Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)
1992-08-08 / 187. szám
I SZOMBAT, 1992. AUG. 8. Barcelonai morzsák SPORT 5 Az olimpiai záróünnepségen Arnold Schwarzenegger filmsztár képviseli George Busc amerikai elnököt. ATerminátor-filmek osztrák származású főhőse Bush sportügyi tanácsadója. A barcelonai játékokon jelenlevő amerikai hírességek közé tartozik az elnök fia,, Marvin Bush, valamint Michael Douglas, Jack Nicholson, Kevin Kostner, Telly Savalas és Nastasssia Kinski filmcsillagok. * Végzetes bukássá fajult az Olimpiai vállalkozás az amerikai televízió kábelcsatornája számára, amely kizárólagos joggal kínált élő közvetítéseket Barcelonából. Az NBC és a Cablevision tévétársaságok - amelyek közösen alapították a Triplecast „Olimpiai-csatornát" kénytelen-kelletlen elismerték, hogy a piackutatásban alaposan elgaloppírozták magukat. A fogyasztók drágállották az élő közvetítések vételéért kért napi 30 dolláros, vagy a játékok teljes időtartamára fölszámított 125 dolláros díjat s inkább beérték az NBC rendes programjában sugárzott tudósításokkal. A Triplecast így mindössze 21.5 millió dolláros bevételre - vagyis az eredetileg kalkulált összegnél mintegy 130 millióval kevesebbre - számíthat. A vállalkozáson az sem segített, hogy az olimpia második hetében 20 dollárra szállította le a napi díjat: a vevők száma 35 ezerre növekedhetett ugyan, de így is csak a háztartások 0,14 százalékát teszi ki. A 15-napos teljes olimpiai csomagot 165 ezer néző vásárolta meg. Az olimpiai csúcsforgalomnál ideálisahb vadászterületről a barcelonai zsebtolvajok nem is álmodhatnának, ám a nehéz fiúk a szokásosnál kevesebbet vétkeznek a játékok idején. A rendőrségnek a Las Ramblas sétányon lévő ,,turistaellátó központját" panaszáradat önti el. Hölgyek zokogva jelentik be: retiküljüket elorozták; felbőszült férfiak harsogják, miként tűztek fürge ujjú fiatalok szegfűt az ingükbe, hogy aztán zsebükben halászhassanak. Jósé Antonio Rossel rendőrségi szóvivő pénteken mégis elégedetten újságolta: „A súlyos bűnözés az olimpia idején 33 százalékkal esett s vissza Barcelonában, noha több mint egymillió vendég áramlott a városba. Az utcákon a szokásosnál 20 ezerrel több rendőr járőrözik, tgy a bandák és profi bűnözők nem sokat tehetnek. " A barcelonai olimpia szervezői arra számítanak, hogy végül mintegy 3,5 millió belépőt sikerül(t) eladniuk az olimpiai rendezvények összesen négymilliós jegykínálatából. „Az elmúlt napokban a helyszíneken óriási kereslet mutatkozott a jegyek iránt" - közölte pénteken Pedro Palacios szóvivő. A forgalom jócskán fellendült, miután Spanyolország bejutott a labdarúgótorna döntőjébe. „A stadionban 120 ezer néző fér el, s a belépőjegyeket kapkodják. A kosárdöntőre szóló jegyek régóta elkeltek, de még a délelőtti atlétikai versenyekre szólók is szépen fogvnak" - fűzte hozzá. * Vladimír Reznitchenko sorsa különösen alakult: apja kubai, anyja orosz, ő Észtországban élt, s Szöulban még a Szovjetunió színeiben versenyezve szerzett bronzérmet. Barcelonában viszont már Németországot képviselte, s a párbajtőrcsapat tagjaként aranyérmes lett. A magyarázatot saját maga mondta el a Reuter tudósttójának: a katalán fővárosban mindenképpen olimpiai aranyat akart szerezni. s úgy látta, hogy a Szovjetunió széthullása, az ottani káosz az ő vlvókarrierjét is romokba döntheti. Ezért két évvel ezelőtt átköltözött Németországba (a német vtvóvezetők állítólag alig akartak hinni a szemüknek, olyan szerencsének tartották jelentkezését), másfél éve megkapta a német állampolgárságot. s idén már német bajnok lett. Reznitchenko jelenleg Tauberbischofsheimben, a németek híres vtvóközpontjában él. Ami további terveit illeti, mint mondta, még nyolc évet akar vívni. * Az atléták számára a fellépés korántsem fejeződik be a versennyel, sőt: az azt követő percek sokszor nehezebbek, mint maga a pályán töltött idő. Ugyanis amikor a versenyző teljesen kifulladva beér a célba, még össze sem tudja szedni magát, máris ott várják az újságírók, akik „nekirontanak" kérdéseikkel. A győztes persze alighanem szívesen válaszolgat, ám a veszteseknek nem valami irigylésre méltó a feladatuk: néhány perc alatt rövid öszszefoglalót kell adniuk vereségük okairól. A kamerák, a jegyzetfüzetek és amikrofonok csábítása azonban ellenállhatatlan... Köszöntés a BS-ben - fogadás a Parlamentben Két nappal a barcelonai olimpia befejezése előtt a hazatérők fogadásáról tartottak sajtótájékoztatót az Új Sipos Étteremben. Dr. Jakabházy László, az OTSH elnökhelyettese elmondta: a kitűnő szereplés alkalmat teremt arra, hogy a Szöulihoz hasonló ünnepségen köszöntsék a Barcelonában kiválóan szerepelt magyar sportolókat. A négy éve jól bevált ötlet szerint ezúttal is a Budapest Sportcsarnokban kerül sor az ünneplésre. Vidéken már napok óta lehet ingyenes belépőt kérni a sportfelügyelőségeken a nagy eseményre. A fővárosban a BS B-pénztáránál juthatnak jegyhez az érdeklődők hétfőn 10 órától (egy személynek csupán két jegyet adnak). A csarnok kapuit délután 15.30 órakor nyitják, 16 órától Arató András műsorát láthatják az érdeklődők. Közben - a tervek szerint 16.15 és 16.30 órakor - leszáll Ferihegy 2-n a magyar küldöttséget szállító két különgép. A repülőtér betonján tíz autóbusz várja az érkezőket, és rendőri kísérettel a Körcsarnokhoz szállítja a sportolókat és sportvezetőket. Ott találkoznak a családtagokkal és ismerősökkel. Ezután a sportolók átvonulnak a BS-be. A főváros legnagyobb fedett sportlétesítményében 18 órakor kezdődik a hivatalos ünnepség. Arató András csak annyit ígért, hogy - a Pilu Kft., a Centrum Áruházak Kft. és a Szerencsejáték Rt. támogatásával — ritka, és a sportolók teljesítményéhez méltó programot terveznek. Az ünneplést semmiképp sem szeretnék sokáig elhúzni, hiszen a várhatóan fáradt sportemberek nyilván szeretnének mielőbb hazatérni. A tájékoztatón elhangzott, hogy jövő pénteken 11 órakor a köztársasági elnök, az országgyűlés elnöke és a miniszterelnök ad fogadást az olimpikonok tiszteletére a Parlamentben. A szombati műsor D ATLÉTIKA S D ATLÉTIKA 1500 sík 20.15 5000 sik 20.40 '4x100 m váltó 19.20 4x400 m váltó 21.40 gerelyhajítás 18.55 női 1500 sík 19.50 női 4x100 váltó 19.00 női 4x400 váltó (vál.) 21.15 női magasugrás 18.30 RSG összetett egyéni 13.00 ÖKÖLVÍVÁS 48 kg 10.00 54 kg 10.00 60 kg 10.00 67 kg 10.00 75 kg 10.00 91 kg 10.00 KAJAK-KENU K-I 1000 m 9.00 C-1 1000 m 930 női K-IV 500 m (vál.) 10.00 C-II1000 m 11.00 K-IV 1000 m(vál.) 11.30 LABDARUGAS GYEPLABDA KOSÁRLABDA KÉZILABDA nők TENISZ férfi egyes női páros 15.00 14.00 11.00 17.00 A vasárnapi műsor ATLÉTIKA maratoni futás 1830 ÖKÖLVÍVÁS 51 kg 10.00 57 kg 10.00 63,5 kg 10.00 71 kg 10.00 81 kg 10.00 +91 kg 10.00 LOVAGLÁS díjugartás (vál.( 9.00,1330 VÍZILABDA RÖPLABDA Pataki Tamás vágya Minél előbb végezni a táblázaton... Kialakult a húszas keret, rendeződtek a sorok a Szeged SC labdarúgó-szakosztályánál - tudtuk meg a minap egy szűk körű tájékoztatón, amit Rácz Mihály, a klub elnökhelyettese. Pataki Tamás vezetőedző és Kőműves Mihály technikai vezető tartott. Az elnökhelyettes elmondta, többszöri beszélgetés és nézetegyeztetés után közölték a rendelkezésükre álló labdarúgókkal, kikre tartanak igényt és kik mehetnek (fejlődésük érdekében) - de csakis kölcsön - másik egyesülethez. Közölte, továbbra is tartani akarják a kialakult jó kapcsolatot a város és a megye egyesületeivel, úgymint az SZVSEvel, a Dózsával, a Dorozsmával és a Vásárhellyel. A csapat helyezésével kapcsolatos elvárásokat említve Rácz Mihály megjegyezte:.,A mostani keret alkalmas arra, hogy a vezetés egyértelműen az NB I-et jelölje célként! Az új szakvezetőt. Pataki Tamást felkészültsége, tapaszta alapján képesnek tartjuk arra, hogy az első osztályba vezérelje a csapatot." Megtudtuk azt is, hogy a szakmai munka színvonalának javításáért a szakosztálynál „vérátömlesztést" hajtottak végre, több változás is történt a nyáron. A vezetőedző segítőjéül dr.Lancsa Györgyöt választotta. Az ifjúsági csapat edzője Czibere László lett, ő az utánpótlás-nevelés szakmai munkáját is felügyeli. A serdülő í. együttes edzője Nagylaki Kálmán, aki az elsó csapatnál is tevékenykedik. A technikai vezető Kőműves Mihály, Rábay László pedig szakágszervezőként dolgozik a szakosztálynál. Elképzeléseiről szólva Pataki Tamás vezetőedző elmondta, az ő tervei között az 1-5. hely megszerzése szerepel, azzal a kitétellel, hogy minél előbb végezzenek a táblázaton, amiben ugye a képzeletbeli dobogó, annak a legmagasabb foka is benne foglaltatik... Hangsúlyozta, tisztában van vele, Szegeden a másodosztályt nem fogadja el a sportközvélemény, ám ő ennek ellenére sem mondja ki kategorikusan: márpedig a csapat igenis feljut az NB I-be! A vezetés természetesen azon fáradozik, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amik megalapozhatják az első osztályt, amelybe nem lehetetlen feljutni! A csapat (nincs 24 év az átlagéletkora!) nem erősödött, de nem is gyengült, szerencsére sok benne a sikerre éhes fiatal. Aláhúzta, az óhajtott eredmény elérése a játékosok hozzállásán, no meg azon múlik, hogy ő, mint szakvezető, emberileg és szakmailag mennyire tudja tűzbe hozni focistáit! A továbbiakban ismertté vált, hogy a kissé türelmetlen Bóka Ferenc már korábban visszament a Hunyadi térre, Miklós Zoltán ugyancsak ott folytatja, Szécsényi Gábor a HLC játékosa. Telek Zoltán vagy Vásárhelyre vagy a Szegedi Dózsához igazol. A Szeged SC kerete a következőképpen fest: Nagy, Bestr kapusok, Hurgulv, Kardos, Wágner, Kovács T., Mihalache, Sallai, Takó, Puskás /., Kiss F., Takács Z., Bushi, Barna, Újvári, Hegyeshalmi, Radulescu, Csúcs (Móraváros), Bozó (Mindszent) és Magyar J. (Csengele) mezőnyjátékosok. A román válogatott Fanellel és klubjával jelenleg is tárgyalnak, aligha lesz akadálya leigazolásának. Végezetül Kőműves Mihály egy félreértést tisztázandó ismertette, hogy az első négy hazai mérkőzésük kezdési időpontja este 7 óra. a következő kettőt pedig este 6 órakor játsszák majd a Tisza-parti stadionban. GY. E. Meghalt Törzsi Miklós Tegnap kaptuk a hírt Faragó Istvántól, hogy 67 éves korában elhunyt Törzsi Miklós, a Szegedi Dózsa valamikori úszószakosztályának vezetőedzője, aki „civilben" a Cenlrum Áruház kirakalrendezője volt. Népszerű, köztiszteletben álló, s elismert úszószakemberként sok sikert kovácsolt tanítványai révén a városnak. Keze alatt több első és másodosztályú versenyző nőtt fel, elsősorban a legmagasabb osztályban küzdő vízilabda szakosztály részére szolgált kitűnő utánpótlást. Tisztségviselője volt a helyi szakszövetségnek is. Elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal a hobbijával is. hogy 12-16 éves diákoknak minden nyáron két hetes sporttáborozást szervezett a Tisza partjára. Természtesen a résztvevők között úszni nem tudókat ingyen megtanította erre a mozgásra. Sajnálatos módon éppen ezen tevékenysége közben érte a halál is. Emlékét a megye úszósport társadalma megőrzi. Holnap 10 órakor Takácsék a Makót fogadják Egy héttel a bajnoki rajt előtt újabb előkészületi mérkőzéstjátszik a Szeged SC NB 11-es labdarúgócsapata. Takács Zoltánék vasárnap, 10 órakor a harmadik vonalban szereplő Makót látják vendégül a Felső Tisza-parti stadionban, és természetesen ezúttal is abban reménykednek: tetszetős játékkal és szép gólokkal győzik majd le ellenfelüket. Ma, 9 órától s Úszónap A Szeged Városi Sportigazgatóság szervezésében augusztus 8-án úszónapot tartanak, melyen lesz folyami- és medence-úszóverseny. valamim amatőr csapatoknak vízilabdatorna. A folyami úszás versenyzői különböző korcsoportokban a 3,4 km-es táv teljesítésére reggel 9 órakor a tápéi strand elől rajtolnak, mtg akik a medencében akarják összemérni iudásukat. azok versenye 14 órakor kezdődik az Újszegedi Sportuszodában. Ugyanon 19 órakor veszi kezdetét az amatőr vízilabdázók tornája, melyre a helyszínen lehet nevezni 500 forint ellenében. Toborzó birkózóknak A Szegedi \*SE birkózó szakosztálya felvételt hirdet 7-12 éves fiúk részére, akik kedvet, tehetséget éreznek a birkózósport iránt. (Éredekesség. hogy a grundbirkózás alapjaival is megismertetik a fiatalokat). Jelentkezni lehet az SZVSE sportcsarnokában minden kedden és csütörtökön 16 órától Benkő Gyula mesteredzőnél. Vasárnap reggeltől Sportgála Sándorfalván Hagyomány már Sándorfalván, hogy augusztus elején sportgálát rendeznek a község labdarúgópályáján, ahol soksok látványosságot (gérő műsorral nyújtanak kellemes szórakozást a kilátogatóknak. A sorrendben ötödik gála a polgármesteri hivatal, a helyi sportegyesület és az önzetlen sportbarátok összefogásának jóvoltából jöhetett az idén létre. A pálya reggel 9 órakor nyitja kapuit és késő estig vátja a vendégeket, akik a látnivalók mellett kedvükre választhatnak a finom ételekből és italokból. Véglegessé vált a műsor is, ami a következő. 10.00 óra: Szeged SC ifi - Sándorfalva ifi labdarúgó-mérkőzés, szünetben munkakutya-bemutató. 11.30: Gyermekek és szülők játékos etélkedóje a zöld gyepen. 13.00 óra: Délmagyarország újságíró válogatott Sándorfalva II. labdarúgómérkőzés. 14.30 óra: Szeged Dunaújváros női labvdarúgómérkőzés. 16.00 óra: Exotic koncert. 17.00 óra: Karatebemutató. 17.30: Megyeválogatott - Sándorfalva labdarúgómérkőzés. A találkozó után lesz a tombola, amin többek között Jáwa kismotort, videót, női kerékpárt éló bárányt és malacot valamint több értékes tárgyat lehet nyerni. A tombolával kapcsolatban ezúton is felhívjuk a jegytulajdonosok figyelmét, a jutalmakat a helyszínen kell átvenni. Amennyiben nem jelentkeznek a nyereményekért, úgy tíz perc múlva újra kisorsolják azokat. Tisza Kupa horgászverseny A Szegedi Hermán Ottó HE immár harmadszor szervezi meg az 1979-ben alapítotl Tisza Kupa versenysorozatot, újabb hat évre biztosítva ezzel a versengési lehetőséget négy megyei és két jugoszláv csapatnak. A hét végén a szegediek látják vendégül Szabadka, topolya. Csongrád. Hódmezővásárhely és Makó horgászcsapatát. A versenyt augusztus 9-én (vasárnap) reggel 8-tól 11 óráig rendezik a gróf Széchenyi István evezőspályán (a Maty-éren). A Szeged SC nyerte a Fesztivál Kupát Tegnap az SZVSE-stadionban befejeződött a kilencedik alkalommal megrendezett Fesztivál Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna. Csütörtökön Csongrád megye válogatottja 4— 1 -re verte a Temes megyei csapatot, míg a Szeged SC 3-0-ra győzte le a turkui együttest. Pénteken ismét a magyar ifisták örülhettek: a Szeged SC 2-0-ra gyűrte le a Temes megyei gárdát, Csongrád megye válogatottja pedig 5-1-re diadalmaskodott a turkuiak ellen. A Fesztivál kupa végeredménye: 1. Szeged SC 6, 2. Csongrád megye válogatottja 4, 3. Temes megye 2, és 4. Turku 0 pont. A legjobb kapusnak Kanyó Zoltán (Temes megye), a legjobb mezőnyjátékosnak Zámbori Gábor (Szeged SC) bizonyult, míg a gólkirályi cím a 4 találatos Várszegi Norbertnek (Csongrád megye) jutott. A legsportszerűbb csapat a turkui lett és a torna legfiatalabb játékosát, a finn Paavolainent is megjutalmazták a szervezők.