kárigényének kielégítésére - gépkocsinként 100 ezer forint vagyoni biztosítékot kell adnia. A vállalkozónak igazolnia kell továbbá azt is, hogy semmiféle köztartozása például adó-, vagy társadalombiztosítási járulék hátraléka nincsen. A taxizásra használt gépkocsikra pedig szigorú műszaki és esztétikai előírások vonatkoznak. E témával kapcsolatosan a kormány módosítani kívánja a közúti közlekedésről szóló törvényt is, mégpedig olyan értelemben, hogy ezentúl a személytaxizásra használt járművek számát és működési területét a települési, illetőleg a fővárosi önkormányzat rendelettel korlátozhassa. Az erről szóló előterjesztést a kabinet sürgős és kivételes eljárást kérve terjeszti az Országgyűlés elé. Darmstadtiak Szegeden A darmstadti városi tanács CDU frakciójának 35 tagú küldöttsége látogatott el tegnap Szegedre. A testvérvárosi delegáció, amelyet Gerhard 0. Pfeffermann, a hesseni tartományi tanács tagja, valamint dr. Rüdiger Moog frakcióvezető vezetett, tegnap megbeszélést folytatott dr. Lippai Pál polgármesterrel, s találkoztak a szegedi közgyűlés MDF és KDNP frakciójának képviselőivel is. A német vendégek érdeklődtek a város működtetésének problémáiról a képviselőtestület munkájáról, a vállakozási lehetőségekről és a testvérvárosi kapcsolatok erősítésének feltételeiről is. A darmstadti küldöttség ma Ópusztaszerre, Hajósra és Hódmezővásárhelyre látogat. KÖZÉLETI NAPLÓ HETFON A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza Lajos krt. 2-4.1. em. 123.) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart, 15-16 óra között. A MUNKÁSPÁRT (MSZMP) Csap utca 62. szám alatti pártházában 16-17 óráig dr. Krajkó Zoltán ingyenes jogi tanácsadást tart. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor ügyvéd. A MUNKÁSPÁRT újszegedi szervezete 17 órakor taggyűlést tart a Herke utcai helyiségében. Cipővásár nagyker. áron! Szegeden, a Juhász Gyula Művelődési központban 1992. október 19., 20., 21-én 9-17 óráig. 0LCS0 KANNÁS TEJ ÉS PÉKÁRUK A CSONGRÁDI SGT. 9&A., RÓKUSI KRT. 21. sz. ALATT MINDEN RÉGI ÉS ÚJ VÁSÁRLÓNKAT VÁRJUK ÜZLETÜNKBEN. A CSIRKE ETTEREM október 23-án ÜNNEPI, ZENÉS VACSORAESTET rendez. Asztalfoglalás személyesen vagy a 313-188-as telefonon. VIVA (volt Somogyi Tejivóban) ÜZLETRÉSZ KIADÓ JANUÁR 1-jéig. TEL: 328-986. Az OTP Bank Rt. Csongrád Megyei Igazgatósága (Szeged, Takaréktár u. 7.) értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 1992. október 19-től a pénztári nyitva tartasi idő az alábbiak szerint változik: Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7,30-17,00 óra 7,30-15,15 óra 7,30-15,15 óra 7,30-15,15 óra 7,30-12,00 óra Kecskeméten, főútvonalon fekvő (pl. Budai út) 3 000 nm-es, beépíthető telket, vagy 1 200 nm-es csarnokot, parkolási lehetőséggel. TTL Hungaria Kft. Hámori Krisztina ügyvezető igazgató tel.: 201-3041 201-3213, fax: 201-2796 A hétfői közmeghallgatás elé Az önkormányzati törvény 13. §-a szerint a képviselő-testület évente legalább egyszer, előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdéseket és javaslatokat tehetnek. Ennek a jogintézménynek a célja a törvény miniszteri indoklása szerint, hogy a kialakuló állampolgári közösségek és egyes társadalmi szervezetek közvetlenül terjeszthessék javaslataikat a képviselőtestület elé. Természetesen egyébként sincs semmi akadálya, hogy bárki, akár egyes állampolgár, akár a lakosok egy csoportja kifejezze véleményét, kritikáját vagy javaslatát. S minden egyes ilyen észrevételt alaposan megvizsgálunk és megválaszolunk. így van ez egyéni ügyekben is, és az azonos érdekű csoportokat, vagy a város egészét érintő javaslatok esetén is. A demokratikus önszervező helyi hatalomgyakorlás igényli a polgárok folyamatos beleszólását az őket érintő témákba. Mert ugyan a nagyobb városokban - így Szegeden is - a lakosság a választott képviselői közvetítésével intézheti közös dolgait, tehát mintegy átruházza megbízottaira a közösség igazgatását, mégis véleményem szerint - elengedhetetlenül fontos a folyamatos, közvetlen párbeszéd is. A demokratikus módon választott képviselő-testület hatalomgyakorlása csak abban az esetben lép túl a tanács testületén, ha munkája során demokratikus módon állapítja meg a valós helyi közakaratot, és annak megfelelő döntéseket hoz. Ennek egyik intézménye a közmeghallgatás (hétfőn 17 órakor az Ifjúsági Házban), ahová ezúton is meghívom azon polgárainkat, akiket a köz ügyei érdekelnek. Ugyan a közmeghallgatás tervezett témája az oktatás és a közlekedés kérdései, de bármi más fontos kérdés felvethető. Akik pedig erre az alkalomra nem tudnak eljönni, de van véleményük a közügyekről, kérem, írják azt meg közvetlenül nekem, vagy mondják el személyes megbízottamnak az ügyfélszolgálati irodán. Várom segítségüket. Dr. Lippai Pál polgármester Nincs baj, de lehet... (Folytatás az 1. oldalról.) A gátőrök felkészültsége szintén jó, de megélhetésük egyre nehezebb. A gátőrök ugyanis alacsony bérüket hagyományosan gazdálkodással egészítik ki, ami manapság egyre kevésbé jövedelmező, a közlekedés is egyre többe kerül. A gátőrök panaszkodtak, hogy a romló közbiztonság miatt félnek, előfordult már, hogy megfenyegették őket. Azt is mondták, hogy az emberek nem hallgatnak rájuk, rongálják a vízműveket, közlekednek a gáton, ellopják a sorompót, szemétlerakónak használják a hullámteret. - Az ön által felsorolt problémák nagy részének pénzügyi oka van. - A felülvizsgálat tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy bár az árvízvédelem állami feladat, ennek költségvetési fedezete még a szintentartásra sem elég. Ha tovább csökken a vízgazdálkodásra szánt pénz, komoly veszélyhelyzet állhat elő. - „Kormányzati tényezők", illetve a vízügyi lobbi mit jósolnak a pénzügyeket illetően? - A miniszter úr azt mondta, 1993-ban csak annyi pénzre számíthatunk, mint 92-ben. A költségvetési törvény pedig tevékenységünk 20 százalékára korlátozza a saját vállalkozásainkat. A „vízügyi lobbi" pedig sajnos pejoratív kifejezéssé vált. Pedig tudván, hogy Magyarország egyharmada árvízveszélynek kitett terület, jó lenne, ha a vízügyet nem sújtaná politikai előítélet olyasmi miatt, amiről mi nem tehetünk. Szeretném, ha lenne egy jó értelemben vett pénzügyi lobbi, ha szakmai kérdésnek tekintenék az ár- és belvízvédelmet. Különben nem tudjuk a vízműveket karbantartani, a gépparkot felújítani, a szakembereinket megtartani. KECZER Szeged központjához közel kb. 1 500 nm alapterületű közművesített telek épületekkel eladó. Érdeklődni: 62-312-703, 315-108 311-695. Gyakorlattal rendelkező mérlegképes főkönyvelőt keres eredményesen gazdálkodó takarmánygyártó kft. „Számítógépes könyvvitel 7811" jeligére a Sajtóházba. X alaze \ tec/tfte^a MŰSZAKI SZAKÜZLET KISKER-NAGYKER. VALLALKOZAS Ml MEGOLDJUK TÉLI GONDJAIT! ICI 012 dán fagyálló-koncentrátum 1-2,5-5 literes és 200 literes hordós kiszerelésban DIESOLET fűtő- és Dieselolaj-adalék -21°C-ig dermedésgátló, koksz- és korommentesítő, DAN téli ablakmosó koncentrátum 1-2,5-5 literes kiszerelésben ALASKA ES BASTA jégoldók, páramentesítők, hidegindítók, zárolajozók, gumi- és műanyag tisztítók, felújítók. ÉS A MÁR JÓL ISMERT SWEDOL MOTOROLAJADALÉK. V CIM: SZEGED, BARTÓK TER 9. SZ. Tel.: 62/326-121 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 8-16 óráig. 7