Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

IV. TAVASZ A KERTBEN CSÜTÖRTÖK, 1992. MÁRC. 12. Géptelenségek A gépvásárlás, a beruházás a hosszabb távú bizalom jele. Aki tízezredet, milliókat kiad erre a célra, annak egyrészt kell, hogy legyen elkép­zelése a jövőről. Számolnia kell vele, ha hitelt vesz fel, azt jó időben, rossz időben egyaránt lörlesztheti. A mai mezőgazdasági jövedelme­zőségi színvonal mellett erre igen kevés növényi vagy állati lerínék nyújt fedezetet. A kívülről beáramló termelésiköltség-növekmény áthárí­tása a a fogyasztók szűkülő vásárlóerejének korlátjába ütközik. Ugyanezt a hatást váltja ki nemzetközi szint alatti exporttámogatások miatti versenyhátrány. A technikai megújulás helyett napjainkban a lerongyolődás szakaszát éljük. A nagyüzemi termelés gépei gyakorlatilag már azelmúlt években eladhatatlanná váltak. Azokat a kisebb teljesítményű, középkategóriájú trakto­rokat, eszközöket sikerült csak jelentós árenged­ményekkel kiárusítani, amelyek a már most több hektáron gazdálkodók céljainak is megfeleltek. A Szegedi Agrokernek tavaly nyáron volt egy ilyen „telepsöprő" akciója, melyre az egész országból jöttek érdeklődők, vásárlók. Más ke­reskedő cégek is rendeztek hasonló akciókat, s jelenleg is vannak ilyenek. A korábban domináló, olcsóbb, szocialista tá­borbeli gépek óra a dollárelszámolásra való áttéréssel megtöbbszöröződött. Ezek közül a gyengébb minőségű is közel olyan drága, mint a valamivel jobb. Tapasztalatok szerint traktorból az 50 lóerő körüliek számíthatnak leginkább vevőre. Igy például az MTZ-k helyett a kisebb fogyasztású, I milliót kóstáló Zetorok a kedvel­tebbek. Két évvel ezelőtt még a T-4-K, Rába-15, Universal kistraktorok vezettek az eladási listán. Jó minőségű világmárkákból ugrásszerűen megnőtt a kínálat, de ezek árai kevesek számára megfizethetőek. Az öt-tíz éves. használt gépek behozatalára sok cég alakult az utóbbi időben. Az érdeklődés igen gyér, ugyanis még így sem tartoznak az olcsó kategóriába. A kiskertesek jó néhány üzletet végigjárva, Eldorádóban érezhetik magukat, rotátorokból, permetezőkből különböző teljesítményűek és gyártmányúak sorakoznak az eladótérben. Meg­kérdeztem néhány boltvezetőt, akik kivétel nél­kül megerősítették, hogy ez a réteg sem tartozik most a befektetők közé. A régi kertesek zömük­ben már megvették az eszközöket, új osztás már alig van, másra megy most el az emberek pénze. Örül a kertész, ha benzinre telik, hogy néha-néha kiszaladhasson a birtokra. T. Sz. I. •••MMi Gyeptelepítés A gyeptelepítésre, a pázsit megújítására a legkedvezőbb időszak a tavasz (vagy a nyár vége). Tudni kell, hogy füvet olyan talajon lehel nevelni, ahol a humuszos, tápanyaggazdag réteg felül van. Ezért ha ho­mokra gyepesítünk, az csak akkor sikerül, ha legalább 10 centi vastagon komposztot tu­dunk teríteni a homok tetejére, vagy termőföldet hozatunk rá, azt sekélyesen bemunkáljuk a talajba, és abba vetjük a fű­magot. A gyep gyommentessé tétele érdekében a kevert földet öntözzük, és várjunk legalább tíz napig, hogy kigyomosodjon és kiáshássuk, kapálhassuk be­lőle a gyomokat. Ezután még szórjuk, permetezzük meg a ta­lajt gyomirtóval (pl. Gramoxon­nal), gereblyézzük fel és öntöz­zük be, és újabb 8 napig irtsuk a felbukkanó gyomnövényeket. Az a jó, ha a füvesítésre szánt terület legalább 3-4 hétig pihen. (A talajban lévő kártevők ellen közben szórjuk meg Busudin­nal is.) A fű tavasszal március ele­jétől április közepéig vethető, amikor a föld hőmérséklete már 6 Celsius-fok körüli. Vetés előtt a talaj felszínéi gereblyéve! si­mára kell egyengetni, az utolsó simítással pedig kb. I centire „felszakítani", vagyis egy se­kély magágyat kell képezni. A magot vetés előtt egy edényben össze kell keverni nedves ho­mokkal, hogy a kiszórásnál ne vigye a szél, hanem egyenletes lehessen a terítés. A kerti pihe­nőhelyek gyepesítésére a Sport, vagy a Pázsit fűkeverékel hasz­náljuk. 1 négyzetméterre 3-4 deka kell belőle. A vetés előtti napon jól ön­tözzük meg a talajt, a magágy­ba a gereblye fogaival takarjuk bele a kiszórt magot, azután lábunkra kötött taposólappal vagy hengerrel tömörítsük a ta­lajt, s permetszerűen öntözzük meg/Az öntözést a mag kikelé­séig lehetőleg náponta folytas­suk. akkor 1(M2 nap múlva az új gyep már zöldellni fog. Ahol nem kel ki a mag. ott gereb­lyével dolgozzunk újabbat a talajba. Amikor a fű 10-12 cen­tisre megnő, meg kell nyírni! Lehetőleg kéz ikaszával, sarló­val, hogy a gyenge gyökereket ne tépjük ki. A lekaszált, lege­reblyézett területet járjuk végig taposólappal vagy hengerezzük, hogy a talaj tovább tömörödjék, a kilazult gyökerek ismét szi­lárdabban megkapaszkodhas­sanak. Nyírás után is öntözni kell! (A gyepet később havonta legalább egyszer vágjuk.) Nagyon fontos, hogy a fűben kikelő gyomnövényeket rögtön távolítsuk el gyökerestül! A gyermekláncfű, az acat ha „megkapaszkodik", később eluralkodhat az egész pázsiton, azonnal ki kell irtani. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a fű tápanyaghoz jusson. Ha elmulasztanák a vetés előtt a talajt „megkeverni" szuperfoszfáttal (100 négyzet­méterre kb. 8-10 kilót), s a síhs -S^eged­Keresse az üzletekben a PICK-EMBLÉMÁVAL jelölt termékeket! PICK SZEGED Az üzlet filozófiája A mezőgazdasági termelés ellentmondásoktól terhes idő­szakában az eszközökkel ellátó kereskedelem sincs elkényez­tetve. A kevesebb pénzre egyre több cég startol. A nagy múltú vállalatok közül igen sok vesz­teséggel zárta '91-et. Ugyan­ebben az időszakban szinte a semmiből nőtt ki Szegeden az Excom Kft. telephelye. A Cso­miép vállalattól bérelt tágas terü­leten a kereskedelem igényei­nek megfelelően újították fel, építették át az ottlévő létesítmé­nyeket. Igy most a két 300 négyzetméteres raktár készleté­vel, kicsinosított üzlethelyiség­ben várják vevőiket. Az udva­ron terjedelmes vasanyagok és műanyagáruk állnak glédában. Vajon ekkora befektetést ebben a szakmában ki lehet ma gaz­dálkodni? Bogdándi Győző, a kft. ügyvezetője: - Ha nem így gondolná, ugyan miért kockáztatná a pén­zét egy magánszemélyekből álló társaság. Tavaly a második félévben tudtunk belendülni, s így is 250 millió forintos for­galmunk lett. Jó úton haladunk affelé, hogy az idén ezt túl­szárnyaljuk. - Szinte hihetetlen, hisz so; kan még azt sem tudják, hogy létezik ez a cég, s azt még keve­sebben, hogy itt, a dorozsmai úton lelhetők fel. Mi a titok nyitja? - A lábunkat egy adott cikk­csoport, a műanyag áruk kon­centrált forgalmazásával sike­rült megvetnünk. Jó kapcsolata­ink révén a Tiszai Vegyi Kombi­nát műanyaggyárát Csongrád­ban mi képviselhetjük. A nagy­ságrend jellemzésére említem meg, hogy januárban és feb­ruárban 350 tonna műanyag terméket, elsősorban agrofóliát értékesítettünk. Ez a nagyság­rend már alkalmas arra, hogy kedvező árral tudunk megje­lenni. Üzletpolitikánkban arra nagyon ügyelünk, hogy ne csak a fogyasztóknak, hanem a vi­szonteladóknak is érdemes legyen nálunk vásárolni. A pro­filt folyamatosan bővítve, a vasanyagoktól, a használt gépekig sok mindent tartunk. - Valóban, az agrodiszkont­jukban a rotátortól a vetőmag­vakig terjed a skála. Műtrágyát viszont nem sokat látok a te­lepen. - Ennek a forgalmazásában ma óriási a káosz, veszteséges tartani. Csak annyit szerzünk , be, hogy a kis tételt kereső vá­sárló ezt a terméket is meg­találja nálunk. De ejtsünk szót a növényvédő szerekről is. Az importőrök számának növeke­désével, a gyártók saját háló­zatának kiépülésével elvileg minden beszerezhető. E sok­színűség azonban együttjár azzal, hogy kevesen vállal­koznak az időbeni rendelésre. Igy főleg a hazai formázású szerek a védekezés ideális idő­pontjára nem biztos, hogy a boltba érkeznek. Mi a szakta­nácsadás és az értékesítés ma még nehezen megfogalmazható formájú összekapcsolásában látjuk a jövőt. - Miben foglalná össze üzleti filozófiájuk lényegét? - Ma az a nyerő, aki a legol­csóbb. Mindez mitsem ér, ha senki sem tud róla. Ezért a mar­ketingra, reklámra fordított összegekkel sem fukarkodunk. Az így fellendülő, nagy tételű megrendeléseink révén jutha­tunk a gyártókkal olyan alku­pozícióba, hogy az efféle befek­tetés megtérül a kedvezmé­nyekben. T. Sz. I kiterített komposztba sem tettek műtrágyákat (100 négyzetmé­terre szánva 3,5-5 kg nitrogén­és 1-1,5 kg káliumtartalmú kell), akkor gyengén permetez­zék meg a kisarjadt füvet lomb­trágyával. (Késő ősszel, száraz időben a gyepre szórjunk négy­zetméterenként 2-2,5 deka kálium-kloridot és 5-6 deka szuperfoszfátot.) A gyep ápolása később a rendszeres nyírásból, öntözés­ből, a netán megjelenő gyomok gyökeres irtásából és a gyengén kelt, sérült részek újravetéséből áll. A lenyírt füvet ne hagyjuk napokig a pázsiton, mert az befülled alatta. - S még valami: a gyepes terület szélén rakjunk le a földbe kb. 20 centi széles pala- vagy PVC-darabokat, téglákat, köveket, hogy a fű ne tudjon tovább terjeszkedni a vi­rágos vagy a konyhakerti részre. SZABÓ MAGDOLNA EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM E X C o M E X c o M E X C o M E X C o M E X C o M E X c o M E X C o M E X C o M E X c o M E X C o M Ne vásároljon nálunk, ha nem mi vagyunk a legolcsóbbak! Néhány ajánlat az EXCOM-AGRODISZKONT termékeiből: FOLIAK: 4,2 m natúr 8,5 m fénystabil 12 m fénystabil 12 m fekete VASANYAGOK: 20x20x2x6000 zártszelvény 40x40x2x6000 zártszelvény 60x40x2x6000 zártszelvény TR 13433 alu. trapézlemez NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK: Nedvesíthető kén, 1 kg Bárium-poliszulfid, 1 kg Dithane M 45, 0,5 kg Buvicid K, 0,5 kg 6 463 FUtek. 10 938 FUtek. 15 375 FMek. 14 375 FUtek. 460 FUszál 908 FVszál 1168 FUszál 1131 FUszál 68 FVdb 76 Ft/db 173 Ft/db 205 Ft/db KI MINT VESZ, ÚGY ARAT! EXCOM—AGRODISZKONT Szeged, Dorozsmai út 48. sz. Tel/fax: (62) 61-088. E X C 0 M E " X C o M E X c o M E X C o M E X C o M E X C o M E X C o M E X C o M E X C o M E X C o M EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM EXCOM

Next

/
Thumbnails
Contents