Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-27 / 201. szám

12 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. AUG. 27. Egyetemi, főiskolai hallgatók, figyelem! Kiadónk az új tanévben területi lapot indít a képzésről és a kutatásról. Célunk: információt adni az oktatás és a tudomány világából, az intézmények, tanszékek, kutatóhelyek életéről, ösztöndíjakról, pályázatokról, dolgozatokról, nyelvvizsgákról, a felvételiről - mindenről. Ehhez a laphoz keresünk jászberényi, szolnoki, mezőtúri, békéscsabai, szarvasi, kecskeméti, bajai, hódmezővásárhelyi és szegedi főiskolán, egyetemen tanuló hallgatókat, hogy munkatársunkként segítsék szerkesztőségünket. Találkozó augusztus 29-én reggel 9-kor a Sajtóházban (Szeged, Stefánia 10.). ROSSZ HÍR A Tiszán történt. Augusztus 22-én tűnt el munkahelyéről az 51 éves O. K. Retek utcai lakos. Közben a Tisza üdülő­telepi magasságában, a csónak­kikötőben találtak egy férfi holttestet. Sógora azonosította a munkahelyéről eltűnttel. Szúnyogháló. A balástyai tanyavilágban B. P. házából szúnyogháló kifeszftésével ruhaféleségeket, személyes tárgyakat és kerékpárt loptak, 15 ezer forint értékben. Visszaeső? őrizetbe vétel mellett indult büntetőeljárás a foglalkozásnélküli, büntetett előéletű S. I. ásotthalmi lakos ellen. Alaposan gyanúsítható, hogy eltulajdonftotta a falubeli Sz. I. tulajdonát képező elektromos vízszivattyút, csat­lakozókkal. Az okozott kár 27 ezer forint. Jelenleg más el­járás is folyamatban van el­lene... „Telefonbetyárok." A rendőrjárőr elfogta az előál­lította C. L. Mérey utcai lakost. Tetten érték, amint, eddig ismeretlen társával, a Batt­hyány utca-Szentháromság utca kereszteződésében a nyilvános telefonfülkét feltörte és megkísérelte eltulajdonítani a perselyt, melyben 5 ezer forint volt. A rongálási kár viszont 30 ezer forint. Ajtóbetörés Csengelén. Százötven literes Lehel hűtő­gépet és keverőtárcsás mosó­gépet loptak el G. M. csengelei lakos tanyájából. Az ismeret­lenek ajtóbetöréssel jutottak az épületbe. A lopáskár 16 500 forint. Virradóra... Arany ékszere­ket és készpénzt (a tulajdonos vesztesége 120 ezer forint, a rongálási kár 6000 forint) vittek el M. S. szegedi lakos­tól. A Gladics utcai házba szúnyogháló kivágásával jutot­tak be az ismeretlen tettesek. A düh mértéke. A fiuk tu­lajdonát képező Opel Kadett személygépkocsit vaslétrával rongálta meg T. J. ópusztaszeri lakos. A feljelentő, T. J.-né szerint volt fétje ittasan követ­te el tettét. A rongálási kár 40 ezer forint. Kerékpárt a kenyérbolt elöl... A kisteleki V. M.-né a Petőfi utcai kenyérbolt előtt lezáratlanul hagyta Schwinn Csepel típusú női kerékpárját. Ismeretlen tettes vitte el a 12 ezer forint értékű járművet. Mindszentiek Ópusztasze­ren. Két mindszenti lakos járművét tulajdonították el napközben az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark mellett. A földes út mentén lezárt jármű­veket ismeretlen tettesek tulaj­donították el. A B. A. tulaj­donát képező Simson segéd­motor-kerékpár 40 ezer, a M. I.-né MB típusú kerékpálja 18 500 forint értéket képvisel. Álság­(rossz) hírek Első rossz hírünk, hogy ezúttal egyetlen rossz hírt sem kaptunk, ezért külön tudósítónk vetette magát a rossz hírek nyomába (már ki ÍS keh). Kifeszítés. Ismeretlen tettes hatolt be elmúlt éjjel egy családi házba: előbb a bejárati ajtót, majd az ágyában gyanútlanul és mélyen alvó háztulajdonos állkapcsát feszítette ki, és ellopta műfogainak arany­ból készült darabjait. * Fenék. A szájaszörcsögi kocsmában mulatott egy helybeli férfi. Először a boroskancsó, majd több esetben is a kocsmárosné fenekére nézett, aminek következtében a féltékeny kocsmáros félholdra (értsd: sarló alakúra) verte a kandi szemű embert. (aser) Szegedi Erdély Kör A ma 1 8 órakor kezdődő találkozón (színhely a Római körút 31. szám alatti székhely) Szakács Attila, a kör ügyvezető alelnöke tart beszámolót a Magyarok Világszövetsége és az Erdélyi Világszövetség múlt heti kongresszusairól. oszi MADÁRKALENDÁRIUM Augusztus 27. DARAZSOLYV Egerészölyv nagyságú, ám attól rövidebb szárnya, hosszabb farka és nyújtottabb nyaka jól megkülönbözteti. Tollazata egyedenként változó. Általában hátoldala sötétbarna, feje szürkés színű. Hazánkban elsősorban hegy- és dombvidékeink déli kitettségű tölgyeseiben költ elvétve. Hazai állományát mintegy 200-250 párra becsülik. Legfontosabb tápláléka a különböző méh-, darázs- és poszméhfajok lárvái és bábjai, amit a földből lábbal és csőrrel kapar ki. Viszonylag gyakran fog a földön gyalogolva nagyobb rovarokat, gyíkokat. A telet Közép- és Dél­Afrikában tölti. Védett! Kollégám biciklivel jár telefonálni. ­Ennyire lusta nem lehetsz, szólok rá, hiszen alig ötven méterre laksz egy impozáns dupla fülkétől. Megviselten néz. - És tudod azt is, hogy. milyen messze van.a legtávolabbi? Ha jól meggondolom, praktikus, hogy gépesítette magát. Nem jön zavarba, még akkor sem, ha a környéken (Makkosház, végállomás) mind az öt vagy hat készülék rossz. S hogy zavarát leküzdje, bizony gyakorta szükséges, meséli. Tehetetlenül áll itt az átlagember, ahol már csak a tolvajoknak és az impulzív alkatoknak nyílik tér a cselekvésre. (Esetleg ide tartozhatnának a szerelők is.) Barbár dolog a telefont megrongálni, hiszen életet menthet. (Ez a feltételes mód nagyon aktuális, mármint a posta részéről, tudniillik, ha a készülék üzemképes.) Tudom azt is, hogy fejlett öntudatunkkal már régen meghaladtuk a primitív géprombolás korát, mégis, ha a civilizáció kitagad is, megjegyzem, néha elégtételt érzek, amikor egy-egy Megszakadtam ÓDOR JÓZSEF súlyosabb ököl alaposan helyreigazít pár vörös szörnyeteget; vagy, ha szemfüles „szakemberek" alkalmas pillanatban kiürítik az automata kasszáját. Főként oly pillanatokban támadnak e bűnnel szimpatizáns gondolataim, midőn éppen a sokadik húszasomat nyeli el a sokadik gép - ellenszolgáltatás ' nélkül. (Bár mostanában elhagyta a fortélyt a posta: egy-két napja, hogy vonal sincs, s okos ember ilyenkor nem dob be pénzt.) Joghézagot tölt az ötöscsalogató civil önsegélyezés, s természetesen az résztvevők zsebét. A magam részéről nem akarom bántani őket: kisebb joguk a pénzemre nekik sincs, mint az adományokra kényszerítő postának. Apropó, posta. Forduljunk talán a postához! No, nem a pénzünkért, az úgy eltűnt, hogy még a legmegátalkodottabb materialista is keresztet vethet rá. Hanem telefonálni. Az 1. számú hivatalban a háromból e pillanatban kettő készülék használhatatlan. (Megesik - s nem is csupán: olykor -, hogy az összes.) Megkérdezem, ki nem látta még a fülkékben szerte kiragasztott felhívást, amely arra figyelmezteti a fejlett infrastruktúrát igénybe vevő lakosságot, hogy jelentse - éberség! - a hibát. No és a főposta? Az ott dolgozó rengeteg alkalmazottnak még nem tűnt fel, hogy amik telefon jogcímen föl vannak szerelve a falra, azok csak arra jók, hogy a helyet foglalják? Netán olyan jellegű a meghibásodás, hogy nyugati segítséget készülnek kérni? Esetleg szovjetet vagy FAK-ot, vagy mit tudom én micsoda made in... made in... made in... Halló, én még beszélnék! Sajnos abba kell hagynom a szöveget, agyamban ugyanis kattogni kezdett valami. Megszakadok talán? Naiv festő tárlata Szeptembertől olcsóbb a benzin Batáné Bertus Terézia naiv festő 35. önálló tárlatát nyi­tották meg szerdán Szegeden. A most 67 esztendős Bertus Terézia 55 éves koráig varrónő volt, és csak nyugdíjazása után kezdett festeni. Munkáiból az ország minden részében ren­deztek már tárlatot. Művé­szetének szakmai elismerését jelzi, hogy 8 festményét a kecskeméti naiv művészek múzeuma őrzi. A Szegeden élő alkotónak ezúttal mintegy félszáz művét mutatják be, amelyek alföldi tájakat, tanyai embereket, hivalkodóan öltö­zött városi dámákat és bibliai személyeket ábrázolnak. A kiállítás szeptember 6-ig láto­gatható. Szülésre felkészítés és terhestorna Nyolchetes, szülésre felké­szítő tanfolyamok indulnak a Család- és Nővédelmi Tanács­adóban (Szeged, Debreceni u. 2.), szeptember l-jén fél 2, szeptember 9-én 10, és 10-én 18 órakor. Jelentkezés Oláh Tímea védőnőnél a helyszínen, vagy a 22-740-es telefonon kedden 3-tól fél 5-ig, szerdán 8-tól 10-ig, pénteken 10-től fél 2-ig. Ugyanitt terhestornára is folyamatosan lehet jelentkezni. Ukrán hölgytől lopott a román férfi Szeged nemzetközivé válá­sának vannak előreláthatatlan fordulatai. Erre példa a Makai utcai élelmiszerboltban leját­szódott jelenet. Az ukrán ál­lampolgárságú (Szegeden a Nefelejcs utcában van a be­jelentett lakása) B. M. A. kézi­táskáját a dicsőszentmártoni illetőségű, román állampolgár­ságú C. 1. ellopta. Az útlevél és lakhatási engedély mellett 50 ezer forint, ezer márka, 25 dollár és 250 schilling lett volna a bűnöző „zsákmánya", ha nem fogja el a rendőrség. A nyomozás során kiderült, hogy a hívatlan vendég útlevelét már a kecskeméti rendőrség lopás bűntette miatt bevonta. A dicsőszentmártoni fiatalember elismerte tettét. A lopásból sz.ármazó értékeket - az iratok egy részét kivéve - lefoglalta a rendőrség. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Film, videó, DM műsor Szerkesztő: Zanati Zsófia „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-18 dia taWt a 94.9 MHz-en (a DANUBIUS hullámhosszán,! Hirdetésfelvétel: „ • M Szeged. Stefánia 7. Tel: 24-702. Tel/fax: 25-930. Szeptember l-jétől a Ma­gyar Olaj- és Gázipari Rész­vénytársaság (MÓL Rt.) a világpiaci árak változásához igazodva egy forinttal csök­kenti a motorbenzin árakat. Erről döntött keddi ülésén a MOL árbizottsága - tájékoz­tatta Sebestyén Béla, a MOL Rt. vezérigazgató-helyettese az MTI munkatársát szerdán. Ennek megfelelően a 98-as oktánszámú benzin 69 forint­ba, a 95-ös oktánszámú benzin 67 forintba, a 92-es benzin pedig 66 forintba kerül az Áfor-kutaknál. A motorikus gázolaj, az ipari tüzelőolaj és a háztartási tüzelőolaj ára változatlan, tehát a motorikus gázolajért 43 forintot kell fizetni. Az ipari tüzelőolaj és a háztartási tüzelőolaj 18 forintba kerül literenként. Szeptember else­jétől megszűnik az a literen­kénti 1,50 forintos árenged­mény, amelyet a MOL adott azoknak, akik azonnal fizettek. Megszűnik az addig díjmentes házhozszállítás is. A kedvez­ményes akciót a MOL a nyári időszakban alkalmazta július elejétől. A hírre reagálva Mosonyi György, a Shell Interag vezér­igazgatója arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy a motorbenzin fogyasztói árát szeptember l-jétől a Shell is 1 forinttal olcsóbban kínálja. A mintegy 70 töltőállomással rendelkező Shell a magyaror­szági üzemanyag-forgalma­VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS IGEN MELEG IDŐ! Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig napos, száraz igen meleg időre számithatunk. A légmozgás mérsékelt lesz, a legmagasabb nappail hőmérséklet 32-36 fok körül alakul. Leszorítás. Az intézkedő rendőr jelentette fel T. I. csanádpalotai lakost, aki sze­mélygépkocsijával Apátfalva belterületén, Magyarcsanád felé menet, a mögötte előzést kezdő S. C. román állam­polgárt (Polovragi, Gorj me­gye) a kanyarban leszorította az útról. A sértett gépkocsija, viszonylag szerencsés körül­mények között, a földes részen állt meg. A magyar „úrvezető" továbbhajtott, s a rendőrök fogták el. A tanuló fékezett. A baleset színhelye az 5408-as út Üllés és Pusztamérges közötti szakasza. A kfgyósi tanya bejáratából Pusztamérges irá­nyába indult Gy. S. Romett segédmotor-kerékpárjával. Figyelmetlensége játszott közre abban, hogy nem biz­tosított elsőbbséget a Puszta­zásból 23-24 százalékkal részesedik. A nyersolaj világpiaci ára az utóbbi hetekben viszonylag alacsony volt, augusztusban a Brendt típusú kőolaj barellen­kénti ára átlagosan 19,76 dollárba került. A motorben­zin, ha nem is azonnal, de követi a kőolaj árát, tehát ha az felfelé kúszik, a motorbenzin is drágább lesz, és fordítva. A benzin mostani árcsökke­néséhez az is hozzájárul, hogy az üzemanyag idénycikk, nyáron a turistaforgalom miatt ára mindig magasabb, ősszel és télen viszont a világpiacon is kevesebbet kérnek érte. Casco díjemelés Budapest és Pest megye bizonyos körzeteiben 70 szá­zalékkal, az ország más vidé­kein pedig 40 százalékkal eme­li casco díjtételeit az ÁB­AEGON Általános Biztosító Rt. Az új díjak vidéken no­vember l-jétől, Budapesten és Pest megyében december l-jén lépnek életbe - hangzott el a biztosítótársaság szerdai saj­tótájékoztatóján. Budapesten, a díjemeléstől függetlenül, a lejárt szerző­déseket már nem hosszabbítja meg a biztosító, új casco biz­tosítást pedig nem köt. Nem kívánják azonban a vidékiek­kel megfizettetni a fővárosban felgyűlő károkat, ezért állapí­tottak meg területileg eltérő díjtételeket - mondta a vezér­igazgató. Közúti balesetek mérges felől Üllés felé köze­ledő K. S. 18 éves tanuló vezette Mercedesnek. Az in­tenzív fékezés ellenére K. S. elütötte a segédmotor-kerékpá­rost, aki felvételt nyert a kli­nika traumatológiai osztályára. A járművekben a rongálási kár mintegy 50 ezer forint. Vállkulcs- és bordatörés. Szeged belterületén, a 47-es úton Algyő irányába haladt K. L. Tölgyfa utcai lakos, saját tulajdonú motorkerékpárjával. Figyelmetlensége miatt az előtte haladó pótkocsis szerel­vény hátsó kerekének ütközött. Elvesztette uralmát járműve autómentő, autódaru. Gyors, pontos, olcsó! felett és elesett. Az előtte ha­ladó gépkocsivezető, S. 1. rú­zsai lakos a visszapillantó tü­körből észlelte az esetet, be­avatkozni azonban nem tudott. A baleset eredménye vállkulcs­és bordatörés. A homokos üt veszélyei. A 15 éves fodrásztanuló, V. B. édesapjától vette kölcsön azt a segédmotor-kerékpárt, amely­lyel a szegedi Juhász Gyula utcában, bevallása szerint, 10-15 km/óra sebességgel közlekedett. Nagy járművek a homokos úttestet mélyen föl­vágták. a segédmotor-kerékpár megfarolt, vezetője elvesztette uralmát felette, s elesett. A domaszéki lányt a klinikán ápolják.

Next

/
Thumbnails
Contents