Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-12 / 215. szám

SZOMBAT, 1992. SZEPT. 12. Életmű­részlet 1972. József Attila Könyvtár, Szeged 1974. Technika Há­za, Szeged - Házas­ságkötő termek: Csongrád, Szeg­vár, Kübekháza, Pit­varos 1979. ifjúsági Ház, Szentes 1982. Továbbkép­ző és Módszertani Intézet, Szeged 1985. Kis Virág cukrászda, Szeged 1986. Halottham­vasztó, Szeged Szegedi Nemzeti Színház 1989. Deák Ferenc Gimnázium, Szeged Vendégségben Szekeres Mihályéknál A közös szerelmet színháznak hívják Fotók: Enyedi Zoltán Ha látni akarod, hol és hogyan lakik Szekeres Mi­hály, a város legismertebb belsőépítésze, akkor a Kiss Dávid-ház Klauzál téri ka­puján belépve kutyagolsz két emeletet, majd az irány­zékodat arra állítod, hogy megtaláld a Kígyó patika fölötti „galambdúcot". Ha megvan, falépcsők követ­keznek, s azokat is meg­mászva nyomhatod csak meg a csöngőt. - Korábban ez padlástér volt, egy nagy űr - ma­gyarázza el később Miska. - Az eklektikus épületeket látták el ilyen sarokbástyás­tyákkal. A Szekeres család 1983­ban költözött a „padlásra" a tarjáni kétszobásból, azt követően, hogy a négy sa­rokbástyát Miska tervei alapján újították föl. Ma is műteremlakásként funkcio­nálnak, nagy ablakokkal, galériával. A családi fészek minden zuga a belsőépítész kezenyomát viseli, lépcső­kön le s föl közlekedhetünk, miközben látnivaló: az összes szabad falfelület egy művész életének egy sze­letét őrzi. Itt egy grafitto raj­za (eredetije Szekeres Mi­hály első nagy munkájának, a Technika Házának egyik falát díszíti), ott egy öreg zár, amott a korhadt faág, amelyik azzal a nagy pilla­nattal kapcsolatos, amikor Marit, feleségét a szegedi Tisza-parton megismerte. De kanyarodjunk vissza a becsöngetés pillanatáig, s haladjunk szép sorjában. A csöngetés azért fontos, mert kutyaugatás a válasz. Mütyür (8) és Bözse (5), a két fekete uszkár ugrik először az ember nyakába, majd sorban érkezik a család: Szekeres Mihály (47), dr. Váczy Mária (47) és Szekeres Katalin (22). De a családhoz tartozik még az a hat madár is, amelyik a zenei aláfestést adja beszélgetésünkhöz. Noha a Szekeres házas­párt régóta ismerem, azt nem tudtam róluk, hogy egyidősek. Miska Csepelen született, az iparművészeti főiskolán végzett 1968-ban, s a Tisza-parti városban az első munkahelye (mind­össze egy évig) a Szegedi Tervező Vállalat volt. Mari Ausztriában látta meg a napvilágot (hogy miért ott, az egy külön történet lehet­ne), Dunaújvárosban nevel­kedett, aztán Budapesten szerzett diplomát a Köz­gazdaságtudományi Egye­temen. (Érdekes, hogy Kati ma ugyanannak az egye­temnek a negyedéves hallgatója. De erről megint később!) A KSH volt az első munkahelye. - Megismerkedtetek, összeházasodtatok. De még mindig nem tudom, miért éppen Szegedet választottátok, a pesti évek után? - Ezt már sokan meg­kérdezték tőlem - válaszolja Miska -, pedig nagyon egyszerű az egész. Mindössze szép belső tere­ket szerettem volna csinálni egy szép városban. A ki­sebb városok is magukban hordozzák egy világváros lehetőségét, hogy nem vál­tak azzá, annak nem ma­guk, hanem talán a törté­nelem az oka. Mari elárulja, hogy csa­ládja csongrádi származá­sú, mindig nagyon tetszett neki Szeged. Ezért fogadta el a megyei statisztikai hi­vatal ajánlatát, ott azonban csak három évig marad). - A JATE közgazdasági tanszékén tanítottam 1971 és 1985 között. Eközben doktoráltam le költségelem­zésből és költséggazdálko­dásból. Pályám legszebb időszaka volt, mert nagyon szerettem tanítani. Amíg ezt mondja, Kati hoz egy 1985-ben keltezett oklevelet, amelyen nem kevesebb állt, mint hogy dr. Váczy Mária a JATE kiváló oktatója - a hallgatók sza­vazatai alapján. A 80-as években mind­ketten a csúcson voltak, szakmailag. Miska 1985­ben, a Csomiterv tervező­jeként vette át a szakma egyik legnagyobb elisme­rését, a Munkácsy-díjat, ezért 1986-ban, a Szegedi Nemzeti Színház átadá­sakor már "csak" egy Kiváló Munkáért kitüntetés járt. Szekeres Mihály tíz évig dolgozott a színház belső terein. - Milyen érzés volt ne­kifogni egy ekkora jelen­tőségű munkának? - Ezt nem lehet megfo­galmazni. Az ember érez egy bizsergést, aztán bele­éli magát... A színházat szerettem a legjobban az összes munkám közül. Később Mari pályája is olyan kanyart vett, hogy 1990-ben a színházhoz került, szervezési osztály­vezetőnek, pályázat útján. - A második otthonom volt - így Mari. - Az első - ordítja kó­rusban Miska és Kati, je­lezve, hogy a családanya minden energiáját munka­helyére fordította. - És meddig tartott a szerelem? - Részemről ma is tart, de... - itt elcsuklik a hangja - a nyáron nem hosszabbí­tották meg a szerződése­met. Ez azért is fájdalmas, mert amíg Miska tervezte az épületet, én is benne éltem, emocionálisán kötődtem hozzá. - Most mit csinálsz? - Közgazdász vagyok és háztartásbeli. Nem tartom tragédiának, hogy a férjem mellett vagyok, intézem a könyvelését, menedzselem. Miska ugyanis 1989 óta szellemi szabadfoglalko­zású. (Érdekes, hogy mind­kettőjük váltása a rendszer­váltáshoz kötődik, Mari az oktatási igazgatóságot hagyta ott, és maradt otthon tíz hónapra a színházi állás előtt, Szekeres Mihály a Csomitervnek mondott bú­csút. Mint sok más tervező.) - Milyen szabadúszó­nak lenni? - Veszélyes. A rend­szerváltás ugyanis a mű­vészeknek nem azt hozta, amit vártunk. A gazdaság stagnál, nincsenek nagy építkezések, tehát feladatok sincsenek. Ma üzletek belső tereit alakítom. Rossz, hogy az ember nem tudja, mi lesz jövőre, hogy kiszolgáltatott­nak kell éreznie magát a hivatalokkal szemben pél­dául, amelyek az engedé­lyeket adják ki. Ha fizetés­képtelen lesz egy cég, a tervező az első, aki nem kapja meg a pénzét. Fekete Klára Kati Az objektív harmadik sze­mélytől, Szekeres Katalintól próbáltam megtudakolni, mit csinálnak a szülei akkor, ami­kor nem a munkájukkal foglal­koznak. Kiderült, ilyen állapot nincs Ritka a közös program, a családi nyaralás. Katinak jót tett ez a szel­lemű nevelés - negyedéves közgazdász, külgazdaság szakos hallgatóként a saját lábán áll, anyagilag független a családtól. - Három évfolyamtársam­mal megalapítottuk az Inter-X Szolgáltató Bt.-t. Ennek ke­retében a Magyarországon megjelenő újságokról készí­tettünk számítógépes nyilván­tartást. Körülbelül 800 újság nevét, címét, valamint hirde­tési tarifáját szedtük rend­szerbe, s reklámcégeknek floppyn áruljuk. Háromhavonta pedig jelezzük a változásokat. Az a tervünk, hogy ugyanezt a rendszert szórakozóhelyekre is megcsináljuk. - Mekkora a havi jöve­delmed? - Ezt nem árulom el, de tu­dok belőle bérelni egy garzoht és fönntartom magam. - Miért jelentkeztél a közgázra? - Mindenképpen tovább szerettem volna tanulni, de nem érdekelt se az orvosi, se a jogász pálya. Mivel jól ment a két felvételi tárgy, a matek és a történelem, közgazdász­nak jelentkeztem. - És mi leszel, ha nagy leszel? - Még nem tudom, de sze­rintem közgazdász diplomával sok mindenhez lehet kezdeni. Szeretnék Pesten maradni - a szüleim ezt éppen fordítva csi­nálták -, ahol jóval nagyobbak a lehetőségek. - A nyáron láthattunk a szegedi körzeti tévé adá­saiban. - Egy hirdetésre jelent­keztem, szerkesztő-riporter gyakornokokat kerestek. Tet­szett a munka, de úgy érez­tem, elég nagy a káosz, a kez­dőkkel sem tudtak eleget foglalkozni. Kati úgyszintén a színház szerelmese. Olyannyira, hogy érettségi előtt megpróbálko­zott a színművészeti főiskolá­val. Szerencséjére (?) nem sikerült.

Next

/
Thumbnails
Contents