Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-07 / 32. szám

PÉNTEK, 1992. FEBR. 7. BELPOLITIKA 3 Frekvenciatör vény: szabad a gazda AZ ORSZÁGGYŰLÉS KULTURÁLIS BIZOTTSAGA tegnapi ülésén - többhónapos egyeztető munka után ­általános vitára alkalmasnak ítélte a frekvenciagazdálkodási és a távközlési törvények tervezetét. A két törvényjavaslattal szorosan összefüggő, és várhatóan a Parlament által majd együttesen tárgyalandó médiatörvény még ebben a hónapban, de legkésőbb márciusban a kormányülés napirendjére kerül. A GÖRÖGORSZÁGI HATÁRZÁR miatti károk felméréséről, illetőleg a további teendőkről kezdtek tárgyalásokat a Közúti Közlekedési Kamara, valamint a Magánfuvarozók Országos Ipartestülete képviselői. A magánfuvarozók szerint a kormány hibás döntéselőkészítése miatt keletkezett károkért elsősorban magának a kabinetnek kell viselnie a következményeket. THÜRMER GYULA (MSZMP) pártelnök szerint a közoktatási törvény elfogadásához kétharmados többség kellene legyen szükséges a Parlamentben. A Munkáspárt követelései közé tartozik, hogy szüntessék meg a törvénytervezet pedagógusellenességét, és - mint Thürmer kijelentette - a törvénykoncepció legnagyobb tragédiája, hogy megszünteti a gyermekek esélyegyenlőségét. A KÜLÜGYMINISZÉRIUM jogosnak tartja a bel­ügyminiszternek azt a megállapítását, hogy a gazdasági menekülthullám megállítására több országgal felül kell vizsgálni a jelenleg érvényes vízumegyezményeket. Hermán János külügyi szóvivő szerint az ezzel kapcsolatos új magyar javaslatok még kidolgozás alatt állnak. Környezetvédelmi bizottsági ülés Veszélyben az államszerződés Az Országgyűlés környe­zetvédelmi bizottságának több képviselője sürgeti, hogy a Par­lament értékelje át a bős-nagy­marosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos eddigi és az 1991. áprilisi határozatában rögzített álláspontját. Jávor Károly (MDF) képvise­lő az MTI érdeklődésére el­mondta: az áprilisi határozatban a két ország közötti államközi szerződés közös megegyezés szerinti felbontása szerepel célként. Azóta alapvetően meg­változott a helyzet. A szom­szédos országban még azt a minimális feltételt is elutasí­tották, hogy a közös környezet­védelmi elemzések idejére füg­gesszék fel az államközi szer­ződéstől eltérő, azaz gyakor­latilag az önálló üzembehe­lyezés munkáit. A csehszlovák tárgyaló delegáció vezetőjének, a szlovák miniszterelnöknek korábbi leveleit követően meg­érkezett a gyakorlatilag ugyan­csak elutasító válasz a szövet­ségi miniszterelnöktől, illetve parlamenti elnöktől is. Elengedhetetlen tehát a ma­gyar fél határozott fellépése ­mondta Jávor Károly. A képvi­selők javasolják, hogy az Or­szággyűlés vitassa meg az új helyzetet, hatalmazza fel a kor­mányt az államközi szerződés egyoldalú felmondására. Ha­zánk a területi integritását ve­szélyeztető lépések miatt egyol­dalúan is a hágai nemzetközi bírósághoz fordulhat. A hágai bíróság vizsgálatot rendelhet el. A többéves eljárás idejére pedig kötelezheti a csehszlovák felet mindennemű munka felfüg­gesztésére. Bordány: Vízre még futja Se nem panaszáradat, sem pedig kesernyés irónia. Egy­szerűen a tények tudomásul­vétele, hogy mire juthat ezidén a költségvetés összes lehetséges bevételét nézve Bordány. Hét­főn délután, a bizottsági ülések­kel megalapozott és előkészített 1992-es költségvetés tervezet már nem jelentett nagyobb fejtörést az önkormányzatnak. A képviselő-testület néhány apróbb észrevétellel és kiegé­szítéssel elfogadta az idei költ­ségvetést, amely szerint 80 mil­lió 56 ezer forinttal gazdál­kodhat ezidén a település. Az összes bevétel bizonytalansági tényezője az igényelt céltámo­gatás, de mivel a feltételeknek maradéktalanul megfelel a tele­pülés és a célkitűzés, aligha le­het oka a Parlamentnek majdan a meghirdetett céltámogatást visszatartani. Az intézmények fenntartásá­ban átlagosan tíz százalékos emelést tud biztosítani az ön­kormányzat a működéshez. Az Általános Művelődési Központ „megoszlásával" a napközis konyhának és a művelődési háznak is lehetősége van az önállóságát kihasználni, s ha nagyobb bevételt képes elérni, azt szabadon felhasználhatja. Fejlesztésre ebben az évben két területen lesz mód: a már épülő tornaterem befejezésére 22 millió forint szerepel a költség­vetésben, remélhetőleg a tél beállta előtt az avatás megtör­ténhet. Az ivóvízhálózat bőví­tésére egymillió-kétszázezer forintot terveztek, s ez az ösz­szeg az újonnan kialakított és még közmű nélküli Honvéd-, valamint Virág utca vízveze­tékét eredményezi. A hagyomá­nyoknak megfelelően a tavalyi évről és az 1992-es gazdál­kodásról. a később megvaló­sítható és mindenképpen előké­születeket, közös gondolkodást igénylő fejlesztésekről falugyű­lés keretében szeretnének véle­ménycserét folytatni az önkor­mányzat vezetői, a választott képviselők. Ezt a fórumot feb­ruár 11-én, kedden délután 5 órakor tartják a bordányi mű­velődési házban. B. P. KÖZÉLETI NAPLÓ MA A MUNKÁSTANÁCSOK Csongrád Megyei Szövetsége mun­kavállalói érdekképviselői gyűlést tart 15 órakor a szakszervezeti székházban (Eszperantó u. 3—5.). Előadó Palkovics Imre országos elnök. A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT szegedi szervezete 17 óra­kor megbeszélés tart a Fő fasor 9. szám alatti székházában. A be­szélgetés tárgya: a nyugdíj és a munkanélküliség. HITELEK ÉS VÁLLALKOZÁSOK A MEZŐGAZDASÁG­BAN címmel tart előadást SZILVÁSSY GÁBOR, a Földművelés­ügyi Minisztérium pénzintézeti vállalkozásfejlesztési osztály­vezetője a Független Kisgazdapárt új székházában: Szeged. Teleki u. 3. szám alatt 17 órai kezdettel. HOLNAP ÚJ SZOMSZÉDOKKAL EURÓPÁBAN? - A Liberális Klub rendezésében Podkoniczky István, az SZDSZ külügyi szakértője tart előadás a Földváry utca 3-ban, 16 órakor, amelyet vita követ. A rendezvény nyitott. Tankötelezettség: 16 éves korig A közoktatási törvény szá­mos esetben politikai harcok céltáblájává vált, de a fórumo­kon, vitákon kiderült: a koncep­ció alapvető kérdéseiben egyet­értés van - mondta Dobos Krisztina, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium he­lyettes államtitkára az MDF­székházban rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón. A helyettes államtitkár hangoztatta: a tan­kötelezettségnek 16 éves korig kell tartania. Kijelentette: szük­ség van a nemzeti alaptantervre, a végső vizsgára és az iskola­székre is. Öböl A, 'APUALJ. Olvasom a Pompeji legfrissebb, bár még tavalyira datált számában Gergely Ágnes versét a mély kapualjakról. „Mennyi virág fér el a mélyedésben" - írja, ahogy csak nagyon fontos tűnődéseket, föleszméléseket mond­hat maga elé az ember. A kapualjak valóban nagyon erős színekkel festik meg ön­nön mélyüket. Még egyetemi lapos koromban fotópályázatot írtunk ki, s föltűnt, hogy a Dóm térnek a püspöki palota felőli oldalán húzódó, a civil kapualjakhoz nagyon hasonlatos szegletét milyen sokan választották témául. Sőt alig-alig ismerek olyan fotóst, aki ne bíbelődött volna ezzel a rácsos-kockaköves­fényjátékos kapuval: belül a sejtelmes éjszaka, kívül, a vasalt kapun túl, a táruló térre ömlő vakító fény. Nem hinném, hogy ne találnánk legalább egy nagyon barátságos kapualjat az emlékezetünkben, ha bármelyikőnk azt a feladatot kapná, beszéljen az első nyitott tenyerű, bor­zongatóan meleg símogatásról, csókról, ragaszkodó ölelésről, vagy a stikában elpöfékelt cigikről, körbekínált boros üvegről, izgató suttogásokról. Igen, a kapualjak nagyon fontosak. Ha szeretetre méltó tárgyakat sorolunk föl, vegyük számba azokat is. ÍCM Megállapodás a tranzitdíjakról Megszületett a megállapodás ­csütörtökön kora délután - a ma­gyar kormány és az Európai Kö­zösség Bizottságának képviselői között a felemelt tranzitdíjakról folyó tárgyaláson. A magyar kor­mány a törvényben biztosított le­hetőségek alapján különleges ked­vezményeket nyújt a közös piaci országok fuvarozóinak. így tovább­ra sem változik a gépjárműadó­törvény: változatlanul 3 forint marad kilométerenként és tonnán­ként az adó. A megállapodás keretében a ma­gyar kormány növeli az adómentes fuvarengedélyek számát és az adóköteles fuvarengedélyeknél pe­dig kedvezményeket biztosít a kö­zösség járműveinek, viszonossági alapon. Nem emelik a képviselők Fizetését A sajtóban időről időre napvilá­got látnak közlések, melyek szerint emelkedik az országgyűlési képvi­selők költségtérítése. Azaz a hon­atyák megemelik saját fizetésüket. Érdeklődésünkre szegedi kép­viselők elmondták, hogy a közel­jövőben nincs napirenden az eme­lés. Az összeg a választások óta nem nőtt, bruttó 35 500, nettó 22 000 forint egy „mezei" képvi­selő fizetése. Változás a köztiszt­viselői törvény elfogadása kapcsán várható. E jogszabály a honatyák javadalmazását a többi állami al­kalmazott béréhez viszonyítva, egységes rendszerben fogja meg­határozni. Gyógyszersegély Zágrábnak 400 ezer forint értékű gyógyszersegély Csongrád megyéből Tegnap kaptuk a hírt, hogy szerencsésen visszaérkeztek útjukról a Csongrád megyéből az egyik zágrábi kórháznak mintegy 400 ezer forint értékű gyógyszersegélyt szállító kül­döttség tagjai. Dr. Horpácsy András megyei tiszti főgyógy­szerész maga is részt vett az akcióban, mely mindössze két napos volt. Ezen a héten, ked­den és szerdán járták meg az utat, számos közreműködő és önkéntes jóvoltából. A segély­szállítmány gyógyszereit a szentesi kórház ajánlotta fel, de közreműködött eljuttatásában a szegedi kórház, a Florin - a gépkocsit biztosítva - , az ön­ként jelentkező gépkocsive­zető: Ágoston Béla, a KDNP szentesi és szegedi szervezetei, a Máltai Szeretetszolgálat, a megyei tisztiorvosi szolgálat is. Az egyetemi gyógyszertár mun­katársai pedig a szállítmány gyógyszereinek leírásával, s így helyes felhasználásukkal segí­tették az akciót. Politizáló kongresszusra készülünk - mondja Deutsch Tamás - Mit jelent az, hogy politi­záló kongresszusra készül a Fidesz? - Ennek két szempontból van értelme. Eddig négy kong­resszusunk volt, de a másodikat két, a harmadikat három for­dulóban rendeztük meg. Eddig tehát hatszor találkoztunk, de a másodikat leszámítva igazából politizáló kongresszus még nem volt. Akkor, 1989 október kö­zepén fogadtuk el a választási programunkat. A többi alkal­makkor a párt belső kérdései kaptak nagyobb teret. Most ezekről kevesebbet akarunk beszélni, a hangsúly a tárgyi, politikai kérdéseken van. A pénteki nap gerincét a testületek beszámolója, egy. helyzetelem­zés, és ennek vitája alkotja. Szombaton nyolc szekcióülés­ben fog folyni a vita; a témák: az önkormányzatok, a gazda­ság-, és szociálpolitika, az oktatás, a környezetvédelem, az egyházak vagy a környzetvé­delem azok, amelyek ma leg­inkább érdekli a társadalmat. A szekciók vitaindító előadásai egyébként a plenáris ülésen fognak elhangozni, csak a vita során válnak szét a csoportok. A másik ok pedig, hogy úgy érezzük, hogy ma nem egy programalkotó kongresszust kell tartani egy pártnak. Nem célunk, hogy a következő vá­lasztásra most programot ad­junk, az sem, hogy a 89-es programunkat módosítsuk, azonban vannak olyan aktuáli­san megválaszolandó kérdések, melyekre választ kell adnia egy felelős politikai erőnek. - Melyek ezek a kérdések? - Természetesen azok, ame­lyek a választópolgárokat leg­inkább érdeklik. A szekciók neve jelzi a témákat, ezekről hosszabb, írásos témajelentések is készültek. - Vannak olyan területek, amelyeket a Fidesz kiemelt je­lentőségűnek tart? - Vannak ma politikánkban stratégiai ágazatok. Ezek közül most kettőt emelek ki. Az egyik az oktatás, a másik az önkor­mányzatok kérdése. Persze, hogy egy kongresszuson mi válik fontossá, az a szekcióülé­sek színvonalától is függ, az mindig a helyszínen dől el. Én több megyei küldöttgyűlésen is részt vettem, és azt tapasztal­tam, hogy a küldöttek nagyon Ma délután kezdődik Pécsen a Fiatal Demokraták Szövetségének kongresszusa. A háromnapos rendezvényt dr. Mikes Éva, a város alpolgármestere nyitja meg délután 2 órakor. Az üdvözlések, a mandátumvizsgálat és a napirend elfogadása után Orbán Viktor, az Országos Választmány (OV) tagja, a párt parlamenti frakciójának vezetője tart politikai helyzetelemzést. Szombaton a 350 küldött nyolc szekcióban folytatja a vitát, s a tervek szerint e napon döntenek arról is, hogy a Fidesz felvételét kéri a Liberális Internacionáléba. Ennek kapcsán Deutsch Tamás parlamenti képviselővel, az OV tagjával beszélgettünk. alaposan felkészültek, van mon­danivalójuk, komoly vitára számítok. - A közvélemény-kutatások szerint ma a Fidesz az ország legnépszerűbb pártja. Jelent ez valamit a kongresszus számára? - Nagyon sokat jelent. Ha valamennyire is objektív képet akarunk kapni arról, hogy a két választás között a pártok hol tartanak, milyen a támoga­tottságuk, hány ember szavazna rájuk, ezt a legobjektívebben a közvélemény-kutatási adatok fejezik ki. Jó ezekre odafigyel­ni, lehet és kell is belőlük következtetéseket levonni. Ugyanakkor nem szabad belő­lük messzemenő következte­téseket levonni. A jó vagy rossz eredménye egyetlen pártot sem tehet elbizakodottá, elpuhulná, vagy épp ellenkezőleg: elkese­redetté. Egy választási kampány ezeket az eredményeket erősen megváltoztathatja. Minden­esetre a mostani eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz erős párt ma Magyarországon, s reálisan számolhat azzal, hogy egy következő választáson ki­kerülhetetlen kormányzati tényezővé válik. Ez azonban egyúttal felelősséget is ró egy politikai pártra. Szerintem egy választást nem a kampány során kell megnyerni, hanem a párt­nak már olyan állapotban kell lennie, hogy ne érje felkészület­lenül, váratlanul az eredmény. Tehát kormányképességünket a választási kampányig kell bi­zonyítanunk. Szerintem jó úton indultunk el, s ez a kongresszus mérföldkő lehet. Meg tudja mutatni, hogy a Fidesz milyen felelősséggel politizál, meg tudja mutatni, hogy a mai prob­lémákra milyen megoldási lehe­tőségeket kínál, és hogy ren­delkezik mindehhez megfelelő politikus személyiségekkel. - Új választmányt is választ a kongresszus. - Az előzetes jelölések sze­rint a mostani választmányból 5-6 ember széles körű támoga­tást élvez, a további 6-7 helyre bizonnyal új választmányi ta­gok kerülnek. Többségében parlamenti képviselők szerepel­nek jelöltként, de azért lesznek olyan választmányi tagok is, akik nem a parlamenti frakció tagjai. MT

Next

/
Thumbnails
Contents