Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-18 / 93. szám

A húsvéti ünnepkör Hagyományok, szokások, rítusok, hiedelmek A természet tavaszi újjászületése réges-régtől készteti az embert analógiás jellegű megújulásra, megtisztulásra, amit az egyház is parancsba ad híveinek Jézus újjászületéséhez kapcsolódva: e törekvésekből alakult ki a húsvéti ünnepkör. A hagyományok, népszokások, vallási rítusok leggazdagabb időszaka, amely a húsvétvasárnapot megelőző hét virágvasárnapjától a húsvét utáni hét fehérvasárnapjáig tartott. S évszázadok óta katartikus, megtisztító, gonoszűző, kivédő, kiváltó, bajelhárító, jót biztosító, termékenységet varázsló „mágikus" cselekvések ideje. Hiedelemés szokásvilága a magyar népnél rendkívül gazdag volt még a századelőn is. Tápai locsolkodók Botond Károly: Stációk 4 JUHÁSZ GYULA: A föltámadott Negyven napig még a földön maradt. Járt-kelt a zöldben, megfürdött a fényben, Szívében érezé a szent tavaszt. A gyermekek közt játszott és mesélt. Virágát derűs homlokára fonta, Ujjongva mondta: Ó élet, te szép! Negyven napig még a földön maradt. Ragyogó lelke távol ködbe látta A koponyák hegyét, az árnyakat. Egy orgonavirágos hajnaltájon Oly könnyű lón a teste, mint a fény S elszállt némán a mennybe, mint egy álom. RÓZSA ENDRE: Három széljegyzet Madách Tragédiájához FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ A megtisztulás, megújulás szándékával, kifejeződéseként eleink a húsvét hetében, azaz a nagyhéten kitakarították, rendbe tették portájukat, házukat. Algyőn élnek még, kik emlékeznek arra, hogy a hívő, jó gazdák a húsvéti hét elején az udvarra hordták, megjavították szerszámaikat és imádkoztak felettük, hogy áldásos legyen vélük a tevékenység. Húsvét hetében a házak lakói, a családok is igyekeztek megtisztulni testben és lélekben: szokás volt például a szegedi tájon is, hogy megkövették egymást, s bocsánatot kértek azért, ha valamivel megbántották családtagjaikat, ismerőseiket. A vétkek beismerésének, megváltásának és megbánásának szokását a katolikus hívők a húsvéti gyónással is gyakorolták, megtisztulásukat, bűneik alól való feloldozásukat a húsvétheti nagyböjttel, húsételektől való tartózkodással elősegítve, vezekelve. A szegedi táj szakrális hagyományaiból írja le Kálmány Lajos a Jézus Krisztus kínszenvedésén és kereszthalálán való elmélkedést, annak lelki megszpnvedését, mint a bűnös ember kárhozattól való menekülési lehetőségét. A bűnökért való vezeklés igazi kezdőnapja nagycsütörtök vagy zöldcsütörtök volt. Vezeklés, gyász, böjt A nagycsütörtöki misék glóriájára egyszerre volt szokás megszólaltatni az összes harangot, orgonát, templomi csengőt, hogy ezután „megsüketüljenek", azaz Krisztus feltámadásáig némák legyenek. A Rómába ment harangok csöndjét „hazavitték" a hívők, otthonaikban tilos volt a zajongás - s minden korábbinál szigorúbban böjtöltek, nemhogy húst enni nem volt szabad, de még jóllakni sem. A nagycsütörtök esti étkezés neve a szegedi tanyákon úrvacsora volt. Kiszomboron hajdan szokás volt, hogy a harang megsüketülése előtt a gazdasszony lábat mosott, a tápai anyák pedig gyermekük lábát mosták meg nyilván a szolgálás kifejezésre juttatásaként is - e nap estéjén. A nagycsütörtöki liturgikus templomi oltáifosztással egy időben sok háznál fekete kendőkkel takarták le a tükröket. A tápai templomban a gyász jeleként az asszonyok leszedték a templomi zászlók selymét és díszeit. Azok a hívők, akik nagycsütörtök este és éjszaka a települések melletti kálváriákrá vagy útszéli keresztekhez vonultak ki imádkozni, Jézusért virrasztani, nem vittek templomi zászlót. A húsvéti éjszakai könyörgést - ami természetesen a tavaszi vegetációra való áldáskérést is kifejezte - a szegedi tanyavilágban a kertben, a szólóben végezték. Á tanyai kútnál volt szokásos a reggeli mosakodás, amivel a bűntől származó betegségtől igyekeztek szabadulni. Az ünnep hajnalán ezt a mosakodást a régi szegediek a Tiszánál végezték. A múlt százgd közepén erre a közös tiszai mosakodásra hajnalban kukorékolással keltették a népet a legények. Hajnalban volt szokásban Szeged-Alsótanyán a féregűzés: a ház minden helyiségét felsöpörték és a szemetet kivitték a kocsinyomon túlra, távol a háztól. A nagypénteki - jobbára a katolikus vallási szertartásokhoz kapcsolódó - szokások közül általános volt az önmegtartóztatás, a böjtölés: ezt a napot (amelyen Jézus a földben nyugodott) a gyász, a vezeklő szemlélődés napjának tartották. Feketébe öltözve mentek a templomba és elhunyt szeretteik sírjához. Ezen nap egyházilag szabályozott vallásos teendőihez kapcsolódott a pilátusverés, a pilátuskergetés, a passiójáték, a nagypénteki misztérium, az ájtatosságok, vezeklő körmenetek. (Á múlt század elején a szegediek még hitték, hogy a passió idején megnyílik a föld ott, ahol pénz van, s abból mindenki vehet magának.) A szent sír meglátogatása kötelező érvényű néphagyomány volt: régen a tápai asszonyok a sírt a múlhatatlan szeretet virágával, rozmaringgal díszítették. Szeged környékén nagypénteken nem gyújtottak tüzet, hideg Mert a jövendő sosem lesz olyan, a jövő egyáltalán nem olyan, különben is: fütyül ábrándjainkra a múltba tart minden utópia. Vagy nem érzed, mekkora ellentmondás, hogy mai ésszel gondolod el azt, ami a távol jövőben - lehetne? Az alma magva már csak fája műve; v de sejti-e, milyen törzs nő belőle? * A történelem nem igazol semmit! Fényes pofájú bárdról mosolyog, vagy vért fröcskölkölve hahotáz a jog. Földünk egy űrbe kiontó kuka, melyet már régen telitörténelmeztünk, telieszméztünk, telikultúráltunk. A történetnek hasznát nem veszed, s túl nagy kupac, hogy semmibe se vedd! * A világban a rossz uralkodik. És ha a jó föllázad ellene nem győzhet, csak a gonosz fegyverével, így nem is győz, csak hozzáaljasul; az azonos - a hasonlóból nő ki. Idő kérdése az egész; hatalmat csak hatalommal lehet megragadni, s a kisebbik rossz - neked jó talán? A más igazság eleve hazugság, vagy csak attól, hogy mások igazsága? „Mert a jövendő..." - kezdjük el, élőiről! Botond Károly: Stációk 7 ételeket (olajban sült gubát, laskát, babot, káposztát, sóspaprikás kenyeret) ettek. Szentelés, gonoszűzés, bajelhárítás Nagyszombaton lángolt fel újra a tűz: régen úgy, hogy a tavaly szentelt barkára csiholták, s azzal gyújtották meg a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét, amelyet nagy becsben tartottak. (A csanytelekiek például azt tartották, hogy aki a papnak először fizet a gyertyára, annak családja szerencsés lesz.) A tűzszentelés jellegzetes húsvéti szokás. A szeged-alsóvárosiak a szentelt tűzben megégetett szőlővenyigét a földjük sarkaiba ásták le, hogy megóvja ültetvényüket és termésüket. A vízszentelés és aZ ételszentelés is elmaradhatatlan c napon. A szentelvízzel meghintették házukat, portájukat, jószágjukat, s ittak belőle, hogy elhárítsák a bajt, termékenységet, egészséget biztosítsanak maguknak. (A nagybetegekkel az esztendő más napjain is szentelt vizet itattak, hogy „megfordítsa rajtuk a bajt".) - Az ételszentelés - Jézusnak az utolsó vacsorán végzett ételáldása analógiájára - kultusza máig élő hagyomány. (Bár a megszentelt ételek jelképes eredeti értelmére már alig-alig emlékeznek. Kevesen tudják, hogy a tojás - azaz szegediesen a kókonya - a feltámadó Krisztust, az új élet kezdetét szimbolizálta, s bajelhárító, óvó varázserőt tulajdonítottak neki éppúgy, mint a szentelt sonka csontjának vagy a tormának, a sónak.) - Nagyszombat délutánján a feltámadási szertartás hirdette Krisztus diadalát a halál, a gonosz felett, s ennek ünneplése a feltámadási körmenet. Ezen a tápai asszonyok régen fehérbe öltözve vettek részt, a sándorfalviak úgy tartották, minél többen mennek el rá, annál több gyümölcsük fog teremni, a kiszomboriak pedig megmosott lábbal vettek részt a körmenetben, hogy azzal is közelebb kerüljenek a megtisztuláshoz. A feltámadással a harangok visszatértek Rómából, s megkondulásukkal egy időben a gyereksereg a szegedi tájon dívó szokások szerint nagy lármát csapott - csengőt, kolompot rázva, rossz bográcsot verve - körbejárták a házat, hogy elűzzék, távol tartsák tőle a gonoszt. Az ember közvetlen életterének védelmét, mágikus körbefoglalását, onnan a veszedelem, a baj, a kór távol tartását szolgálta a nagyszombati határkerülés szokása. A tavaszi határkerülés archaikus-szakrális célzatai hozzátapadtak a jézuskeresés húsvéti misztériumjátékához is. Vízbevetés, korbácsolás, komatál A feltámadáshoz fűződő keresztény legendákhoz és a keresztelés megtisztító rítusához kapcsolódik a vízbevetés, azaz a locsolkodás húsvéthétfői szokása. Katartikus, egyben termékenységvarázsló rítus, népszokás a tavasz jelképe a leányok, asszonyok vízzel öntözése (Szeged vidékén még a századelőn is kútról, vödörrel), amit a nőknek festett, karcolt, patkolt, írott húsvéti tojással illett megköszönni. Hasonló megtisztító, egészség- és termékenységvarázsló célzatú húsvéthétfői népszokás volt - ugyancsak hímes tojással jutalmazva - a húsvéti korbácsolás, aminek során a legények a lányokat megcsapkodva, közben versikéket mondva hárítják el a bajt, a betegséget. Az önmegtartóztató időszak végét ezen az estén locsolóbállal, vígsággal ünnepelték. A locsolást némely vidékeken régen húsvét keddjén a nők „visszaadták". A húsvét hetének - amely húsvét napjától a fehérvasárnapot megelőző szombatig tartott - ez a népszokás (számos más húsvéti hagyománnyal együtt) mára teljesen kiveszett. Arra sem igen emlékszünk már, hogy egykor ez a hét a pihenés, a lazítás ideje volt, a végén pedig következett a kishúsvét. Azaz a fehérvasárnap, aminek komatálküldő, a baráti, rokoni kapcsolatokat erősítő szokása zárta a húsvéti ünnepkört. SZABÓ MAGDOLNA