Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám
•••MHBMi wmmammmmmmm CSÜTÖRTÖK, 1992. MÁRC. 26., 82. EVF. 73. SZÁM Ennyi telne „első kézből"? Az Alföld helyett a tárca bajairól.., MMMMHHHI Ahhoz képest, hogy Baranyából. Borsodból, s persze Csongrád megye településeiről szép számban jöttek össze érdeklődők a Közszolgálati szeminárium első kézből című rendezvénysorozat tegnapi eseményére a megyei közgyűlés székházába, viszonylag csendesen folydogált el a délelőtt jó része. Pedig a vendég, Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter előadásának címe sokat ígért: az Alföld területfejlesztési problémáinak fölvázolását. Ehelyett a polgármesterek, jegyzők, főépítészek, s más, önkormányzati munkatársak megismerkedhettek a tárcát foglalkoztató gondokkal. Alapelveiben megismerhették a területfejlesztés készülő törvényének koncepcióját, s ebből kiindulva a minisztérium álláspontját a középszintű irányítás tervezett, de még el nem döntött formájáról. Valószínűleg ez volt az a szakasza az előadásnak, melyre fölkapták fejüket a hallgatók, hiszen 7-8 regionális fejlesztési társulás létrehozását fontolgatják a minisztériumban. S hogy milyen feladat jutna e szervezeteknek? Mint Keresztes K. Sándor kifejtette: a kormányzati és a települési érdekek, a „fent és lent" összhangját kellene megteremteniük, előbb a válságos helyzetben lévő térségekben - Miskolcon kezdi meg az első a működését rövidesen, s kísérletképp - , majd folyamatosan hoznák létre a többit. Lényegében a köztársasági megbízottak területi illetékességi körét vennék alapul, de az is lehet, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek lennének a befogadói az új szervezeteknek. Ami magyarán azt is jelenti mint e sorok írójának az egyik megyei főépítész megvilágította - , hogy a megyei főépítészi feladatkör megszűnne, s regionális főépítészi rendszer venné át szerepét. Gyakorlatilag pedig a minisztériumot képviselnék a települések rendezési terveinek szakmai véleményezésekor. A közszolgálati szeminárium akkor kezdett informatív lenni, amikor a minisztérium helyettes államtitkárai, illetve főosztályFÓKUSZ ^rw ÁRAD A DUNA Szigetköznél. A hét eleje óta emelkedik ....,- a vízszint, amely szerdára virradóra volt legmagasabb Dunaremeténél; a vízmérce akkor 534 centimétert jelzett. Szerdán az áradás üteme lassult, s a szakemberek a következő napokban legfeljebb 8-10 centiméteres emelkedésre számítanak. A BÉCSI SZÉKHELYŰ Nemzetközi Atomenergia «/ Ügynökség szerdán tájékoztatta Irakot arról a döntéséről, hogy az eredeti elképzelésnek megfelelően ragaszkodik az Al Atheer közelében levő nukleáris létesítmény felszámolásához. A megsemmisítési munkálatokat április első felében az IAEA ellenőrző bizottságának helyszíni ellenőrzése mellett kezdik meg. SZERDÁN TÁRGYALJA a leobeni járási bíróság a «/ magyar autóbusz 1991. augusztus 7-i ausztriai balesetének ügyét. A Stájerország egyik hegyi útján történt balesetben a Fővárosi Gázmüvek kirándulóbuszának 16 utasa vesztette életét, s bár a felelősség megállapítására azonnal megindult a vizsgálat, az osztrák bíróság az első tárgyalást elnapolta, mert további szakértői véleményt tartott szükségesnek. —^ KAZAHSZTÁNBAN SZERENCSÉSEN földet ért az az / űrhajós, aki még a Szovjetunió fennállása idején indult a kozmoszba - és egy megváltozott világba tért vissza. Szergej Krikaljov 1991. május 18-án rajtolt Bajkonurból, és 313 napot töltött az űrben a szerencsés leszállás előtt, bár visszatérése eredetileg októberre volt tervezve. A Mir űrállomásról visszautazó Szojuz űrhajóval Alekszander Volkov és Klaus-Dietrich Flade német űrhajós is leszállt. JVV II. JÁNOS PÁI katolikus egyházfő pápai bullában rendelkezett a lengyel katolikus egyház új területi felépítéséről. A szentatya öt tartományt átszervezett, nyolcújat hozott létre, s az eddigi 26 egyházmegye és egy, apostoli igazgatás alatt álló terület mellett 13 új egyházmegyét hívott életre. ^ A BAJTÁRS ALAPÍTVÁNYT a sorköteles katonák szociális megsegítésére hozta létre Keleti György. A HM volt szóvivője elmondta, hogy egyre több a szociális, anyagi problémával küszködő sorkatona, és ezek a fiatalok nem tudják maradéktalanul ellátni szolgálatukat. HUSZONKÉT TÖRÖK állampolgárt találtak szerdán hajnalban egy török kamionban. A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint a kamion szerdán 01 óra 10 perckor jelentkezett belépésre Biharkeresztesnél. Semmiféle útiokmányuk nem volt, úticéljuk pedig Németország ' 't volna... vezetője válaszoltak az írásban megkapott és a helyszínen feltett kérdésekre. A miniszter végül a sajtó munkatársainak tájékoztatására is szakított időt, így alkalmunk volt megkérdezni, mint vélekedik az autópályaépítésekről, leginkább persze a kormányzati támogatásra nem számító déli sztrádáról. Keresztes K. Sándor történetesen azt szeretné, ha egyáltalán nem épülnének autópályák, de a jelenlegi „sűrűséget" persze ő sem tartja megfelelőnek. Ezért azt az álláspontját fejtette ki, hogy ha már mindenképpen építünk autópályát, legalább minimális környezeti kockázattal tegyük, s ami az ő tárcáját illeti, szigorú követelményeket szab majd a beruházóknak. Vagyis nem támogatja, de nem is akadályozza, s egyetért a közlekedési tárca véleményével: inkább autóutakat kellene építeni a déli autópálya helyett, mert azoknak kisebb környezeti ártalmaik vannak. A rádió munkatársának idekapcsolódó kérdésére, hogy terveznek-e az Alföldön valamiféle fejlesztési moratóriumot, a miniszter azt válaszolta: az országgyűléstől kapott feladatot, hogy e térség időszerű környezet- és tájvédelmi teendőit fogalmazzák meg, 1992 végére teljesíti minisztériuma, stopról, ha szükségesnek látszik, csak azután születhet döntés. P. K. HAVI ELŐFIZETÉSI DÜ: 222 FT, ÁRA: 9,60 FT nípÉBÉÍ|ipHBAÍBMaHBi Megyegyűlés Emelik a képviselők költségtérítését? A múlt évi költségvetés végrehajtásáról tájékozódnak a megyei önkormányzat képviselői. A megyei közgyűlés ma 9 órától, a „megyeháza" földszinti tanácstermében ülésezik. A testület várhatóan megalkotja végleges szervezeti és működési szabályzatát. Érdeklődésre tarthat számot, hogy a képviselők saját költségtérítésükről, tiszteletdíjukról (várhatóan eiek emeléséről) is határoznak. A testület dönt a közgyűlés által fenntartott gyermek- és ifjúsági intézmények átszervezéséről, nemzetiségi báziskönyvtár elhelyezéséről. Szerelem, négy évig Nemzetközi szimmetria-aszimmetria konferencia Szegeden „Két éve tart a szerelem; még ugyanennyi időt jósolok ennek a csodálatos kapcsolatnak. Mert az a helyzet, sajnos, hogy ami elkezdődött, az be is fejeződik egyszer, aminek eleje van, annak vége is. Most vagyunk a közepén." Imígyen panaszkodott - vagy dicsekedett, ez nézőpont kérdése - a barátom, s rögtön arra gondoltam, mennyire igazuk van a tudósoknak. Akik azt állítják, persze korántsem ilyen hétköznapi modorban, hanem szakszerűen, hogy az emberi megismerés jellemzője az, hogy örökösen ellentétpárokkal élünk, ezekkel írjuk le a világunkat. Eleje-vége, fönt-lent, kint-bent - és a többi. Miközben ezekkel a fogalmakkal bánunk, tudjuk, vagy sem, a szimmetria-aszimmetria világában vagyunk. Amelyre a fönti dicsekvő panasz szintén jó példa. Alig van tudományág is, amelyiknek művelői ne tekintenék megkerülhetetlennek ezt a fogalompárt. Kétségtelenül a természettudósok kezdték, mára azonban a legtöbb társadalomtudományban, de kiváltképp a művészetekkel foglalkozó esztétikában roppant divatossá váltak ezek a fogalmak, s szinte a tudományos leírások vezérelveként funkcionálnak. A Német Népfőiskolai Szövetség támogatásával két napos szimmetria-aszimmetria konfe(Folytatás a 3. oldalon) Ki szedi szét az őrült automatát? Párbeszédre invitálta az SZDSZ képviselőcsoportja és szegedi szervezetének Szabadelvű Műhelye az itteni pedagógusokat a közoktatási törvény koncepciójáról. A Deák gimnáziumban tegnap este ott volt két képviselő, Rózsa Edit és Bretter Zoltán, meghívták Andor Mihály oktatásszociológust, Nagy József professzort, a kultuszminisztériumból pedig Szilágyiné Szemkő Juditot. Tőle megtudhatták a jelenlévők, hogy idézhetne paragrafusokat a minisztériumban elkészített közoktatási törvénytervezetből, mert nála van. Az első másfél órában (lapzártakor) nem idézett, így aztán a pedagógusok nem nagyon tudtak miről párbeszédet folytatni, mivel ők még nem ismerik a tervezetet. Nem kapták meg. A szó így jobbára arról folyt, alkalmas-e a mai magyar politikai helyzet a közoktatás jövőjét meghatározó törvényhozásra? A minisztérium képviselője-szerint a dolog, mármint a törvénykezés, azért sürgős, mert a pénzügyminiszter csak akkor ad pénzt, ha meg tudják neki mondani, mire kell. Az SZDSZ képviselői és az oktatásszociológus csodálkozását fejezte ki: a jelek szerint a kultuszminisztérium csak a törvénykoncepcióban szereplő „csápjaira", a Területi Oktatási Központokra bírt pénzt kérni, mert arra 250 milliót meg is kapott a kölségvetésből. Az SZDSZ-javaslatot, miszerint emelni kell a fejkvótát, azzal utasították el a koalíciós pártok a költségvetési vitában, hogy ha már emelés, akkor inkább a pedagógusok bérét, mert az közvetlenül érezhető és a kormány iránti jóindulattal tölti el a pedagógusokat. (Mint tudjuk „új" pénz csak a TOK-ra lett.) Nagy József professzor szerint biztos, hogy kell a törvény, mert a mostani iskolarendszer 25 éve kerge automataként működik, képzetlen tömegeket zúdít a társadalomra. Sok pénzen átképzéseket szerveznek nekik; de hogyan lehet átképezni, aki kiképezve sincs! Rózsa Edit kifejezte: úgy sejti, hogy az egymást sűrűn követő törvénykoncepciók és vitáik nem az oktatás fejlesztéséért vannak, hanem helyette. SULYOK FOTÓ: GYENES KÁLMÁN Nagy József professzor érvel Mai 20 oldalas számunk Lakás-barkács mellékletteljelenik meg A világ legnagvobb cirkusza a legnagyobb hollywoodi showmüsorok sem szárnyalják túl a választási kampányt..." 2 Kamionok ezrei a vámudvaron Jönnek a törökök, itt taláko/.nak a szerbek és a horvátok 4 Sikeres volt Jenei Imre bemutatkozása MagyarországAusztria (2-1) 13 Gazsó L. Ferenc tárcája 20 Március - április Március - április, dünnyögi reggel az időjárásjelentő. A kijelentés mesteri, ez igen. Tanítani kéne. Mert nincs az a körmönfont, tekervényes agyú, aki megfogná: márciust mond vagy áprilist. Ezért, ha a reggel jósolt napsütés helyett délben könnyezni kezd az ég, akkor - szőri, bekavart egy légköri front. A tavaszi hónapok mindig kiszámíthatatlanok. És az éter is oly magas! Lehet nekünk itt, lenn bármilyen masinánk, de odafönt is, sose lesz képes holtbiztos jövendölésre. Jó a meteorológusnak. Hiába a rádióból beszél, reggel. Rögtön magam elé képzelem, háta mögött az örök mozgást, változást mutató műholdfelvételekkel - a képek kvázi hitelesítik bizonytalankodásában is. A; időjósok állandó közszereplőik, mindenkinél rendszeresebben szólnak az egész nemzethez, kicsikhez, nagyokhoz, férfiakhoz és nőkhöz. Kötelességük a nyílt színi jövendölés. Volt idő, állítólag, amikor esőt mondtak muszájból, de ilyet ma már senki sem kér tőlük. Akkor pedig mire való ez a szójáték: március április. Nem tán. hogy nekik is szokásuk lett a ködösítés, a csúsztatás ? Mint - mondják nekünk, újságíróknak ? És ha minden közszereplést vállaló mögött vetített képek pörögnének! Talán elbizonytalanodnának a szólásra emelkedők. bátortalanabbakká válnának a mindenkori vezérek. Nem lennének olyan kategorikusak, máskor olyan sejtelmesek..., mindentudóak..., tudálékosak..., magabiztosak..., erőszakosak..., nevetségesek... Attól függ, persze, mit mutatnának a képek: igazolnák-e a szavaikat. Lenne-e hitelük. Az időjárásról szóló előrejelzések nagyon is befolyásolják az ember életét. Mert egyáltalán nem mindegy, kell-e kabát, esernyő. Ilyenkor tavasszal például hamar megfázhatik, aki könnyelműsködik. Mégse vesszük komolyan a meteorológusokat, hovatovább, gyanakszom én is rájuk. Pedig ők az igazat mondják, dokumentumaik vannak a kétesélyes igazságaikról, arról, hogy a bizonytalankodás normális, elfogadható emberi megnyilvánulás. De mi inkább a bizonyosságot várjuk. A hozzánk hasonlóktól, akiknek legfeljebb, ha hitük, és reményük van, ugyanúgy, mint nekünk. És ha képmásainkban csalatkozunk? Akkor is szőri... ? MAG EDIT 7