Délmagyarország, 1992. augusztus (82. évfolyam, 181-204. szám)

1992-08-03 / 182. szám

k # p / u T, h m ? Délmaqy HÉTFŐ, 1992. AUG. 3., 82. ÉVF. 182. SZÁM iQin-RP wmmmmmmmmcm ORSZÁG ARA: 10,10 FT Ónodi Henrietta: arany, ezüst - Szabó Bence: arany Beteljesült álom Szerencsés ember vagyok, mert az olimpia előtt kétszer is sikerült találkoznom s hoszszasan elbeszélgetnem a magyar tornászcsillaggal, Ónodi Henriettával. Először a magyar nemzetközi bajnokságon, amikor egyik gyakorlatára tízest kapott, s utána szerényen magyarázta, hogy a magas pontszám csak azért adatott meg, mert hazai pályán versenyzett. Elmondta, hogy nincs még kész gyakorlata, s amikor edzései felől érdeklődtem, szívélyesen invitált, hogy keressem meg egyik edzésekor Békéscsabán. Örömmel tettem eleget a meghívásnak s akkor győződtem meg róla, hogy mennyi munka áll amögött, amíg egy tornász ilyen magas osztályzatott kap. Edzői, Unyatyinszki Mátyás és felesége, Karakas Julianna három órán keresztül űzték, hajtották, olyankor is megismételtetve gyakorlatát, amikor már teljesen tökéletesnek látszott. Egy kis pihenő alkalmával mondta el a bájos kislány, hogy amióta tornászik, mindig az olimpiára készült s nem elégszik meg a már tarsolyában lévő Európaés világbajnoki címmel. Ónodi Henrietta Szombaton este aztán elégedett lehetett, hiszen az ugrás befejezése után ő kapta a legmagasabb osztályzatot s társbérletben az olimpiai bajnoki címet a román Milosovicivel. A békéscsabai kislány nagyon boldog volt - erre az alkalomra a számára tervezett tornadresszt vette fel - s nem gondolt arra, hogy a talajon újabb érem, ezúttal ezüst vár rá. Talán nagy boldogságában nem is vette észre, hogy mesterien végrehajtott gyakorlatára ő is legalább annyi pontot érdemelt volna, mint a tízes osztályzatot elért Szabó Bence román Milosovici... Igaz, az ő háta mögött nem állt ott az a román Maria Cosma, aki a pontozók között foglalt helyet, s évek óta terrorizálja nemcsak a nemzetközi pontozóbírókat, hanem országában is a szal^ embereket. Többek között az ő intrikái miatt hagyta el annak idején végleg az országot a világhírű Károlyi-házaspár. Valaki azt mondta, hogy egy olyan tornásznak, aki eddig nem nyert olimpiát, nem adnak két aranyérmet egymás után a pontozók. Pedig Henni megérdemelte volna. Vasárnap sem maradtunk aranyérem nélkül. Erről Szabó Bence, a kard egyéniben gondoskodott, aki megmutatta, hogy a magyar kardvívás ismét régi fényében ragyog. A kitűnő kardvívó csupán egyszer botlott meg, amikor a táblára kerülésért vereséget szenvedett. Igaz, lehetősége volt. hogy a vigaszágon beverekedje magát a nyolcas döntőbe. Ehhez azonban az kellett, hogy minden mérkőzését megnyerje. Bence nagyszerűen vívott, egymás után verte különböző nemzetbeli ellenfeleit, míg végül a nyolcas döntőben találta magát. Itt egymás után három olasz versenyzővel kellett megküzdenie ahhoz, hogy aranyérmet nyerjen. Az első találkozón Melliot 2-0-ra, a másodikon Giovanni Canzo ellen 2-l-re győzedelmeskedett, s aztán következett a döntőben a harnffidik olasz, Marco Marin. Szabó Bence ellene is ellenállhatatlannak bizonyult, szinte szóhoz sem engedte jutni ellenfelét. Az első csörtét 5-1-re, míg a másodikat ugyancsak 5-1-re nyerte, s máris a levegőben érezhette magát... Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez. SÁNDOR JÓZSEF jJL Az Opel-Rupesky Szalon és a DÉLMAGYARORSZÁG izgalmas nyereményjátéka. (Opel-Rupesky Szeged, Fonógyári út 2-6. T.: 24-800) Szombattól újra keresheti a részleteket, hogy.. egészben nyerhessen! w"* -1 ^TTT^r iF ÜL mftÁOLYMPIC OAMCS 1992. ionos Uj olasz külügyminiszter Az egykori olasz kormányfőt, Emilio Colombot nevezték ki Giuliano Amato kormányának új külügyminiszterévé - jelentette be szombaton Rómában az olasz köztársasági elnöki hivatal. Colombo a tisztségéről szerdán lemondott Vincenzo Scotti helyét vette át az olasz külügyek élén. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN A két kerekesnek, Nagypál Istvánnak és Bozsó Istvánnak, valamint a kísérőkocsit vezető Szabad Istvánnak egy hónap alatt kell eljutni a paraolimpia helyszínére, Barcelonába Három István, két kerékpár, egy kísérőkocsi Mise után - irány Barcelona! Egy hónapja sincs még, hogy a róluk szóló cikk megjelent a DM hasábjain. Ez a két fanatikus sportember már akkor is megerősítette: augusztus első napján harag nélkül indulnak majd el a mozgáskorlátozottak barcelonai paraolimpiájára. Pedig Bozsó Istvánnak és Nagypál Istvánnak lett volna oka a „durcáskodásra", hiszen - a többször is megfutott szintidő ellenére - nem kerültek be a Sp'anyolországba utazó atlétakülönítménybe. Ők viszont nem sokáig keseregtek, hanem úgy döntöttek, nem hagyják kárba veszni azt a temérdek munkát, amit elvégeztek. Elhatározták, hogy kétkeréken jutnak el Barcelonába, ahol „apait-anyait" beleadva szurkolhatnak sorstársaiknak. Persze más a tervezgetés, és más napjaink realitása. Ahhoz, hogy valaki (akár kerékpáron is) eljusson Katalóniába, nem elég az elhatározás, hanem, hogy mást ne is említsünk, jó néhány forintra is szükség van. Ezeknek a fiúknak szerencsére sokan segítettek. Ki szállást szerzett, ki konzervet adott, mások zászlót varrtak és jó tanácsokkal látták el őket. Kell-e mondani, Istvánék minden apróságnak úgy örültek, mintha éppen attól függne küldetésük sikere... A szervezés (a szponzorkeresés, az úticsomag összeállítása, a felkészülést megkönnyítő speciális eszközök beszerzése, a...) fáradságos napjai után szombaton reggel a Felsővárosi templom elől, az értük (is) celebrált misét követően vágtak neki több ezer kilométeres útjuknak, hogy napi 80-100 km megtétele után, „időben" megérkezzenek a szeptember 3-án kezdődő paraolimpiára. A kísérőkocsit vezető Szabad István szavaival köszöntünk el mi is a két bátor fiatalembertől: Fiúk, ennek a vállalkozásnak sikerülnie kell!... Két világ találkozása Szegedi érem és könyv Sevillában. (5. oldal) Isten nevét a szádra... A Himnuszt játsszák. Valaki közülünk kínok között gyémánttá köszörült tehetségével a legjobb lett a világon. Nem tudom, más hogy van vele, én ilyenkor apró tüszúrásokat szoktam érezni az orrom tövében, amíg elhomályosodik a szemem. Most tisztán látok, mint egy felelős államférfi. Mellettem ülő kollégámra nézek: ő is. Edzésben vagyunk. Himnusz van bőviben. Például este a tévében műsorzárás után, idegenforgalmi képsorozat alá kísérőzenének. Meg másutt is. Meg mindenütt. Már szabad. Már ajánlott. Már-már kötelező. Talán nem tetszik?!?! Nagyon tetszik. Nagy zeneszerző Irta nagy költő versére, nagy kor parancsára. Rákosi se merte kicserélni végül, pedig igencsak irritálta az, hogy: „Isten, áldd meg a magyart!" Furcsa, de valahol engem is ez zavar. Konfirmandusként azt tanultam Ulakcsay nagytiszteletű úrtól a Tízparancsolatban, hogy „Isten nevét a szádra hiába fel ne vedd!" Még ellenkeztünk is vele. Mi az. hogy hiába? Lehet-e egyáltalán elégszer kimondani azt, ami szent? Úgy látszik, lehet. Nézem az újja szakadt, megharapott vasembert. Neki már párás a szeme. Most már az enyém is. Mint mindenkinek körülöttem. Mert soha nem a Himnusz zavar, csak ha azt érezzük, el akarnak altatni vele. Nem a nemzeti lobogóból elég, csak abból, ha rájövünk, megint ostyaként tekerik valamire, amit meg akarnak etetni velünk. De itt most nincs csalásv Itt nem lehet csalni. A Himnusz és a zászló innen azt üzeni, valamiben már ott a helyünk a csúcson a szerencsésebb nemzetek között, sőt, előtt. Isten, áldd meg a magyart! És bocsásd meg, ha visszaélünk vele! Rigó Béla Pillantás a piacra Kinek olcsó, mitől drága? Az árcsata nehéztüzérségi muníciója, ezernyi „ágyúgolyója", dinnyehalom keríti a Mars téren az autóparkoló felőli részen a piacplaccot. Szombaton reggel hatkor a pirosbélű kilónként 8-15 forintért „görög" . Az asztalok között korántsem ennyire gördülékeny a piacolás. A kínálat bőséges, szóban szívélyes, pénzben viszont... Attól függ, kit kérdezek. (Folytatás a 3. oldalon.) FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Csíkos a divat