Délmagyarország, 1992. június (82. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-29 / 152. szám

HÉTFŐ, 1992. JÚN. 29. BELÜGYEINK 3 a dómban A Dóm tér a legsikeresebb szabadtéri színpadi előadások forgatagát idézte szombat délelőtt. Sehol egy szabad hely a parkolókban, vidéki buszok a templom körül és a Tisza-parton. Pedig még nincs itt a színpadi nagyelőadások ideje „csupán" papszentelésre gyülekezett a tömeg. Három éve nem volt új papja az egyházmegyének, most ketten, Molnár György és Thorday Attila erősítették meg örök fogadalmukat, ünnepélyes külsőségek között - s az ünnepélyes szó eme ceremónián valóban komolyan értendő. A misét celebráló Gyulay Endre, Szeged-Csanád egyházmegye püspöke szentbeszédében hálát adott az Istennek, amiért ínséges évek után újabb hivatásokat adott egyházmegyénknek, enyhitve ezzel valamelyest az egyház szolgáinak hiányát. Az ünnep főszereplőinek figyelmét pedig arra hívta föl: az egyház hadsereghez hasonlítható, amelyben a győzelem érdekében mindenkinek egyformán, fegyelmezetten, széthúzások nélkül kell cselekednie. A ceremónia során nemcsak a püspök, hanem az egyházmegye szép számban jelenlévő papjai is megáldották György és Attila testvérüket. A hosszú és felemelő szertartás egyik legszebb részeként a frissen szentelt papok is megáldották püspöküket, majd immár hármasban részesítették a híveket az áldozás szentségében. A Himnusz hangjai után az immár két új szolgával bővült papi kar a hívek sorfala között vonult ki a dómból. * Néhány perccel a szentelés után arról kérdeztem Gyulay Endre püspököt dolgozószobájában: vajon milyen érzés új társakat fogadni egyházába. - Mindig csodálatos dolog az egyház életében, s a püspök életeben is, új papokat szentelni, annál is inkább, hisz ezt a szertartást csak .püspök végezheti. Ha az embernek új és fiatal munkatársai vannak, az azt is jelenti, hogy több ember szolgálatára tudunk állni, többeket tudunk megközelíteni. Ezért is öröm az ilyen nap, mint a mai. Pici szomorúságot csak az okoz, hogy nem húsz, hanem csak két új papunk van. - Az imádságon kívül mit tehet akár a püspök, akár papjai, hogy gyakoribbak legyenek az ilyen ünnepek? - Először is az lenne a jó, ha több gyerek születne egy családban. Mert ahol egy vagy kettő van, onnan borzasztó nehezen engedik el papnak a fiút. Másodszor pedig, kemény és következetes hitoktató munkára lenne szükség az egész egyházban. - Mennyiben más légkörű ma egy papszentelés, mint volt akár néhány évvel ezelőtt? - Magának az eseménynek a légköre azt hiszem nem más, az ugyanúgy ünnepélyes volt korábban is. Viszont úgy gondolom, talán könnyebb kimondani az igent most, mint öt évvel ezelőtt, hiszen kevesebb megkötöttséget és - merem FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Az „örömapa" Vajon mit érez egy apa, amikor pappá szentelik a fiát? - ezt a kérdést tettem föl Thorday Lajosnak. - Nagy boldogságot. - Eddig azt tapasztaltam: a szülők, ha lelkük mélyén szépnek is tartják ezt a hivatást, amikor a saját gyerekü kről van szó, megpróbálják lebeszélni arról, hogy pap legyen. - Nálunk nem így volt. Ennek persze van egy egészen fantasztikus oka. Amikor a fiam megszületett, a feleségem majdnem meghalt. Utána a gyerek élete került veszélybe, mert a torkán megpattant egy ér. Ekkor elmentem a Szent Család templomba - az volt a kedvenc helyem -, s fölajánlottam az Istennek: ha meggyógyul, pap lesz belőle. Bevallom, később én elfeledkeztem erről az ígéretemről, de az Isten nem. - Nem is papnak nevelte ezek után? - Nem, ugyanúgy neveltem, ahogy a többi gyerekem. - S mit szólt ahhoz, hogy az addig tanárnak készülő fia egyszercsak bejelentette: pap lesz? - Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy én arról az ígéretemről elfeledkeztem. - Ennek tudatában hogyan élte meg a mai napot? - Lázban. remélni - teljes üldözésmentességet, így összességében nagyobb perspektívát láthat leendő munkája előtt a kispap. * Egy igencsak ismerős arc az ünneplők között - jóllehet egészen más közegben vált ismertté, sőt világhíressé, ahol kevesebbet beszélnek szeretetről, ellenben annál nagyobb pofonokat osztogatnak. Papp László, mindenki „paplaci"-ja, háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok... - Mester, hogy kerül ide, a szelídlelkűek közé? - A fiam együtt járt iskolába az egyik ifjú pap bátyjával, s így lettünk jóba. Összejár a két család. - Ön hívő ember? - Igen, vallásos nevelést kaptam, sőt első elemibe még az apácákhoz jártam Angyalföldön. Aztán idővel kiderült, hogy nem vagyok egy zárdai növendék típus, így jobb volt máshol folytatni. - Sportolói pályafutása során foglalkozott-e valamelyest a hit kérdésével, eszébe jutott-e annak idején ilyesmi? - Ha nem is gyakoroltam rendszeresen a vallásomat, valahol mindig bennem volt, s biztos vagyok benne, ami eredményt elértem, az Isten segítségével sikerült. - Egy ilyen erőszakosnak tűnő sport, mint a boksz, hogyan egyeztethető össze... - Bocsánat, ez a legfinomabb játék. Kesztyűs kézzel bánnak egymással a felek... * Egy spontán szerveződésű eseménnyel egészült ki a szombati nap ünnepi programja. A két pappá szentelt fiatal egyike, Thorday Attila tagja, alapítója volt azon, később részben hányatott sorsú katolikus bázisközösségnek, amelyből 1981-ben Szegeden is útnak indult a kisközösségi mozgalom. Az ünnepi alkalmat felhasználva barátai emléktáblát helyeztek el a Boldogasszony sugárút 50. számú ház falán. A közösségi tagok széles baráti körének jelenlétében A József Attila alapítvány támogatottjai Az 1992-es évben 120 lap illetve folyóirat szerkesztősége kapott összesen 50 millió forintos támogatást a József Attila Kulturális és Szociális Alapítványtól, a kulturális alkuratórium idei döntése alapján. Az alapítványhoz előzőleg 313 lap és folyóirat kü ldte el pályázatát, és ezek közül idén sem részesülhettek támogatásban azok, amelyek politikai, vagy politikai jellegű, pártérdekeket tolmácsoló, illetve nyereségelvű irányt követnek. Az alkuratórium a tavalyihoz hasonlóan idén is pénzösszeget különített el a határon kívüli magyar irodalmi lapoknak és folyóiratoknak. Ezek közül 13 szerkesztőség jutott, összesen 9 millió forintos segítséghez. A támogatás eloszlásának adatai: 38 irodalmi lap, 39 művészeti és közművelődési lap, 26 tudományos lap, 10 ifjúsági- és gyermeklap, 4 telekommunikációs műhely. A József Attila kulturális alapítvány támogatottjai között megtalálhatók a kiírásnak eleget tevő szegedi lapok és folyóiratok is. így a Pompeji 400 ezer, az Aetas 200 ezer, az Existentia 200 ezer, Kincskereső 500 ezer, a Tiszatáj 1 millió, a Szegedi Egyetem 300 ezer és a Szegedi Ifjúsági Televíziós Egyesület 200 ezer forintos támogatással. megtartott tábla-leleplezésen az egyik alapító, dr. Kopniczky Zsolt arról beszélt: milyen szép dolog, hogy az akkori baráti közösség szeretetteljes összetartozása szent hitelesítést kapott egyikük felszentelésével. * Az egyik frissen szentelt pap vasárnap a felsővárosi templomban tartotta első miséjét. A templom szomszédságában, a piarista gimnáziumban nyílt alkalmunk beszélgetni Thorday Attilával. - Egyre ritkább manapság, hogy valaki a papi hivatást választja. S nyilván nem lehet könnyű a döntés, amíg valaki erre az elhatározásra jut. - Hogy ritka az ilyen döntés, az számomra inkább serkentő volt, mert láttam, mennyire égető szükség van papra, jóllehet tudom, nem a papokon fordul sem világ sem egyház sorsa. - Hol, mikor volt az a pont, amikor teljesen biztos, letisztult lett az elhatározás: pap akarok lenni? - Korábban, a teológia előtt a szegedi egyetemre jártam, matematika-földrajz szakra. Másodéves voltam, s persze már régóta foglalkoztatott ez a kérdés, amikor egy este, Szentírás-olvasás közben rámtelepedett egy furcsa csönd. Aztán két hét eltelt, s figyeltem magam: miért vagyok ilyen nyugodt? Akkor, utólag döbbentem rá, hogy abban a csöndes pillanatban dőlt el minden. Kicsit leegyszerűsítve a dolgokat, tisztáztam magamban: kellenek papok. S akkor miért ne én legyek az egyik? - Eme tiszta elhatározás soha nem ingott meg a későbbiekben? - Még a Szegeden töltött három év során az sokszor fölmerült bennem: valóban ezen az úton kell-e járnom? Nem akarok-e inkább tanítani, vagy valami egészen mást? De végül mindig oda jutottam: azt majd csinálja más. Nekem ezt kell csinálni. Az egyetemen töltött éveket viszont azért is hasznosnak érzem, mert talán közelebb tudok kerülni olyan emberekhez is, akik ugyan nem templomba járók, de a szívükben nyitottak. A teológiai tanulmányok, a mélyebb összefüggések megértése nagyon fontos, de ugyanolyan fontos, hogy ezeket a mélyebb igazságokat a köznapi ember nyelvére is le tudjuk fordítani. - Mit jelenthet az ünnepen túl egy ifjú papnak a felszentelés napja? - Azt gondolom, ez olyan, mint más embernek az eskü vóje. Hosszú küzdelem, soksok tanulás után szentesíttetett egy elhatározás. S most kezdődhet a megbízás teljesítése. * Gyulay Endre püspök döntése alapján Molnár György augusztus elsején Békéscsabán kezdi meg papi működését, Thorday Attila pedig két évig Rómában folytatja tanulmányait. BALOGH TAMÁS KÖZÉLETI NAPLÓ MA A MUNKÁSPÁRT Belváros Il.-móravárosi szervezete 16 órakor taggyűlést tart a Kálvária sgt. 8. szám alatt. Előadó: Krajkó Gyula, a városi koordinációs bizottság elnöke. A Tarján-petőfitelepi szervezet taggyűlése 17 órakor kezdődik a Csap utca 62. szám alatti pártházban. Előadó: Telkes György, a városi koordinációs bizottság elnökhelyettese INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tart 16-18 óráig dr. Kószó Ágnes a MUNKÁSPÁRT Csap utca 62. szám alatti székházában. AZ SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában jogsegélyszolgálatot tart dr. Pesti Gábor ügyvéd, 16-17 óráig. Öböl C

IA. Mi mindig a KGB-től (és igen tisztelt jogelődeitől, a Csekától, a GPU-tói és az NKVD-től) féltünk, no meg az AVO-tól, azután a háromperhármasoktól, bár ezt már csak utólag éltük át, amikor megismerhettük e belügyi számmisztikát. Nos, ehhez képest az amerikai hírszerző és kémelhárító hálózatot már-már babazsúrszervező, jótékonysági egyesületként értelmezgettük, s talán még ma sem figyelünk a CIA dolgait elemző írásokra. Midőn például kiderült, hogy Itáliában alkotmányellenesen működik egy észak-amerikai központú, az egész országot, sőt még a kormányhivatalokat is behálózó kémszervezet, mi idehaza csak legyintettünk egyet, mivel épp 1990-et írtunk, elfoglaltak bennünket a választások, de úgy látom, ma is engedékenyek és figyelmetlenek vagyunk. Azt mondjuk, ez a Nyugat baja, oldják meg ők. Pedig a történet már arról szól, hogy része lettünk annak a világnak, amely - a korábbihoz hasonlóan, de más nyelven cinikusan és számító módon bármilyen eszközt fölhasznál a hatalomért, miként tette annak idején a CIA elődje, az OSS, amely 1944-től évtizedeken át dolgoztatta a bukott fasiszta rezsim tisztjeit és közkatonáit, állítólag a szovjet katonai veszély miatt, ám ugyanakkor az olasz baloldal ellen is tevékenykedve. Világos, milyen érdekből. Szóval csak azt mondom, vigyázó szemünket illő lenne vetnünk a másik irányba is. í<«(t. Jó ebédhez szólt a szabadság Úgy elmentek, mintha itt se lettek volna! A szovjet-orosz harcosokra ez a szólás bizony nem vonatkozik. Lassan mentek el a vörös hadak. És nagyon is látszanak a nyomai annak, hogy mezeinken hosszú ideig legeiésztek. Érthető hát, ha kivonulásuk napját egy év után is megénekli Vengrija, amely így visszanyerte hamvas lánynevét: Regnum Marianum. A szomszédos Ausztria is kivonulásuk napját üli meg, majdnem akkora felhajtással, ahogy mi korábban azt a napot, amikor - 1945. április 4-én az utolsó magyar falut is magukévá tették. Csak az osztrákok szerencsésebbek voltak, őket már 1955-ben magukra hagyta a szovjet. Most szombaton, meg tavaly ilyenkor, Gödöllőn zajlott az ünnep a magyar szabadság napján. Jövőre meg azután majd másutt lesz, csak ötévenként tér vissza a gödöllői Grassalkovich kastély környékére. Menjünk oda, a helyszínre, mi is! A látvány serkenti a gondolatokat. Útközben még akár azon is meditálhatunk, hogy ha beleszámítjuk az ötezer burgenlandi magyart, akkor egy hat részre marcangolt haza fiai vagyunk. És akkor számszakilag még át se gondoltuk, hogy miképp pumpálta még nagyobbra a fekete adatot az önálló Horvátország és Szlovénia megjelenése. De minek ezt hangsúlyozni? Elég, ha erről beszél mindaz, amit látunk, sok-sok Bródy Jancsival oldva a búbánatot. Amit Koltay Gábor rendezett a megfelelő szabadtéri keretek közé. Nagy rutinnal, hisz már azokban az években is ilyen hálaadó ünnepek megformálásával foglalkozott, amikor az oroszok még itt voltak. (Tanulság: egy politika sose azokkal dolgozik, akiket kiválaszt(ana) magának, hanem azokkal, akik erre hajlandóak. De bízom benne, hogy ez a megállapítás csak a kis kamaszoknak mond újdonságot.) Nagyon jó, hogy itt vannak a csángók és a határainkon túl csángáló nem csángó magyarok. Nagyon jó, hogy szabadon vonulhatnak fel kisebb-nagyobb, keresztet emelő csoportok. Nyilván így van ez fordítva is, azok is teljesen szabadnak érezhetik magukat, akik nem akarnak felvonulni se kereszttel, se anélkül. Csupa jó dolog tehát: kimentek az oroszok, határainkon túli és inneni felnőttek és gyerekek felszabadultan kacarásznak, magas színvonalú teljesítményt nyújtanak, táncban, éneklésben, s egyáltalán: együtt ünnepelhetnek! Mégis, mi az, ami az egészben viszszatetsző? Szombat múltán, amikor Budapesti búcsú címen vasárnap folytatódott a fővárosban - szintén az orosz kivonulás emlékére - az ellenünnep, megpróbáltam egy mondatba sűríteni a két napot. Ilyesmik jutottak eszembe: a szabadság habja; jó ebédhez szól a szabadság; úgy érzi, hogy szabadon él... Azt írtam a második bekezdés élén, érthető, ha az oroszok kivonulását megünnepeljük. Ennek ellenére, hadd tegyem föl a kérdést: a magyar szabadság napjának miért kell egy olyan militarizmushoz kapcsolódnia, amelyik a magyar szabadságot háromszor - 1848, 1948, 1956 - tiporta el? Érdemes fölfigyelni - a szombaton rockosított - a magyar kultúrfölény színeváltozásaira is!... A hetvenes évek végén MSZMP-körökben hallottam, meg kell értetni az SZKP-vel, hogy ebben a térségben magyar hegemóniával lehet rendet tartani. Ez ugye hülyeség!... Ehhez hasonló hegemonista elgondolás van abban is, amikor a magyarságnak a Kárpát-medencében betöltött történelmi szerepéről beszélnek a mai politikusok. A tövük közös ezeknek a gondolatoknak, s nem váltak be, se rövid, se hosszú távon. Mi lesz, ha a horvátok, a szlovénok az ő történelmi szerepükről kezdenek beszélni? És az egészet megkontrázzák majd a szerbek meg a RUH? Mert ott is van történelmi szerep is, meg Kárpátok is. És észre se veszszük, hogy a népviseletbe bújtatott leányka a szabadság napján már csak statiszta, holott eredetileg a főszerep lett volna az övé. Körülöttünk lövöldöznek, köztársasági válóperek zajlanak, mi most kihangsúlyoztuk másságunkat, fölkorbácsoltuk érzelmeinket, egy kicsit a giccsbe is benyomultunk - s mi lesz mindebből hétfőn? Egy biztonságosabb, szabadabb, jobb ország? Barátságosabb szomszédsággal? Vagy csak piros-fehér-zöldre vertük a habot?... ZELEI MIKLÓS