Délmagyarország, 1992. március (82. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-11 / 60. szám

SZERDA, 1992. MÁRC. 11. Két hiányzó, két sérült SPORT 9 A magyar labdarúgó-váloga­tott szerda délelőtt edzőmér­kózést játszik az utánpótlás csapat ellen. A „nagyok" hétfőn este találkoztak az MLSZ-ben. A „randevúról" Jenei Imre szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a meghívottak közül ketten távolmaradtak. Az MTK két játékosa, Hámori Ferenc és Balog Tibor nem jött el, mert mint hírlik, Verebes József, a kék-fehérek edzője nem javasolja kerettagságukat. A Kispest-Honvéd FC labdarú­gói megérkeztek ugyan, majd a sérült Vincze Ish'ánt és Kovács Ervint a válogatott orvosa meg­LABDARÚGÁS vizsgálta. Orvosi javaslat alap­ján e két labdarúgó szerdai játékáról lemondott a szövetségi kapitány. Jenei Imre örömmel nyugtázta, hogy az Olasz­országban „vendégszereplő" Détári Lajos is csatlakozott társaihoz. - A találkozón elmagyaráz­tam a fiúknak, mit várok tőlük az együttműködés során. Bízom benne, partnereim lesznek. Ne­héz feladat vár ránk a világ­bajnoki selejtezőben, de remé­lem, teljesítjük - mondta Jenei Imre. Az utánpótlás válogatott ve­zetője, Glázer Róbert egy „cse­réről" számolt be. A Vide­oton-Waltham játékosa, Salacz megsérült, helyette klubtársa, Dubecz kapott meghívást a keretbe. A hétfő esti eligazításon, programismertetésen részt vett Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára és Czékus Lajos ügyvezető igazgató is. A csapat kedden két edzéssel készül a szerdai mérkőzésre. Huszonnégy pályázóból tizenkettőt támogatnak \ Sportrendezvények Lebonyolításának Biztosításáért jpítvány kuratóriumához „A diáksportrendezvények szervezésének, rendezésének támogatására" címmel meghirdetett oályázatra 24 kérelem érkezett. A testület, mérlegelés után, a 34 zül 12 esemény támogatását tartotta érdemesnek. Ezek a ovetkezők: a szegedi Odessza II. Általános Iskola II. Húsvéti Labdarúgó Kupájára 10 ezer forint; a makói Szent István ' ltalános Iskola Vizes Nap 1992 rendezvényére 3500; a Szegedi abán SE meghívásos általános iskolai asztalitenisz-versenyére 000; a hódmezővásárhelyi Balogh Imre Alapítvány általános Kolai fiú kosárlabda-tornájára 3000; a Szegedi KSZSE 5-6. 7(tályos országos leány kézilabda-tornájára 5000; a Szegvári . JK megyei általános iskolai tomaversenyére 2000: a Csongrád legyei Tájékozódási Futó Szakszövetség megyei diákolimpiai ersenyére 2000; a csongrádi Piroskavárosi Általános Iskola idei ortrcndczvényeire 5000; a pusztamérgesi Általános Iskola Sellő (\upa futóversenyére 4000; a szentesi Deák F. Általános Iskola \ák Kupa kézilabdatornájára 4000; a szőregi Általános Iskola rwossuth Napok sportprogramjának megvalósítására 2000 forint, s egy kézilabda; a szegedi Ortutay Gy. Kollégium sportszer­ásárlására 5000 forint és 2 darab kézilabda támogatásban ré­sült. Ez is verseny, de a javából! A mai élsportban nemcsak a világklasszis sportemberek ve­tekednek serényen, de termé­szetesen azok a sportfelsze­relés-gyártó cégek is, amelyek ellátják a klasszisokat a nélkü­lözhetetlen versenykellékekkel. A nemrégiben befejeződött albertville-i téli olimpiai játé­kokon igen „sikeresen" szere­pelt az adidas. Amint az adidas AG egyik vezetőjének Güntcr Pfaunak kimutatásából kivilág­lott, a „háromcsíkos" cég ter­mékeit viselő sportemberek 11 olimpiai bajnoki címet szerez­tek. 1.3 az ezüst- és 10 a bronz­érmek száma. Külön kimutatás készült arról is, hogy az adi­das-cipőbcn versenyző olimpiai érmesek 7 arany-, 6 ezüst- és 8 bronzérmet szereztek a francia­országi téli eseményen. Minifoci Kiszomboron A Távközlés vitte el a kupát Azt hiszem nincs ok panaszra Kiszomboron a tornacsarnok kihasználatlansága miatt. Éppen csak véget ért a Farsang Kupa mini terem­focitorna, már a márciusi Gabonamag Kft. által szponzorált újabb rendezvény eredményeiről számolhatok be. A torna érdekessége az volt, hogy a rendezők csak vállalati csapatok nevezését fogadták el. A résztvevők két négyes csoportban ( A-ban: Gazdakör, Növényolaj, MOL RT, Posta, B-ben: GKI, Gabonamag, Vállalkozók, Távközlés) küzdöttek. A végső helyezéseket a két csoport azonos helyén végzettek döntötték el. Ennek szellemében a bronzéremért a Gazdakör együttese és a Vállalkozók gárdája mérkőzött: nagy csatában a ferencszállási labdarúgókkal „megtűzdelt" Gazdakör került ki 12-9-re győztesen, s lett harmadik. Az első számú esélyes mindenképpen a MOL RT. volt, hiszen játékosai végig kitűnő teljesítményt nyújtva, veretlenül jutottak a döntőbe. Ebben, azt hiszem, igen nagy szerepe volt a válogatottat is megjárt Kutasi Lászlónak. A másik ágon a fiatal játékosokkal felálló Távközlés csak jobb gólkülönbségével verekedte ki magának a csoportelsőséget, ám ez nem befolyásolta őket abban, hogy végig izgalmas és sportszerű mérkőzésen az utolsó negyedben a maguk javára fordítsák az eredményt. Távközlés-MOL RT. 13-10. A győztes csapat: Uracs A., Bódi, Bajer, Nagy R., Sinka, Tóth, Gyiige. A gólkirályi címet ezúttal is, mint egy hónappal ezelőtt. Botlik Bálint (Posta) szerezte meg 33 találattal, amit 4(!) mérkőzésen ért el. A sportszerű szellemben lezajlott mérkőzések „megkoronázása" volt, hogy a Gabonamag Kft. minden csapatnak egy-egy futball-labdát ajándékozott, amelyeket aztán az együttesek a kiszombori és a ferencszállási iskolák diák­sportköreinek ajánlották fel! RÁcz BÁLIXT A férfiak a jövő héten folytatják A nők megelőzik a férfiakat ­legalábbis a magyar röplabda bajnokság programjában. Ugyanis míg a hölgyeknél várhatóan már szerdán eldől, fnelyik két csapat játszhat a döntőben, a férfiak csak a jövő héten kezdik el csatározásukat a fináléba jutásért. A döntőben is három győ­zelem kell a végső sikerhez, a bajnoki cím elnyeréséhez. A játéknapok: március 20.. 22., 24., 26., 28. RÖPLABDA NB I. A férfiaknál a legjobb négy közé jutott együttes - meg­lepetésre a címvédő UTE nem került be ezek közé - március 20-án lép először pályára. A menetrend. Március 20.: Kaposvári SSC-NYVSC. 17 óra. Papíron SC Szeged-Tungsram SC, 17. Március 22.: NYVSC-Ka­posvári SSC, 17. Tungsram SC-Papiron SC, 11. Március 24.: Kaposvári SSC-NYVSC, 17. Papíron SC-Tungsram SC, 17. Március 26.: NYVSC-Kaposvári SSC. 17. Tungsram SC-Papiron SC. 18.30. Március 28.: Kaposvári SSC-NYVSC, 17. Papíron SC-Tungsram SC, 17. A döntő napjai: április II.. 13., 15., 17.. 19. Lehet készülni Lépcsőfutás 1992. március 21-én 10 órai kezdettel az idén is megren­dezik az elmúlt évben oly nagy sikert aratott lépcsőfutó ver­senyt. A Tisza Lajos körút 47. szám alatt lévő olajos-iroda­házban az első 180 fő nevezését fogadják el a szervezők. Külön kategóriákat alakítottak ki, így 14 éves korig, 14-18 év kö­zöttiek, felnőtt férfi és női kor­csoportokban lehet 21-én 9 óra után a helyszínen jelentkezni, személyenként 100 forint el­lenében. A kategóriák első helyezettjei 5000 forintos utalványt, a dobogósok tiszte­letdíjat, a többi résztvevő pedig emléktárgyat vehet át. Az eseményen mindenki saját felelősségére indulhat. Bővebb felvilágosítást a 67-044-es telefonon kaphatnak az érdek­lődők. Maratoni jótanácsok! Csütörtökön este 6 órai kezdettel az újszegedi Szolgáltató soron (az ABC mögött) folytatódik a Szeged városi Szabadidősport Szövetség által indított előadás-sorozat. Gálfi Márta biológus ad hasznos tanácsokat a hétvégi maratoni versenyen indulók számára a frissítésről, táplálkozásról, továbbá a „szabadtéri idény" elkövetkező eseményeiről kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Mérkőzések futószalagon KÉZILABDA A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola női kézilabda-csapata a „Ford Papp" cég támoga­tásával létrehozott nőnapi kézi­labdatornán vett részt Kiskő­rösön, ahol a főiskolások mind­három ellenfelüket legyőzve elnyerték a kupát. Eredmények: Jánoshalma­Tanárképző 12-11 (7-6), Ta­nárképző-Kiskunhalas 18-9 (11-5), Tanárképző-Duna­újvárosi Papír 15-11 (6-5). * A szegedi városi sportigaz­gatóság teremkézilabda-kupájá­nak III—IV. fordulójában az alábbi eredmények születtek: Nők: Tornádó-KSZSE 27-14 (15-6), Szegedi ESK­Székkutas 23-10 (10-6), Kis­kunhalas-Secotex 18-18 (9-9), Székkutas-Kiskunhalas 16-25 (9-12), Csm. Vendéglátó-Sz. Nyomda 16-17 (7-9), Torná­dó-Secotex 20-13 (11-13), Vidia-Csm. Vendéglátó 18-22 (8-11), Unicum-Sz. Nyomda 10-18 (5-13), Szegedi ESK­KSZSE 27-17(15-9). Női ifjúságiak: Deák gim­názium-KSZSE 19-19 (9-12), Szegedi ESK-KSZSE 11-12 (5-3), Deák gimnázium-Hu­nyadi 33^1 (17-2). Férfiak: Algyő-Vedres 20-28 (11-14), Hódmező SE-Taurus I. 18-22 (6-12), Pincegazdaság-Ságvári 30-24 (13-11), Hódmező SE-Tomádó 23-16 (10-7), Kiskundorozs­ma-Fényszöv 15-13 (7-7), Globus-Déri 27-21 (12-12), Taurus-Ságvári 25-26 (11-13), Hungária-Bebrits 23-26 (10-13), Tornádó-Pince­gazdaság 18-30 (9-13), Uni­cum-Déri 20-18(11-9). Cs. Gát László jelenti New Yorkból A bivalyerős, erőszakoskodó „kisfiú" Tyson: „Nem akarok börtönben rohadniv Mike Tyson óriási szeren­cséje, hogy nem került kap­csolatba azzal a bizonyos dr. Jack Kevorkiant, detroiti pa­tológussal, aki rendes munkája mellett többek között az ön­gyilkosságot elősegítő felsze­reléssel és tanácsokkal látta el a „rászoruló" pácienseit. A ne­hézsúlyú exvilágbajnok ököl­vívó, Tyson ugyanis nemrég, depressziós állapotában próbált véget vetni életének, azonban a mellette huszonnégy órás őr­séget teljesítő barátai még időben „hatástalanították" a bivalyerős, 25 éves bokszolót, aki, úgy tűnik, megroggyant annak tudatában, hogy akár 60 év fegyházbüntetést is kaphat. Tyson ellen ugyanis pert in­dított a 18 éves fekete szépség­királynő, Desiree Washington, aki azzal vádolta a boksz­fenomént, hogy brutálisan meg­erőszakolta még tavaly, a választást követő estély után. Természetesen még a milli­omos Tyson sem kerülhette el a vádlottak padját, s az india­napoli-i bíróságon védekez­hetett a rágalom (?) ellen. Az Amerika legjobb védőügyvédeit felvonultató erőszakoskodó, heteken át nap mint nap ven­dége volt a tárgyalóteremnek, de a zseniális segítők sem tudtak különösebbet tenni. Már-már majdnem lezárult a per, amikor színre lépett egy baptista lelkipásztor lánya, a rep énekesnő, az igazán csinos Angéla Boyd. B. Angié B. ­ahogy Tyson nevezi a hölgyet ­partraszállása után hatalmas fordulatot vett a per. Tyson, B. Angié B.-vel ki­lenc hónappal ezelőtt ismer­kedett meg egy koncerten. „A show után Tyson a színpad mögé jött és csak ennyit mon­Tyson és az állítólag megerőszakolt Desiree Washington dott: 'Pompás! B. Angié B.!' Én pedig így feleltem: 'Pom­pás! Mike Tyson!' - fedte fel egy őszintének tűnő interjúban a rep énekesnő. Aztán azt is elmesélte a Tysonnal egyidős hölgy, hogy elmentek vacso­rázni, s azután minden nap találkoztak. Többek között azon a napon is együtt voltak, ami­kor állítólag Tyson brutálisan megerőszakolta Desiree Wa­shington-t. „Nem hiszem el^ amit Mike-ról állít az a nő. O nem egy brutális vadállat, kü­lönösen nem az ágyban, ahol aranyos kisfiú és végtelenül gyengéd. A szerelem egytől tízig terjedő skáláján, Mike a negyvenes nagyságrendű..." ­nyilatkozta B. Angia B., akitől azt is megtudhatta a nyil­vánosság - és azt bíróság előtt eskü alatt is megerősítette -, hogy a nagy bajnokkal azon a bizonyos napon, az elkövetés előtt egy órával maratoni „küz­delmet" vívott a rózsaszín párnák világában. „Négy órát szeretkeztünk önfeledten..." ­hangzott B. Angié B. mentő­válasza a bírói kérdésre. Az énekesnő kijelentése egyik fültől a másikig ököl­csapásként vágódott a tárgyaló­teremben. Tyson pedig dep­ressziós állapotából szemvil­lanás alatt kigyógyult, s „élete hölgyének" nevezte B. Angié B.-t. S aztán, mint nyilatkozta, akármi is történjék, biztosan feleségül veszi a mellette ki­tartó hölgyet. Ennek tulajdon­képpen akkor sem lesz aka­dálya, ha az exviiágbajnokot rács mögé „dugják", ugyanis a liberális börtöntörvény a me­nyegzőt a falak között is - jó magaviselet esetén - lehetővé teszi az Egyesült Államokban is. Mert, hogy B. Angié B. színpadra lépésével Tyson helyzete valamicskét ugyan javult, azonban a jelenlegi álláspont szerint, az énekesnő tanúvallomása és az egymillió dolláros kielégítés - amelyet Desiree Washington kapott - is csak az enyhébb büntetéshez elegendő. A bíróság ugyanis mindezek ellenére bűnösnek mondta ki Mike Tysont. Ami­kor az ítéletet, az éppen Kaliforniában tartózkodó B. Angié B. meghallotta, abban a pillanatban egyet tehetett - a híradások szerint - rögtön eszméletét vesztette. Ájulása után azonban kijelentette, min­den erejével azon fog dolgozni, hogy Tyson ártatlanságának biztonyításával kedvesét kisza­badítsa a börtönből. Minden­esetre nem lesz könnyű dolga, hiszen március 27-én a bíróság nyolctól tizenkét évig terjedő fegyházbüntetést hirdethet ki, amire Tyson legutóbbi nyilat­kozatában többek között így reagált: „...Nem akarok bör­tönben rohadni... De, ha nem lesz más választásom, akkor is tudom, hogy Angié a sar­kamban lesz és segíteni fog..." Úgy tűnik, nagy szüksége lesz erre a bivalyerős kisfiúnak'

Next

/
Thumbnails
Contents