Délmagyarország, 1992. május (82. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-04 / 104. szám

4 Ili! SPORTJA 1992. május 4. Füleki András, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára nyitotta meg a 18. Kőolaj-kupa versenyét. Fotó: Gyenes Kálmán Nemzetközi maratoni kajak-kenu versenyen Világbajnokok a vart mezőnyben Szegeden csak egy bronzérem maradt (Folytatás az 1• oldalról) Szombaton reggel bár sütött a Nap azért a hideg szél legtöbbünket visszazavart egy könnyebb kabátért. Igazán milyen idő is volt? - azt a legjobban az Olajbányász vízitelepen érezhettük, ahol a 18. Kőolaj-kupa nemzetközi mezőnye gyülekezett a kissé korai - 8 órai - megnyitóhoz. A legjobb honi hosszú távú kajakkenu versenyzők mellett jugoszlávok, osztrákok és bolgárok próbáltak szerencsét nem sok sikerrel... A hazai világbajnokok - Petrovics Kálmán, Erdődi Ágnes, Baranyai Andrea, Pétervári Pál valamennyien megtisztelték a szegedi rendezvényt, amelyre a helyi üzemek, vállalatok, vállalkozók és intézmények az esemény rangjának megfelelő díjakat ajánlottak fel. Az Autófer, a Komplett Rt., a Kőolajkutató Vállalat, a MOL Rt. NKFV, a Szegedi Ipari Vásár Igazgatósága, a Tisza Volán képviselője például 50-50 ezer forintot nyújtott át a győzteseknek. - Csakis köszönet jár az Olajbányásznak, hogy ezt a hatéves múltra visszatekintő szakágat felkarolták, s igazi értéket ad ennek az embertpróbáló versenyszámnak mondta Vajda Vilmos, a sportág szövetségi kapitánya. A rövid megnyitó után Gál Ferenc, a Szegedi Olajbányász SE ügyvezető igazgatója kissé izgatottabb volt a szokásosnál. A miértre meg is adta a választ: - Most vizsgázik a pályánk, ugyanis'néhány éven belül szeretnénk a Tiszán 20-26 ország résztvevőivel Világkupát rendezni. Hogy a terveinknek van realitása azt a mostani rangos mezőny is bizonyítja, a magyar, amely egyben a nemzetközi, élmezőny itt van. A programnak megfelelően indították el a versenyszámokat. Előbb az amatőrök, majd a K-2-esek indultak, tíz perccel később a C-2, majd legvégül a K-l férfi mezőnye vágott a maratoni (42.195 méteres) távnak. A vízen és a szárazföldön történtek regisztrálásában Teimel Zoltán országos versenybíró volt a segítségemre. Kajak egyesben, ami a szegedieket leginkább érdekli. Petrovics Kálmán rögtön az élre állt, igaz, szorosan a nyomában lapátolt Bauer (BSE). A szövetségi kapitány is elkönyvelte Kálmán biztos győzelmét, amikor megdöbbenésünkre a szegedi „maratonispccialista" a stég felé vette az irányt. - Sajnos, a másfél évvel ezelőtt szerzett vállsérülésem még mindig nem jött rendbe: 10 km-nél elkezdett fájni, majd egyre elviselhetetlenebb lett a szúrás. Berlinben tavaly ugyanezért kellett a VK-t feladnom. Pedig jártam már csodadoktornál, akupunktúrás kezelésen vettem részt, de nem javul. Most meg úgy gondoltam nem erőltetem tovább: nekem lényegesebb, hogy az idei nagy erőpróbákon teljesen egészséges legyek. Az a bosszantó, hogy a kellemetlen szél ellenére nagyon fittnek éreztem magam. Ebben a versenyszámban a sokáig harmadik helyen versenyző Pavelka Béla (BKV Előre) nyakába került az aranyérem, aki nem ismeretlen a nemzetközi színtéren sem, hiszen VK-győzelem, vb 6. helyezés bizonyítja tehetségét. - Az elején nagyon rossz taktikát választottam, s lemaradtam az élbolytól. Négy kilométer után visszaküzdöttem magam, majd Petrovics kiválása után már ketten maradtunk, s ekkor sikerült újítanom... Évek óta a maratoni a fő számom, eddig párosban indultam, most megpróbálom egyedül. A K-2-ben a Góts, Tóth (Váci Hajó) páros fokozatosan elhúzott a mezőnytől, s nagyon biztosan győzött. A kenupárosban pedig a Szabó, Gyulai (Szolnok, BSE) duó bizonyult a legjobbnak. Az amatőrök között egy 38 éves kanizsai edző érkezett elsőként a célba. - Hacsak lehet a versenyzőimet is elhozom Magyarországra, most csak én jöttem. Tavaly indultam a Bécs-Budapest távon, s korosztályomban ott is az első lettem. Két kedvenc sportágam van a kajak-kenu és az atlétika - mindkettőben rendszeresen indulok. Délután, amikor két női és egy férfi számban versenyeztek, erősödött a meleg, csitult egy kicsit a szél. Az amatőr K-2-es férfiak 10 km-es vetélkedőjét a Kmett, Szűcs páros szerezte meg a Farkas, Bagaméry kettős előtt. A női kajak egyesben Polgár Anna (BSE) már az elején vetélytársai tudomására hozta, hogy tőle nem lehet elvenni az 50 ezer forintos díjat. Ebben a versenyszámban mentette meg a szegediek becsületét Váradi Márton tanítványa, a fiatal Proksza Ágnes ( Szőke Tisza Hajósegylet) akinek nyakába bronzérem került. A nap legizgalmasabb küzdelmét a női párosok vívták. Az Erdődi, Bárányi (Multi SE) világbajnoki kettős állt az elején az élre, majd a Huber, Tass (BSE, TEV) páros diktálta az iramot, az aranyérem mégis az általában oldalvízen hajózó győri Suhaj, Egedi duóé lett. A negyedik egy fiatal szegedi testvérpáros Forrai Ildikó és Forrai Tímea (Teraszker Kft.) lett. Az ötödik helyet pedig Sadler, Bíró (Szőke Tisza Hajósegylet) szerezte meg. Nem kisebb izgalmakat hozott a kenu egyesben a Pétervári (Építők) Kolozsvári (BSE) összecsapás sem, akik messze elhúzva a mezőnytől külön versenyt vívtak. Az előbbi sokáig egy orrhosszal vezetett, de a végén az oldalvizén hajózó BSE-sé lett az aranyérem. A verseny végén Füleki András a sportág országos szakszövetségének főtitkára így értékelte a látottakat: - Szakmailag és erkölcsileg is támogatjuk a szegediek tradicionálissá vált Kőolajkupa versenyét. Ez a rendezvény az első megállóhelyet jelenti az elvégzett munka lemérésében. A maratoni válogatottunk előbb Bécsben majd Berlinben vesz részt nagy nemzetközi versenyen, az Petrovics Kálmán kiválásával Pavelka Béla (BKV Előre) előtt megnyílt az aranyérem felé vezető út. augusztus végi országos bajnokságot követően októberben pedig Ausztráliában a világbajnokságon próbálja megőrizni kitűnő hegemóniáját ebben a versenyágban. A rendezőket dicséret illeti azért, hogy megpróbálták látványossá tenni - a szárazföldi futást a Stefánián teljesítették - ezt az egyébként eléggé egyhangú és a közönségtől távolban zajló számot. Azt hiszem, így az érdeklődő, de a szakember is elégedetten távozott estefelé a Tisza partjáról. SÜLI JÓZSEF A Huber, Tass páros (képünkön a táv szabadtéri részét teljesítik) is megelőzte az Erdődi, Baranyai világbajnoki duót. Totóháború előtt az NB Les Liga Kii pénz, kis foci, i ha nincs pénz?... Ha így megy tovább, nem a kapusok húzzák le a rolót a futballpályákon. Befellegzik a magyar focinak. Nagy múltú élcsapatok katasztrofális anyagi helyzetbe jutottak az idén, a kicsik elhalása mindennapos jelenség. Az NB l-es Liga megszavazta, hogy bojkottot szervez a totóval szemben, amíg nem kapnak megfelelő állami támogatást abból a 200 millió forintos évi nyereségből, amit a 13+1 hoz a Szerencsejáték Rt., s rajta keresztül a „kincstár" kasszájába. Sárosi Ferenccel, a Liga elnökével nemcsak focipénzekről, hanem szűkebb pátriája, a Tatabányai Bányász sanyarú helyzetéről, s a legnépszerűbb magyar sportág általános válságáról beszélgetett munkatársunk. tSárosi úr, kezdjük a Bányásszal. Csak nem esnek ki az első osztályból? - Remélem, hogy bennmaradunk, bár inog a léc. A Bányász, melvnek ligabéli tisztségem mellett az elnöke vagyok, 37 éve tartja magát az NB I-ben. Bajnokok sose voltunk, de általában az élcsoportban képviseltük a vidék lagdarúgását. •Persze, volt miből. Ott áll mögöttük a bányatröszt, nyomtak a pénz a fociba... - Ez igaz, évtizedekig nem voltak gondjai a klubnak, hazai mércével mérve. De nem csak a tröszt támogatott bennünket. Olimpia után mindig kiszálltak az elvtársak a fővárosból, s megkérdezték baráti vacsora keretében: vállaltok-e tíz olimpiai pontot? Vállaltuk, ha nem volt túlságosan irreális, és jött a pénz föntről, a nagykalapból is. Ha különösen focikedvelő volt a bázisvállalatok vezetése, és ez gyakran megesett, akkor még asztal alatti pénzek is gurultak a csapatokhoz, tudta ezt mindcnKi. S közben a főiskolai világbajnokságon ugyanaz a csapat képviselte az országot, mint az q|impián. W)nt még nem érte ez a vád Tatabányán, hogy kiárusította a csapatot? - Dehogynem. Még azt se mondhatom, hogy teljesen alaptalan, hiszen négy-ót éve kiváló együttesünk volt, s nem ment mindenki nyugdíjba. Csak éppen ez idő alatt csökkent, majd végleg megszűnt az állami támogatás, a bánya csődbe jutott. Felszabadítottuk ajátékosok külföldre szerződését, milyen alapon is tiltottuk volna meg nekik?! Létezni kejlett. Kiprich Jóska például az utolsó tatabányai esztendejében 5 millióba került a klubnak. Mégis boldogan fizettük, mert mikor elszerződött, kaptunk érte 30 milliót. Ebből a pénzből vannak utánpótlás csapataink. Nem tarthattuk itt Kiprichet. De sajnos nem bírtuk itthon fogni P. Nagy Lászlót sem, aki pedig kisebb kvalitású játékos, de távozásakor nagyon hiányzott a csapatból. Elment egy burgenlandi tartományi klubhoz, mert többet keres, mint nálunk. Ez az igazi gond, s nem a Kiprichek eladása. •Mennyiből gazdálkodnak Tatabányán? - Meg fog lepődni, olyan kevésből, hogy na nem csaptunk volna föl botcsinálta üzletembernek, már rég lak,at került volna a klubházra. Öt éve 100 milliós támogatást kaptunk. Idén év elején 20 milliót ígért a bánya, de jóég tudja, hogy ez az összeg eljut-e hozzánk hiánytalanul, mert áprilisban öncsődöt kértek maguk ellen. A városi önkormányzat ígérte, hogy mindent megtesznek értünk, hiszen a tatabanyai gyerekek közül több mint 1200 tölti nálunk a szabad idejét, csavargás helyett. Ám ok is nehéz helyzetben vannak, húszmilliónál többet aligha tudnak leakasztani a sportra. Az OTSH ad 7 milliót, s azzal vége. Pontosabban vadásszuk a szponzorokat, hogy élni tudjunk. • A labdarúgásnál maradva, nem lehet könynyű. Sokan mondják, európai színvonalú focira szívesen áldoznak, de erre. ami itt folyik, üres lelátók előtt, nem adnak pénzt. - Nézze, képtelenség fölemelkedni a válságból, ha mindenki magunkra hagy bennünket. Anyagiak nélkül nem lesz színvonal sem. Ezt különösen az új politikai hatalomnak kellene megértenie. Nem igaz, hogy milliók folynak el a kluboknál a rossz játékra. Tatabányán 15 csapatot tartunk fönn, java részéi gyerekeknek. A foci ma is népszerű, hiszen tíz leigazolt sportolóból hat még mindig labdarúgó. A stadionok az elszomorítóan kevés, 30005000 nézővel is a legnagyobb színházak. Ebben is, mint annyi mindenben, átestünk a ló másik oldalára. Évtizedekig elvtelenül keringtek nagy pénzek a fociban, most pedig megszűnt minden hivatalos támogatás, •És ha nincs miből támogatni? - Tudom, hogy bajban van az ország, ezer helye van minden forintnak. Még azt is megérteném, ha azt mondják, hogy nem kell ide európai színvonalú labdarúgás, térjünk vissza a javarészt amatőr sportra. Luxemburg is egész jól megvan versenyképes futball nélkül. Csakhogy akkor ezt meg kell mondani világosan odafönn, s nem hitegetni bennünket. Azonnal kiderülne persze, hogy a labdarúgás mégsem olyan közömbös az emberek számára. Talán ezért nem vállalja a felelősséget senki egy ilyen súlyos döntésért. • A Liga radikális lépésre szánta el magát: megszervezi a hazai totó bojkottját itthon, sőt külföldön, ha a sportág nem részesedik megfelelően a totó-hevételekhoí. - Végső, elkeseredett lépés ez a részünkről. Ugyanakkor jogos igény. Európában bevett gyakorlat, hogy az állam a totó bevételek nem csekély százalékát visszajuttatja a sportágnak. A Liga nem a Szerencsejátk Rt.-vei harcol, hanem a kormánnyal. A labdarúgás korábban a nyereményalap 5 százalékát megkapta. Most már ezt sem, mióta a szerencsejáték-törvény megszületett. A lóverseny is állami, csakhogy ott a zabtól a zsokék jövedelméig mindent az állam fizet. A fociban miénk a költség, övék a bevétel, amit a fogadójáték hoz. Tárgyaltunk erről Johansson úrral, az UEFA elnökével is, aki megerősítette, hogy az itt tapasztalt gyakorlat ellentétes az európai normákkal. Mi nem akarunk háborúzni, tetézve az államvezetés óriási gondjait. De törekvést se látunk, hogy legalább enyhítsenek a helyzetünkön. Egy sportot támogató üzletember például semmiféle kedvezményt nem többiek pénzügyi helyzete bizonytalan. S va kap. Hiánvoznak a prioritások, vértelmű, tiszta beszéd. *Ha igaz, az NB 1. mezőnyének fele katasztrófa előtt áll... - Valójában négy csapat érezheti magát teljes biztonságban, a Fradi, a JCispest, a Videoton és az Újpest. A _ji helyzi vannak csapatok, mint a Rába, a Veszprém vagy a Tatabánya, melyek a létükért küzdenek. Jellemző a helyzetre a Siófok esete. Egy éven belül volt eldorádó és szegényház a klub háza táján. így élünk, a teljes létbizonytalanságban. Aki ma a futballért dolgozik, jó ideje nem protekciós, sportállásban elfektetett széltoló. Mi lenne vonzó ebben a válságban, ha nem a sportág szeretete? Senki nem tervezhet egy évre előre. A kis pénzt is gyorsan igyekszik beszedni mindenki. Ezért nincsenek többek között kettős rangadók a Népstadionban, ahová ma már sportrendezvényből jut a legkevesebb. GAZSO L. FERENC