Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-25 / 199. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. AUG. 25. Páncéltörő rakéta a vonat tetőterében A négynapos ünnep alatt csúcsforgalom volt a határállomásokon: összesen 1,7 millió utas útlevelét kezelték a határőrök, s csak Hegyeshalomnál félmillióan lépték át a határt - mondta hétfőn az MTI érdeklődésére Krisán Attila, a határőrség szóvivője. A szóvivő azt is elmondta, hogy még augusztus 20-án egy géppisztolyt, egy páncéltörő rakétát, valamint robbanó­anyagot és gyújtószerkezetet talált az egyik határőr az Ausztriába tartó Liszt Ferenc expreszvonat tetőterében. <4 vélhetően terrorcselekményre készülő utast (személyeket) nem találták meg, tgy a szerelvényt egy óra várakozás után továbbengedték. Lökösházánál egy Romániába tartó szerelvényen szintén egy géppisztolyra bukkantak ­ugyancsak gazda nélkül. Jugoszlávia teljesítette a legtöbb feltételt, amelyet az ENSZ szabott a Szerbia és Montenegró ellen elrendelt szankciók feloldása fejében ­jelentette ki vasárnap Bécsben Milán Panic jugoszláv minisz­terelnök. Panic az osztrák fővárosban találkozott az ame­rikai szenátusnak azzal a küldöttségével, amely az ENSZ­embargó betartását ellenőrzi a térségben. A jugoszláv miniszterelnök elmondta, hogy Belgrád kész elismerni Bosznia-Hercego­vinát és Horvátországot, amennyiben a két volt ju­goszláv köztársaság biztosítja az ott élő szerbek jogait. Jugoszlávia-konferencia Az első számú agresszor Boszniával kapcsolatban ugyanakkor Panic azt hang­súlyozta, hogy Jugoszlávia a köztársaságot elismeri független államként, de nem ismeri el jelenlegi vezetését, mivel Belgrád vé­leménye szerint Alija Izet­begovics nem Bosznia­Hercegovina, hanem csak az ottani muzulmánok elnöke. Panic mielőbbi új választá­sokat sürgetett Boszniában. Goerge Mitchell amerikai szenátor a találkozó után azt hangsúlyozta az APA osztrák hírügynökségnek adott nyilat­kozatában, hogy az Egyesült Államok véleménye szerint ugyan Szerbia az elsó számú agresszor a boszniai konflik­tusban, de valamennyi félre jellemzőek az „agresszív cse­lekedetek". Alija Izetbegovics boszniai elnök vasárnap kijelentette, hogy a londoni Jugoszlávia­konferencián Bosznia-Herce­govina egységének megőrzését fogja követelni, azaz elutasítja azokat az elképzeléseket, hogy nemzetiségi kantonokra osszák az országot. Rövid délutáni tűzszünet után vasárnap estére kiújultak a harcok Szarajevó környékén, ahol a boszniai muzulmán erők heves támadásokat intéztek szerb állások ellen. Boszniai szerb forrásokra hivatkozva a Tanjug jugoszláv hírügynök­ség legkevesebb húsz polgári személy és öt szerb fegyveres haláláról adott hírt. Az AFP francia hírügynökség azt jelentette, hogy a hétvégi szarajevói összecsapásokban 38 ember hall meg. A riasztás „művészete" Több orosz atomerőmű ri­asztórendszerét összekötik német és skandináv riasztó­rendszerekkel októbertói ­közölte hétfőn egy finn ille­tékes. Hannu Koponen, a finn sugárzás és nukleáris bizton­sági intézet igazgatóhelyettese elmondta, hogy mivel az orosz atomerőművek biztonsági szín­vonalát egyhamar nem lehet a nyugatiakéra emelni, ezért pillanatnyilag az a legjobb, ha a riasztórendszereket tökéle­tesítik. Távoznak a diplomaták afgán fővárosban. A Reuter úgy tudja, hogy az orosz kö­vetség 100 tagja még rnindig Kabulban tartózkodik. Ők és családtagjaik arra vámak, hogy megfelelő garanciát kapjanak biztonságos elvonulásukhoz. Korábban a követség három tagja vesztette életét becsapó­dások következtében. A múlt éjszakai heves lövöldözésben húszan haltak meg. A két hete kirobbant harcoknak eddig 1800 halálos áldozata van. Az éjszaka rakéta csapódott a francia nagykövetség tőszom­szédságába. A követség két helyi alkalmazottja életét vesztette. Francia, olasz és bolgár diplomaták egy csoportja tá­vozott hétfőn hajnalban Kabul­ból, mindössze néhány órával azelőtt, hogy nehéztüzérségi fegyverekkel újabb támadás indult az afgán főváros ellen. A Reuter szerint a diploma­ták inkább választották a koc­kázatos utat, mintsem tovább várjanak a kormányerők és a fundamentalista Hizb-i-Iszlámi tömörülés közötti bizonytalan tűzszünetre. A távozó diploma­ták között van a bolgár nagy­követ, akit vasárnap aknaszilá­nkok sebesítettek meg a karján. Egyelőre nem világos, hogy mennyi diplomata maradt az A mohamedán országok javas­latára, amelyhez sok más állam, köztük Magyarország is csatla­kozott, hétfőre összehívták az ENSZ közgyűlését, hogy a bosz­niai helyzetről tanácskozzék. A ritka nyári ülésen, hetekkel az új közgyűlés megnyitása előtt, az iszlám országok 47 államot tömö­rítő szervezete többek között azt igényli, hogy Bosznia számára oldják fel az embargót, így az ország juthasson önvédelméhez fegyverekhez. A felújított közgyűlés elé ke­rülő határozati javaslat síkra száll Napirenden: az etnikai tisztogatás Bosznia szuverenitásáért, területi egységéért. Felszólítja a szerb, illetve a horvát hadsereg egységeit a Boszniából való kivonulásra, a szerbeket arra, hogy azonnal hagyjanak fel az „etnikai tiszto­gatással". A javaslat szerint, amely körül beható vita várható, az ENSZ-nek fegyveres erővel is véget kell vetnie a harcoknak. A Biztonsági Tanács már ho­zott sok tekintetben hasonló határozatot. A közgyűlés dön­tésének nines kötelező ereje, de az egész napos ülés (amelyen egyébként felszólal a magyar képviselő is), nyomatékot ad majd a határozott fellépést sürgetőknek a szerdán Londonban kezdődő Jugoszlávia-konferencia küszöbén. A javaslat felhívja az ENSZ fő­titkárát, hogy a szeptemberben kezdődő új közgyűlésen tegyen jelentést a határozat végrehajtá­sáról. Orosz gondok . A privatizáció felgyorsítása és a mun­kanélküliség kordában tartása lesz a leg­fontosabb feladat a következd néhány hónapban Oroszországban - jelentette ki Jegor Gajdar hétfőn az orosz tévé egyes csatornájának adott nyilatkozatában. Az ügyvezető kormányfő a kabinet és a helyi gazdasági vezetők moszkvai tanácskozásának szünetében egyben cáfolta, hogy már szeptembertől újabb, jelentősebb áremelést hajtanának végre az energiaszek­torban és az élelmiszerek terén. Andrew, a hurrikán Az Andrew-nak elnevezett hurrikán hétfőn, helyi idő szerint reggel érte el Floridát, és központja az állam legnagyobb városától. Miamitól délre volt. A vihar több mint 200 kilométeres sebességű szele fákat tépett ki és súlyos épületkárokat okozott, de személyi sérülésekről - eddig -" nem érkezett jelentés. Az elővigyázatossági intézkedések következtében a lakosság nagy többsége elhagyta a tengerpartot és az állam belső részén, iskolákban felállított menedékhelyeken vészeli át a természeti katasztrófát. Egymást vádolják a Bosz­niában szemben álló felek ­hisz Sartre óta köztudott: a pokol, az mások - koncent­rációs táborok létesítéséért. A muzulmán fél 94-105 fogoly­tábort emleget Szerbia, Mon­tenegró és Bosznia területén, amelyekben 95 ezer horvátot és muzulmánt tartanak fogva, több ezret pedig kivégeztek. A szerb fél sem maradt adós. Szerintük a bosnyákok 43 tábort „működtetnek", ezek közül csak Szarajevóban 22-ről tudnak, ahova 42 ezer szerbet zártak be és körülbelül 10 ezret végeztek ki. A horvátok több tízezer áldozatról beszélnek, akiknek életét szerb haláltá­borokban oltották ki. A Vreme ctmű független belgrádi hetilapból kölcsönvett térképen azok a fogolytáborok, gyűjtőközpontok, koncentrá­ciós táborok vannak feltüntet­ve, amelyek létezéséről a háborús felek egymást vádolva beszámoltak. Legalább 20 ilyen tábor meglétét viszont a túlélők, az onnan kiszabadult fegyencek is megerősítették. Pontos számuk felderíthetetlen, hisz többségük elérhtietlen a nemzetközi közvélemény és az újságírók számára. Ilyenkor arcátlanul arra hivatkoznak, hogy a táborba vezető út nem biztonságos, ezért nem látogat­hatók. A térkép arról is árul­kodik - s ez csak megerősíti a táborok létezését -, hogy zömmel a szemben álló felek ütközési területén találhatók, tehát azt a célt szolgálják, hogy az itt fogva tartott túszok által Nem létező boszniai koncentrációs táborok A pokol, az mások zsarolhassák a szemben álló felet, alkalomadtán pedig kicseréljék a fegyenceket. A táborok létezése mindhárom oldalon tagadhatatlan, hisz elhagyott aknák, sportpályák, alagutak e célra történő fel­használásáról már a szlovéniai háború alatt is tudtak. Nem beszélve arról, hogy a boszniai nagyvárosokban, ahol gyakran egy-egy házért folyik a harc, magántáborok létezése is igen valószínű. Bezárják a lakókat, hogy zavartalanul kifoszthas­sák, kirámolhassák házukat, otthonukat. A definíció szerint a koncentrációs tábor vagy/és gyűjtőtábor olyan hely, ahol a katonai vagy rendőri erők különböző mércék alapján és célok érdekében minden elő­zetes bírósági tárgyalás nélkül, meghatározatlan időre bezár­A DÉLMAGYARORSZÁG ESESSEK. nak és fogva tartanak bizonyos embercsoportot. Jugoszlávia elnökének. Dobrica Cosicnak a minapi kijelentését, hogy a világ győztes hatalmai kohol­mányok alapján a vádlottak padjára ültetik és koncentrá­ciós táborba kényszerítik a Szerbia határain kívül, a Krajinákban élő szerbeket, nem poétikai fogás tehát, hanem egyre inkább a fenye­gető jövő rémisztő képe. Esz­telen, arrogáns, militánsul nacionalista, kizárólagos poli­tikájáért Szerbia vezetősége és a szerb nén n nén17 Ztkji :i embargó hatására egyre inkább elszigetelődött, fertőzött betegként karanténba helyezték és szigorú gazdasági intézke­désekkel sújtották. Nemcsak Bosznia és Horvátország egyes részei, de az egész kis-Ju­goszlávia is egyfajta kon­centrációs táborrá alakult, amit a hadban álló felek makacs­ságát és kizárólagosságát ismerve, a 26-ai, szerdai lon­doni békekonferencia sem fog tudni megszüntetni. Krleza balkáni kocsmájában vagy mindenki részeg, vagy fogoly a kvázinemzeti múlt, jelen és jövő csapdájában. A részegséget kijózanodás köve­ti, a megrészegült nacionaliz­musból keletkezett mámor viszont nem múlik el olyan gyorsan. Ebben még a kon­centrációs táborok sem segí­tenek. T. T. MAROSVÁSÁRHELYEN elhunyt Székely János költő, író, műfordító, esszé- és drámaíró. A már régebben betegeskedő íróval szívin­farktus végzett. MIHAIL GORBACSOV volt szovjet elnök I. János Károly spanyol királlyal és feleségével, Zsófia királynő­vel találkozott vasárnap Palma de Mallorcán. A talál­kozót követő sajtókonfe­renciáján Gorbacsov a közös emberi értékeknek az ide­ológiákkal szembeni elsőbb­ségéről beszélt. KÍNA ÉS A KOREAI KÖZTÁRSASÁG hétfőn diplomáciai kapcsolatot lé­tesített egymással. A nagykö­veti szintű kapcsolatok fel­vételéről szóló dokumen­tumot Csien Csi-csen kínai és Ri Szang Ok dél-koreai külügyminiszter írta alá. MAR NÉGY HALÁLOS ÁLDOZATA és harminckét sebesültje van a Fülöp-szi­geteki Zamboanga városá­ban egy katolikus kegyhelyen vasárnap történt merénylet­nek. Az elkövetők kiléte egyelőre ismeretlen. ISMERETLEN FEGYVE­RESEK megölték hétfőn Dusanbéban Tádzsikisztán főügyészét. Reggel nyolc kö­rül két gépkocsi eltorlaszolta az utat Nurullo Huvajdulajev személygépkocsija előtt. A fegyveresek kiparancsolták a kocsiból a főügyészt és so­főrjét, majd automata fegy­vereikből sorozatot adtak le rájuk. MÁJUS ÓTA ELŐSZÖR adtak életjelt Teng Hsziao­„:„..„a-i .. i-j-. : j"- r.:::üi iciuihiuh atyjáról, a hivatalos tisztség nélkül is első számú kínai vezetőről hétfőn az ázsiai ország hírközlő eszközei. Közlésük szerint Teng az előző napon levelet intézett pekingi egyetemistákhoz, megköszönve benne neki küldött jókívánságaikat. (62) 22-599 ORSZÁGOS SZÁMÍTÓGÉPES ^SZAKNÉVSOR KÖZPONTI IRODA: • Sajtolni/. Stefánia 10. Telefon: 62/24-633. Nyílva tartás: 7-19 óráig. TOVÁBBI IRODÁK: • MAHIK, Nagyáruház-paszázssor, Jókai u. I. Telefon: 12-182. Nyitva tartás: 8-18 óráig. • Express Utazási Iroda, Kígyó u. 3. Telefon: 22-522. Nyitva tartás: 8-16.15 óráig. SZEGEDEN: • Casio szaküzlet (Eamily üzletház). Mars tér 17. Nyitva tartás: 7-19 óráig, vasárnap: 7-13 óráig. • Enianuelle Tours. Oroszlán u. 1. Nyitva tartás: hétköznap 8.30-17 óráig, szombaton: 9-13 óráig. Telefon: 12-005. • „Siker" Szolgáltató Lerakat, Hont F. u. 24/B. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 10-12-ig, szombaton: 10-14 óráig. A DM-PRESS és a DELMAGYARORSZAG hirdetésfelvételi irodája: Express Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 22-522. Fax: 11-310. A DM-PRESS-be szerdán 13 óráig feladott hirdetése pénteken megjelenik. Mindenféle hirdetésfelvételi ügyben állunk szíves rendelkezésükre. A kció! Déltexker Ker. Rt. Raktáráruház Szeged, Fonógyári út 8. sz., 6-os kapu. Méter-, lakástextil- és konfekcióosztályunkon az akció ideje alatt az áfás nagyker. árból 20% engedménnyel értékesítui n k . Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 8-15 óráig, pénteken 8-12 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents