Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-18 / 195. szám

/Ó' ű\ /i ü\ a 2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1992. Aua 18. Ne veszítsük el magyarságtudatunkat! A magyarok 3. világkongresszusa előtt és kapcsán sokat beszélünk, írunk a külföldön élő magyarságról, annak életéről, munkájáról, a magyar hazához való kötődéséről. Ilyen jellegű alábbi interjúnk is, amelyet dr. Varga Andrással, a VMDK frankfurti tagozatának elnökével készí­tettünk. - Néhány hónappal ezelőtt alakult meg a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének első külföldi tagozata Frankfurtban. Hogyan tud ez az érdekképviselet segíteni a délvidéki magyarságon? - Politikailag, anyagilag egyaránt segítünk. Kötelessé­günknek érezzük segíteni azon a népen, azokon a magyaro­kon, akik ott élnek, hiszen mi is onnan származunk. Senkinek sem szabad ugyanis elfelejtenie azt. hogy honnan jött, honnan származik, magyarságtudatát meg kell őriznie, mert, ha ez nem történik meg, akkor már nagy baj van.:.Ezért is szerveztük meg a kint élő délvidéki magyarság között ezt a tagozatot, azzal a kifejezett szándékkel. hogy a lehetősége­inkhez mérten segítsük a VMDK otthoni munkáját. - Milyen kapcsolatot tartanak fenn a vajdasági magyarok szervezetével? - Tényismeretünk erősítése céljából előadókat hívunk meg. akik beszámolnak az otthoni helyzetről. Igy például járt már körünkben Ágoston András, a VMDK elnöke, Sepsey Csaba dr., a szabadkai körzet elnöke. Vékás János, a szervezet alelnöke, s még néhányan, akik sajnos rendre a magyarság sanyarú helyzetéről számolhattak be. Ezt tá­masztották alá azok a beszámolók is, amelyeket saját tag­ságunk egyes tagjaitól hallottunk, azoktól, akik otthon jártak és elmondták benyomásaikat a látottakról. - A német közvélemény hogyan tekint a VMDK ottani tevékenységére és miként fogadja azt? - Igyekszünk tudatosítani a környezetünkben is, hogy mekkora veszélyben van a délvidéki magyarság. így szinte minden megmozdulásunkról tájékoztatjuk a német sajtót, természetesen a környezetünkben lévőkre gondolok, mint például a Frankfurter Allgemeine Zeitung, az itteni rádió és televízió. _ Érzi a német közvélemény a délvidéki probléma súlyát? - Egyre inkább. Korábban a keletnémeteknél történtekre reagáltak először, ami nyilvánvalóan érthető is. Újabban azonban más népek gondjaival is törődnek, különösképpen a balkáni konfliktus foglalkoztatja őket. - A mai Európa egyik szomorú valósága kényszerű népvándorlás. Milliók hagyják el otthonaikat az erőszakos etnikai tisztogatás miatt. Mit tud tenni egy Németországban működő magyar érdekképviselet e gondok csökkentése érde­kében ? - Már akkor gyűjtöttünk a horvátországi menekülteknek, amikor tagozatunk hivatalosan még meg sem alakult. Pénzt, ruhát, gyógyszert gyűjtöttünk, tehergépkocsikat béreltünk és a Magyarországon menedéket talált horvátországiaknak küldtük. Most, ugyan van némi nézeteitárás a délvidékiekkel, de reméljük ez hamarosan rendeződik és akkor ismét gyűjtő­akciót kezdünk, azt Vajdaságért tesszük. Segíteni akarunk, tudunk, s meg is valósltjuk. A magyarok helyzetének javí­tása, veszélyeztetettségük megszüntetése érdekében. KISIMRE FERENC Houston Megnyílt a republikánusok elnökjelölő konvenciója Hétfőn, közép-európai idő szerint késő délután a texasi Houstonban megnyílt az Egyesült Államokban 1980 óta kormányzó Republikánus Párt választási kongresszusa. A négynapos, egyébként rutin jellegű tanácskozás jelentősége rohamosan megnőtt, amióta kitűnt: George Bush elnök számottevő hátrányban van demokrata ellenfele. Bili Clinton mögött a novemberi választás versenyében. Általános a vélemény, hogy az elnök csak akkor győzhet, ha a kongresszuson új, hatásos programmal áll elő, s annak talaján új lendülettel száll harcba. A vészhelyzetben a republiká­nusok, belső ellentéteikel félretéve Bush köré tömörültek, fgy a kongresszuson' különösebb viták nem várhalók. Az egyetlen kivétel az abortusz kérdése lehet: a párt híveit, akárcsak az egész amerikai társadalmat, megosztja a kérdés. A republikánus program egyébként elvben előirányozza az abortusz eltiltását, mfg a demokraták kiáll­nak amellett, hogy az amerikai nő - mint eddig - szabadon dönt­hessen e kérdésben. A kongresszuson az abortusz­ügy mellett az ország nehéz gaz­dasági helyzete áll előtérben. Bush hfr szerint adócsökkentési terveket jelent majd be, amit - tekintettel az óriási költségvetési hiányra - a demokraták máris cinikus válasz­tási fogásnak minősítenek. A külpolitika alárendelt szere­pet játszik majd a konvención ­akárcsak a demokratáknál. Az előre kidolgozott republikánus program nagy hangsúlyt ad az Öböl-háborús győzelemnek, fel­említve, hogy a demokrata tör­vényhozók többsége a háború ellen szavazott. A demokrácia a háború nélküli világ legjobb biztosítéka, de végső esetben erőt is kell al­kalmazni. ha létfontosságú ameri­kai érdekek forognak kockán. A szabadságnak el kell érnie Kinát, Kubát, Észak-Koreát, Vietnamot is, és meg kell akadályozni új önkényuralmi ideológiák sikerét ­olvasható a programban. A platform Közép-Kelet-Euró­páról szólva csak a balti államok felszabadulását méltatja, és ­teljesen általánosan - elítéli a „Jugoszláviában alkalmazott erő­szakot." A program nagy hang­súlyt ad az Izraellel való stratégiai szövetségnek, a közel-keleti válság megoldásának. A kongresszusra több száz külföldi vendéget hívtak meg. Köztük van Surján László népjóléti miniszter, a KNDP elnöke és Ro­szik Gábor, az MDF képviselője. Szerb rakétatámadás Jajce ellen Legalább húsz polgári sze­mély vesztette életét, amikor hétfőre virradó éjszaka szerb csapatok harcászati rakétákkal támadták Jajce városát - jelen­tette a bosnyák rádióra hivat­kozva a dpa. Ezt megelőzően a jugoszláv légierő az esti órákig gyújtó­bombákkal támadta a Bosznia­Hercegovina nyugati részén fekvő város belterületét. Evakuálják a zsidókat Szarajevóból Az Amerika Hangja munka­társa jelentette vasárnap Szara­jevóból, hogy a boszniai fővá­ros zsidó lakossága menekül a háború és a pusztulás elől. A szarajevói zsidó közösség vezetője, Ivan Ceresnes kije­lentette: ez a nap újabb szomo­rú dátum a közösség tagjai szá­mára, mivel el kell hagyniuk otthonaikat, ahol fél évezreden keresztül éltek. A továbbiak­ban közölte, hogy Szarajevó eredetileg 500 fős zsidó la­kosságából már csak 18-an maradlak ott. Hozzáfűzte, hogy az evakuáltak többsége kivándorol Izraelbe. A szarajevói zsidók ősei a térségben a XV. században telepedtek le, legtöbbjüket Spanyolországból és Portu­gáliából űzték el. A zsidó la­kosság évszázadokon keresztül békében és barátságban élt mind a szerbekkel, mind a mohamedánokkal. Ceresnes kijelentette: a sza­rajevói zsidók nemcsak a grá­nátok és a géppuskagolyók elől menekültek el a városból, ha­nem attól való félelmükben is, hogy egy napon őket tennék felelőssé a történtekért. Hogg: Meg kell akadályozni a szerb területrablást A hónap végén Londonban sorra kerülő Jugoszlávia-kon­ferencián egyértelművé kell tennünk a szerbek számára, hogy nem tarthatják meg az általuk elfoglalt területeket ­jelentette ki Douglas Hogg, brit külügyi államiniszter. A BBC-nek adott vasárrnapi nyilatkozatában elmondta: a szerbeknek azt is tudomásul kell venniük, hogy a világ szé­gyenteljesnek tartja a nemze­tiségi tisztogatás gyakorlatát, s ezért Belgrád addig elszigetelt marad, amtg nem hagy fel po­litikájával. Ki kell szélesíteni és meg kell szigorítani a Kis-Jugosz­lávia elleni szankciókat ­folytatta Hogg, majd hangsú­lyozta: az augusztus 26-án kezdődő konferencián szóba sem kerül, hogy fegyvereket szállítsanak a boszniai muzul­mánoknak. A tanácskozás előkészíté­séről beszélve hozzátette: a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a mu/.ulmánok nem haj­landóak tárgyalni, mert úgy vé­lik, sikerül fegyverrel vissza­szerezniük a szerbek által elfoglalt területek egy részét. Lezuhant egy amerikai vadászgép Kuvaitban amerikai-kuvaiti hadgyakorlat megkezdődése óta ez a máso- < dik súlyos haleset az amerikai haderőknél. Augusztus 8-án egy Cobra típusú helikopter járt szerencsétlenül, a harci gép mindkét pilótája meghalt. Lezuhant Kuvaitban az amerikai haditengerészet Har­rier tfpusú vadászrepülőgépe: a pilóta életét vesztette - közölte hétfőn az amerikai haditenge­részet. Az AP hírügynökség jelen­tésében megjegyzi: a közös A közös kísérletek nemrég hozták meg az első komoly eredményt: laboratóriumi kö­rülmények között beigazoló­dott, hogy a vizsgált vegyület képes a fertőző vírus által meg­támadott T4-es, az immun­rendszer fenntartását biztosító helper limfocita sejtek fehérje­receptoraihoz kötődni, és ez­által elfoglalni azt a helyet, ahol a vírus behatolhat a sejt­be. Úgy tűnik, e módszerrel megakadályozható a fertőző vírus megkötódése, ezen ke­resztül pedig elszaporodása a szervezetben. A hatóanyag tehát olyan készítmény előál­lítására ad reményt, amely a fertőzött, de nem előrehaladott stádiumban lévő AIDS-bete­gek gyógyítására volna alkal­mas. A laboratóriumi eredmény az AIDS gyógyításában rendkí­vüli jelentőségű lehet, ameny­nyiben sikerül a felfedezett vegyületcsoport alapján gyógy­szert készíteni. Erre vonatko­zóan a szegedi és a washing­toni laboratóriumokban már folynak a kutatások, egyelőre még csak preklinikai szinten, vagyis állat- és emberi kísér­letek nélkül. Az első cél, a ve­gyület - klórpromazin szár­mazék - mellékhatásainak vizsgálata, az, hogy milyen dózis engedhető meg káros hatások nélkül. Molnár József professzor e tekintetben bizakodó, véleménye szerint bebizonyo­sodik majd, hogy a mellék­Gyógyszer készül az AIDS ellen hatások egy része korábbról jól ismert, mivel a hatóanyagot is ismert gyógyszercsaládból fejlesztették ki. A professzor emellett mégis óvatosságra int. hiszen a kiinduló vegyület alapos átalakítása miatt nem lehet kizárni az új mellékhatá­sok megjelenését sem. Ami a hatóanyag molekulái­nak előállítását illeti, a tudósító maga győződhetett meg róla, nem egyszerű művelet. A Mikrobiológiai Intézetben, és esetenként az amerikai sejtbio­lógiai központban elért ered­ményeken a JATE Szerves Ké­miai Tanszék laboratóriumá­ban Földeák Sándor professzor vezetésével végzik el a számí­tógépes szintézist és kiérté­kelést. A látogatóban már maga a hely is megillető­döttséget ébreszt: évtizedekkel ezelőtt ebben a teremben dolgozott Szent­Györgyi Albert. A polcok a régiek, de a helyiségben most egy komputer színes monito­rán értékelik az új vegyü­let molekuláris szerkezetét, amelynek Földeák professzor szerint, mint a kulcsnak a zárba, úgy kell illeszkednie az előre megállapított modellhez. A vegyület szintézisén sok múlik, hiszen az itt kiértékelt anyaggal folynak tovább a kutatások. A levegőben talán ugyanaz a vegyszerillat van, ami hatvan évvel ezelőtt. És van még valami a levegőben - de erről most korai beszélni. Ahhoz, hogy a vegyületből gyógyszer legyen még éveknek kell eltelnie. Á kísérletek prek­linikai részének eredményét szeptemberre ígérik, és ameny­nyiben az megfelel a vára­kozásoknak, amerikai-magyar szabadalom lesz belőle. Ekkor kezdődhetnek az orvosi kí­sérletek, amelyek a készítmény fontosságának megfelelően a gyógyszerfejlesztésnél szoká­sos tíz év helyett négy eszten­dő alatt befejeződhetnek. A kutatómunkáról kapott információk nyomán Molnár József professzortól kértünk interjút. - Biztosan hallott róla, hogy néhány héttel ezelőtt volt egy AlDS-botrány Magyarorszá­gon, amikor két orvos bejelen­tette, hogy egy különleges, főként természetes gyógymódo­kat kombináló terápiával je­lentős eredményeket értek el HIV-fertőzötteknél, sőt A1DS­betegeknél is, ugyanakkor ki­derült, hogy a betegek labora­tóriumi értékei semmiféle ja­vulást nem mutatnak. - Akkor épp egy kongresz­szuson voltam, így csak felü­letes információm van róla, amennyit sikerült az egész ügyből kiszűrnöm, annak alap­ján úgy tűnik, hogy szinte ku­ruzslásszerű tevékenységről volt szó. A betegeket és a köz­véleményt nem szabad megté­veszteni. Nem akarok olyan gyógyhatású anyagokról sem véleményt mondani, amelyek rákellenes szerként kerültek forgalomba. Előfordult, hogy egy mellrákos nó rájött, hogy ezek a „csodaszerek" nem használtak, mert a daganat to­vábbra is nőtt, elment a sebész­hez, de akkor már késő volt megmúteni. Ezzel csak a kutatók felelősségére szeretném felhívni a figyelmet, csak akkor szabad valamiről beszélni, ha már bizonyított, tudományos kísérleti vagy tapasztalati alapja van. Fan­táziának betegek gyógyításá­ban nincs helye. - Mit tud mondani a re­ménykedő betegeknek? - Mi is, a világon körülbelül 20 ezer kutatóval együtt azon dolgozunk, hogy az AIDS ellen legyen gyógyszer. Ami­lyen gyorsan csak meg lehet csinálni, meg fogjuk csinálni, erre nemcsak az eddigi ered­mény a garancia, hanem az amerikaiakkal történt társulá­sunk is. Ez a kutatás Ameri­kában a legjobb helyen tör­ténik, ebből következik, hogy amennyiben lesz ennek ered­ménye, akkor ez teljesen meg­bízható lesz. Ma még kísérleti stádiumban vagyunk, az anyag klinikai kipróbálása még nem történt meg, de vannak biztató laboratóriumi eredmények. Eddig nem voltak eléggé meg­győző laboratóriumi eredmé­nyeink, azért nem hoztunk nyilvánosságra semmit, mellé­kes témaként kezeltük, hiszen nem ez a fő kutatási területünk. Még egyszer mondom, ma a világon 20 ezer AlDS-kutató dolgozik, legalább 20-féle irányból próbálják támadni a HIV-vírust, bárki fedezi fel a legjobb gyógyszert, mindenki fog neki örülni, hiszen korunk pestisének megállítása óriási tudományos eredmény lesz. - A vegyület szabadalmaz­tatása után a klinikai kipró­bálása hol történik majd? -Valószínűleg az Egyesült Államokban, de az is lehet­séges, hogy itt is, erre Aszalós Adorján professzor tudna vála­szolni. A mostani amerikai kí­sérletek a vírusszaporodás gát­lását vizsgálják, amikor ennek az eredménye megvan, akkor ezt komputeren Szege­den is feldolgozzuk. Ha a molekula még nem elég jó, akkor változtatni kell rajta, újabb szintézisek indulnak majd el. - A szintéziseket csak Szegeden csinálják? - Ezeket a típusú vegyüle­teket csak itt. Földeák Sándor csinálja. Aszalós professzorék más vegyületcsoportokkal is dolgoznak, amelyeket saját munkatársaik szintetizálnak. - Az USA-ban amikor fel­röppen egy hír, hogy új gyógy­szer van kipróbálás alatt az AIDS ellen, akkor esetenként több száz AIDS-beteg és HIV­fertőzött jelentkezik kísérleti alanynak. Mivel semmi remé­nyük nincs a gyógyulásra, azt mondják, teljesen mindegy, hogy a rettegett kór viszi el őket, vagy gyógyszerklsérlet során halnak meg... - Ez elég szomorú, de (gy van. Viszonylag sok anyagot ismerünk, amellyel valame­lyest lehet befolyásolni a be­tegséget, de egyik sem igazán jó. Mi ilyen kísérletekre nem­csak a törvényeink miatt, ha­nem a belső öntörvényeink miatt sem vállalkozhatunk. Ha tudunk segíteni, akkor segíte­nünk kell, de egy orvos sem­miféle kétes dologba nem me­het bele, ami a betegnek árthat, még akkor sem, ha tudjuk, hogy vannak halálos betegsé­gek. Ennek az anyagnak nem ismert még a mérgező hatása, sokféle toxikológiai vizsgálatra lesz szükség, azután lehet bátrabban nyilatkozni. Az AIDS-szel el lehet élni akár 15 évig is, de ha ezt a szert klinikai kísérletek nélkül be­adnánk, akkor lehet, hogy csak két napig. A kísérletek befe­jezéséig ennek a szernek a beadására a legnagyobb mérté­kű embertelenség és felelőt­lenség volna vállalkozni. PANEK SÁNDOR­HOLLÓSI ZSOI.T

Next

/
Thumbnails
Contents