Délmagyarország, 1992. április (82. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-09 / 85. szám
CSÜTÖRTÖK, 1992. APR. 9. BELPOLITIKA 3 Módosították az E-hitel feltételeit A KORMÁNY MODOSITOTTA az Egzisztencia-hitelről és részletfizetési kedvezményről szóló rendeletet. A legfontosabb változásokat Kupa Mihály pénzügyminiszter ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint mondta: a módosítás célja, hogy a privatizáció könnyebbé váljon, s a szükséges hiteleket az érintettek szélesebb körben vehessék fel. Az április 10-én hatályba lépő rendelet alapján a jövőben nemcsak magánszemélyek, hanem a deviza jogszabályok által belföldinek minősülő magánszemélyek, valamint társaságaik és bizonyos szövetkezetek is igényelhetnek E-hitelt. A hitel megilleti a részvényessé váló munkavállalókat is. Megszűnik az E-hitel felvételének jelenleg még érvényes 50 millió forintos felső határa. A hitel ezentúl részvény vásárlásához is igénybe vehető. Az új hitelfeltételek a következők: 5 millió forintból 2 százalék saját pénzforrás, 6 év futamidő és 1 év türelmi idő; 10 millió forintig 15 százalék saját pénzforrás, 8 év futamidő és 1 év türelmi idő; 10 millió forint fölött 25 százalék saját pénzforrás, 10 év futamidő és 2 év türelmi idő. Nem módosult az a szabály, hogy az E-hitel csak olyan mértékben nyújtható, amilyen mértékben az az államadósság törlesztését segíti. VÁM '92 NÉVEN tartottak konferenciát Budapesten. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a magyar gazdálkodó szervezetek részéről nagy nyomás nehezedik a kormányra egy széles körű importvám-emelés érdekében. Erre azonban az ország nemzetközi kötelezettségeiből következően sem kerülhet sor. Sőt, a jelenlegi átlagos 12 százalékos vámszínvonal az elkövetkező években tovább csökken majd. A HÉT KÉRDÉSE Beíratná-e gyermekét egyházi iskolába? A volt egyházi ingatlanok visszaigényléséről már az elmúlt évben törvény született. Az egyházak 1991. október 30-ig benyújtották kérelmeiket az oktatási intézmények esetében a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztériumhoz. A listán több, volt egyházi iskola szerepel. Igaz, az országban már több helyen működnek egyházi iskolák, de tömegesebb újraindításukra minden bizonnyal csak a közeljövőben kerül majd sor. Az utca emberét arról kérdeztük, adott esetben szívesen adná-e gyermekét egyházi iskolába. Kiss Szilvia, gyesen lévő anyuka: - Én szívesen beíratnám a gyerekemet egyházi iskolába. Hívő ember vagyok, a családomtól is vallásos nevelést kaptam. Szükség van a hitre, a vallásra, hisz fogódzót nyújt az életben. A kislányom most elsős, de ha másodikos lesz, valószínű, átíratom egyházi iskolába. Ezekben az iskolákban jobb nevelést kapnak a gyerekek, nem csak a tanári gárda lesz jobb, hanem egy emberségesebb, erkölcsösebb nevelést is kapnak majd. Ha továbbtanul a gyerek, akkor sem válik hátrányára, hogy ide járt, hisz megfontoltabb, felelősségtudóbb lesz, mint a társai. Örülök, hogy ismét sorra indulnak egyházi tanintézetek, mert a mai fiatalokra ráfér egy alaposabb, erkölcsösebb nevelés. Dudás Zoltánné, igazgatóhelyettes: - Abban az esetben beíratnám a gyerekemet, ha nem a „divat jelleget" hangsúlyoznánk, hanem meggyőződésem volna, hogy abban az egyházi iskolában a gyerek valami többletet kapna. Olyasmit, amivel a mai ifjúságot is ki lehetne mozdítani a fásultságából. Ha az egyházi iskolák viszszatérnek a hagyományokhoz - erkölcsi nevelés fontossága, a magyarságtudat fejlesztése - az oktatásban, akkor én is támogatnám az elképzelést. Nem hiszem, hogy az ide járó gyerekeknek feltétlenül templomba kellene járniuk, vagy mindenáron hittant tanulniuk. Inkább a szemlélet az, az iskola szellemisége, amely fontos volna. Azt hiszem, ez akkor lenne a legjobb, ha ideiológiamentesen tudnák megvalósítani. Úgy látom, a társadalomban lévő kiábrándultság kicsiben ott van az iskolák falai között is. Lehet, hogy az egyházi iskolák kiutat tudnak találni? Illyés Sándor, vállalkozó: - Minden további nélkül beíratnám a gyerekemet. Az egyházi iskola, úgy vélem, többet nyújt, mint a hagyományos. Viselkedésében és morálisan is más lesz az a gyerek, aki ilyen intézményben tanul. Erkölcsösebb, jobb ember válik belőle. Mélyebben érző, megértőbb ember lesz a társadalom többi tagjával szemben is. A tanárok, véleményem szerint, a most működő egyházi iskolákban még nem sokkal jobbak, mint az állami iskolákban. Az egyházak pénzügyi lehetőségeit nem tudom mennyire fogja majd megterhelni ezeknek a tanintézeteknek a beindítása, működtetése. Lehetséges, hogy a későbbiekben fizetni kell majd itt is az oktatásért. Ha igen, nem tudom, elbírja-e ezt a szülők pénztárcája. Ezért azt hiszem, az állami oktatás egyelőre nem fog háttérbe szorulni. P. T. P. Az egyházi vagyonügyekről, a Hét kérdéséről a Rádió Szeged ma délutáni adásában, 17 óra 30 perctől szakértőkkel és érintetekkel Újszászi Ilona, a Délmagyarország rovatvezetője beszélget. Az egyházak álláspontját Gyulay Endre megyéspüspök, dr. Bartha Tibor református lelkész, az önkormányzat véleményét dr. Tóth László jegyző képviseli. A műsor hívható telefonszáma: 24-244. KÖZÉLETI NAPLÓ MA HOL TART A KÁRPÓTLÁS Csongrád megyében? - címmel folytat beszélgetést dr. Szabó Józseffel, a Csongrád Megyei Kárrendezési Hivatal vezetőjével dr. Lévay Endre ügyvéd Szegeden, a Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt székházában (Victor Hugó u.5.) ma.csütörtökön délután 17 órakor. JOGI TANÁCSADÁST TART az MDF székházban (Római krt. 31.) dr. Kiss Lajos ügyvéd 17 órától. HOLNAP LENCSÉS ÉVA a 22. választókerület képviselője 17 órától fogadóórát tart (az Ortutay u. 3. szám alatti általános iskolában. Beszámol a lakóterületi alap elmúlt évi felhesználásáról, az ez évi tervekről. A KIS ÉS KÖZÉPGAZDASÁGOK ÖNTÖZÉSÉNEK TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEI címmel Tasnádi Gábor az FM Csongrád megyei Földművelésügyi Hivatalának főelőadója tart előadást 17 órai kezdettel a Független Kisgazdapárt, Szeged, Teleki u. 3. szám alatti székházában. 500 Ffkg Bálás ruhák a „Karát" kereskedésnél, hétfőtől L péntekig, 11-19 óráig. H Frissítés: 17-kor. Fő fasor 66. Április 10-én, pénteken a Bálint Sándor Művelődési házban bálásruhavásár lesz 8-14-ig. Ma: kormányülés A kormány csütörtöki ülésén ismét tárgyal a rádióról és televízióról szóló törvényjavaslatról. Új elemnek számít, hogy a korábbi tervezettől eltérően nem a parlamenti pártok, hanem azok országgyűlési frakciói delegálnának tagokat a rádiót és a televíziót felügyelő bizottságba. Ugyancsak nem először szerepel a napirenden a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat. A testület várhatóan módosítja az ápolási díjról szóló rendeletet. A kormány ezen kívül megvitatja a bányászatról szóló törvényjavaslatot. Minden bizonnyal szó lesz a munkanélküliek ellátását biztosító szolidaritási alapról is. Öböl \ HANG. Egyedül az arányérzékünkkel van baj, mert mindent úgy akarunk elhinni, ahogy megkapjuk az idegrendszerünktől, holott ha vannak lehetséges világok, akkor talán létezik az arányosan lehetséges világ is, bizonyítékául annak, hogy a Teremtés sokkal tágasabb annál, amit a paradicsom fáiról meg a mi szegényes végtelenünket suhogó leveleiről tudunk. A gyerek szíve dobogása a méhben, s ugyanígy százszoros erősítésben az a hihetetlen dörej, ahogy lehull egy hópehely, és megfordítva, a bomba robbanása lehalkítva csak annyi - és lehet, hogy épp olyan fontos -, mint egy kismacska sóhajtása. Mi is a valóság? Alighanem az arányérzékünkkel van baj, most sem mondhatok mást. Késő este volt, amikor egy időre ott hagytam a mulatozó társaságot. A föl-fölgurgulázó nevetést, a harmonika és az ütemes taps hangját fölszippantotta a szivacspuha domboldal. Kicsit szemerkélt a hó, de ezt talán csak én láttam. Azt éreztem, az égben összetört egy tükör, és annak apró darabjai hulltak alá. A tükörben egy arc, azé, akire mindig gondolok. Innen persze már minden olyan, akár egy vers, vagy maga a szerelem. Megoldhatatlan. Idegenforgalom - Szezon előtti esélyek Arccal a tenger felé! Furcsa folyamat figyelhető meg az idén az idegenforgalomban. Miközben egyre szűkül az utazásra, nyaralásra fordítható családi keret, mind színesebbé és változatosabbá válik az utazási irodák kínálata. Lénárd Béla, az Expressz szegedi irodavezetője szerint ebben a helyzetben csak akciókkal, kedvezményekkel lehet a piacon maradni. Vitathatatlan, hogy a tengerparti üdülés idén is a legnagyobb sláger lesz. Az Expressz nagycsaládoknak és nyugdíjasoknak kínál kedvezményeket, azt remélve, hogy ezzel meghosszabbíthatja a nyári szezont. Tapasztalat ugyanis, hogy mivel a családoknak általában egy nagyobb útra futja költségvetésükből, inkább a főszezonban utaznak, hiába kínálnak az irodák már-már valószínűtlenül olcsó árakat májusban vagy szeptemberben. Homok, napfény, tenger - de hol? Úgy tűnik, Olaszország és a spanyol tengerpart pálmafái idén elviszik a pálmát. Tóth Tamás az Ibusznál arról tájékoztatott, hogy az említett országok idén jó minőségű, a magyarok számára is elérhető árú ajánlatokkal álltak elő. Természetesen elsősorban az apartmankínálat széles. Mind kevesebb a csoportosan, busszal utazó; szállodát a tengerparton pedig csak a legtehetősebb vendégek vesznek igénybe. A szegedi Ibusz árai idén nem drágultak számottevően, az összképet az teszi még kedvezőbbé, hogy az ajánlatok között idén megint szerepelnek a magyarok számára oly jól ismert román és bolgár tengerpart olcsó kínálatai. Ha azonban a volt jugoszláv, ma már horvát tengerpart után érdeklődöm, a szakemberek jobbára a fejüket vakarják. Málovich János, a Szeged Touristnál például csak annyit mond, hogy valószínűleg a hirdetési költségek sem térülnének meg ezen a területen. Ennek ellenére az irodák többsége utaztat a horvát Adriára, és bár az ottani partnerek is váltig állítják, hogy háborúnak még a J Vásárolunk régi ezüsttár- j >gyakat: cukordobozt, tálcát, < 5 gyertyatartót, evőeszközkész- 5 l letet, ékszert, régi pénzt, séta- * > pálcát, zsebórát és egyéb ezüsttárgyakat. „Patina" régiségbolt Szeged, Kossuth L. sgt. 48. Telefon: 17-731 FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Ezek a hullámok nálunk is érzékelhetők Az idei szezon előtt alaposan felborzolta az idegenforgalmi szakma kedélyeit egy miniszteri rendelet. A jogszabály ugyanis - nem titkoltan az „egybuszos" irodák kárára kaucióhoz és szakképzettséghez köti az utazási irodák tevékenységét. Még nem tudni, milyen hatással lesz e rendelkezés az idegenforgalmi piacra, mindenesetre az utazni vágyók - különösen az Utazás '92 kiállítás óta - már a prospektusokat bújják, és Szegeden is megindult a verseny az utazók kegyeiért. A nagy cégeknél jártunk utána, hogyan készülnek az idei szezonra. szelétől sem kell tartani az északi Adrián, Szegeden már egy-két szállásfoglalásra is büszkék a fiókok. Megoszlanak a vélemények a görög tengerparttal kapcsolatban. Egyesek visszaesést tapasztalnak. természetesen, mert Szerbián át vezet az út, mások viszont fellendülést várnak, hiszen az árak olcsóbbak az egy-két évvel ezelőttieknél. A városnéző túrák és körutazások idén is háttérben, maradnak. A kedvelt úticélokra Velence, Párizs, Benelux államok — színes kínálat mutatkozik Szegeden, de az olcsóbb utaknál vállalni kell a buszon alvás megpróbáltatásait, a minőségért pedig fizetni kell, nem is keveset. Talán éppen emiatt újra van érdeklődés a belföldi úticélok iránt. Tóth Tamás (Ibusz) szerint egyhetes turnusokban eladhatók a belföldi üdülések, szállások, a belföldi társasutak azonban szinte kivesztek. Azt már Lénárd Béla teszi hozzá, hogy cége, az Expressz ez ügyben ismét a diákokat célozza meg. Az osztálykirándulások kisebb külföldi kiruccanásokkal (Szafari park, Kassa stb.) a szakember szerint keresletre számíthatnak. A szegedi Atlasz Utazási Iroda vezetője, Bottyán Éva örömmel konstatálja, hogy alábbhagy a bevásárlóutak divatja. Ő úgy látja, hogy a magyar utazó elsősorban a pihenést keresi, s egyre inkább a minőség felé fordul. Olyan irodának lehet jövője, amelyik nem a hirtelen meggazdagodást keresi, hanem elégedett utasokkal tér vissza egy-egy üdülésből. Egyébként az a folyamat, hogy a magyarok a minőséget keresik, előnyösebb pozíciókat teremt a cégek számára is, mert nem a „szegény keleti" szerepében kell fellépniük a nyugati partnerekkel szemben ahogy Málovich János fogalmaz. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni: általános tapasztalat, hogy a legdrágább.utak kelnek el legelőször. Még csak áprilist írunk, de Bangkok, az Egyesült Államok, Tunézia (ami egyébként tehetősebb körökben az új sláger) és egyéb exkluzív úticélok listái már szépen telnek. Tóth Tamás mesélte el ezzel kapcsolatban, hogy a legdrágább utakra, melyek esetenként a 250-300 ezer forintot is elérik, a szegediek is inkább budapesti fiókokban fizetnek be. Hiába, nem mindig előnyös a városi nyilvánosság... Úgy tűnik tehát, a szakma Szegeden bizakodó. Mozgalmas szezon, nagy verseny várható. Az utazási irodák pezsegnek, az utazók válogatnak. Bár a magyarok viszonylag későn döntenek utazásukról, minél többet süt a nap, annál többet gondolunk a nyárra. Bárcsak már ott tartanánk... ÚJVÁRI MIKLÓS Vendéglátásban gyakorlattal rendelkező tőkéstársat keres kft. egy bejáratott üzlet megvásárlásához. „Azonnal 3 millió 11711" jeligére a Sajtóházba. Interspan bútorlapok 540 és 590 Ft m2-es áfás áron kaphatók. Ingyenes házhoz szállítás (Szeged területén) Asztalos u. 2. sz. Tel.: 18-013 Cserépkályhák átrakását, új kályhák, kandallók építését vállalom. Körmendi Sándor Szeged, Hangos u. VB. Tel.: 24-704.