Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)
1992-08-28 / 202. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. AUG. 28. Czestochowa Szűz Mária ünnepe Zarándokok tízezrei járultak szerdán a híres ..Fekete Madonna" . a czestochowai Szűz Mária képe elé. a lengyelek védőszentjének ünnepén. Az ünnepi misén tartott szentbeszédében Jozef Glemp bíboros prímás a hit elmélyítésére szólította fel a katolikusokat és hangsúlyozta az új evangelizáció szükségességét. Az ünnep alkalmából Jozef Kowalczyk érsek, apostoli nuncius és Leszek Slawoj Glodz tábornok, tábori püspök koncelebrált misét a késő esti órákban az államfői palota, a Belweder kápolnájában. A misén Lech Walesa államfő legközelebbi munkatársaival és azok családtagjaival együtt vett részt. Dollarban fizetnek: egymillió fat az országnak! A Sierra Klub. a legnagyobb amerikai környezetvédelmi szervezet, társa, az Audobon Society, valamint az Amerikai Magyar Környezetvédelmi Alap igazgató testülete úgy döntött: nem fogadják el az osztrák kormány érvelését, és szeptemberben meghirdetik a bojkottot a: osztrák idegenforgalmi és slipar ellen. Erről tájékoztatta Lipták Béla. a magyar alap igazgatója a/ MTI tudósítóját. A szervezetek korábban felszólították az osztrák kormányt: jelentse ki nyilvánosan, hogy megtagadja az osztrák állami energiatávvezeték használatát a bösi erőmű szlovák Távol a londoni kerékasztaltól Kenyér helyett akna A bosnyák fővárosban akna csapódott be egy pékség előtt kenyérért sorban álló emberek közé; heten életüket vesztették. 20-an megsebesültek. Ezt a Reuter jelentette csütörtök délután szemtanúkra hivatkozva. A tragikus eset Szarajevó Cengic Vila nevű új városrészében történt. Ezt a kerületet a szerbek április óta ostromolják. A városban a nap folyamán szerb és muzulmán népfelkelők a londoni Jugoszlávia-konferencia tűzszüneti felhívásai ellenére is változatlanul lőtték egymást - hol ágyúkkal, hol kézifegyverekkel. A Reuter mindamellett a katonai tevékenységet szórványosnak nevezte, és közlése szerint a módszeres ágyúzás is alábbhagyott. # Az Egyesült Államoknak és Európának nagyszabású földi háború mellett számos más lehetősége is van a boszniai válságban: feloldhatja a fegyvervásárlási tilalmat Boszniával szemben, légierejével elhallgattathatja a Szarajevót ágyúzó szerb lövegeket, támadhat a levegőből szerbiai támaszpontokat, hadiüzemeket, repülőtereket - frta csütörtöki szerkesztőségi kommentárjában a The New York Times. befejezését meghitelező Andrusch-csoport számára. Hazai források híján az osztrák pénzember támogatása tenné lehetővé a vízlépcső üzembehelyezését és a hitelt Szlovákia árammal törlesztené. Amint a Sierra Klub csütörtökön az MTI-t tájékoztatta, az osztrák kormány részéről ismételten kitérő választ kaptak Amennyiben szeptember l-ig nem érkezik meg a kért nyilvános állásfoglalás, a bojkott érvénybe lép. Az Amerikai Magyar Környezetvédelmi Alap egyébként, amely George Bush elnöktől és Bili Clinton demokrata elnökjelölttől is támogatást kért az ügyben, megkezdie magyarországi faültetési akcióját. A mozgalomban minden magyar fiatal részt vehet, iskolásoktól az egyetemistákig: minden elültetett fához 25 dollárral járul hozzá az. amerikai támogató. A jelentkezések az alábbi címre küldhetők: Bel a Csordás, 1646 First Avcnue Apt. 2J. New York. N.Y. 10028. 1993-tól az alap évente ezer dolláros különdíjat sorsol ki azon fiatalok között, akik különösen eredményesek voltak az. akcióban. A cél, hogy az ezredfordulóig egymillió fát ültessenek el Magyarországon. FÓKUSZ „Oldódik" Svájc A svájci parlament alsóháza szerdán nagy többséggel arra szavazott, hogy az ország csatlakozzék az Európai Gazdasági Tér elnevezésű szerződéshez, amely az Európai Közösség és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjai között szüntetné meg a korlátokat. A döntés amelyben a végső szót a december eleji népszavazás mondja majd ki - közbenső lépés lehet Svájc közös piaci csatlakozásának útján. A szakma (?) áldozatai A brüss/eli székhelyű Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) azzal a kéréssel fordult a szerdán kezdődött londoni Jugoszlávia-konferencia résztvevőihez. hogy biztosítsák az egykori Jugoszlávia területéről tudósító újságírók és sajtómunkatársak védelmét. A Tanjug jugoszláv hírügynökség jelentése szerint Aidán White, a szervezet főtitkára kijelentette: „A londoni értekezletnek sürgős lépéseket kell tennie az újságíró-gyilkosságok megállítására. és minden harcoló felet kényszerítenie kellene a sajtószabadság tiszteletben tartására. " Az IFJ főtitkára szerint a volt Jugoszlávia területén zajló összecsapások kezdete óta már 27 újságíró lett az erőszak áldozata. A Nemzetközi Újságíró Szövetség 64 ország mintegy 300 ezer újságírójának képviseletét látja el. A Független Államok Közösségében tapasztalható neh'éz gazdasági körülményeket figyelembe véve, az. államközösségben fennáll az atomfegyver-csempészet reális veszélye. Vásárló pedig bárki lehet, aki magasabb árat kínál az. áruért - mondta szerdán Teller Ede, a magyar származású amerikai tudós, egy Tel-Avivban rendezett tudományos szimpóziumon. Az amerikai hidrogénbomba atyjának nevezett tudós a továbbiakban kifejtette, hogy olyan „minibombák" keriilhetnek áruként az illegális fegyDRÓTHÁLÓT különböző méretben és lyukbóségben. dróthuzalokat, keretre szerelt hullámos szöveteket tüskés drótot, rabichálót, csirkehálót, szita-, rostaszöveteket, horganyzott szúnyoghálót legolcsóbban a készítőtől vásároljon. Szeged. SÁRKÁNY UTCA 29. Tel: 12-916. FODOR MIHÁI.Y 1993. január l-jétől megszűnik Csehszlovákia, és helyén megszületik a független Csehország és Szlovákia. Erről állapodott meg szerdán késő éjjel Brünnben Václav Klaus cseh miniszterelnök, a cseh Polgári Demokrata Párt elnöke és Vladimír Meciar szlovák kormányfő, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetője. A nyolcórás tárgyaláson született döntést a két politikus maga jelentette be újságíróknak. AZ ENSZ BIZTONSÁGI TANÁCSA szerdán azonnali tú'zszünetre szólította fel a Karahahhan harcoló feleket és aggodalmát fejezte ki a harcok okozta súlyos veszteségek miatt. A BT nyilatkozata arra szólított fel minden felet, hogy támogassa az EBEÉ keretéhen folyó karahahi rendezési tárgyalásokat. A ROSTOCKI RENDŐRSÉG azonnali, rendkívül határozott fellépésének köszönhetően szerda este csak kisebb méretű zavargások voltak a német kikötőváros menekültügyi központjánál. Idegengyűlölő fiatalok kisebb csoportja este köveket kezdtek dobálni az épületet védő rendőrökre és felgyújtottak néhány gépkocsit. A rendőrök a bőrfejűek közül hetvenet őrizetbe vettek. MILOSEVIC szerb elnök A következetes Teller Ede verkereskedelembe. amelyek akár egy bőröndben vagy személygépkocsiban is szállíthatók. Felhívta a figyelmet arra is. hogy a például Kazahsztánban lévő atomfegyverek könnyen a senki által nem ellenőrzött szélsőséges szervezetek kezébe kerülhetnek. Ugyanakkor hozzátette, hogy a stratégiai atomfegyverekkel mindez nem történhet Sajtóreklám- és hirdetésszervező szaktanfolyam indul szeptemberben. Jelentkezés: /í / '. 6701 Szeged. Pf.: 925 T 25-711/56 Megegyezés a válásról A szétválás menetrendjében is megállapodott a két kormányfő. Eszerint október végéig a szövetségi parlamentnek el kell fogadnia azokat a törvényeket, amelyek kimondják a csehszlovák föderáció megszűnését, rögzítik a javak elosztását két új önálló közszerda este - mint mondta örömmel beleegyezett, hogy nemzetközi megfigyelőket küldjenek Szerbia és Bosznia határára. így végre majd kiderül, hogy Szerbiából nem támogatják a boszniai szerbek harcát. Semmi közünk hozzájuk - mondta a BBC-nek nyilatkozva. A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK azonnali hatállyal elmozdította tisztségéből egyik külpolitikai tanácsadóját, mert az feltehetően titkos fegyvereladási ügyletekbe keveredett. KÍNÁBAN nyilvánosságra hozták az ország történetének legelső politikai jellegű közvéleinénvkutatási adatait. A hivataos Új Kína hírügynökség által közzétett adat szerint a megmeg, mjyel nagyméretűek, éselszállításukhoz komoly technikai eszközök kellenek. Irakkal kapcsolatban Teller Ede kijelentette: az ENSZmegfigyelők Bagdadban végzett vizsgálatai rámutatnak arra, hogyaz atomfegyverek ellenőrzésében a nemzetközi egyezmények önmagukban nem elegendőek és másfajta eszközök is szükségeltetnek. Az atomtudós véleménye szerint ilyen megoldás lehetne egy állandó műholdas megfigyelőrendszer. Munkatársakat keresünk bizományos értékesítésre (jutalék 10%) Tevékenység: reklámozott háztartási és vegyes iparcikkek, műszaki áruk forgalmazása. Jelentkezés: Szeged, tarjáni piros iskola. 1992. szept. l-jen. 2-an 14.30-tól 18-ig. társaság között, és rendezik a volt Csehszlovákia jogutódlásának kérdését nemzetközi téren. A cseh és a szlovák parlament november végéig dolgozza ki a két köztársaság együttműködését szabályozó törvényeket. A jövendőbeli cseh és szlovák megállapodások azt a célt fogják szolgálni, hogy „a társadalmi és gazdasági élet normálisan folytatódjon" - mondta Meciar. kérdezettek 15,2 százaléka elégedetlen az ország jelenlegi politikai helyzetevei. OROSZORSZÁGNAK egyszerűen nincs lehetősége előbbre hozni a baltikumi csapatkivonás befejezésére javasolt 1994-es határidőt - jelentette ki Kjodor Selov-Kovegyajcv orosz külügyminiszter-helyettes. ÚJABB KÖZÖS amerikaikuvaiti hadgyakorlat kezdődött szerdán az Öböl-menti arab ország Irakkal határos körzetéhen: a legnagyobb a két ország Öböl-háhorú után született katonai együttműködési megállapodásának aláírása óta. AZ IRAKI vezetés csütörtökön nyomatékosan hangsúlyozta, minden lehetséges eszközzel szembeszáll a nyugati szövetségesek által Irak déli részén Csalódott palesztinok Az izraeli küldöttség vezr tője a közel-keleti békekonferencia washingtoni fordulóján elutasította azt a palesztin javaslatot, hogy a palesztinok a megszállt területeken válaszszák meg saját törvényhozásukat. Eliakim Rubinstein sajtóértekezletén ezt azzal indokolta, hogy az ilyen testület létrehozása „a palesztin állam létrehozásához vezetne". Helyette azt ajánlotta, hogy a palesztinok az izraeli kezdeményezést fogadják el, és a napi ügyek intézésére a meg szállt teriileteken válasszanak egy „adminisztratív tanácsot" jelentette az AP. A palesztin delegáció vezetője a Reuter szerint csalódását fejezte ki a palesztin önigazgatásra előterjeszteti izraeli indítvány miatt, hangoztatva. hogy a javaslat keves változást mutat a korábbi izraeli állásponthoz képest. ,,.4z a benyomásunk, hogy egyelőre nem történt semmiféle elő> < lépés A mostani javaslat többé-kevésbe ugyanaz, mint n: eddigiek - mondatta újságírók előtt Huidar Abdel-Safi. a palesztin küldöttség vezetője. létesített legi tilalmi övezettel, de saját inaga fogja eldönteni, hog\ mikor és miként vegye fel a harcot „a felháborító agresszióval". JAI'AN legbefolyásosabb politikusa beismerte, hogy mintegy 4 millió dollárt fogadott el párttámogatás címén az egyik vállalattól és ezért lemondott a kormánypárt vezetésében betöltött tisztségéről. A RICHTER-SKÁLA szerint 4,5-ös erősségű földrengés volt szerda este Montenegróban. A földmozgás epicentruma 14 kilométerre dél-keletre volt a montenegrói fővárostól. Podgoricától. FELTEHETŐEN szándékos gyújtogatás okozta az amerikai Kalifornia államban azt a hatalmas erdőtüzet, amelyet egy hétig tartó küzdelemben sikerült eloltani közölték szerdán a tűzoltók szakértői. Telefon-, villany-, vízés gázhálózat-építés területén jó kapcsolatokkal rendelkező üzletkötőt keresünk, részmunkaidős vagy jutalékos foglalkoztatással. „Ez önnek is üzlet 3444" jeligére a Sajtóházba. r Állam volt az államban... Az orosz állambiztonsági szervek a jövőben szigorú állami felügyelet alatt fognak tevékenykedni a róluk készülő törvény alapján. E törvényt nagy vonalakban csütörtökön Moszkvában sajtótájékozatón ismertette Valerij Csukov, a törvényt előkészítő testület egyik tagja és Andrej Csernvenko, az Állambiztonsági Minisztérium szóvivője. Az AFP jelentése szerint elmondták: elejét szeretnék venni, hogy az állambiztonsági szervek visszaéljenek hatalmukkal. Ezért az orosz állambiztonsági hatóságok felelősek lesznek az államfő, a kormány, a parlament, az alkotmánybíróság és a legfelsőbb ügyészség előtt. A legfőbb cél, hogy ne tudják megkerülni az orosz igazságszolgáltatás rendszerét. (A volt szovjet KGB „állam volt az államban"; saját vizsgálóbírói voltak.) A törvény várhatóan 1993. január l-jén lép életbe, és akkortól fogva az állambiztonsági hatóságok a legfelsőbb ügyészség hozzájárulása nélkül nem kezdeményezhetnek akciókat. A testület nem szolgálhatja egyik politikai pártot sem. A moszkvai sajtótájékoztatón bejelentették: a tavaly augusztusi puccskísérlet óta, amelynek egyik szervezője volt Vlagyimir Krjucskov, akkori KGB-elnök is, az.állambiztonság vezető beosztású tagjai szinte teljesen kicserélődtek Tokiói konkurencia Expo - átfedésekkel Tokió városi kormányzata nem fordult a kiállítások párizsi székhelyű nemzetközi irodájához (BIEi engedélyért, mert a budapesti Expóval egyidőben rendezendő tokiói Expo nem világkiállítás lesz. nem országokat, hanem városokat mozgósít. A japán szakkiállítás ügyében a B1E nem illetékes közölte a tokiói rendezvény szervezésével megbízott iroda egyik illetékese. Japán tervek szerint Tokió városa a: épülőfélben lévő partmenti városban, a Teleportban - amelynek területér egyébkén: a tengerből csapolták le - 1996-ban rendezi meg a 21. s izadi városok életéről szóló kiállítást. ,,Nem konkurrensnek, hanem együttműködő partnernek tekintjük Budapestet. - mondta a tokiói városi közigazgatáson belül létrehozott Tokyo Frontier szervezőiroda illetékese. Közölte azt is, hogy a közös fellépésről éppen most tárgyal a japán városi tanács küldöttsége Budapesten és más európai fővárosokban. Budapest és Tokió kölcsönös részvétellel népszerűsíthetnék egymás kiállítását - említette példaként. A Frontier iroda nem tart attól, hogy a japán befektetőket inkábl c. tokiói kiállítási lehetőségek érdeklik majd, és ezért hálat fordítanak a budapesti Expónak. Mint kifejtette: kedvező befektetési lehetőségek esetén a japán vállalkozók mindenképpen részt vesznek a budapesti világkiállításon. Hogy '< japán kiállítók is hajlandók lesznek-e ugyanerre, ez ügybe, i nem bocsátkoztak jóslatokba, nem szondázták ebből a szempontból a japán vállalatokat. Tény az., hogy a két kiállítás tematikája átfedi egymást: a jövő városainak életében ugyanis meghatározó lesz a kommunikáció, amely a vezérmotívuma a budapesti Expónak is. A japán szervezők egyébként az 1996 márciusa és októbere között tartandó rendezvényre mintegy 20 millió látogatót várnak, és már nagyban szervezik a kiállításon való részvételt. Hatszáz városnak küldtek eddig meghívást közölték -, de még nem született abban döntés, miként finaszírozzák a városok bemutatkozását. Ami a Tokióhoz közeli lecsapolt városban folyó építkezéseket illeti, 2020-ra lesz a város kulcsrakész állapotban, de a teljes infrastruktúrát már a kiállítás esztendejére, 1996-ra megépítik, mégpedig a váróv költségvetésének terhére 4 Teleport város teljes építés költsége a jelenlegi árak alapján számolva több mint 3< milliárd c dlár\ a szakkiállítás költségvetése pedig 800 millió dollá. A .áros létesítményeit bérbe fogják adni. igv terülne: meg v építkezés költségei a kiállítás terheire viszont s pon <s illetve a városi kormányzattal kapcsolatban álló • •í(ci • 'trsei majd i Belépődíjak nyújtanak fedezetet.