Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-12 / 215. szám

Kutyára tüzelt a rendőr A hét fotója Nemzeti eledel? Enyedi Zoltán felvétele Címszavak az ASEREnciklopédiából HÉTALVÓ: A televízió vasárnap esti politikai magazinját végigszundikáló személy. SZÁJHŐSÖK: A csókolózás új Guiness-rekordját fölállító pár. KONSPIRÁTOR: Becsavarodott összeesküvő. KHAKI (ejtsd: kaki, v. keki): Terepszínű katonai ürülék. TÍFUSZ (Dugovics): Várvédő katona, aki a legendával ellentétben fertőző gyomorbetegség áldozata lett. A szó hatalma Nem árulok el kulisszatitkot: a témáért nemcsak az utcán hajol le az újságíró, hogy felemelje onnan, hanem olykor-olykor saját lábán sétál be az a szerkesztőségbe. Most is ez történt. A szó ereje volt a modern ember legfontosabb fegyvere, amellyel meghódította az egész világot. Más kérdés, hogy a szó látszatra békés hatalmának mindjárt áldozata is volt: a neandervölgyi emberfajta, amely nem bírta a versenyt, és kihalt.Ezt a legújabb elméletet az angliai Cambridge-i egyetem professzora, Paul Mellars terjesztette elő a brit nyelveredet-kutatók eheti tanácskozásán. Az idei téma az volt, miként lehetséges, hogy a feltehetőleg Afrikában kialakult modern emberek már 100 ezer évvel ezelőtt elérték a Közel-Kelet térségét, de Európában csak 50-60 ezer évvel később terjeszkedtek el. Mellars professzor válasza: addig a neandervölgyiek uralták Európát. Ám körülbelül 45 ezer évvel ezelőtt éppen a Közel-Keleten fokozatosan kifejlődött a tagolt beszéd. Az ezzel járó kulturális, szervezési, társadalmi, gazdasági változások ellenállhatatlan, előnyhöz juttatták a ma ismert emberfajtát a neandervölgyiekkel szemben, akik a leletek tanúsága szerint elérték ugyarv a munka- és szellemi kultúra bizonyos szintjét, de a tagolt fogalmi beszéd valószínűleg még nem volt sajátjuk. Ezután, mintegy 35-40 ezer évvel ezelőtt a modern ember felváltotta Európában a neandervölgyi konkurenciát. - Nem állítom, hogy elméletem kikezdhetetlen, de jelenleg nincs jobb hipotézisünk - mondta a brit kutató. A szőregi férfi keser-felháborodássel adta elő mondandóját. Hosszabb ideig külföldön tartózkodott, amikor hazaért, felesége rossz hírrel fogadta. Kedves kuvasz kutyája volt, nincs. Agyonlőtték. Méghozzá rendőrök végeztek vele. Csőtörés bolydította fel a házat. A sürgés-forgásban a kapu nyitva maradt. A kutya gondolt egyet és kiosont rajta. Csak úgy, szétnézni a nagyvilágban, a faluban. Kíváncsisága okozta vesztét. Barátságos, játékos volt mesélte a gazda -, az utcabeli gyerekek sokszor gyömöszölték, soha senkit nem bántott. Az viszont tény, a kuvasz nehezen tűri, ha bántalmazzák, olyankor aztán nem ismer pardont. Nos, az elcsavargott házőrző társat is szerzett magának, akivel besétáltak egy idegen, bekerítetlen portára. A háziasszony söprűvel próbálta elkergetni őket, de ez sikertelen maradt. Szomszédaitól kért segítséget, akik már keményebb eszközöket választottak a söprűnél. Husángokkal verték az egyre dühösebben vicsorgó kutyákat. Miután ez sem vezetett eredményre, az asszony kihívta a rendőrséget, amely pillanatok alatt ott termett. Némi tanakodás után pisztollyal lelőtték mindkét ebet - fejezte be történetét a férfi. Aztán pedig kérdezett: biztos, hogy nem volt más megoldás? Jogosan használták fegyverüket a rendőrök? Vajon akkor is ilyen fürgén „akcióztak" volna, ha nem egy rendőrőrnagy felesége hívja őket? És a többi. Szó, mi szó, ezek a kérdések nemcsak az érintettben fogalmazódnak meg, hanem a kívülállóban is. A városi rendőrkapitányságon érdeklődtünk az ügyben. Előbb azonban lapozzunk bele a törvények könyvébe, mit ír az ebtartással kapcsolatban. Egy kormányrendelet azt mondja ki, hogy aki kutyáját kóborolni hagyja, az a veszélyeztetés szabálysértését követi el. Közterületen csak felügyelet mellett és pórázon szabad sétáltatni a kedvenceket. Tehát bizony kötelességeket is nyakába vesz az, aki kutyát tart. A rendőrségi jegyzőkönyvből kiolvasható, hogy a lakásba beszorított aszszony csupán telefonon tudott segítséget kérni, ezért hívta a rendőröket. A helyszínen az egyenruhások megpróbálták kideríteni, kik a gazdái a vicsorgó „jószágoknak", de az összesereglettek közül senki nem tudott erre a kérdésre választ adni. Hiába akarták a portáról kitessékelni a hívatlan négylábúakat, azok nem álltak kötélnek. A központtól érdeklődtek, mit csináljanak, mert a kutyák rendületlenül támadtak. Ekkor döntöttek úgy, hogy lőjék le őket. - A kuvasz gazdája úgy hallotta a „falurádióból", hogy több. mint tíz lövéssel szitává lőtték a két ebet. Igaz? - Nem - szögezte le dr. Szőke Péter rendőrkapitány. - Nem szokás és nem is lehet összevissza lövöldözni, a lőszerrel el kell számolni. Öt lövés volt, valamennyi lefelé irányzott, ebből egy vétett. - Ha nem kollégájuk neje hívja önöket, akkor is ilyen segítőkészek? - Természetesen. Nem egyszer volt már rá példa. Ha mások kerülnek ilyen vészhelyzetbe, ugyanúgy kötelességünk segíteni. Nincs kivételezés. - Nem lett volna szerencsésebb megoldása a szőregi esetnek? - Mit tehettek volna a rendőrök? Eresszék rá a feldühödött kutyákat az utcán lévő emberekre, hogy ott marjanak meg valakit? Néhány éve egy ilyen felhergelt állat marta szét egy kislány arcát, nemrégiben pedig egy fiú lábát tépte meg. Egész életükre nyomorékok lettek. Sajnos, vannak olyan helyzetek, amikor el kell dönteni, mi a fontosabb: a kóborló kutya vagy az emberi élet. A városgazdálkodási vállalat gyepmesteri telepét hívtam. Ha szólnak nekik, ők kimennek befogni a kóbor kutyát. És ha az támad, akkor mihez kezdenek vele? - kérdeztem. Rövid csönd volt a válasz. Egyébként reggel hattól délután fél háromig dolgoznak. Ügyelet nincs. A szőregi ügyben csupán a lelőtt állatok elszállításában vettek részt. V. Fekete Sándor A hét híre Lehűtött szerelem Kellemetlen meglepetés érte a hétvégén azt az osztrák házaspárt, amelynek kedve szottyant gépkocsijában szeretkezni. Egy elhagyott folyóparton állították le a kocsijukat, csakhogy elfelejtették behúzni a kéziféket. Az autó annak rendje s módja szerint legurult a 20 méter mélyen kanyargó Steyr folyóba. Szerencsére komolyabb baj nem történt: a 34 éves férjnek (bizonyos Peter M.nek) sikerült bezúznia a szélvédő üveget, úgyhogy feleségével, a 32 éves Mónikával épségben kiúsztak a partra. Szűcs Édua karikatúrája Manczy válaszol A vonaton Szeged felé utazva felháborodva tapasztalta egyik olvasónk, hogy kedvenc helyén, a büfékocsiban már Kistelek után leszedik az asztalról az amúgy ragacsos terítőt, elviszik a hamutálat, pedig ő úgy osztja be a dohányzást, hogy Cegléd előtt egy szál, Kecskemét után még egy, az utolsó cigire pedig Kisteleken gyújt rá. Talán túlságosan felhevült agyi állapotban követte el a levelet, mert kérdést nem találtam benne, de elég valószínű, hogy arra kíváncsi, miért teszik ezt vele, illetve azokkal, akik hasonló elosztásban dohányoznak Szeged felé közeledve. Először is a terítő. Talán hosszas pedagógiai munkával elérhető, hogy a terítő csak Szegeden kerüljön terítékre. Ugyanis, ha fáradságot nem kímélve minden egyes útján bekeni az asztalt pillanatragasztóval, és jól rászorítja a terítőt, "akkor esetleg elérhető, hogy a büfés veszi a célzást, és találva érzi majd magát. Vigyen magával egy pengét, messe el a ragasztási pontokat a végállomáson és készségesen szolgáltassa be a terítőt. Ebből persze könnyen lehet az is, hogy megvonják a terítőhasználatot, s ezentúl a mocskos műanyag borításon könyökölhet. Na, de kérem, ennyi kockázatot vállalhat komfortérzetéért, a pillanatragasztó árát pedig leírhatja az adóalapból, mert ezt az összeget igenis jótékony célra fordította. Aztán a hamutál. Ezt is lehet ragasztani. De a legjobb talán egy új cigaretta-beosztás. Gyújtson rá már Vecsés után, a következőt Katonatelepnél vegye elő, az utolsóra pedig Csengele állomásán áthaladva pöffentsen rá. így megszabadul a hamutál hiányától, és attól a még ki nem mondott kritikától, hogy Ön pusztán felfuvalkodott urbánus érzelmei alapján dönti el, hol dohányozzon, és hol ne. (manczy) A hét rajza Nagy magyar ár-bér verseny