Délmagyarország, 1992. július (82. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-11 / 163. szám

- Mondják, hogy a legjobban fizetett kormány­hivatal a kárrendezési. Mi erről dr. Szabó József, a vezető véleménye? - A támadások kereszttüzében dolgozunk. A Fidesz például bizottságot akar fölállítani a hivatalok ellen­őrzésére. Pedig az 53 fő átlagosan 36 ezer forintos bruttó fizetése véleményem szerint nem túl magas a napi 181 ügy rendezéséért. - Miért vállaltad el? - Azért mert nem tudtam nemet mondani. Míg én alapvetően úgy tekintem ezt a feladatot, hogy segítek vele az embereken, mások kiváltságnak tartják. Sok az ellendrukker. És még több az, aki az életkorom mi­att nem tud elfogadni a főnökének. - Mi a véleményed arról a kárpótlási törvényről, amit a te irányításoddal hajtanak végre? - Sok lett a megcsömörlött, siránkozó ember, mivel nem akkora értéket kap kárpótlási jegyben, mint amekkorára számított. Szerintem jobb lett volna előbb az ország gazdaságát egy bizonyos szintre fölfej­leszteni, majd ezt követően teljes kárpótlást nyújtani, ahogy a németek is csinálják. - Neked személy szerint mi a vágyad? - Szeretném magam a középréteghez tartozónak tudni, amelyik tisztességesen meg van fizetve, és emiatt jól is érzi magát a világban. - Melyik a legkedvesebb szereped? - A Tosca. Remekül van felépítve, szinte be sem kell énekelni, megy magától. Tosca egyénisége is kö­zel áll hozzám, hasonló helyzetben talán én is úgy döntenék, ahogyan ő. - Jóska szokott véleményt mondani egy-egy alakításodról? - Szokott, de jobb lenne, ha nem tenné. Ő a leg­kegyetlenebb kritikusom, még olyankor is bírál, amikor éppen bíztatásra lenne szükségem, talán éppen tőle. ha szerepfelfogásbeli dologról van szó, akkor esetleg rendjén is volna a bírálat, de ő sokszor olyan dolgokról vitatkozik, amik egyértelműen benne vannak a kottában, vagyis - mivel Jóska nem zenész - egész biztosan nekem van igazam. - Jóska, milyen érzés, amikor a feleséged kimegy a színpadara? - Rosszul vagyok olyankor, mert én már tudom, hol következik a „cé". Ráadásul azért is Ideges vagyok, mert úgy érzem, Évát nem fogadta el teljesen a szegedi közönség. A színházban pedig művészi teljesítményéhez képest indo­kolatlanul fogták vissza jó darabig. - Éva, ezt te is így érzed? - Sokáig keresgéltem, milyen tipusú szerepek valók nekem igazán. Sokmindent énekeltem, így lassan kialakult, hogy a drámai szoprán felé kellene haladnom. Oberfrank nekem osztotta a Bolygó hollandiból, ami éppen egy ilyen szerep, de közben jött a vezetőváltás, és Gregor úgy gondolta, hogy ezt nem nekem kell elénekelnem. Helyette megkaptam a Faustot, ami szerintem nem nekem való. Vagyis sokáig nem fedték egymást a feladataim és az elképzeléseim, ma már közelebb vannak egymáshoz. Hiszen elénekeltem a Toscát, az Aidát. - A következő évadban mit fogsz énekelni? -Leonórát a Trubadúrban, Erzsébetet a Tannhauserből majd a Don Carlosból. - Szegeden évek óta folyik a vita arról, milyen legyen az opera, konzervatív-e vagy modern. - Azt hiszem, hogy a szegedieknek népszerű operára van szükségük, de olyan rendezőket kellene meghívni, akik modernebb felfogásban állítanák színpadra ezeket a műveket. Sok vendég kellene, olyanok, akik igazán emelik a tagozat színvonalát. Keczer Gabriella MMMNMMMMMI Persze, előtte beszélt Ober­frank Gézával. Nem vitatko­zott velem, hanem fogta magát és Szegedre költö­zött, 1988 végén. - Te még maradtál? - Pár hónapig hétvé­geken jártam le Szegedre ­Eva az idő tájt az Othalom utcai garzonban lakott. Ak­kor figyeltem föl a főváros és Szeged közti különb­ségre: ahogy közeledtem, Félegyháza körül engedett föl bennem a feszültség, visszafelé pedig ugyanott már húzódott össze a gyomrom, vette föl a pesti tempót. - Ma is érzékeled ezt a különbséget? - Itt is sok mindent föl­kavart a változás, már nem nevezhető olyan nyugod helynek. - Én szeretem Szegedet - teszi hozzá Éva - , ha fönn vagyok Pesten két napig, a füsttől, benzingőz­től lerekedek. - Mégis: milyen Sze­ged? - Zárt város - mondja Jóska - , annak ellenére, hogy sok a diák. - Kettőtök szakmája annyira más, hogy az ember el se tud képzelni találkozási pontokat. - Pedig Jóska versmon­dó versenyeken vett részt diákkorában, döntős volt a Péchy Blankán. - A múlt­kor, egy haknin föl is lépett, Rácz Tibi megkérte, hogy vigyen be egy kabátot a színpadra. - Barátaitok vannak-e Szegeden? - Szakmán belül nem igen. A régi barátságok ma­radtak meg az egyetemről. - Hová mentek nyaralni? - Még nem tudjuk, de valahová biztosan elme­gyünk, mert a tavalyi nyarat ki kellett hagynunk. Jóska ugyanis szervezte a hivatalt - mondja megértően Éva, s mi azzal búcsuzunk, hogy jó nyarat, kellemes pihenést kívánunk a Szabó-Mat­kócsik házaspárnak. Fekete Klára Hogy lazítanak a városatyák? SZOMBAT, 1992. JÚL 11. Vendégségben a Szabó-Matkócsik házaspárnál Zsömi, a pótgyerek „Gyüttmöntnek" számítanak Szegeden, mégis rövid idő alatt megismerte őket a fél város. Sőt: Torgyán doktor már el is temette őket, amikor március 1-jei sportcsarnokbeli nagygyűlésén egy perces néma felállással emlékezett meg az útközbeni autóbaleset áldozatairól. Ők az egyik összeroncsolódott autóban ültek, csak éppen nem haltak meg, mint ahogy szerencsére más se. Megsérültek, kórházba kerültek. Totálkáros lett a régi Ford, de ma már egy Nissan Sony áll a garázsban. A tapétán Zsömi körmei­nek a nyoma - amúgy is tapétázni kellene, mert ezzel a mintával vettük a lakást, mondja Jóska - , egyébként a rend, a kétsze­melyes élet nyomai minde­nütt. - Szeretnénk majd gyere­ket - így Éva - , de még nem jött össze. A beszélgetésből kiderül: nem sok időt tölt együtt a Szabó-Matkócsik házaspár. Éva próbál, vagy előadása van, Jóska a hivatalban tölti sokszor az éjszakákat is. Ennek ellenére nem lenne útban a gyerek, legföljebb jobban be kéne osztani az idejüket - derül ki a be­szélgetésből. - Hogy kerültetek Sze­gedre? - Magamnak is nehezen tudom megmagyarázni ­veszi át a szót a ház ura - , pesti, tizennegyedik kerületi gyerek voltam, aki sosem került távol a szülői háztól. Amikor a főnökömnek ké­sőbb bejelentettem, hogy Szegedre megyek, egysze­rűen nem értette. Otthon laktam, könnyen vettem az iskolákat, szórakoztam, dol­goztam, mikor mit hozott az élet. Jó állásom is volt a fő­városi adóigazgatóságnál. Majd találkoztam Évával ­összehoztak bennünket, az unokatestvérem Éva barát­nőjének a barátnője volt - , 1987-ben összeházasod­tunk. A feleségem aztán kijelentette, hogy nem megy az Operaházba, hanem Szegedre szeretne jönni. Dr. Simoncsics János (44), nős, három gyermeke van. Sára 7, Palkó 4 éves, Máté 3 hónapos. Már visszajöttünk a nya­ralásból, mert minden év­ben hagyományosan júni­usban, az előszezonban me­gyünk a Balatonra. Ezúttal Alsóőrsön, az északi parton vettünk ki egy apartmant, sze­rintem olcsón, ezer forintért naponta. Mindhárom gyerek velünk volt, plusz a babakocsi és a kenguru. Az étkezés se került sokba, Zsóka többfajta húst előre lefőzött, azokat hűtő­ládában magunkkal vittük. Akárcsak a gyümölcsöt. Saj­nos, Medárdot kifogtuk, így kevesebbet fürödtünk, viszont többet kirándulhattunk. Dr. Dömötör László (47), nős, három gyermek apja. Szilviát (21) az édesanyja Dr. Simoncsics János akkor nyáron se kíván­koztam külföldre, de azért a Balatonra még elmentem. Dr. Kovács Beáta (35), elvált. Egy fia van, Iván, aki 8 éves. - A nyáron azt tesszük, amire még nem volt példa: itthon maradunk. Ennek prózai oka van - hiányzik az anyagi fedezet. Most még az Éliker jogtanácsosa vagyok ugyan, de félek, ha rt.-vé alakul a cég, nem biztos, hogy rám szükség lesz. Mivel gondolni kell a jövőre, arra is, hogy esetleg ön­állósítsam magam, most fél­reteszem a pénzt. Iván külön­ben a Várady Marci szervezte kajakos Sajtkukac táborban már a második kéthetes tur­nusát nyüstöli, nagyon jól érzi magát. Anyja fia: én is kaja­koztam, ifi válogatott voltam. F. K. Dr. Kovács Beáta Egyiküket, Matkócsik Éva (28) operaénekesnőt a színházban láthatja azóta is fél Szeged, dr. Szabó Józsefet (32), a Csongrád Megyei Kárrendezési Hivatal veze­tőjét pedig a megyeházán a másik fele. Az operabarátok számát ezres, a kárpótlásra várókét pedig több tízezres­re saccolhatnánk, ha ra­gaszkodnánk a számokhoz. S, hogy számukra végállo­más-e Szeged, avagy csak a próbálkozások színpada? - Még nem tudjuk. Egye­Ipre itt vagyunk - mondja Éva, ölében Zsömlével, vagy egyszerűen csak per Zsómivel, a nagy kétéves perzsa kandúrral. Ülünk a felsővárosi kettő és feles, nagykonyhás pa­nellakás nappalijában. - Ez egy „paprikalakás" - magyarázzak - , 450 ki­ló paprikát őröltünk le, hogy kifizessük az adósságokat. Dr. Szabó József első szegedi munkahelye ugyan­is a szegedi Móra téesz volt, ahol is úgynevezett kooperátor jogászként egy hold paprikafóldet vett ki, művelte, majd leszüretelte. A termést Éva szüleinél, Orosházán őrölték le, éjjel­nappal dolgoztak. A Városháza a parlamenttel ellentétben nem tart nyári szünetet. Egy kis lazítást azonban mindegyik képviselő megenged magának, legfeljebb úgy időzíti a szabadságát, hogy a közgyűléseken, minden hónap első csütörtökén megjelenhessen. Néhányukat sikerült kifaggatni arról, hol töltik a nyarat, mi jelenti számukra a kikapcsolódást. Dr. Dömötör László Náfrádi Zoltán Előreláthatóan július közepén Sopronba utazom a nővé­remhez. Pihenek, kirándulgatok a hegyekbe, átmegyek Auszt­riába egy napra... Sajnos, két hétnél tovább nem maradhatok, mert év közben elfogyott a szabadságom. Több olyan rendezvény volt, a Fideszben is, amikre csak az évi rendes szabadságom terhére sikerült eljutni. Tavaly egy tanulmá­nyúton vettem részt Angliában - az önkormányzati rendszert tanulmányoztuk - , emiatt már neveli, Rita (12) és Judit (10) él vele egy házasságban. - Július második felében megyek szabadságra, való­színűleg két hétre, de nem mozdulok ki Szegedről. A családdal töltöm majd min­den percemet. Takarítunk, pakolunk, pihenünk, a sza­badstrandra járunk a gye­rekekkel. Náfrádi Zoltán (27), egye­dülálló. - Idén nem lesz arra ener­giám, hogy külföldre menjek.

Next

/
Thumbnails
Contents