Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám

6 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1992. MÁRC. 6. / • Uj tagozatvezetők a színházban A teátrumokban évente ilyentájt látnak hozzá a következő sze­zon előkészítéséhez; a szegediben ennek a szokásosnál több előfeltétele volt az idén, hiszen - mint ez közismert - nemcsak a legfelső posztról távozott a vezető... A február l-jétől dolgozó új igazgató, Kormos Tibor nem került irigylésre méltó helyzetbe: a színház operatogozatát - Gregor József lemondása után - megbí­zott vezető. Molnár László irányította, a prózai tagozat éléről pedig Győrbe pályázott - és nyert - Korcsmáros György. Vagyis csak a balettnek maradt szilárd vezetése - miközben vészesen kö­zeledett az új évad tervezésének ideje. Kormos Tibor tegnap tájékoztatott arról, hogy kiket kért fel a tagozatok irányítására. Megbízási szerződésének lejárta után, augusztus l-jétől Molnár Lászlót nevezi ki az operatagozat vezető­jének: ugyanettől az időponttól az opera művészeti vezetőjének szerződik Szegedre Galgöczy Judit, aki jelenleg a miskolci szín­ház rendezője. Addig is, megbízás alapján, már ő is részt vesz az operaévad előkészítéséhen. _ A prózai tagozat élére Arkosi Árpádot hívta meg az igazgató. Ot nem kell bemutatni a szegedi színházlátogatóknak, hiszen pá­lyája kezdetén az Egyetemi Színpadot vezette itt, majd a Szegedi Nemzeti Színház rendezőjeként dolgozott. Miskolcról jön vissza, megbízás alapján máris elkezdte a próza új szezonjának tervezé­sét; tagozatvezetői kinevezése szintén augusztus l-jétől szól. S. E. A Szegedi Iskolanővérek Katolikus Iskolája Ősztől újabb egyházi oktatási intézmény kezdheti meg - vagy pontosabban: folytathatja - működését városunkban: a Szegedi Iskolanővérek Katolikus Iskolája. A tizenkét évfolyamos oktatást 1992 szeptemberében kezdik meg egykori zárdaépületükben, a Szentháromság utca 74. szám alatt. Az elemi oktatás első négy osztályában vegyesen járhatnak fiúk és leányok, tehát koedukált oktatás kezdődik. Emellett leánygim­náziumi első osztály indul 14 éveseknek. Egy évfolyamon két osz­tály kezdheti meg tanulmányait. A további évfolyamok felmenő rendszer szerint gyarapodnak tovább. A tájékoztató - s egyben jelentkezési - lap az oktatás célját is megjelöli. Az Iskolanővérek a gyermekek teljes, harmonikus sze­mélyiséggé nevelését kívánják elérni. Már gyermekkorban meg­alapozni azt, hogy a felnőtté váló egyéniség kiegyensúlyozott összhangban éljen Istennel, önmagával és másokkal, s nem utol­sósorban környezetével. Fontosnak tartják a szépérzék kialakítását a művészetek, a kul­túrtörténet, a mozgáskultúra és a manuális készség fejlesztésének segítségével, az európai műveltség értékeinek megismerését. Az iskolában folyó oktatás-nevelés természetesen összhangban áll az országos alapkövetelményekkel. Az iskolai munka hétfőtől péntekig délelőtt és délután folyik majd, a hétvégén fakultatív programokból választhatnak a tanu­lók, s közösségi ünnepeken vesznek részt. Az érdeklődő szülők bővebb információt és jelentkezési lapot a plébániahivatalokban kapnak. A kitöltött jelentkezési lapokat vi­szont egyetlen helyen, az alsóvárosi ferences plébánián adhatják le március 8-áig. NY. P Marosvásárhely, az erdélyi színészképzés otthona A Székelyföld e nagyvárosa, sajnos, az utóbbi esztendőkben nem kultúrájáról híres, hanem „kulturális" jelenségekről, me­lyeket a többségvédő tűzhely aktivistái szerveznek az őket elnyomó magyarok ellen. A magyar kisebbség, mely még az utóbbi évtizedekbeli romanizáló betelepítés nyomán is több­mint-felét alkotja a lakosság­nak. békében óhajt élni és sze­retné megteremteni azokat a kereteket, amelyek az értelmi­ségi, a művészeti utánpótlást biztosítják. Marosvásárhelyen sokáig túbiyomó magyar többséggel működött a világháború után az Orvos- és Gyógyszerészeti Egyetem, majd ide telepedett a Pedagógiai Intézet is, mely 1959 és 1974 között, hézag­pótlóként működve, több száz magyar anyanyelvű általános iskolai tanárt adott a kisebb­ségnek. A hajdani Bolyai Egye­tem keretében működött a Szín­művészeti Kar, 1948 és 1954 között Kolozsvárott, amely az­tán Marosvásárhelyen folytatta munkáját, Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola néven, magyar és román tagozattal. Mára már eltűnt a nagy szí­A JATE-klub és az Erdélyi Magyar Diákok Egyesületének meghívására, a JATE HÖK, a Szegedi Nemzeti Színház és a szegedi önkormányzat támogatásával városunkba érkező színésznövendékek bemutatják Dürrenmatt Plav Strindberg című darabját, Lohinszky Lóránd rendezésében. Előadásaikat a következő helyszíneken láthatja a közönség: - a JATE-klubban, szombaton 18 órától (belépőjegyek az előadás előtt, a helyszínen válthatók); a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola dísztermében, vasárnap 21 órától (jegyeket a helyszínen árusítanak); a Risszínházban, hétfőn 18 órától (jegyekel a Kárász utcai jegyirodában lehet vásárolni, illetve előadás előtt a színházi pénztárnál). nészelőd neve az intézmény homlokzatáról, a Köteles Sámu­el utcában lévő épület neve ma: Színművészeti Akadémia. Akár salamoninak is nevezheti az el­nevezésbeli döntés, de egy röp­ke elgondolkodás után messze suhan a feltételezett bölcsesség, hiszen a magyar névtől való viszolygás nem lehet más, mint a szűkkeblűség görcse. Az erdélyi magyar színmű­vészképzés azonban, mindezek mellett-elienére létezik: ebben az egyetlen otthonban kell újjá­teremtődnie a szakembergár­dának. A hatalomváltás után történt néhány reménykeltő intézkedés: növelték a felvehető színészje­löltek számát és lehetővé tették, hogy sokéves szünet után ismét rcndeAÜi szakos hallgatókat is beiskolázzanak. Kétségtelen, hogy mindezek pozitívumként számítanak, de korántsem je­lentik még a megfelelő szintet. A színjátszás kiszabadult ugyan a cenzúra pórázából, de azonnal bekerült egy jóval súlyosabb já­romba: a mai romániai színház, legyen az román, magyar, né­met vagy jiddis nyelvű - vállal­kozás. Túl kevés az állami szubvenció, még akkor is, ha az évadkezdéskor elégségesnek látszik, felmorzsolja a több­szász százalékos infláció. Följegyezték, hogy Pesten, a német nyelvű társulattól bérelt hajdani kőszínházban, amikor véget ért az első magyar nyelvű darab, a nézők hosszan tapsolva ünnepeltek, örömmel, hogy: lám, magyarul is lehet teátr­umot csinálni! Magyar teátrumot Erdélyben érdemes csinálni. Erdély ma­gyarsága, főleg a végeken, ma is színházba járó, szomjúhozza a színpadi magyar szót. A szín­ház az anyanyelvi értékek meg­tartásának egyik lehetősége még ma is, hiszen a kisebbség körében nem hatnak annyira a tévés-videós szubkultúrák. A február végi szél verdesi a vásárhelyi főtér fáinak csupasz ágait: búcsúzik a tél, ahogyan ott szokott: erdélyiesen. A Kul­túrpalota és a Városháza előtt a vasfarkas vicsorog a szecesz­sziós motívumokra, csecse alatt Romulusszal és Rémusszal, míg a talapzaton sötét betűkkel róva áll: Tordáról, horthysta száműzetéséből, íme: a szobor­jelkép visszatért... De mintha Szentgyörgyi István legendás Tiborca is jönne, ki az árnyas Köteles Sámuel utcából és mintha mondana valamit, Ka­tona József szavaival s a nép romlatlan leikével, magyarul. S. M. Zenész cigányok Cudar egy világ. Már azok is érdekvédelmi szövetségbe tö­mörülnek. akik a nótánkat húz­zák. A muzsikus cigányok és a szórakoztató iparban dolgozó zenész romák teljes körű szak­mai érdekképviseletének ellá­tására alakult meg a Muzsikus Cigányok Országos Érdekvé­delmi Szövetsége. Programnyilatkozatukban fő feladatukként a szakmai, a munkahelyi érdekvédelmet jelölték meg, így a potenciális munkaadókkal (vendéglátó­helyek, műsorirodák, utazási irodák) való kapcsolattartást, továbbá a piackutatást és a közvetítést. Címük: Muzsikus Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége, 1077 Budapest, Dob utca 97. V. I. Higgyünk a HIT-nek? Bájos, kajla fülű nyuszi, föltört, cifrára festett piros tojás... Igazán hangulatos, egyedi hatást keltő húsvéti képeslapok. Ilyenekkel járja né­hány fiatal az utcákat Szegeden és bc-becsön­getnek a lakásokba. Azt mondják - mutatván portékájukat, a tíz, kinyitható lapot -, hogy ezek mind mozgássérültek alkotásai. A nyomdai technikával sokszorosított képeket 2 forint híján 300 forintért kínálják, úgymond a HIT Alapít­vány megbízásából. A tolakodó módszer, a kissé borsos árak csí­pős hatására talán többen ajtót csuknának, ám akkor a hívatlan látogatók odahintik a delikvens orra elé valami nemes eszme fűszerét is, mintegy étvágygerjesztőként: „Ezzel támogatást és mun­kalehetőséget nyújtunk az érintettek számára." A legtöbbünkben ott szunnyadó segíteni akarás működésbe hozza hát jobbik énünk zsigereit, s lustaságunk, agyunk is azt diktálja: szépek is a lapok, házhoz is jöttek, meg úgyis kell külde­nünk Jóska bátyánknak, Cilus néninek, a kis Pan­ninak meg Pityunak... Szóval nyúlunk a pénz­tárcánkért - és fizetünk. Nem is bánjuk, hisz csupa szépet és jót róvunk majd rá szeretteinknek címezve, és lám, no lám, még jótékonykodunk is. De kivel is? A mozgássérültekkel - állítólag. Csakhogy ők - amint tájékoztattak róla bennün­ket - minderről mit sem tudnak. Legalábbis a legilletékcsebbnek, a mozgáskorlátozottak me­gyei egyesületének nincs tudomása arról, hogy a támogatásra valóban rászoruló tagjaik részesül­nének az így szerzett forintokból, „...egyesüle­tünknek a HIT Alapítványhoz semmi köze nincs, így az árusított képeslapok bevétele sem egye­sületünkhöz, sem tagjainkhoz nem kerül." Legyünk jóhiszeműek, s higgyünk a budapesti székhelyű HIT-nek: az eddig összegyűjtött, föl­tehetően országos akcióval megszerzett pénzt szétosztják majd a megyei, városi egyesületek között. Húsvéti meglepetésként. Talán ezért ez a nagy titkolózás. S ha nem így történik? Akik majd az esetleg szanaszét guruló forintok nyomába erednek, bizonyára nem a hit, hanem a tények alapján ítélkeznek. CH. Á. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A Szegedi Állami Gazdaság értékesíti az ásotthalmi kerületben található, 4000 q silőtakarniányát. Érdeklődni a helyszínen Tóth Istvánnál, a 81-501-es telefonon, ill. a központban, Lódi Györgynél, az 53-410-cs telefonon. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ, 1992. március 6. „Radnóti I., 2. bérlet"-ben: VERDI: TRAVIATA opera három felvonásban, négy képben. Vezényel: MOLNÁR LÁSZLÓ. Violetta: VAJDA JÚLIA. Hóra: VARSÁNYI MÁRIA, Alfréd: GULYÁS DÉNES. Germont: GYIMKSI KÁLMÁN, Gaston: FF.KF.TF. IMRF. Douphol: LORINCZ ZOLTÁN. Grenvil: ALTORJAY TAMÁS, Annina: KARIKÓ TERÉZ. Rendezte: KOR JÓZSEF m. v. A RÚZSAI EGYEZTETŐ FÓRUM az érintett kárpótlásra jogosultak részérc 1992. március 9-én 10 órai kezdettel a Ru/.sai Móra Ferenc Művelődési Házban nyílt fórumot rendez. Várunk minden érdeklődőt. Férfi-, női, gyermek-divat­áru, konfekció, fehérnemű, ágynemű, méteráru nagy választékban. termelői áron kapható. KÁLVARIA SGT. 14. (a pincehelyiségben). Nyitva tartás folyamatosan reggel 9-től 18 óráig. Középfokú közgazdasági végzettségű, jól gépelő, számítástechnikai ismerettel rendelkező munkatársat keres az OTP Bank, Szeged, Takaréktár u. 1. Jelentkezés I. em. 2. GOMBHÁZ Rövidáru-szaküzlet várja vásárlóit (Cipőgyártól 1 perc) DIVATGOMBOK, ÉKSZERGOMBOK, CÉRNÁK, FONALAK és egyéb kiegészítők. RÓMAI KRT. 29. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI INNOVÁCIÓS CENTRUM (PARK) Rt. szegedi képviselete felvételt hirdet diplomás szakemberek részére menedzseri munkakörbe. FELTÉTELEK: - műszaki vagy közgazdasági végzettség -jó fellépés, tárgyalóképesség - max. 35 éves életkor ­nyelvvizsgával rendelkezők előnyben. KIEMELT FIZETÉSI LEHETŐSÉG. Jelentkezés írásban vagy telefonon, 6722 Szeged, Tisza L. krt. 47. IV. emelet. Tel.: 6225-666, 26-511. A Pankotai Állami Gazdaság téglagyára SZENTESEN az 1992. március 31-ig befizetett kisméretű, tömör falazótéglát, kedvezményes áron kínálja. I. o. minőségű 5412 Ft/db+áfa kézi rakodású, 5,80 Ft/db+áfa egységrakatban (raklap) Szállítást vállalunk. Tel.: 6*11-165. A SÁMSON-SZEKO KFT. bőrgyógyászati, nőgyógyászati, reumatológiai és fogászati szakrendelésre alkalmas helyiségeit magánrendelés céljára kiadná, Érdeklődni: a hirdetés megjelenésétől számított 5 napig lehet, Szeged. Pulz u. 46. szám alatt, Csanádi Józsefné ellenőrzési és szociálisosztály-vezetőnél, vagy telefonon: 25-63*279-es melléken. Színházi műsorok Szegedi Nemzeti Színház: III. 17. kedd 19 óra TRAVIATA Déryné Ml. m. is. szerda 19 óra A 22-ES CSAPDÁJA Bérletszünet III. 19. csütörtök 19 óra A 22-ES CSAPDÁJA Bérletszünet III. 20. péntek 19 óra TRAVIATA Somlay l-ll. 111.21. szombat 15 óra A PADLÁS Bérletszünet III. 24. kedd 19 óra Az „ANGOL NEMZETI BALETT" VENDÉGJÁTÉKA Bérletszünet (felemelt helyárral) III. 26. csütörtök 19 óra TRAVIATA József A. Hl. III. 27. péntek 19 óra TRAVIATA Egressy Ml. 111.31. kedd 18 óra FAUST Bérletszünet Kisszínház: 111.16. hétfő 19 óra DER REIGEN (KÖRTÁNC) -A.HEATER WIEN '90" VENDÉGJÁTÉKA Bérletszünet III. 26. csütörtök 19 óra A NAGY ROMULUS (Bérletszünet) - Nyilvános főpróba III. 27. péntek 19 óra A NAGY ROMULUS Radnóti I. (bemutató) III. 28. szombat 19 óra A NAGY ROMULUS Radnóti II. III. 29 vasárnap 15 óra A NAGY ROMULUS Katona III. 31. kedd 19 óra A NAGY ROMULUS Uray I.

Next

/
Thumbnails
Contents