Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-03 / 53. szám
AJÁNLAT . • >»' ';• • • . • - •• Nehéz kenyér Közel húsz százalékkal drágultak meg hétfőtől a kenyérfélék és a péksütemények mondták a Sugár CsemegeMeinl élelmiszer-áruházban, így a legolcsóbb félbarna kenyér kilója az eddigi 23,20 helyett 28 forintba kerül, míg a kézi kenyér 32 helyett 40 forintba. A zsemle és a kifli 2,50-ről 3 forintra drágult. Ezenkívül hétfőtől 10 százalékkal többet kell fizetni a Maggi levesporokért, egyes mézekért, valamint jó néhány fajta édességért is. FÓKUSZ ^N A 35 FŐS KÍSGAZDAFRAKCIÓ kérelmet küldött Szabad György házelnökhöz, amelyben az FKgP ahonatvái indítványozzák, hogy az alkotmányügyi bizottságban Torgyán József helyére Szabó János, az Emberi Jogi bizottságba Bereczki Vilmos helyére Tóth Imre kerüljön, illetve hogy az önkormányzati bizottságban Szabó János eddigi helyét Horváth László töltse be. LEÉGETT A BÉKÉSCSABAI KENYÉRGYÁR. A Békéscsabai Sütőipari Vállalat kenyérgyárában Ahogy néztem, meglehetős csalódottsággal álltak föl az újságírók tegnap a szegedi rendőrkapitányság épületében tartott sajtótájékoztató befejeztekor. A magas rangú tisztek, dr. Kovács Lajos, (ORFK). dr. Salgó László Csongrád megyei főkapitány, a helyettese, dr. Lukács János, és dr. Piros Zoltán, a megyei főkapitányság osztályvezetője a rendőrség eredménytelenségéről számolhatott be. Abban a bűnügyben vallottak kudarcot, amely szinte minden tekintetben egyedülálló a hazai feketekrónikában. Nincs bűn törvény nélkül. Ha pedig nincs magyar törvény az emberrablásról, akkor a Farkas Helga-iigy is zsarolás. Jellegében ugyanis ez a bűncselekményfajta hasonlít legjobban az új Bűntető Törvénykönyvben már szereplő bűnös cselekedethez. A nyomozást vezető dr. Lukács János részletesen ismertette, mit tett a rendőrség az elmúlt nyolc hónap során Helga megtalálása érdekében. Néhány adat az erőfeszítésekről: 750 embert hallgattak meg, 12 szakteriilet - nyelvész, szerológus. pszichológus. írásszakértő, geológus, állatorvos... - szakértője végzett vizsgálatot, bevetették a hazugságvizsgálót is. Az Interpol bevonásával román, osztrák, német, amerikai „vonalakat ellenőriztek", a müncheni, a bécsi, a román és az akkor még jugoszláv rendőrökkel tartottak megbeszéléseket, cseréltek információkat. A saccolt bűnügyi költség több tíz millió forint, az előzetes számítások szerint is, tekintélyes, a honi rendőrség legdrágább nyomozása volt. Két álzsarolóra bukkantak Szegeden és Orosházán - e bűnügyhöz nem illő pitiánerek voltak. Több alkalommal átfésülték a Szegedhez és Orosházához közeli környéket, a partmentét, ahol az elhagyott Mazdát megtalálták, a feltételezett búvóhelyektől kezdve a kubikgödrökig minden elképzelhető helyet a Dél-Alföldön. A Tisza medrét búvárok kutatták Algyő közelében. Ezrektől tudakozódtak... A rendőrök már az első napokban megsejtették, hosszabb nyomozásra kell berendezkedni, ennek megfelelően dolgozták ki stratégiájukat. Mivel a bűncselekményt Szegedről jelentették (Farkasné telefonált a szomorú júniusi éjszakán, hogy nem érkezett meg a lánya), a városi illetve a megyei rendőrség volt illetékes az ügyben. A jellege miatt kapcsolódott be az ORFK is. A forgatókönyv elég rugalmas volt, hiszen belefértek Farkas Imre magánakcióiból következő teendők: utánajártak a Danubius rádió Keressük Helgát! felhívása nyomán adott 200 bejelentésnek, de minden, az apa által adott információnak is. Sajnos a zsarolók "gyorsan elhallgattak. A hangfelvételekkel sem mentek sokra. A rendelkezésre álló hanfelvétel 30 és 40 év közötti nem pesti, de magyar férfié lehet vélték a nyelvészek. A Farkas Helga elrablásában folytatott nyomozás 1992. február 27-én lezárult. A 18 éves lányt eltűntnek kell tekinteni. (Magyarországon évente 2000 - 2300 ember tűnik el nyomtalanul.) Az 1991-ben eltűnt 2490 magyar egyike Farkas Helga. A rendőrség a nyolc hónapig tartó nyomozást zárta le, a bűnügyet nem. Annak rendkívüliségéhez hozzájárult az apa mérhetetlen odaadása, energiája, amellyel eltűnt leányát igyekezett megtalálni. S természetesen a pénze is. MAG EDIT Márciustól: kárpótlás Márciusban megkezdik az első kárpótlási jegyek átadását tulajdonosaiknak - tájékoztatta a sajtó képviselőit Sepsey Tamás, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke hétfőn. Elmondta: mintegy 830 ezer ember adott be kárpótlási kérelmet a hivatalba, a bejelentett igények többsége majd 3 millió - termőföldre irányul. Ház után 210 ezer, vállalkozás elvétele miatt 77 ezer kérelem érkezett. A hivatal vezetője szerint elképzelhető, hogy néhány helyen már a nyáron megtartják az első földárveréseket. Az árverések nagyobb részét várhatóan az ősszel rendezik. Két rektorjelölt a JATE-n E hónap végéig le kell bonyolítani a rektorválasztást a József Attila Tudományegyetemen, mert a februárban elfogadott szabályzat szerint a „következő rektor az előző rektor megbízatásának lejárta előtt legalább három hónappal választandó meg". (Róna-Tas András rektor megbízatását június 30-ig hosszabbította meg az egyetemi tanács.) A választási procedúra megkezdődött: jelölési jogával élt már az érdekképviseleti tanács, s dr. Burger Kálmán tanszékvezető egyetemi tanárt (Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék) jelölte. A hallgatói önkormányzat jelöltje: Csirik János tanszékvezető egyetemi tanár (Számítástudomány Alkalmazásai Tanszék), ifjúsági rektorhelyettes. Az elmúlt héten összehívott ..professzorok gyűlésén" a legtöbbek által ajánlott három személy: Burger Kálmán, Róna-Tas András, valamint Molnár Imre tanszékvezető egyetemi tanár (Római Jogi Tanszék). Nekik még írásban kell nyilatkozniuk, vállalják-e a jelöltséget.A választás szabályai szerint ezután március 10-11-12-én - az egyetemi tanács tagjai jelölnek, március 30-án pedig titkos szavazással választanak. 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN „ } DELMAQYARORSZAG KEDD, 1992. MÁRC. 3., 82. ÉVF. 53. SZÁM HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ: 222 FT, ÁRA: 9,60 FT A legdrágább magyar bűnügy, Helga története rejtély maradt A rendőrség csak befejezte a nyomozást Koffer Moldova György egy régi riportja jut mostanában sűrűn eszembe. Azt írja valahol, hogy akinek csak személyi igazolványa van, az nem is igazán komoly ember. De ha tud produkálni magának, mondjuk, tejjegyutalvánvt. egy párttagkönyvet. egy félárú vasúti igazolványt, egy extra belépőt, egy különleges fényképes passzust (megfelelő aláhúzandó) - máris komoly ember számba veszik. Gyűlölöm a papírokat, igazolványokat. Már azért is. mert csak nyűggel járnak: vigyázni kell rájuk, pakolni egyik táskából a másikba, olykor érvényesíttetni őket. fényképészhez menni, orvosi igazolást szerezni. Repdestem örömömben, amikor meghallottam, hogy új, s jóval egyszerűbb személyi igazolványokat bocsátanak ki. Na, végre, megjött a hatóságok esze, gondoltam magamban. De tévedtem. Először jött a kötelező felelősségbiztosítás: kötvény, igazolólap a kézitáskába! Ott lapul már úgyis a forgalmi engedély, meg a jogosítvány - megférnek egymással békében. Azután jött a súlyadó: erről is kell ám valami komoly papír, ha ellenőrizni akarja a hatóság, hogy becsületesen fizettem. Az okmányok lassan kezdik kinőni az autóstáskát. Májustól jön a zöldkártya, ha nem is vastag, de annak is kell majd hely. Duzzad tovább a táska. Lassan bőrönd kell már ahhoz is. hogy leszaladhasson az ember az ABC-be. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb újabb okmányokat fognak kiagyalni a hatóságok. Egyre többen leszünk komoly emberek, egyre több papírral. Elképzelem, mi lesz. Iia eljön az igazi aranykor: bepakolom majd az összes passzusom egy kofferba, lesétólok az ABC-be, veszek két kiflit, szépen zsebre vágom, jogom a bőröndöm , s a súly alatt meggörnyedve kisétálok az ABC-ből. A virágárus nénik a bolt előtt pedig nem győznek sustorogni a csodálkoztál: micsoda komoly ember, mégis kilóg a zsebéből a kifli vége. FOTŐ:SCHMIDT ANDREA RAFAI GÁBOR vasárnap este tüz ütött ki, s a tűzoltók három órán át dolgoztak, mire a lángokat sikerült megfékezni. A leégett kenyérgyárban a gépek is megolvadtak, így tönkrement az üzem három nagy teljesítményű kemencéje is. A tüz keletkezésének okát szakértők bevonásával vizsgálják. ^N FRANCIAORSZÁG SZÁMÁRA az előzetes becslések szerint 50 milliárd frankos tiszta nyereséggel zárul a múlt évi turizmus mérlege. Az év első kilenc hónapjára vonatkozóan már megvannak a végleges adatok: szeptember végéig az idegenforgalom tiszta bevétele már megközelítette a 40 milliárdot - ennyivel többet költenek a külföldi turisták az országban, mint a franciák külföldön. ^N A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT politikai bizottsága pártpropaganda- és pártokatatási anyagot állított össze a hét végén Teng Hsziao-ping országjárásán elhangzott beszédeiből. Ezekben a legbefolyásosabb kínai vezető élesen bírálta a konzervatívokat és merészebb reformlépéseket sürgetett. Pekingi megfigyelők szerint ez az újabb fejlemény is azt jelzi, hogy a kinai vezetés reformerői megpróbálják magukhoz ragadni a kezdeményezést a KKP idén esedékes 14. kongresszusa előtt. **N SZMOGRIADÓT RENDELTEK EI. az észak-cseh*** országi barnaszénmedencében. Amint azt a Mlada Fronta Dnes hétfőn jelentette, az intézkedést az tette szükségessé. hogy a kén-dioxid koncentrációja a körzetben a megengedett érték háromszorosára emelkedett. A hatóságok ezzel kapcsolatban arra kérték a lakosságot, hogy lehetőségeikhez mérten keveset tartózkodjanak a szabadban és az ablakokat tartsák zárva. Akik a jogállamiságért aggódnak - Mi a jogállamiságot féltjük - nyilatkozta érdekében" az utcán tüntetve kell követelni a Torgyán József a szegedi nagygyűlés után. A demokráciát. A fotográfia a szegedi nagygyűlés kisgazdapártelnök szerint ha valaki ezt ve- idején, de még nem ezen a tüntetésen készült, szélyezteti, akkor „az alkotmány védelme (Interjúnk és elemzésünk a 7. oldalon olvasható.) A költséges demokracia „a kampány már hónapok óta úgy folyik, mintha holnap szavaznának .*•••«••*•«•.•••,,2 Erdélyi gondok - első kézből „Hittel valahogy megmaradunk, anélkül schogVi ••••••••••••••••••••••••• 7 A gól története „A labda időközben visszagurult az ötös mészcsíkjáig, ahol egy galamb szállt rá." 8 Veress Miklós tárcája 16