Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-29 / 203. szám

a w TARSASAG* KULTIIRA* IFJÚSÁG •BŰNÜGY* SPORT Kis-Jugoszláviában nagy humoristának lenni... Kopeczky László nyilatkozik lapunknak - Mit jelent a Kis-Jugoszláviában humoristának lenni? - Azt kérded: humoristának lenni? Hát, azt jelenti, hogy kis-Jugoszláviában nagy humoristának kell lenni... - Mi mindig azt is tartottuk rólad, hogy nagy humorista vagy... - Mondjam azt, hogy tévedtetek? Jól van, elfogadom. Köszönöm. - Az említett lapok olvasói, akik jól ismernek téged, ők is azt állítják, hogy az utóbbi időkben csak a te fanyar, keserű és rendkívül ironikus humorod volt az, amelyik hűen adta vissza a délvidéki és a délszláv térség valós állapotát, viszonyait. Napjainkban van még olvasó, aki igényli ezt a humort? - Van. Jelentkeznek is. írnak, telefonálnak, az utcán botlok beléjük. Úgy érzem most csak ilymódon lehet ezt az én műfajomat, a szatirikus írásokat közölni, ezt a stílust művelni. Hihetetlenül nagy szüksége van most az olvasónak erre. - Nyugdíjasként, tolladdal sokkal felelősségteljesebben véded az ottani magyarság érdekeit, mint sok aktív újságíró. Ilyen vonatkozásban kapsz-e visszajelzéseket? - Ha csak egyetlen egy fiatal, katonaköteles életét meg tudom menteni az én szerény hozzájárulásommal, amely Manczy válaszol A fák árnyékával kapcsolatban kérdezi egyik olvasónk: A kertem szélén, ahová a feleségem segítségével tólisátrat állítottunk fel, három szép nyárfa magasodik. Mikor reggelente felkelek, mindig rájuk téved a szemem, így aztán a szívemhez is nőttek. De a feleségem állandóan azt hajtogatja, hogy ki kell vágni őket, mert elfogják a napfényt a fóliasátortól. Hajlok a fák meghagyására, bár nekem az asszony szava se mindegy, mert sokszor húzott ki a csávából Mit lehet tenni? Ha jól látom, akkor három nyárfa, és az asszony között kell választania. Ez - véleményem szerint könnyű mulatság. Az asszony egyszerűen csak a pénzt félti, maga pedig azt az esztétikai élményt, amit reggel a fák nyújtanak. Mivel koros nyárfákról van szó, ezért az átültetést egyáltalán nem javasolhatom, mert úgy is kiszáradnának. Feltételezem, hogy a fóliasátor elmozdítása is nagy gonddal járna. Ezért - véleményem szerint - a napfény beesési szögének megfelelően krómacél lapokat kell felszerelnie a fóliasátor másik oldalán, amelyek visszaverik a napfényt a megfelelő helyre. De van egy másik megoldás is. Szoktassa rá az asszonyt, hogy a görgős fotelból nézze a tévét. Amikor már jól rászokott, maga tegyen mindenben a kedvére, ölelje át hátulról, és szépen, lassan tolja egyre közelebb a tévéhez. Egy éven belül - húzza el addig a dolgot! - bízvást elromlik a szeme, és akkor minden következmény nélkül állíthatja, hogy: hogy jön a Dallas, a fákat pedig már tegnap kivágattam! (manczy) Wálff% 1 á^H Fotó: Révész Róbert Kopeczky László: Keserű humorom a valóságból fakad... A Magyar Szó , az egyetlen délvidéki magyar napilap munkatársaként vonult nyugdíjba Kopeczky László néhány évvel ezelőtt. írásai azonban továbbra is megjelennek a lap hasábjain, de a szabadkai 7 Napban, a nyíltságáról és szókimodásáról ismert Naplóban is. Szegedi látogatása alkalmával kértük nyilatkozatra az ismert vajdasági humoristát. kétségtelenül az értelmetlen háború ellen szól, akkor nagyon boldog vagyok. Mert az én keserű humorom Is a valóságból ered, hiszen elviszik ezeket a szegény magyar gyerekeket a harctérre és meggyilkoltatják, belevetik a legvadabb harcokba őket, akik különben nem agresszívek, hihetetlenül békések és távol áll tőlük mindenféle gyilkolás, erőszak , háború! Akit csak érek, lebeszélek a háborúról, eltántorítom a bevonulás szándékától. Nemcsak a saját élete megóvásának érdekében, tianem megmenekülhet attól a becstelenségtől is, hogy másokat meggyilkoljon. - Egykori kollégádként nagy rokonszenvvel gondolok vissza azokra az évekre, amikor még „felszabadultan" humorizálhattunk. S most a humoristától kérdem: hogyan tekintesz erre a délszláv válságra? - Nekem volt egy saját elképzelésem erről a dologról, amikor a horvátországi és boszniai harcok folytak, hogy ez tulajdonképpen a rombolás kéjes kielégüléséért történik. Az alapeszme voltaképpen az volt, hogy az albánokat Koszovóban kiűzzék a házaikból, felperzseljék az egész tartományt és oda szerb menekülteket visszahelyezzék. Ilymódon visszaállítanák a régi szerb államot. A dolgok állása szerint azonban a szerbekre hihetetlen sok keserűség vár. S nemcsak a bolsevik vezetésre, hanem az ártatlan népre is. A szerbek legnagyobb ellensége: Milosevics. Senki ennyi földönfutó szerbet nem „produkált", mint ő! Lehet, hogy sikeres lesz az a morbid elképzelése, hogy minden szerb egy államban éljen. Nincs kizárva ugyanis, hogy a horvátországi és boszniai szerbeket is kénytelenek lesznek összezsúfolni abba a szerencsétlen kis Szerbiába... - Köszönöm szépen a beszélgetést. Kisimre Ferenc Ilyenek vagyunk? Különös megtiszteltetés az, ha a tudomány nemzetközi vérkeringésében résztvevő szegedi szakemberek maguk láthatják vendégül azokat a kollégáikat, akikkel évtizedek óta ugyanazokat a titkos ösvényeket tapossák, még ha valójában több ezer kilométer is választja el őket. Megtiszteltetés és felelősség is. A szervezők és a város a vendéglátás tudományából is vizsgázik ilyenkor. Egy ilyen kongresszus 100 külföldi résztvevője töltött el egy hetet nemrégiben Szegeden. Munkával, sok vitával, eszmecserével, és persze a város és környéke nyújtotta programokkal. Hogy a hosszú, forró napok után milyen véleménnyel s élményekkel távozott egy-egy náció képviselője? Nos: a francia kecskeszakállas Francois csak ámult-bámult. A párizsi munkásnegyedben, lakótelepen élő professzor szerint hazánknak nem kell hozzá 2-3 év, és megérkezik Nyugatra. Egyedül ez az ország képes rá a többi kelet-európai ország közül - mondta, és csettintett a nyelvével. A Los Angeles-i professzor nem értette, miért siránkoznak annyit a magyarok. Ahány lakásban eddig megfordult, mind jólétről, kulturáltságról, kényes ízlésről árulkodott. A texasi egyetemi tanár és hervadhatatlan mosolyú felesége a Széchenyi tér kirakatait, a sétálóutcát és az elegánsan öltözött hölgyeket dicsérte. A brazíliai Újszeged utcáin sétálván, a látvány hatására belezavarodott körmondatába. Kereste a szavakat, hogy adja tapintatosan tudtunkra: álmában se gondolta, hogy errefelé ilyen gyönyörű kertes házak épülnek. Ó ugyanis egészen másféle élményekre készült, mielőtt útnak indult. A puritán ós csupaszív japánok a meleg otthonokról és a magyar lakáskultúráról áradoztak, az olasz házaspárnak az itteni vendégszeretet és a La Mancha lovagja tetszett, a francia kutatónő, a skóciai fiatalember, meg a portugál professzor az ópusztaszeri skanzentől volt oda. A németek úgyszólván semmitől... Talán a könyvtár mögötti kerthelyiségben kortyolgatott hideg, habos korsós sörökről mondtak néhány dicsérő jelzőt, meg a zamatos őszibarackról. Igaz, a sárga zöldpaprika ízét egyenesen utolérhetetlennek tartották. Azt mondták: az egész NyugatEurópát elárasztó olasz, méregzöld óriáspaprikákkal bátran tölveheti a versenyt. Ezzel azonban kimerült a pozitívumok listája. Az aacheniek a banketton félrehívtak: a szálloda 7. emeletén büdös víz folyik a csapból. Egyikük napok óta nem tud enni, fájlalja a hasát, kénytelen gyógyszereket szedni. A müncheni professzor felesége az egyik fogadás után német hölgykoszorú közepén - a magyar ételeket elemezte, anyanyelvén, mondván, itt valami különös specialitás lehet a majonéz, merthogy „ezek" mindent leöntenek ezzel a geil szósszal. Pillantásunk találkozván, ijedten szájához kapva megkérdezte, értettem-e, amit mondott. - Hogyne - feleltem. - Csakhogy a kifogásolt ételek neve: franciasaláta. - Mi hát az önök speciális, magyar étele? tette föl akkor a fogas kérdést. Erre én jöttem zavarba, mint már annyiszor, hiszen a gulyáslevesen, halászlén, pörköltön kívül, ha megszakadok se jutott volna más az eszembe. De megtudtam leplezetlenül őszinte kritikáikból azt is, hogy ki nem állhatják a zsíros ételeket, s az a keserű májjal töltött hústekercs legroszszabb álmaikban se jöjjön elő... Nem értik továbbá, hogy ahol annyi a zöldségféle, mint itt a Mars téri piacon, hogyhogy nem kínálnak több egészséges ebédet és salátát az éttermekben. Ennyi bírálat után még föl se ocsúdtam, amikor az egyik német hölgy megsajnálván, tapintatosan karonfogott és elvonszolt a dámák pillantásainak kereszttüzéből. Szerencsémre, mert talán bizony el is süllyedtem volna, ha mások is hallják feddő szavait: - Enyhén szólva nagyon furcsa, ahogyan a Szegedről szóló könyvet németre lefordították. Én aztán született német vagyok, de vagy nem értettem a szövegét, vagy harsány nevetésbe törtem ki. Máig se tudom, mit jelent egy szó, őszintén bevallom, soha nem hallottam. Pedig valami szegedi híresség... - ...talán a papucs - mondom angolul. - Á, meglehet, de higgye el, amilyen névvel ez a könyv illette, az nem létezik a mi nyelvünkben. Porig sújtva kerestem magamnak más társaságot és más témát, amely megvigasztalt. Egy berlini hölgy vásárhelyi élményeit mesélte, és az ott vásárolt Mónus-kerámiákat dicsérte. Megkönnyebbülve ittam ki poharamból a pezsgőt, mindkettőjük egészségére. Nem is értem, miért lenne bűn, ha magyarként, szegediként annak örülök, de nagyon, ha dicsérnek, ha elismernek és szeretnek bennünket. És büszke vagyok, ha nem érdemtelenül. Chikán Ágnes A hét híre Új ordítási rekord Új név kerül a Guiness rekordok könyvébe az „ordítás" rovatban: a legfrissebb világbajnok az új-zélandi Harry Schuler. Rivalgásának szintjét a Christchurch-i környezetvédelmi hatóság szakemberei mérték meg, és úgy találták, hogy a 24 éves bajnok 130 decibelre képes. Ezzel a hi-fi sztereoberendezéseket is túl tudja üvölteni. Schuler elmondta, hogy heavy metál koncertekre jár edzeni. Az előző ordítási világrekordot egy ausztráliai férfi kiabálta be 1988-ban, 128 decibellel. A hét kérdése Megkérdeztük az utca emberét, hogyan védekezik a nyolcadik hete tomboló, agyat romboló kánikula ellen. Néhány módszert közreadunk, hátha másnál is beválik. Q. P. harminchárom éves, szabadfoglalkozású férfi (most szabadult): „Há' néköm nem sokat oszt vagy szoroz ez a meleg... Odabe is meleg vöt, ideki is az van, aztán mög én magam is meleg vagyok... tuggya, ahunnan én gyüvök, ott rákapattyák az embört. De ha má' több a kettőné', akkó mék a kocsmába, aszt jó be... ja, hogy ezt fővöszi:..? há' majd másképp mondom... jó beiszok, na... Az agyamat beborítytya a köd, aztán tűlem lőhet akármilyen meleg!" B. M. W.-né, huszonnyolc éves adminisztrátor: „Én imádok nudizni, ha csak lehet, kijárunk a férjemmel a meztelen strandra, bár ilyen napsütésben még az ember nudija is leég, ha érti, mire gondolok! Otthon meg egy szál kis nadrágocska, vagy még az se... Persze ebből a múltkor lett egy kis baj: csöngettek, én meg azt hittem, a férjem jön, és csak úgy ajtót nyitottam. Hát a postás volt, és azonnal összeesett, biztos a melegtől... Nem hagyhattam ott, behúztam az előszobába, aztán elkezdtem locsolgatni. Végül eszéhez jött, csak azért mérgelődött egy darabig, hogy locsolás közben eláztattam az összes levelet..." K. und K., ötvenhat éves férfi, mérnök: „Bevezettem az ágyunkba a hideg vizet, akkor zuhanyozunk, amikor csak akarunk, föl se kell kelni. Igaz, a múltkor az a büdös kölök rákötötte a szobatusra a vécétartályt, úgyhogy amikor éjjel ki kellett mennem, és a végén meghúztam a láncot, az egész tartály vizet a feleségemre zúdítottam." X. Y. Z., negyven éves nő, természetgyógyász: „Legjobb, ha az ősi kínai módszer szerint teát főzünk, és lehetőleg még forrás közben, a tűzhelyről szürcsölve iszunk belőle két litert. Fokozhatjuk a hatást, ha előtte begyújtunk a lakásba - központi fűtésnél legalább négy órán át égessük nyitott ajtóval a konyhai gázSütőt -, és nejlonzsákba csavarjuk magunkat. Ha a kúra végén még mindig élünk, semmiségnek érezzük a kánikulát!" Nyilas Péter A hót fotója MMÍIMIITI'1' á