Délmagyarország, 1992. szeptember (82. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-10 / 213. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. SZEPT. 10. Békemenet Domaszékről Ma a délelőtti órákban különleges békement indult Domaszékről, a vajdasági Oromhegyes irányába. Gyalog. Mint köztudott Oromhegyes a szerb hadseregbe való bevonulást megtagadók központja, azaz most már köztársasága, hiszen az ott táborozók kikiáltották államukat: Zitzer Szellemi Köztársaságot. A békemenetben (mely nem a tömegdemonstráció jellegét öltötte) részt vett, részt vesz a Zitzer Szellemi Köztársaság képviselője, a Magyar Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke, az ALBA kör képviselője, Mala Biotta Argentínából, és Dávid Modersback, az Egyesült Államokból. A békemenet céljáról Balla Lajos, a Zitzer Szellemi Köztársaság elnökségének a képviselője nyilatkozott: - Az ötlet a domaszéki táborban, a békeszerető ifjak gyülekezőhelyén született. Oromhegyes pedig jelenleg a vajdasági háborúellenes mozgalmak központja, s talán pont ezért eme két helység közti távot szeretnénk gyalog megtenni, hogy ezáltal bebizonyítsuk: így is lehet tiltakozni a háború esztelensége, az őrület ellen. Úgy érzem, külön magyarázatot nem kell fűznöm ehhez a bátor kezdeményezéshez. Humanista céljaik, pacifista törekvéseik ugyan lényegesen nem befolyásolják a balkáni háború kimenetelét, mégis erkölcsi szempontból roppant jelentős: a fiatalság érzéseit, hozzáállását, vágyait tükrözi. Végül egy idézettel szeretném „zárni", melyet a békeharcosok transzparenséről olvastam le: „Arra intünk benneteket, hogy ne az erószakban bízzatok" (Gandhi). F. A. Antall-Meciar találkozó Bombák a tengerben A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet azzal vádolta a brit kormányt, hogy sok ezer tonna kiselejtezett hadianyaggal szennyezi az Atlanti-óceánt, azért, hogy kijátssza a január l-jén életbe lépő nemzetközi tilalmat. A szervezet szerint a brit védelmi minisztérium elrendel­te, hogy 8500 tonna bombát és más kiselejtezett lőszert öntse­nek a tengerbe a nyugat-angliai partoktól 700 kilométerre nyu­gatra. A brit védelmi minisztérium elismerte az adatok helyes­ségét, de úgy vélte, semmilyen jogszabályt nem sértenek meg. Egy korábbi londoni nemzet­közi megállapodás értelmében jövő évtől már Csak száraz­földön lehet elhelyezni lőszer­hulladékot. * Izraelben örömmel várják Göncz Árpádot Peresz: az antiszemitizmus betegségre utal Simon Peresz izraeli kül­ügyminiszter megerősítette, hogy Izraelben nagy örömmel várják Göncz Árpád köztár­sasági elnök közelgő látoga­tását. - Sok izraeli cég aktív Ma­gyarországon, soknak van ott vegyes vállalata. A két ország politikai kapcsolatai is kivá­lóan fejlődnek. Úgy gondolom, hogy ez a látogatás további bá­torítást ad. mind a politikában, mind a gazdaságban a kapcso­latok további fejlesztéséhez ­mondta ma Londonban az MTI-nek az izraeli külügy­miniszter. Peresz úgy vélte, hogy ha a magyar kormánypártban valaki azt hiszi, hogy a hazai liberális ellenzék bizonyos New York-i és tel-aviv-i „körök" járszalag­jára volna fűzve, az érdekes álláspont, de részint alaptalan és képtelenség, részint pedig aggasztó. Nagy-Britannia pél­dáját idézte, ahol szerinte sok-, féle párt van, de nincs köztük szélsőséges. - Jó lenne, ha egész Európa NYUGDÍJASOK, NAGYCSALÁDOSOK, FIGYELEM! Bálásruba-vásár az olajosklubban szeptember 10-én, U-én, 8-17 óráig. Őszi ballonkabátok, felnőtt és gyermekdzsekik, pulóverek, blúzok, már 30 Ft-tól. a Hcjnral a Püspök u. felől). a közép felé mozdulna el. Minden antiszemita, sőt. min­den megkülönböztető véle­mény bánt minket, és bánt minden jóérzésű embert. Az ilyen vélemények betegségre utalnak, s ez nem a zsidók, vagy más kisebbségek beteg­sége, hanem azoké, akik ilyen nézeteket vallanak. Bizonyság erre, hogy olyan országokban is vannak antiszemita meg­mozdulások, ahol egyáltalán nincsenek is zsidók. Ahol ilyen probléma van, ott saját erőből kell megtalálni a gyógyulás útját - mondta Peresz. Az izraeli külügyminiszter az EK brit elnökségének meghívására járt Londonban. Tárgyalásain határozott közös piaci részvételt kért az átfogó közel-keleti rendezéshez. Azt mondta, hogy az EK-nak a kétoldalú tárgyalásokat kísérő többoldalú tárgyalásokon le­hetne a legnagyobb szerepe a helsinki-típusú béke infra­struktúrájának megteremté­sében. Fegyveres viszály Iránban Véres összecsapás zajlott le kedden Teheránban egyfelől a rendfenntartó erők és az iráni forradalmi gárda, másfelől az 58. hadosztály katonái között. A hét órán át tartó harcokban mindkét oldalon sokan életüket vesztették, illetve megsebe­sültek. 120 hadkötelest és nyolc hivatásos katonát őrizet­be vettek - közölte a dpa. MÁRIA-NAPI CSEREPESVIRÁG­VÁSÁRT TARTUNK. Szombaton, a Mars téri piacon, a P pavilon előtt. Olcsó árak, óriási választék. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. BEVASARLOUTAK! Triesztbe: minden kedden és pénte­ken. 1800 Ft/f<5. Bécsbe: szeptember 18-án. 1100 Ft/fő. Non stop út Velen­cébe: szeptember 25-én, 2200 Ft/fő. Jelentkezés: JOKER KÖZVETÍTŐ IRODA, Szeged, Arany J. u. I . 62/12-139. Pozsony nem felejti Elmondta: a kapcsolatokat mind a két fél jó alapokra kívánja helyezni; világosan elismerték a két ország egy­másrautaltságát. Ugyanakkor egyetlen lényeges kérdésben sem mozdultak el az állás­pontok. A két kormányfő meg­állapodott viszont abban, hogy 3 parlamenti vegyes bizott­ságot hoznak létre ad hoc jelleggel a legfontosabb kér­dések tanulmányozására. Az egyik ilyen kérdéskör a nem­zeti kisebbségek helyzetének tanulmányozása. Egy másik bizottság a kétoldalú kapcso­latrendszer egészét - gazda­sági, kulturális, energetikai vonatkozásait - vizsgálja. A harmadik parlamenti testület A tervezettnél csaknem egy órával tovább tartott Antall József kormányfő és Vladimír Meciar szlovák kormányfő szerdai szűk körű megbeszélése, majd az ezt követő magyar­szlovák plenáris tárgyalás. A tárgyalás után László Balázs kormányszóvivő rövid összegzést adott az MTI kérdésére az elhangzottakról. hangsúlyozta: Budapest úgy találja, hogy az erőmű épí­tésével kapcsolatos két leg­fontosabb jogi kérdést a jelek szerint nem tudják megoldani, ezért lesz szükség a hágai döntésre. A két fő jogi kérdés: érvényes-e az 1977-es szerző­dés a vízlépcsőről, és hogy a Duna-meder tervezett,ilittöltése nem sérti-e a közös határt. Meciar kormányfő egyébkéht nem lelkesedett túlzottan a pedig kimondottan a bősi erőmű problematikáját elemez­né. Megállapodás született arról is, hogy a bősi problémakör vizsgálatába közös megegye­zéssel az EK megfigyelőit is bevonják. Az MTI munkatársa afelől érdeklődött: Budapest letett-e arról, hogy az erőmű ügyét a Hágai Nemzetközi Bíróság elé vigye. A kormányszóvivő hágai döntőbíráskodásért, bár nem is utasította el azt. A problémát abban látja, hogy Hága joghatóságának elisme­résére a szövetségi kormány számára már gyakorlatilag nem marad idő, és kérdéses, hogy a szlovák kormány mikor válik erre képessé. A tárgyalások gyors mér­legét megvonva a szóvivő ki­emelte, hogy Meciar kor­mányfő köszönetet mondott a magyar kormánynak a cseh­szlovák szétválás ügyében tanúsított magatartásáért. Po­zsony soha nem fogja elfe­lejteni, hogy Magyarország világos, elvi álláspontot foglalt el, biztosítva Szlovákiát arról, hogy határait nem vonja kétségbe. ET-értekezlet Isztambulban Az európai kérdések széles körét fogja át az a soron kívüli kétnapos értekezlet, amelyet az Európa Tanács tagállamainak külügyminiszterei tartanak csütörtöktől Isztambulban. Az értekezleten részvevő magyar küldöttséget Jeszenszky Géza külügyminiszter vezeti. A rendezvény első napjának fő eseménye az az eszmecsere lesz, amelyet a testület mi­niszterei az egykori szovjet köztársaságok külügyi tárcái­nak vezetőivel folytatnak a török nagyvárosban. Román elnökválasztás * Óvások Iliescu ellen Az utolsó akadályt is vették az elnökjelöltek Romániában a szeptember 27-i választások előtt. A román alkotmány­bíróság elutasította a legfőbb állanri méltóságra pályázó hat jelölt ellen emelt valamennyi óvást. A vasárnap éjféli határidőig beérkező 19 óvás közül egyébként 10-et Ion Iliescu elnökjelöltsége ellen emeltek. Eldőlt Ion Iliescu szenátori jelötségének kérdése is. A legfelső törvényszék érvény­telenítette a bukaresti bíró­ságnak azt a döntését, hogy az államfő szereplése a Nemzeti Megmentési Demokratikus Front szenátorjelöltjeinek listáján alkotmányellenes. A bukaresti bíróság - a Romániai Demokratikus Konvenció nevű ellenzéki szövetség óvásának helyt adva - azzal indokolta a döntést, hogy az államfő az alkotmány értelmében nem lehet egyetlen pártnak sem tagja, a választási törvény viszont nem teszi lehetővé, hogy függetlenek pártlistákon jelöltessék magukat a par­lamentbe. A bukaresti tör­vényszék döntése ellen az NMDF és az államügyészség is fellebbezett a legfelső törvényszéknél. Ervelésük szerint Ion Iliescu ugyan nem tagja a Nemzeti Megmentési Demokratikus Frontnak, vi­szont szimpatizánsa, s tá­mogatja a párt programját. M vJJj^p^ (62) 22-599 ORSZÁGOS SZÁMÍTÓGÉPES SZAKNÉVSOR Muzulmánok lőttek? ENSZ-katonák halála Boszniában Kéksisakosok a szarajevói repülőtéren A szarajevói repülőtér közelében "íz ENSZ-béke­fenntartó erők két francia nemzetiségű tisztje vesztette életét kedden a kora esti órák­ban, amikor támadás érte a világszervezet egyik segély­szállítmányát. A 35-40 teher­autóból álló konvoj Belgrádból érkezett a szokásos heti segély­szálttmánnyal. Az egyelőre ismeretlen támadók további három francia tisztet meg­sebesítettek. Az AP megjegyzi, hogy a szarajevói repülőtér közelében a szerb milicistáknak és a muzulmán erőknek egyaránt vannak állásai. Az ENSZ szarajevói szóvivője feltételezi, hogy szándékos támadásról volt szó. A hírügynökségek szerint ugyanakkor a felelősség egyelőre nem állapítható meg. A kedd esti incidenst kö­vetően már négyre emelkedett a Szarajevóban meghalt „kék­sisakosok" száma, s a táma­dások következtében 48 ENSZ-katona sebesült meg. Boszniai muzulmán erők felelősek az ENSZ békefenn­tartó erői két francia tisztjének haláláért. Ezt az ENSZ egyik magát megnevezni nem kívánó illetékese jelentette ki kedden Szarajevóban. Az AFP által idézett ENSZ-tisztségviselő szerint a lövések a muzulmán erők állásai felől érték a konvojt. Ugyancsak a francia hír­ügynökség szerint idén május vége, az ENSZ-erők boszniai telepítése óta összesen 13 „kéksisakos" vesztette életét és 284 sebesült meg a különböző támadások során. A Reuter ezzel szemben továbbra is négyre teszi az összes áldozat számát az ENSZ-erők részéről. Genf - Jugoszlávia konferencia Bíróság fenyegeti a támadókat Szerdán ismét összeült Genfben a Jugoszlávia-konfe­rencia munkacsoportja. A megbeszélések központi té­mája ezúttal a szarajevói légihíd újraindítása volt. A munkacsoportban a konf­liktusban érintett valamennyi fél képviselteti magát, mivel csak együttes hozzájárulásuk biztosíthatja a légihíd bizton­ságos üzemeltetését. A dpa jelentésében emlékeztet arra. hogy a légihídat azután szün­tették meg, hogy a múlt héten csütörtökön egy segélycso­magokkal megrakott olasz repülőgép lezuhant Szarajevó közelében. Olaszország állítása szerint a repülőgépet lelőtték. A légihíd újraindításáról a végső döntést a genfi szék­helyű Menekültügyi Főbiztos­ság hozza majd meg. A német hírügynökség szerint a Jugo­szlávia-konferencia elnökei, Cyrus Vance és Lord Owen a légihíd mielőbbi visszaállítását támogatják. Vance és Owen szerdán a jugoszláviai válságövezetbe utazott. Háromnapos látogatá­suk alatt a tervek szerint Zágrábban, Szarajevóban és Belgrádban folytatnak majd tárgyalásokat vezető helyi politikusokkal és az ENSZ képviselőivel. Elutazása előtt Vance szeri dán elítélte a francia ENSZ­katonák ellen elkövetett me­rényletet és gyilkosságnak nevezte azt, de hozzátette: az incidens miatt nem hagyja abba békeközvetítő tevékeny­ségét. Lord Owen szerint bíróság elé kell állítani az ilyen támadások elkövetőit. Philipp Morillon őrnagy, a francia kéksapkások parancsnoka a Francé Info nevű, Zágrábban működő rádiónak adott nyilat­kozatában kifejtette: a gyilkos­ság szándékos provokáció volt. Állítása szerint tudja, kik követték el a merényletet, de az ENSZ-főparancsnokság feladata megnevezni a tet­teseket. Rántani való húscsirke eladó, amíg a készlet tart. Ár: 80 Ft/db Cím: MÓRA TSZ, NÍVÓ mögött, Szeged. Németországi munkára villanyszerelöt felveszünk. Nyelvtudás szükséges. Jelentkezés személyesen Elektro-Schuniann Villiimosipari Kft. 6224 Cserzy M. u. 35.

Next

/
Thumbnails
Contents