Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-11 / 60. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. MÁRC. 11. OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 12-825. A fiatalokkal ki törődik? Nehéz anyagi helyzetbe került az ország, de a legnehezebb sorsa az ifjúságnak van. Ez. természetes, hisz nekik kell sok esetben a tanuláson kívül családalapításról gondoskodni. A családalapítás nem problémamentes az alacsony kezdő jövedelmek miatt sem, de a lakás megoldhatatlansága miatt sem. Eddig még úgy-ahogy a szülők segítségével megoldódtak ezek a nehézségek. Mára eljutottunk odáig, hogy a szülők segítsége teljes egészében elmarad, hisz ők is segítségre szorulnak. Ezek után belátható, hogy ilyen körülmények között lehetetlen a lakásgondok megoldása egy mai fiatalnak, hisz az. alacsony fizetést felemészti a rezsiköltség (villany, gáz, víz, fűtés stb.), nem beszélve a nehéz megélhetésről és az. igen magas albérleti díjakról. A családalapítás olyan nehézségekbe ütközik a rengeteg megoldhatatlannak látszó probléma miatt, hogy erre a Fiatalok nem vállalkoznak, így - kis túlzással - lassan de biztosan kihal a magyarság, ezt pedig senki nem akarhatja. Ityen áron vétek bármilyen program megvalósítása, legyen az konvertibilitás vagy expo, stb. Itt még nem is beszéltünk a kezdő diplomásokról, akiknek a jövedelme jó, ha eléri a 8000-10 000 forintot. Éppen ezért kezdő segítségbe kell részesíteni minden fiatalt úgy, hogy 36 éves korig igényelhessen és kaphasson ingyen telket, amit el nem adhat, de az építési telke már megvan, ami az építkezés legköltségesebb tétele, különösen Szegeden. Ezenfelül sajáterő végzését úgy biztosítani, hogy csak a legszükségesebb munkát végezze szakember, esetleg 4-5 fő, egymást segítve, kalákában építsen. A kivitelezés során a szakszerűséget felügyelnék nyugdíjas szakemberek. Az ilyen építkezésekhez kedvezményeket kellene biztosítani vállalatoknak, bankoknak, adóhivataloknak stb. Az építési telkeket a város 1940-es évek előtti, most a városhoz közel fekvő földekből kellene biztosítani (Baktó, Marostő stb.), és ezek helyett a szövetkezeteket, magántulajdonosokat a volt városi földekből lehetne kielégíteni. Ilyen, vagy ennél is jobb megoldásokkal fiataljaink, gyermekeink olyan segítséget kaphatnának, mellyel visszanyerhetnék önbizalmukat, látnának valamilyen esélyt, a nehéz helyzetből történő kimozdulásra. Egy ilyen lépés megindítaná az építési kedvet, munkaalkalmak teremtődnének a téglagyárakban és a többi kiszolgáló iparágban. Tétlenkedve, toporogva nem lehet előrelépni és ha a Fiatalság súlyos problémáját nem oldjuk meg sürgősen, az helyrehozhatatlan hiba lesz a nemzet számára. Sebestvén István Személyiségünk védelmében A régi bizony lejárt, új kell! (mármint személyi igazolvány). Fénykép, adatlap, bélyeg - és a rendőrség példás gyorsasággal, alig negyed óra alatt elkészítette az újat! Nézegetem, olvasgatom (szokni kell még), csinos, kicsi, új címer, puha borító - nem törik és nem is tör fel - no és a rovatok. Ez már valami! Ebből aztán senki nem tud meg rólam semmit, amit én nem akarok közölni. De nézzük tovább az adatszolgáltatási kötelezettségek sorát, erre egy apró példa: alá kell írni a gyerek ellenőrzőjében a jegyeket és ami eddig fel sem tűnt (csak most, hogy új személyim van), hogy mit is tartalmaz. Nem a jegyekre gondolok, hanem a könyvecske első oldalára. Adatok: a tanuló neve, személyi szám, születési hely, idő, lakcím, telefon. És most: apa (gondviselő) neve, lakcím, munkahely, telefon, szépen, ami a szig.-ből már kimaradt! Feltehetően a gyereknek anyja is van, tehát: lakhely, munkahely, telefon. Ha tehát valaki többet akar megtudni rólunk, elég elkérnie a gyerek ellenőrzőjét és máris tudja azt, amit én esetleg nem akarok közölni. Ergó: az iskola többet akar tudni rólunk, mint a hatóság! És még folytathanám, hány olyan adatlap van, hogy „a személyi igazolvány alapján töltendő ki" (persze a régi szerint), ha nem, „eljárást von maga után...". Büntetőjogi felelősséggel kijelentem, hogy a fentiek igazak! Juhász Miklós Kutyavilág Magyarországon Megcsodáltam egy Nagykutyát. A Kodály téri iskola előtt, a betondzsungel oázisában kocogott. Irigykedve Figyeltem. Teste kecses, mozgása harmonikus, sugárzott belőle az öntudat: ez az én felségterületem, itt én vagyok a Nagykutya. Kitértek előle, mindenki félt keresztezni az útját. Néha egy-egy kissrác nem volt elég figyelmes, olyankor a nagykutya rájuk mordult és ez már elég volt, hogy hanyatt-homlok meneküljenek előle. Egy idős néni csoszogott az ABC felől. Botjára támaszkodva lassan totyogott, tudomást sem vett a körülötte levőkről. A Nagykutya a 16. körnél tartott, amikor messziről látszott, hogy baj lesz: az idős néni nem fog kitérni előle. De a Nagykutya tekintélyén nem esett csorba, egy elegáns mozdulattal kibillentette a nénit egyensúlyából, aki elterült a betonon. A Nagykutya továbbszáguldott, méltóságából nem zökkentette ki az előbbi jeJenet, csak a farkát csóválta elégedetten: most láthatta mindenki, hogyan kell elbánni azokkal, akik nem veszik tudomásul, hogy ez az ő felségterülete. Hiába, ez egy szabad ország, sőt a kutyáknak több a joguk, mint az embereknek. A múltkor Újszegeden sétáltunk a gazdival. Óvodások kis csapatától volt hangos a játszótér, amikor jött két négylábú szabad polgár. Ősi ösztön szerint, saját testnedvükkel körbehatárolták a játszóteret, jelezve, hogy ez már az ő vadászterületük. Közben szükségletüket is elvégezték. Gazdájuk büszkén figyelte őket: kedvenceinek nincs székrekedése, szép nagy kupacokkal tarkítják a fű egyhangú zöldjét. Az egyik óvodás egyszer csak kivált a csapatból és a kutyák mellett elszaladva, mint az úthenger, palacsintává" nyomorította az egyik igen szépre sikeredett kupacot, sót: a rakás egy részét a cipőjén magával vitte. Egy anyuka - akinek már többször volt dolga ilyen cipővel, ami messziről árulkodik, hogy tulajdonosa a fűben szaladgált, ahelyett, hogy szépen a betonon közlekedett volna odaszólt a négylábúak kísérőjéhez: - Miért a játszótérre hozza a kutyákat, a gyerekek közé, miért nem viszi őket a Tisza-partra, hisz itt van száz méterre?! - Vigyék a gyerekeket a Tisza-partra! - és elégedetten, emelt fővel elvonult. Hiába ez egy szabad ország, sőt: a kutyáknak több a joguk, mint az embereknek. Ahol eddig éltem - nem tudom hol, de ott más nyelvet beszéltek az emberek, és amikor ide utaztunk, midig szembe jöttünk a nappal az nem volt ilyen szabad ország. Ott, ha egy négylábú után maradt kupacot a kutya gazdája nem takarította el, megbüntették. Ott a fajtámbelick nem ijesztgethették a gyerekeket, az idős, mozogni alig tudó öregeket. Az én gazdám még hozza a seprűt és a lapátot, ha elvisz sétálni és soha nem enged póráz<nélkül az emberek között szaladgálni. De remélem, ő is csak rá fog jönni, hogy ez egy szabad ország, ahol a kutyáknak több a joguk mint az embereknek. Akkor majd én is tarkíthatom a fű egyhangú zöldjét a hátrahagyott kupacaimmal, és majd én is ijesztgethetem a gyerekeket, öregeket. Csak addig kell várnom, míg a gazdám is rájön végre, hogy ez egy szabad ország. Vagy lehet, hogy egyszer a többi ember fog úgy viselkedni, mint az én gazdám? Hiszen néha lehet látni egy-két kutyát, akik ugyanolyan sorsúak, mint én. De hogy minden ember olyan legyen, mint az én gazdám? A, ezt azért nem tudom elképzelni. A külföldről jött bernáthegyi gondolatait lejegyezte: Biborka Judit Hogyan járjunk ki szeretteink sírjához? Köszönet a mentősöknek * Ezúton fejezem ki hálás köszönetemet azoknak a mentősöknek, akik február 18-án mindent megtettek azért, hogy férjemet a fulladásos haláltól megmentsék. Emberi és szakmai példértékű helytállásukat köszöni: Erős Mihályné Olajos u. 4. Kezdem azzal, hogy közeli hozzátozómat 1991 tavaszán temettük el a Belvárosi református temetőben. Rokonaim Bács-, Pest és Békés megyéből jöttek. Megdöbbenésüket fejezték ki, hogy Szeged városában így néz ki a temető; bozótos, átláthatatlan stb. Az idén február 25-én délelőtt kint jártam a temetőben. A sírnál a virágot úgy tudtam elhelyezni, hogy egyik kezemben egy nagy dorong volt, amivel a három nagytermetű kutyát igyekeztem távoltartani magamtól. 1992 február 27-én délelőtt szintén kimentem virággal a temetőbe. Amint beléptem, körülbelül száz méter után követett egy fiatalember, jött utánam különböző szavak kíséretében. Azt néztem, ki tudok-e menekülni előle. Nagynehezen sikerült kijutnom, teljesen kikészültem. A történtek után már nem merek egyedül kimenni. Ehhez hasonló dolgok már történtek a nyáron is mondták nekem a kijárók. Név és cím a szerkesztőségben ...mert itt van már a Kánaán?! Tizenkét pont a környezetvédelemért Aggodalommal figyeljük, hogy a mindenki által fontosnak tartott politikai-szervezó munkájuk mellett elég kevés idő és tér marad a talán csak kevesebbek által sürgetett környezetvédelmi teendőkre a képviselőknek. Az a tény azonban, hogy ma még csak viszonylag kevesen foglalkoznak az ember - sokszor öntudatlan - környezetpusztításával, nem jelenti, hogy a probléma elhanyagolható vagy elodázható. Az alább következők figyelembevételével kérjük az önkormányzatot azonnali lépések megtételére. 1. Az IKV gondoskodjon a házfelügyelók pontos munkavégzéséről, az önkormányzat pedig a rendőrség bevonásával támogassa ezt. A járőrnek joga legyen a házmestert figyelmeztetni, bírságolni vagy feljelenteni. (Ezért a rendőrt lehetne „premizálni" is.) Természetesen ez vonatkozik a magánházak előtti közterületre is. 2. E feladat ellátása, és más, például lélektani tényezők figyelembevételével minden lakóterületi egységnek legyen „saját" rendőre, aki a rábízott terek biztonságáért és tisztaságáért felel, akit a környéken ismernek és támogatnak az ott lakók. 3. A rendőr büntesse meg a szemetelőket, rongálókat, az autós-motoros ámoklütókat, a fojtogató-mérgező gázokat okádó buszokat, teher- és személyautókat, a hangorkánt kibocsátó közlekedési eszközöket. 4. A Városgazdálkodás önkormányzati hatékony ellenőrzését vezessék be és kényszerítsék feladata - a város tisztántartása - ellátására. Jelenleg szinte érzékelhetetlen a „vállalat" jelenléte. A város leírhatatlanul mocskos, az utcák hetekig-hónapokig söprctlenek, a Belváros kocsiútjainak szélén vastag sár-por réteg van. (A közepét a forgalom „tisztítja".) Ha a söprő autók rendszeresen dolgoznának, ragyoghatna a város. De alig lehet látni őket. 5. A buszok, villamosok legyenek tiszták. A „hagyományos" negyven év alatt kialakult takarítási szokások, némi tessék-lássék söprés imitáció nem elég. 6. A sózás azonnali beszüntetése. Nyugat-Európában homok, murva, salak van divatban. Ugyancsak azonnal, legalább felfestett bicikliutakat és védelmet, propagandát a biciklistáknak. 7. A forgalom racionalizálása: első lépés az autóforgalom kitiltása a Klauzál térről; a Tisza Lajos körúton belül és a régi hídon csak 4 személlyel közlekedjenek a személykocsik, később sétáló-bevásárló centrummá alakulása után csak környezetbarát tömegközlekedés legyen a városmagban (troli, villamos). A városban 40 kilométei/óra sebességkorlátozás. 8. Szelektív (válogatott) szemétgyűjtés: vállalkozói alapon megszervezni a válogatott szemét feldolgozását; első lépésben újrahasznosítható, reciklizálható nyersanyagot előállítva, második lépésben új terméket előállítva. Például a Celladam Kovács Ádámja szemétfóliából műanyagcsöveket állít elő. Ehhez működő MÉHtelepek kellenek elsősorban; a veszélyes hulladék gyűjtését és tárolását városi depókban, silókban megoldani, például szárazelemek, vegyszerek, gyógyszerek, étolaj, motorolaj stb. (1 darab szárazelem 1 köbméter föld víztartalmát fertőzi meg évtizedekre; az étolajból mosószert lehet gyártani, stb.). Üveg- és szárazelem konténereket elhelyezni a boltok mellett. 9. Rádió, tévé, sajtó valamilyen formában mindennap foglalkozzon a témával: környezetvédelmi hirdetések, jelszavak, riportok formájában, elgondolkoztatva, felrázva a tudatlanságból vagy restségből. 10. Óvodák, iskolák legyenek környezetvédelmi központok. A kulturált fogyasztói és környezetvédő szokások kialakításában a legnagyobb szerepük lehet. Az önkormányzat az iskolai-óvodai környezetvédelmi nevelés beindításában és folyamatos színvonalas működtetésében segítséget nyújthatna környezetvédelmi nevelési-iskolái felügyelő kinevezésével. A környezetvédelmi (önkormányzati) bizottság újraélesztése sokat segítene. (Tudomásom szerint már nem működik.) Új tagok bevonásával, akik az iskolák-óvodák környezetvédelmi nevelő munkáját segítenének beindítani és fenntartani. Az óvodavezetőknek, iskolaigazgatóknak a szerepe is óriási az elméleti-nevelő munkában, de a gyakorlati teendők megszervezésében is (papírgyűjtés). És végül a tanárok környezetvédelmi továbbképzése. 11. A városnak fel kell térképeznie magát egészségügyi-környezeti veszélyeztetési szempontból. Melyek a város legegészségtelenebb körzetei, mik a veszélyeztető tényezők és milyen egészségromlást okoznak, hogyan lehet védekezni ellenük (pl. pollen, szénmonoxid, ólom, stb. koncentráció). 12. A város legforgalmasabb pontján legyenek napi környezetszennyezési értékeket közlő „médiá"-k. Tisztelt Polgármester Úr és Önkormányzat! Egy levegőt szívunk és egy földön járunk, ezért ebben a 12 pontban ne zaklatást lássanak, hanem őszinte aggodalmat - magunkért, utódainkért. Nem mindegy, hogyan élünk, milyen környezetben, mikor és hogyan halunk meg. Mácsai István KDNP környezetvédelmi csoport Legalábbis az üzletek árubősége azt sugallja. Méregdrága, dekoratív csomagolásba bújtatott édességek, külhoni napsugarak alól idevándorolt déligyümölcsök és sok minden más, ami szem-szájnak ingere. Szívesen elnézelődik az ember, de Isten tudja miért lép ki mégis keserű szájízzel az üzletből, a napi megszokott vásárlásai során. Nem tudom, miért kell megrakni az ABC-ket olyan luxusárukkal, amelyek a többség számára elérhetetlenek, s amelynek egy része (nem is kevés) ott megy veszendőbe. Ugyanakkor a fontosabb mindennapi cikkekből nincs elegendő választék. Néhány nap múltán a drága gyümölcsök már csak rontják az üzlet képét, mert nem fogy a portéka. Nemrég még néhány élelmesebb kereskedő kivagdosta a rotható részt a gyümölcsből és csökkentett áron eladta. Nem tudom, hol voltak olyankor a köjál és a kereskedelem ellenőrei. Való: színűleg voltak valahol, mert már ilyet elvétve tapasztal az ember. Most fonnyadtan vagy félig rothadtan kínálják ugyanazt csökkentett áron. És mit tesz a kispénzű ember? A szédült árak után örül, hogy lát olcsóbb árut is. Megértem én, hogy kapitalizálódó világunkban az „új arisztokráciának" is kell megfelelő kínálat. Javasolnám, hogy a Kárász utcán vagy környékén nyissanak olyan exkluzív üzletet, üzleteket, ahol a tehetősebb, illetve arra éhes polgár is megtalálná a neki valót. Minek fájdítani a szívét a sok nincstelennek, gyereknek, öregnek ilyen árukkal? Nem egyszer szemtanúja voltam, midőn a kismama toporzékoló gyermekének kénytelen volt megvenni a kiválasztott „drágaságot", avagy szégyenkezve rángatta onnan el kicsinyét, mert nem vehette meg azt. Nem szólva az idősekről, akik esetleg nem jól látva az árakat, csak a pénztárnál döbbennek meg, amikor fizetni kell. Bizony sokszor szégyellik visszaadni, inkább kiFizetik, veszélyeztetve vele a holnap ellátását. Egy nap, midőn szokásos látogatásomat tettem idős édesanyámnál, hogy megossza velem magánya gondolatait, szűkterű kis életének eseményeit, igen elkeseredetten fogadott. Ez a keserűség egy volt a sok közül, ami érte a napi bevásárlásai során. Merthogy rosszul vagy többet számláztak, hogy nem volt meg a kimért áru súlya, hogy udvariatlanok, tiszteletlenek voltak, ez már alig téma. De az eset a naranccsal nagyon felkavarta. Elkeseredetten mutatta, hogy vett a 45 forintosból. Amenynyire látta, nem volt romlott, csak kissé megviselt. Amikor felbontotta, már rájött, hogy rosszul választott. A gyümölcs belül apadt és kissé taplós volt. Nem a szokásos illat csapta meg, és nem is a kellemes íz, hanem az olyan gyümölcsé, amely „kimúlt társai teteme" alatt pihent. Egyszóval ehetetlen volt. Nemcsak édesanyámat sajnáltam a csalódásért, a feleslegesen kiadott pénzért, hanem valamennyi kispénzű, idős, rosszul látó embertársamat, akik hasonló csapdába esnek. A bolti szarkákon „csattan az ostor", ha elkapják őket, de a mi zsebünkből legálisan „lopják ki" az ügyeskedő kereskedők a pénzt a szemét áruért. Lehet, hogy a gazdagabb áruellátással Nyugathoz szeretnénk közelíteni, de ott nem látni fonnyadt vagy rothadó árut sem az üzletekben, sem a piacokon. Amit ott a pénzükért vesznek a vevők, kifogástalan és olcsóbb áruból is van bőségesen. Az akcióknál nem azt kínálják, ami már romlott, szavatossága lejárt. Még akkor igyekeznek az árutöbblettől megszabadulni, amikor élvezhető, fogyasztható. Fodor Albertné Szeged