Délmagyarország, 1992. október (82. évfolyam, 231-256. szám)

1992-10-16 / 244. szám

4 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. OKT. 16. OLVASÓSZOLGÁ LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSYÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. Zöldkártya-j áték Zöldalsó, zöldfelső, zöldkirály, zöldász! Vettem egy autót, használt autót. Nem volt zöldkártyája. Az autót a piacon vettem, vasárnap. Hétfőn átírattam, és azzal a lendülettel megjelentem a városi szakszervizben, a Sárosi utcában, zöld kártyáért. Udvariasan félreállva kérdem zöldalsót, hol lehetne csatlakozni a környezetvédő állampolgárok táborához. Ránéz az autóra a szeme sarkából fontoskodva, mintha sok egyéb dolga lenne és én itt zaklatom; nem is érti hogyan merészelem és utasít, hogy forduljak zöldfelsőhöz. Átjárok az eszén, gondolom én, és követve a szolgálati rendet zöldászhoz fordulok (délutános műszak, munkafelvétel). Zöldász szeme se rebben, közli velem, hogy ha én hozom a gyári adatokat, akkor hajlandó vele foglalkozni, egyébként nem; a cég nem vette meg azt a kiskátét, amiből kinézhetők azok az adatok, amihez képest az én autóm megfelel, vagy nem felel meg. Új autóm kilencéves, márkája Citroen. A Sárosi utcai szerviz Citroen szakszerviz is. Nekem kell adatokat szolgáltatni? És milyen adatokat, bátorkodom zöldászt megkérdezni. Undorodva és csuklóból elémdob egy papírt, amin néhány gyári adat kitöltésre vár. Próbálom udvariasan megkérni zöldászt, hogy ha nem tudja és én már itt vagyok, legyen oly kedves és hívja fel az Autóklubot és kérdezze meg a vizsgálathoz szükséges adatokat. Zöldásznak csak ennyi kellett. Mit képzelek én, nem töltheti ő drága idejét telefonálgatással, itt a sok ügyfél, akivel foglalkoznia kell (egyetlen ember állt még mellettem!). Irány Zöldkirály! Régi ismerős, néha kisegítettem kisebb alkatrészekkel, amit nem tudott beszereztetni saját szervizében. - Kérd már meg légy szíves a kollégádat, hogy telefonon kérdezze meg stb. - Azt hiszed, nekem megkérdezi, én meg már sajnos nem vagyok zöldkirály, hátul dolgozom. 22-es csapdája. Elrohanok Citroen-szerelő ismerősömhöz az adatokért. Letol. Mit foglalkozol ezekkel, menj el X. Y.-hoz a túl utcába. Elmentem. Szakkönyvük volt, szakemberük volt, öreg autóm megfelelt. Tíz perc alatt végeztem. Ja kérem, játszani tudni kell. T. B. (név és cím a szerkesztőségben) Bontsuk le társadalmi munkában, és... Olvasgatom a DM-ben a szabadtéri nézőteréről, a térről, a hozzászólásokat. Lenne nekem is egy elgondolásom, hátha többen talán nem is tartanák olyan bizarrnak, amint első olvasásra tűnik. Régen - a Horthy korszakban - az utolsó előadáson már ott voltak a kiskatonák, és reggelre le is bontották a nézőteret. Meggyőződésem, hogy ezt a módszert ma is lehetne alkalmazni, két-három napos eltávozással meg is fizetve. De! Talán akadna ezer szegedi polgár, és nem szegedi is, akik hajlandók lennének ingyen, azaz társadalmi munkában eltakarítani ezt a monstrum szörnyeteget a térről, a városért, Szegedért, a térért! Kézzelfoghatóan így szerethetnék Szegedet, szegediek és „gyüttmöntek" egyaránt! A kacatok elhordását pedig a város vállalná, nem hiszem, hogy ennek költsége problémát okozna. Na és - azután hogyan tovább? Ne építsük, még szétszedhető nézőteret sem a térre. Oldjuk meg ezt - mobil székekkel! Kérem, még ne nézzenek bolondnak, előbb hallgassanak meg! Gyártsunk annyi széket, ahány nézőt el akarunk helyezni a téren. A legelső sor székmagassága legyen 20 centiméter, és minden következő sor öt centivel magasabb székekkel legyen ellátva. Emeljük ezt mondjuk egy bárszpk magasságáig, majd innen mondjuk 20 centis dobogót helyezzünk el, ez is mobil legyen, és erre rakjuk a már előzőleg lerakott székeket ugyanolyan magassággal gyártva. A székeket és az összerakható dobogót minden előadás után egy brigád összeszedi, és elraktározza. Hová? Télen a városon kívüli raktárhelyiségbe, a szabadtéri előadások alatt pedig le kellene zárni a tér egyik árkádsorát, és ide raktározni a székeket és a dobogókat. Az intézetek erre az időre a hátulsó ajtókon lennének megközelíthetők. Meghatározott helyen lehetne ki és bejönni a térre az előadás előtt, alatt és után, ide 2-3 markos legényt állítani kutyákkal, dorongokkal, rádiótelefonnal, és ha látnák, hogy valaki széket akarna lopni, azaz kivinni, hát lássák el a baját! Mi legyen a hangosítással? Szerintem ezt is sokkal egyszerűbben lehetne megoldani, mint a jelenlegi bonyolult de rossz megoldásban. A térre - ez már szaktechnikai kérdés - megfelelő hangszórókat lehetne állítani - szintén mobil módon.- és máris megoldott lenne ez a kérdés is! Természetesen ezeket is az előadás után az ideiglenes raktárba kellene elhelyezni. Olyan magasságúak lennének ezek is, hogy nem lehet majd a kabát alatt kilopni! Ennél olcsóbban és mindenki kedvére nem lehetne megoldani a nézőtér problémáját. Szeged népének joga, hogy gyönyörködjön a térben, a terében, a terünkben. Inkább csináljunk meg egy koncepciót, még akkor is, ha ez nem a tökéletes megoldás, mint évekig arról vitatkozzunk - hogyan? Kezdjük el, és majd lesz valahogy. Mert a tett halála az okoskodás, és mi már erről a kérdésről és megoldásról elég sokat és soká - csak okoskodunk! Szeged népe pedig örülne, hogy végre - kívánságuk teljesült, pláne akkor, ha tevőlegesen is kimutathatnák városuk iránti szeretetüket. Dr. Veress Sándor Nyugdíjas művészek Egy pártgyűlés margójára A Munkáspárt Szeged városi koordinációs bizottsága október 9-én nyilvános pártgyűlést tartott a Bálint Sándor Művelődési Házban. A zsúfolásig megtelt helyiségben Thürmer Gyula pártelnök tartott előadást az időszerű belpolitikai kérdésekről. A sajtó nem írt róla, a Lila Délvilág még Thürmer sajtótájékoztatójáról sem. Politikai viharokkal és gyűlölködéssel terhelt világunkban pedig felüdülésként hatott a pártelnök tárgyilagos hangvételű, indulatoktól mentes előadása, amely méltán váltotta ki a jelenlévő hallgatóság tetszését. A mai közélet szereplői közül tanulhatnának sokan politikai stílust, önmérsékletet ettől a szerény, mértéktartó fiatalembertől. Beleértve néhány helyi újságírót is. Takács József Szeged Három hete egy ismerősöm elhívott az idősek világnapja alkalmából rendezett „gálaműsorra" az ifjúsági házba. Nem találok szavakat, hogy micsoda felejthetetlen délutánt szereztek ezek az idős, nyugdíjas „művészek". Mert művészek voltak! Annyi ember előtt egy 85 éves bácsi és egy kisteleki asszony gyönyörű, hosszú verset mondott, egy sándorfalvi asszony gyönyörű népdalokat énekelt, egy szegedi nyugdíjas ahogyan szavalta az Öreg honvéd című verset, szóval nem tudok szavakat találni az estig tartó műsorra. Sajnos, nem találtam egy sort se az újságban, hogy az egész megye tudja meg, micsoda idős nyugdíjasok vannak, akik ki mernek állni annyi közönség elé. Sajnálom, hogy még egy szál virágot sem adtak nékik. Ha tudtam volna, én mindegyiknek vittem volna! Jakus Istvánná A területrendezési terv - az is marad? Harmincéves háborúról már hallottunk a történelemben, de harmincéves területrendezésről nem. A régi Hargitai utca és az Asztalos utca közti telkek területéről lenne szó, ahova az építési és területrendezési osztály harminc éve utcanyitást tervezett. Mivel itt a telkek 500-600 négyszögölek, valóban ideális megoldás lenne. A tulajdonosok is örömmel vették ezt a Népünk hagyomány világából Szüret, szüreti bál Népünk több napot is szüretkezdő napként tartott számon. Szent Mihály előtt a korai szőlőből finom must készült, sőt, Tápén ez fölkerült a búcsúünnepi asztalra. Talán innen a tápai tréfás név: Borszűrő Szent Mihály. Előtte való napon, Vencel napján a hegyvidéki szőlőtáblákban álló Vencel szoborhoz vonultak ki a szőlősgazdák. A szobrot szőlőfürtökkel és venyigékkel ékesítették, mellette mondott misét a pap, miközben megszentelte a táblát. Vencel és Mihály mellett szüretkezdő nápnak számít Assisi Szent Ferenc napja (október 4), Nagy Szent Teréz (október 15), illetve, ahol később érik a borszőlő, ott Szent Orsolya (október 21) napja. „A szegedi szőlőművelés múltja ősi és gazdag, ... már az Árpád korban sem lehetett ismeretlen" - írja Bálint Sándor. Itt nyilván a szerémségi furmintra és a kadarkaszőlőre kell gondolnunk, amelyekből mielőbb szereztek vesszőket a szegediek is. Merthogy a szerémségi borokat már a középkorban a borok királyaként emlegették, itták eleink. A szőlészet korai szegediségét igazolja még az 1522. évi tizedlajstrom, amely nem egy idevágé családnevet is említ: Szöllősy, Boros, Ürmös, később a törkölyből főzött pálinka után Pálinkás, Törköly, • A * v * » ; - ; < fl-.'.tS-Jí;!--; .tűéi '^C-' : -ív-, ••• :.,;• * B " ÍÍÉKk- ** IgaMat' *f * wK var' ^ngfr•'%>''' -AfV 'ifwmf' mm'.. SjJ^Nff < és más, a foglalkozásra is utaló családnevek. A város körüli szőlőhegyek a 18. század második felétől kitelepültek a közeli Domaszékre, Nagyszéksósra, Zákányba, Üllésre, Oszeszékre, Pusztamérgesre, és a többi, azóta szögedi borvidékként megismert területekre. És ezeket a szőlőterületeket nem dűlőnek, hanem högynek nevezték, legtöbbször a telepítő gazda nevét téve eléjük. Kedvelt szőlőfajták voltak az olasz rizling, a piros veltelini, de sokhelyütt termesztették a saszla csemegét is. A filoxéra pusztítása után alig marad a régi fajtákból, ugyanakkor újabbakat ültetnek, amelyek napjainkban kerülnek asztalunkra, kipréselés és megforrást követően pedig a hordókba, ahonnan újig rendre el szokott fogyni. Szüret idején gyakori volt a tanyaszomszédok összefogása. A leszedett fürtöket vállra vett farúdon vesszőkosarakban, mások kocsira tett kancahordókban szállították a tanyaudvaron levő préshez, másutt, ha nagyobb volt a pince, oda, és megkezdődött a csumiszolás, a darálás, majd a préselés. Nótás kedvű emberek között a munka is jól halad, a nótát meg a tavalyi bor hajtotta ki az emberekből. Aki szerette, meg-megízlelte a mustot is, aminek ízéből már következtetni lehetett a bor majdani minőségére. A fiatalok a szüreti bálákról is beszélgettek. Ezeken a munkaalkalmakon is szövődtek szerelmek, hiszen Kisfarsang ideje volt. Szüret közben is, de főképpen a szüret befejezése utáni vasárnapon szokták megrendezni a szüreti bált. Ez alkalomra szőlőfürtökkel és egyéb gyümölcsökkel díszítették föl a tánctermet. Köztiszteletben álló gazdát és a feleségét kérték bálbírónak, akik egyúttal a bál védnökei is voltak. A rendezők csőszködtek is. Aki leszakajtott egy fürtöt vagy almát, azt - ha ügyesek voltak - elfogták, és a bíró elé vitték. A bíró pár pengőre, kisebb lopásnál pár fillérre megbüntette a lopót. Ha viszont a lopó ki tudott lógni az ajtón, már nem büntethették meg. Nemcsak a legények loptak, hanem a lányok is a legényeknek: ha olyan legény táncoltatta, akinek szívesen vette volna az udvarlását. A szüreti bálon mustot, illetve óbort is árult a korcsmáros, sőt az „eszösebbjei" pirítós kenyeret, hogy jobban csúszszon rá a nedü. A szüreti bálozások olykor Katalinig is eltartottak, de azt követően már nem illett zajos mulatságokat csapni, mert kezdetét vette a karácsonyi ünnepkör böjtelő időszaka. Addig viszont sok szüreti bált rendeztek nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek számára a korcsmárosok is, mely alkalmakon még pár évtizeddel ezelőtt is sok szép táncot láthattunk, még több csodálatos dalt hallhattunk az őszi munkákra „körösztöt vető" högygazdáktól, kapásoktól, akik ezen a bálon mindig együtt mulattak. Ifj. Lele József tervet annak idején. Ezzel szemben, mint a rétestésztát, nyújtják az építkezéseket kifelé a perifériára (lásd a Hargitai utca folytatása az Erdélyi tér után), a nagy telkek megmaradnak. A terv miatt a telkek zárolva vannak a mai napig, sem építeni, sem eladni nem lehet. Magától értetődően az értékük ezáltal csökkent. Ki fogja kárpótolni a tulajdonosokat? Mint első kerülethez tartozók, évtizedek óta szorgalmas adófizető polgárai vagyunk a városnak, de ugyanúgy mostohagyerekei is egyben, mert itt mindent, gáztól az útig, önerőből kellett megoldani. Ezt a területrendezési tervet stafétabotként adja át egyik tervező generáció a másiknak, jó magyar szokás szerint mondván - ej, ráérünk arra még. Ha megoldhatatlan a terv, szüntessék meg, hogy a tulajdonosok lépni tudjanak. Ezt is már csak az unokáink fogják megérni, vagy élvezni. Üsse kő! De csináljanak már valamit ez ügyben! Harminc év után, épp időszerű lenne. Konkrét választ várunk az illetékes hivatal részéről, remélve, hogy újabb harminc évet nem kell várni. F. L-né, a Hargitai utca lakója (pontos név és cím a szerkesztőségben) A nagy találkozás... A felejthetetlen gyermekkori éveimet Mórhalamon töltöttem. Nem felejtem, hogy barátaimmal mennyit, de mennyit játszottunk önfeledten a hosszú, forró nyarakon, az akkor még havas teleken. Sok időt töltöttünk barátaim nagyszüleinél. Mindig kérdezték tőlem, hogy neked nincsenek nagyszüleid? Le kellett tagadnom. 1946ban kitelepítették őket, mert német anyanyelvűek voltak. Közben felállították a vasfüggönyt. Se ki, se be. Hosszú éveken keresztül még levél sem érkezett. Ha mégis: felbontva. Nagyon fájt ez nekem. Milyen jó lett volna gyermekéveim nyarait a kübekházi házukban tölteni. A forradalom után végre, 1958-ban ha néhány napra is, de viszontláthattam őket. A nagy találkozást a hosszú, gyötrő évek után soha nem felejtem el. Később, amikor már lehetett, hazatelepültek, hiszen a magyar szülőföld és a család visszahúzta őket. Létrejött az egységes Németország, amely baráti kezet nyújt nekünk. Hogy miért jutottak eszembe ezek a gondolatok? A délszláv válság miatt. Az ötvenezer menekült között, aki itt él hazánkban, sok a gyerek is. Lehet, hogy ők is elszakadtak szeretett nagyszüleiktől. Lehet, hogy soha nem térhetnek vissza szülőföldjükre, elszakadt rokonaikhoz. De én remélem, és kívánom nekik, hogy ne kelljen évtizedekig várni a nagy találkozásra... Rudisch Erik Kiszombor Felhígult a magyar sajtó adta hírül nemrégiben egyik legnépszerűbb napilapunk munkatársa a Népszabadságban. A megállapítás - tény. Soha annyi csúsztatás, helyesírási, nyelvhelyességi hiba még nem jelent meg a magyar sajtóban, mint a rendszerváltás elmúlt két esztendejében. Alapos vizsgálatuk, rendszerezésük megérne egy komoly nyelvészeti tanulmányt. Jobb időkben talán sor is kerül rá. Mindezt a közismert újságíró a kacsák, alkalmi tollforgatók nyakába sózza. Állításával nem áll módomban érdemben vitába szállni, mivel tényszerű kimutatás ez ügyben nem készült. Nincs tárgyilagos elemző munka azzal kapcsolatban sem, hogy ezekben az írásokban mennyi az igazság, mennyi a hamisság. A kacsák és egyéb madarak megjelenéséről azonban érdemes eltöprengeni. Anná], is inkább, mivel számuk gyarapodó. A Népszabadság munkatársa az ilyen-olyan sajtóhibák megjelenését azzal indokolja, hogy a sajtóban nincsenek „hattyúk". Pedig - állítása szerint - a hattyúk tava „szebb, tragikusabb, dallamosabb". Egyetértünk. Tudják ezt a kacsák és egyéb madarak képviselői is. Ezért kényszerülnek táncba fogni. Amúgy magam az újságíró helyében nem keserednék el. Noé bárkája nem kicsi, sokan beleférnek. Egy-két rút kiskacsából pedig még hattyú is lehet. - mé -