Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám

J^tu PÉNTEK, 1992. MÁRC. 6. RIPORT 9 A kerekasztal lovagjai - Véletlenül alakult úgy, hogy egyszer 40 napig nem ettem. - Nem is volt éhes? - Nem. Az alkohol tartotta bennem a lelket. Reggel egy feles, délig 2 sör, délután megint kettő, estére is kellett egy-kettő. Problémát az éjszakák okoztak, egy-egy bekészített kétdecissel oldottam meg. Arcok fognak körül a kicsiny teremben, tekintetükben az élet újonnan megtalált, közös misztériuma. Bennük van a bizonyosság, hogy valami nagyon fontosat tudnak. Eljutottak odáig, de ismerik a visszatérés útját is. - Hajnalban mindig csak háromcentet ittam, mert azt még úgyis kihánytam, s csak ezután tudtam rendesen inni. így kezdődne? A többség azt bizonygatja, hogy az ember akkor már javában alkoholista, amikor egyáltalán sort kerít, hogy ezt a kérdést föltegye magának. A ciklikus életről mesélnek, az absztinenciáról és a visszaesésekről. Nagyon nehéz kilépni ebből a körforgásból. - A kilenc órába bele lehetett őrülni. Szinte percenként rosszul lettem a nyitásig, és szinte percenként megkerültem az épülettömböt, ahol a kocsma van. De odabent sem a megnyugvás következett. Alig tudtam kivárni, amíg a pincér kihozza az italt, utána pedig, hogy elmenjen. Ne lássa a remegésemet. Ráhajoltam a pohárra, két kézzel fogtam meg, és úgy hajtottam föl. Ma már egymás kezét fogják Fodor atya szeánszain. A legszívesebben mindent elmondanának önmagukról, minden ablakot kinyitottak már, mégsem tudunk róluk semmit. Együtt vannak a régi és az új titokban. AE Napfény Klub Az alkoholellenes klubok országos hálózata már több mint 11 éve működik, körülbelül félszáz közösséget tömörít; magán viseli az elmúlt rendszer némely nyomát, mindenekelőtt az erős centralizációt. A hálózat országos, megyei/regionális és helyi központok hierarchiáját fedi. Egyegy klub azonban - így nyilatkoznak a tagok - már demokratikusan szervezett, önépítő, önsegítő kis közösség. A szegedi AE Napfény Klub a rókusi templom mögött, a Mars tér szomszédságában tevékenykedik. Fennmaradását az Egészségügyi Minisztérium és a városi önkormányzat biztosítja, s a helyi szükség kényszeríti: mindig vannak emberek, akik rászorulnak az ilyen segítségre is. Nem szentenciák kellenek az alkoholizmusról - vallja dr. Tari Róbert klubvezető -, hanem nagyon is konkrét támogatás: Mert ide a „kemény mag " jár. Olyanok elsősorban, akiknek az alkohol igen súlyos problémákat okozott, s nélkülözik a megfelelő életvezetés jó példáit. A tagság már az osztályos kezelés alatt megismerkedhet a klubélettel: hetente egyszer, minden kedden érkezik a csoport a kórházból úgynevezett előfoglalkozásra. Az AE aktivistái, maguk is gyógyult betegek, törődnek velük. A klubnak bárki tagja lehet, aki elfogadja: a közös rendezvényeken tilos az alkoholfogyasztás, és nem kívánatos persze az ittas megjelenés sem. Hétfőnként orvosi szaktanácsadás és csoportfoglalkozás a program. Körbeülik a terem hatalmas asztalát, a spontán beszélgetések tematikája: az alkohol. Okokat keresnek, átélt helyzeteket jelenítenek meg, a kilábalásra igyekeznek technikákat, mintát nyújtani a többieknek. A péntek a lelkigyakorlatok napja. A kiindulás mindig egy-egy kép, motívum a Szentírásból, a segítséget önmaguk megfejtéséhez Fodor Imre tiszteletes adja. A hét derekán, szerdán is összejönnek, ez a program kötetlen, tévét néznek, videóznak. A klubnak van egy kis konyhája, barkácsműhelye, sőt még két vendégszobája is: krízishelyzetben ott is eltölthet néhány éjszakát a rászorult ember. Reszketés után, avagy a világ mint kényszerképzet hmbhbi „Cigarettára gyújtott, és hirtelen úgy érezte, meghalt. Akkor tnár mindegy, gondolta, lemehetek még egy üveg borért. Perceken belül megtette az utat a borozó és a lakása között. Ivott egy fröccsöt, és székében hátradőlve várta, hogy megjelenjenek előtte rémképei, amelyeket, jól tudta, egyedül felesége megjelenése űzhet el. Ismét töltött bort és szikvizet a poharába, de most csak óvatos, lassú kortyokkal itta a fröccsöt. És a rémképek, mint egyetlen, kizárólagos tulajdonai, lassan megjelentek előtte." (Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából) Az orvos Dr. Tari Róbertet a hazai alkoholbeteg-ellátás és -gyógyítás hatékonyságáról faggattuk. - A magyar rendszer a testi tünetek kezelésére alkalmas. Munkánkat talán a futószalag melletti terheléshez hasonlíthatnám. - Mivel kell szembenéznie a betegnek? - Az út első állomása a detoxikálás, a méregtelenítés. Ha ezen túlesett a páciens, elbeszélgetünk vele a problémáról. Amennyiben a testi katasztrófa irányába mutató függőség jelei mutatkoznak nála (kézremegés, verítékezés, szapora szívműködés), akkor az akut életveszélyt elkerülendő, kórházi kezelésre javasoljuk. Persze senkit nem tarthatunk bent erőszakkal, s a többség, ezt mondanom sem kell, el akar menni, s mi el is engedjük. - S aki szeretne meggyógyulni? - Az első hét drámai küzdelem, hogy ne törjön ki a delírium, az alkoholos elmezavar. A megvonási tünetek legkésőbb a 3. napon jelentkeznek. Az egész szervezet megbetegedhet, az intenzív kezelés a katasztrófa elkerülését szolgálja. - Mi következik a túlélés után? - Élettörténeti áttekintés. Igyekszünk megkeresni az okot, mi vitte mélybe a pácienst. A gyógyításra egy minimum hathetes programban (amely azonban az esettől függően akár 6 hónapos is lehet) kerítünk sort. Ideg-elmeorvosok és foglalkoztatók viselik gondját a betegnek. A folyamat komplex: a bioterápia a testet, az egyéni és a csoportos pszichoterápia a lelket veszi gondjaiba, a szocioterápia a társadalomba való visszailleszkedést segíti elő. A hétvégeken kimenőt kapnak, s ezekről beszámolnak. Az elbocsátással nem zárul le a gyógyulási folyamat. - Mikor fejeződik be? - Az egyetlen egzakt kritérium az elvonási tünetek megszűnte. Ezen túl semmi biztosat nem tudunk. A legnehezebb, talán lehetetlen feladat, hogy valaki újra szociális, azaz kulturált ivó legyen. Ilyen esetet nem ismerek. A pap Fodor Imre tiszteletes dr. Gyulay Endre megyés püspök titkára, a klubvezető orvos mellett az egyetlen olyan tag, akinek ilyen tekintetben nincs múltja., De itt van, és segít. - Az egyház a nyitás új korszakát éli. Ahol nagy a baj, ahol igen erős a szeretetigény, ott jelen kell lennünk. Amiképpen Jézus Krisztus a társadalom árvái és kivetettjei felé fordult, úgy kell folytatnunk nekünk is a küldetést. - Mennyire tájékozott az egyház a problémát illetően? - A leegyszerűsítő nézetek vagy az egyéni vagy a társadalmi gondok közé sorolják az alkoholizmust, s a megoldást is ebben a kizárólagosságban képzelik el. Jómagam több külföldi tanulmányutat is tettem már, s mondhatom, amennyire elöl járunk az önpusztításban, oly mértékben lemaradtunk a gyógyítási technikák alkalmazásában. - Nyugat-Európában mi a gyakorlat? - Igen nagy gondot fordítanak a megelőzésre. A felvilágosítás ott nem formális, jelentékeny súlyt helyeznek rá. Németországban tanácsadókat hívnak a vállalatokhoz, és az ismeretterjesztést hajlandók megfizetni is. Magyarországon a gyárkapu közelébe se engednek, pedig mi nem is kérnénk pénzt. A kapitalista jobban odafigyel a munkásaira. Ha egyik- másiknak csökken a teljesítménye, s kiderül hogy ez az ok húzódik a háttérben, akkor időben gyógykezelésre küldi. Mert úgy gondolkodik, ezt az embert ő kitaníttatta, ebbe az emberbe ő pénzt fektetett be; hát nem hagyja veszni egyiket sem. A kórházi méregtelenítés után úgynevezett motivációs terápia kezdődik, s ez az esetek súlyosságától függően akár több hónapig elhúzódhat. Képzett szociál- és pszichoterapeuták vezetik a foglalkozásokat, s készek a távozók több éves utógondozására is. - Milyen területeken ítéli feltétlenül szükségesnek a magyar szisztéma továbbfejlesztését? - Sokat segíthetne a családsegítő központok hatékony működése, a kórházak és a rehabilitációs intézetek összefogása, az orvosi és a pszichiátriai munka koordinálása. Halálfélelem Különös kategória. Kértem, magyarázzák meg, de azt mondták, megmagyarázhatatlan. Igen, ezt mondták, akik szinte tudományos részletességgel ismerik a testükben zajló folyamatokat, az élet és az alkohol birkózását a szervezet sejtjeiben. Hogy valami kimondhatatlan feszültség, amelyet csak az alkohol szüntethet meg; hogy testi tünete nincs, a történet az agyban, a pszichében játszódik; hogy az egész nem sokáig tart, de a kibírhatatlanból ez is több mint elég: ilyenkor ha fekszel, hát felkelsz és járkálsz, esetleg kinyitod az ablakod, ha társaságban vagy, hát elbúcsúzol és indulsz; hogy csak a módszereitek különböznek, mert az egyik futkározik, a másik hideg vizet akar, de az, ami odabent dörömböl, az ugyanaz; hogy ugyanannak a dolognak a hiánya idézi elő, amely nélkül az élet elviselhetetlen, mégis, ha a hiányt betöltöd, éppen az életedet szüntetheted meg. Monológ az akaratról - Nem mutatkozom be, de ez, azt hiszem, így az okosabb. Annyit azonban elárulok, üzemmérnök vagyok, korábban vezelőhelyettesként dolgoztam. Minden napom ivással kezdődött: ahhoz, hogy reggel fel tudjak kelni, meg kellett innom legalább másfél deci vodkát vagy 4 deci bort. Ezzel körülbelül délelőtt 10 óráig voltam képes tartani magam a munkahelyemen, de ekkor már nagyon hiányzott az utánpótlás. Különféle ürügyekkel kimentem a városba, vagy odabent szerveztem meg a dolgot, de feltétlenül italhoz kellett jutnom, tudniillik anélkül már nehézséget okozott a folyamatos beszéd, és a nevemet sem bírtam volna leírni, annyira remegett a kezem. Nem hiszem, hogy erény, de rajtam még az üzemorvos se vette észre, hogy rendszeresen iszom. Pedig akkortájt már egyre sűrűbben nyúltam a pohárhoz. Tudtam, hogy alkoholista vagyok, de nem vallottam be - magamnak sem. A főnök többet iszik, vigasztalódtam. De nem a mennyiségen múlik: arról van szó, hogy az ember különleges viszonyba kerül az alkohollal. A saját elhatározásomból mentem orvoshoz. A megvonási tünetek szinte elviselhetetlenné tették az életet. A koncentrálási képesség teljes elvesztése ez, lehetetlen mindenfajta gondolkodás vagy cselekvés. Pedig a végső pontig nem is jutottam el. Ez a józan részegség állapota. Újra tanultam jámi, ha kiléptem a lakásból, irtózatos tériszonyom volt, növekedett bennem a félelem, már a zebrán sem mertem átmenni, úgy éreztem, mindenki engem figyel, s csetlő-botló lépteim láttán azt gondolják, részeg vagyok. Mindig és örökösen részeg. Aztán néhány hónap múlva valami okból újra inni kezdtem. Előbb keveset, majd egyre többet. Mit mondjak? A kórházi kezelés megrázó volt. A méregtelenítés után meglátogattak az AE- aktivisták. Alig akartam elhinni, hogy meggyógyulok, hogy van még esélyem. Pedig van, és ez - évek múltán - már nem csak esély. Több annál. Korty Téved, aki azt hiszi, egy AEklubban az emberek semmi mást nem csinálnak, mint egyfolytában és elszántan akarnak. Viccet is mesélnek: - Miért nincs foguk az "alkoholistáknak? _ ? - Mert a sok másnapos reggelen már mindegyiket kiverték az üveggel. Gyógyítás 1980 1985 1988 1989 1990 Az alkoholgondozó intézetek száma: 6 6 6 6 7 Az összes megjelenések száma: 10165 14014 9330 8631 6012 Az év folyamán felvett új betegek száma: 584 686 533 570 394 Az év végén nyilvántartott betegek száma: 2611 3166 3086 2945 2630 (Csongrád megyei adatok a Statisztikai évkönyvből) ÓDOR JÓZSEF ÖSSZEÁLLÍTÁSA