Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)
1992-08-08 / 187. szám
4 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. AUG. 1. Olimpiai egyveleg % Olimpiai egyveleg * Olimpiai egyveleg Kovács, Mizsei és Béres is bronzérmes... FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Kovács István, nem kis meglepetésre, nem került a döntőbe... Ökölvívásban a magyar reménység, Kovács István világbajnok pénteken az észak-koreai Choi Chol Su ellen lépeti szorítóba és pontozásos vereséget szenvedett az 51 kilósok súlycsoportjában, így nem jutott a vasárnapi döntőbe és harmadikként bronzérmet szerzett. Az aranyérmes remények akkor kezdtek „elszállni", amikor a nap nyitómérkőzésén szorítóba lépett a kubai Gonzalez az amerikai sötét bórű Austin ellen. A küzdelem ugyancsak az 51 kilósok súlycsoportjában a másik ágon mindössze 116 másodpercig tar- • tott, mert a nagy ütőerejű kubai pillanatok alalt végzett ellenfelével. és technikai k.o.-val nyert. Nincs kétség afelól, hogy ennek a súlycsoportnak ő a legnagyobb esélyese. Kovács és Choi mérkőzéséről iúl sokai nem lehet beszámolni. A magyar versenyző az első menetet könynyedén vette és ennek az lett az ára, hogy az észak-koreai versenyző Kovács kifordulása ulán támadásba lendült és jól irányított két egyenesével pontokat szerzett. A némi előny után a második menetben az öklözök már bátrabban küzdöttek, különösen Kovács igyekezett támadásba lendülni, de ellenfele kitért a nagy ütések elől, amelyek (gy csak a levegőbe mentek. Ugyanakkor Choi egyeneseivel és lengőivei újabb pontokai szerzett. A harmadikban még hevesebbé váll a harc, de Kovács pontatlanul ütött, és védtelen arcára sorozatokat kapott. A pontozás (gy alakult: 2:0, 6:3, 10:5 az észak-koreai versenyző javára. A továbbiakban sem kísérte siker magyar öklözök szereplését. A 71 kilósok súlycsoportjában Mizsei György ellenfele a kubai Lemus volt, aki végig biztosan küzdve, fölényesen győzte le az egyébként nagy akarással harcoló magyar versenyzőt. Az első menet amolyan ismerkedésekkel és némi kubai fölénnyel kezdódött. A laposra vert orrú Lemus balegyenesekkel és szurkálásokkal tartotta magától távol Mizseit. A második menetben Lemus balkezű indításait jobbhorgok követték. A harmadikban két jobb csapott lengő után Mizseire rászámoltak, de végül is derekasan állta a szorítóban a küzdelmet. Kár, hogy Mizsei kevésszer érte el az ugyancsak sokat mozgó Lemus arcát, pedig egyszer a vezetőbíró papirzsebkendővel meg is törölte a versenyző véres orrát. A pontozás alakulása: 2:0, 6:1, 1QÍ2 a kubai javára. A 81 kilósok csoportjában Béres Zoltán is derekasan küzdött, de a nálánál nagyobb ütóerejű Zaulicsnij (Egyesített Csapat) ellen csak felvillanásai voltak. A küzdelem 14 másodperccel a befejezés előtt azzal ért véget, hogy a Béresre háromszor is rászámoló vezetőbíró döntő fölény miatt leléptette a magyar öklözőt. Zaulicsnij már az első menetben bemutatta, hogyan kell a balegyenes felvezetése ulán jobblengővel félelembe hozni az ellenfelet. A második menet elején Béres rövid időre „feltámadt". de láthatóan kiütötte erejét, és ettől kezdve már „felbillent" a szorító. A harmadikban belharcok után jöttek és pontosan érkeztek Zaulicsnij jobbegy.enesei, amelyek végleg megpecsételték a magyar öklöző sorsát, és a harmadik rászámolást visszaléptetés követte. A pontozás 5:2, 17:4, majd leléptetés. Papp László szövetségi kapitány véleménye szerint a három dobogós hely végül is azt bizonyttja, hogy öklözőink helyt álltak. - Úgy láttam, hogy Kovács Pisti nem volt igazán formában, és emiatt nem tudott a döntőbe jutni. A többiek, Mizsei és Béres komoly sikernek könyvelhetik a bronzot. Az öröm jele a kopaszság Barcelonában jó dolguk van a fodrászoknak, legalábbis a magyar sportolók adnak nekik munkát: többen boldogságukban frizurát igazíttatnak. A kardban aranyérmet nyert Szabó Bence után ugyanis a tízpróbázó Szabó Dezső (25 éves) is „hajatlan" lett péntekre. Mérei László szövetségi kapitány Igy kommentálta az eseményt: — Dezső annyira örült a negyedik helynek, a fantasztikus eredménynek, hogy az éjjel levágatta a haját. Most meg állandó izgalomban él, telefont vár, figyeli az érkező híreket, ugyanis otthon bármelyik pillanatban megszülethet második kisbabájuk. Éppen ezért szombaton már haza is utazik. Az atlétika legnehezebb, sokoldalú versenyzőt igénylő számában született a nagyszerű eredmény. - Valóban szenzációs siker, a külföldi szakemberek, versenyzők is elismerik Dezső teljesítményét. Nagy neveket sikerült megelőznie. Igaz, voltak bizonytalanabb számai, de versenyzése szenzációs volt. Magasugrásban lényegesen jobbat tud, diszkoszban is többre képes. Most például a harmadik kísérlete diszkoszvetésben nagyon jól sikerült, de a dobást érvénytelenítették, mert cipője hozzáért a szegélyhez. Sportban nincs értelme azon „rágódni", mi történt volna, ha... Dezső teljesítménye óriási, minden dicséretet megérdemel érte - mondta a kapitány. 099 OLIMPIAI EREMTABLAZAT (190 szám után) Arany Ezüst Bronz Egyesített, Csapat 35 29 21 Egyesült Államok 25 30 25 Németország 18 16 23 Kínai NK 16 20 15 Magyarország 10 7 2 Koreai Köztársaság 10 5 10 Spanyolország 10 1 Franciaország 8 5 43 Ausztrália 6 8 9 Kanada 6 2 6 Olaszország 5 5 7 Kuba 5 3 8 Nagy-Britannia 5 3 7 Románia 4 5 7 Japán 3 7 10 Lengyelország 3 4 7 Koreai NDK 3 3 Hollandia 2 3 6 Cseh és Szlovák SZK 2 2 1 Indonézia 2 2 1 nyertek a milliomos hazai sztárok ellen, akik fgy elbúcsúzhattak a dobogótól. Az újabb összecsapás szinte a szó szoros értelmében szikrázó küzdelmet hozott. Alig néhány perccel a befejezés előtt egypontos angolai vezetésnél három hispán kosaras zuhant a dobáshoz készülődő Dias nyakába. Sokan úgy látták, hogy a személyi hiba szabálykönyvben képpel bemutatott esetével van dolguk, a játékvezető, a horvát Danko Rudics azonban bedobást ftélt. Elszabadultak az indulatok, az angolai kosaras hiába mutogatta elszakadt mezét. Nagy lökdösődés után nehezen állt helyre a rend. A sötétbőrú fiuk megértették: nem feléjük lejt a hazai pálya. Vereséget is szenvedtek három ponttal. A következő találkozón az Egyesített Csapal és Horvátország vfvott késhegyig menő csatát a döntőbe jutásért. Mindössze 1.6 mpcel a befejezés előtt - egypontos horvát vezetésnél - az orosz Volkov emelkedett volna a gyürú felé. amikor csattanás hallatszott a keze felől, a labda pedig kipattant az alapvonalon túlra. A játékvezető valami furcsa véletlen folytán ezúttal a spanyol Francisco Fajardo oldalról ítélt bedobást a pirosmezes Egyesttett Csapat javára. Az eredmény nem változott, gyözött és finalista lett a horvát együttes. Az amerikai játékosokat mindenről kérdező újságfróknak az egyik NBA-kiválóság, Scottie Pippen a két esettel kapcsolatban fgy válaszolt: - Minket nem arra tanítottak, hogy a bírót verjük, hanem az ellenfelet. Ez egyébként eddig minden mérkőzésükön megtörtént, s fgy biztosan jutottak a fináléba. A litvánok elleni tízperces vastapsot kiérdemelt kosár-show lefújása után egy másik amerikai sztár, Michael Jordán röviden nyilatkozott: - Ideje lassan belejönnünk a játékba, hiszen még egy hét, és véget ér a nyári szabadság. Kezdődik a komoly munka az NBÁ -ben. Vereség és békejobb A palánk mellől... Az olimpiai férfi kosárlabdatorna helyosztói egyre izgalmasabb, érdekesebb mérkőzéseket hoznak. A tucatnyi jelzővel illetett amerikai sztárcsapat végső győzelméhez továbbra sem férhet kétség, azonban a többi találkozón előfordult néhány furcsa pillanat. Másodszor lépett pályára egymás ellen a házigazda spanyol és az angolai válogatott. A selejtezőkben az afrikaiak meglepetésre biztosan Pénteken délelőtt az utolsó előtti összejövetelre gyülekezett a szabadfogású birkózó olimpia résztvevőinek azon töredéke, amely még érdekelt volt a záró csoporttalálkozókon. A magyarok közül mindössze Dvorák László (82 kg) lépett szőnyegre, de csak egy helyosztón, 3:l-es pontozásos vereséget szenvedett a kanadai Hohltól, fgy 10. lett. Ez is bizonyíték rá, hogy miután a kanadaiak két éve leszerződtették edzőnek az egykori szuperklasszis ukrán Szergej Bjeloglazovot, hazájukban nagy előbbre lépés történt a sportágban. A délutáni és esti műsorban csak tétlen szemlélők maradtak a magyarok, ekkor bonyolították le négy súlycsoport helyosztóit, majd a birkózás elköszönt a katalán fővárostól. Búcsúzott Hessky Pál is, miután a kiváló mérkőzésvezető hosszú évek remek helytállása után a jövőben nem kíván bíráskodni, s ez alkalomból ünnepélyesen megköszönték neki a Nemzetközi Birkózó Szövetség vezetői a tevékenységét. Délelőtt kerüli sor egy nagy kibékülésre is. A májusi szabadfogású Eb után Kaposvárott Kovács István, a magyar szabadfogású válogatott volt szakági mestere olyan nyilatkozatot tett, amely sok vitát váltott ki. Milán Ercegan. a FILA jugoszláv elnöke is sérelmezte a Kovács által elmondotakat. Azóta Kovács távozott a válogatott éléről, ám eljött Barcelonába. Ercegan és Kovács pénteken délben rövid beszélgetést folytatott. A magyar edző ennek tartalmát (gy foglalta össze az MTI-nek: - Ercegan úr szerint az egész egy félreértett ügy, sajnálatos dolog. Mint mondta, nem haragszik rám, békejobbot nyújtott, s támogatásáról biztosított a jövőmet illetően. Hat döntő magyar krónikája A párbajtőröző csapat csütörtöki bravúrezüstje után vajon hány és milyen színű éremmel gazdagítják a magyar medálkollekciót a kajakosok, kenusok? - szólt a nap kérdése pénteken a sportági döntők nyitányán. A castelldefelsi „lapátolós," birodalomban az 500 méteres számok hat döntője szerepelt a kínálatban, valamennyi magyar szereplővel. Mindjárt az elsőben rajtolt a férfi kajak-egyesek között a 9-es pályán az eddig nem túl meggyőző Gyulay Zsolt. A táv szöuli olimpiai bajnoka azonban nem véletlenül lett klasszis: gyengébb forma, baljós előjelek oda, a Bp. Honvéd kajakkirálya remekelt. Az élbolyban jött el a starttól, a táv felénél vezetett is, az utolsó métereken lecsúszni látszott a dobogóról, aztán egy utolsó utáni húzássál a második helyre hozta be magát. Ezüst az első számban, kezdetnek nem rossz! A győzelmet általános meglepetére egy „nevenincs" finn versenyző, a néhány nap múlva 28 éves Mikko Kolehmainen szerezte meg. -Végül is elégedett vagyok az olimpiai ezüstéremmel, különösen azok után, hogy csak szerencsével kerültem tovább, s a selejtezőben nem ment igazán - értékelte producióját Gyulay Zsolt. A C-l 500 méter döntője elótt Vaskuti István olimpiai bajnok, jelenleg a kenus szakág vezetője így vélekedett: - Ha nem lenne hetek óta tartó sérülése Pulainak, szebb reményeink volnának, így azonban valószínűtlen a dobogóPulai Imre, az olimpiai hatodik helyezett, tavaly világbajnoki negyedik óriás ráadásul alaposan elrontotta startját: beragadt, s bár hosszú hajrát nyitott, csak az ötödik helyig tudott előtörni. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN „Mindenféle színű érmet akarok szerezni Barcelonában! Ezüst és bronz már van, az arany következik!" - hajtogatta a szombati döntő előtt Kőbán Rita A nap magyar részről talán legnagyobb várakozással kísért fináléja következett, a női kajakosok, köztük Kőbán Rita közreműködésével. Az egyéniben vb-ezüstérmes, négy éve olimpiai negyedik csepeli versenyző hosszú-hosszú ideje ott áll az „aranykapuban", de a legutolsó lépcsőfokot még nem sikerült átlépnie. Sajnos, ezúttal sem... A (kelet)német Birgit Schmidt, aki már 1980-ban olimpiai bajnok volt, amellett tizenhatszoros világbajnok, megint legyőzhetetlennek bizonyult. Bár Kőbán nagyon igyekezett, talán kissé görcsösen is, képtelen volt befogni. Újabb ezüst tehát, ami bármennyire kedves, azért mégsem eléggé „aranyos,,... - Ha minden összejön, elkapjuk a ritmust, akkor talán elcsíphetjük a bronzérmet, de még az is nehéz, olyannyira kiegyensúlyozott, sűrű a mezőny - adott prognózist a férfi kajakkettesek 500-as döntője elótt Csipes Ferenc, aki e távon 1988-ban Ábrahám Attilával olimpiai, 1991-ben pedig Gyulay Zsolttal világbajnoki harmadik volt. Ezúttal a Csipes, Gyulay egység próbálta meg az éremszerzést, de hiába. Á duó csak hetedik lett a castelldefelsi pályán. - Aki duplázik, az általában kimerültebb, én is éreztem a karomban az 500-as döntő fáradalmait. Amellett nagyon erős kettősök alkották a finálét - értékelt röviden Gyulay Zsolt. A kettesek második döntőjében, amelyben a kenupárosok voltak érdekelve, Pálizs Attila - tavaly Szabó Attilával ebben a számban világbajnoki titulust harcoltak ki - új társával, Kolonics Györggyel megismételte Csipesék fél órával korábbi teljesítményét, vagyis csak a hetedik helyet szerezte meg a duó. A pénteki utolsó döntőben a magyar színeket Kőbán Rita és Dónusz Éva igyekezett diadalra vinni. Csak részben tudták ezt megtenni. Pedig pompásan jöttek fel a rajtnál, biztosan vezettek a svédek előtt, s az utóbbi két évben világbajnoki győztes Portwich, von Seck német páros is mögöttük volt a női K-2 500-as fináléban. S következzék innen Kőbán Rita, aki az eredményhirdetést követően így idézte vissza a történteket: - Éreztük, hogy elől vagyunk. Nyomtuk, ahogy bírtuk, persze, hogy elfáradtunk a végére. Négyszázötven méternél is még vezettünk, aztán nagyon elkészültünk az erőnkkel, csak az vezérelt, hogy érjünk be végre. Akkor derült ki, hogy a hajrában mindkét vetélytársunk elénk került. - Még vagy ötven méter lehetett hátra, amikor hirtelen elszállt az erő a karomból, mintha kiszippantották volna. Úgy éreztem, zsibbadásszerű lett az egész. Kegyetlenül kihajtottam magam - mondta a láthatóan megviselt, s a harmadik helytől éppenséggel nem boldog Dónusz Éva. Azt viszont már szinte egyszerre hangsúlyozták, és ugyanúgy: „Majd szombaton, a négyesben még jobbak leszünk! " - Bízom a lányokban, jó erőben és formában vagyunk, a pénteki fáradtság múltával a szombati döntőben nagyot fogunk menni. Különben is most már mindenféle színű érmet akarok szerezni itt, Barcelonában - fgy Kőbán. Csak emlékeztetőül: a bronz és az ezüst már megvan...