Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

10 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. FEBR. 26. OLVASÓSZOLGÁLAT Mi lesz veled közbiztonság? LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PE.: 153.6740. TELEFON: 12-825. A Volán válasza bérlet-ügyben A Délmagyarország február 12-i számában megjelent „Van itt ész!" című cikkre az alábbi választ adjuk: B. G.-né, a cikk írója sérelmezi az egyvonalas bérletek megszüntetését, az összvonalas bérletekből a jogtalan haszonszerzést, és ezzel összefüggésben a kisfizetésű nyugdíjasokra is „rákényszerített, de igénybe nem veti szolgáltatásért" való .fizetést. A1 felvetett észrevételekre talán fordított sorrendben célszerű'.Válaszolnunk, annál is •inkább, mivel úgy érezzük, hogy a cikk szerzője kellő információ hiányában félrevezetheti, negatív hangulatot kelthet az olvasók, iljetvc az utazóközönség körében. 1 -Először ks <lcv kell szögeznünk, |hogy több éve, illetve évtizede a nyugdí jas-tanuló bérletjegy csak'össZvonalas kivitelben létezott-,, így újonnan kreált igénybe ne in vett szolgáltatásért fizetendő - bérletről nem beszélhetünk. Ugyanakkor a mindenki áltál hiegvásárolható ügynevezett dolgozó összvonalas áúWbiis'í 'vágy városi kombinált bérletnek 75 százalékkal csökkentett áráért kapható a tanuló-nyugdíjas bérlet és vehető igénybe valamennyi szolgáltatás. •Másodszor szükséges megjegyeznünk, hogy az összvonalas bérletekből származó „haszon" ,sem fedezi sajnos, a városi közJeke<íé.S-fSÍQrdításait, így is támogatásra szorul. , Az egyvonalas bérletek megszüntetését több tényező idézte elő, melyből néhányat felsorolunk. A jegy és bérletrendszer Szegeden a többféle jármű üzemmódból (villamos, trolibusz, SZKV autóbusz, Volán • autóbusz) adódóan többek 'véjeménye szerint igen bonyolult volt. Ennek egyszerűsítési kényszere alapján született .egyik javaslati alternatívaként a •jelenleg bevezetett konstrukció. Alapelvként felmerült a teljesítménnyel arányos, egyenletesebb teherviselés a vonalhálózat fenntartásából. Sokak részéről pedig felvetődött a lakóhely és munkahely szerencsés elhelyezéséből, és a városszerkezet adta lehetőség folytán kialakult helyi nyomvonalvezetésből adódóan az egyvonalas esetleges jogtalan előnyös helyzete. Például: Szentmihálytelekról belvárost érintve - a Mars térig egyvonalas bérlettel el lehetett jutni. Ugyanakkor egy rövidebb viszonylatú Tápéról a Széchenyi térre csak átszállással és összvonalas bérlettel. Továbbá az összes bérletfajtából az egyvonalas bérlet csak 8-10 százalékos arányt tett ki, szemben az összvonalas közel 80 százalékával. így az átlagosnál nagyobb mértékű áremelés kisebb réteget érintett. A problémakör tisztázása kapcsán egyúttal tájékoztatásként megismételjük, hogy a jegyrendszer egyszerűsítése folytán a menetjegy egységes. Minden járműre, villamosra, troli- és autóbuszra érvényes, tehát - az eddigiektől eltérően az utas adott esetekben szinte várakozás nélkül bármely tömegközlekedési eszközt igénybe veheti, hogy minél előbb elérje úticélját. Nem kell várakoznia, hogy a menetjegynek megfelelő jármű megérkezzen. Az összvonalas autóbuszbérlet pedig érvényes úgy az SZKV, mint a Volán autóbuszokra. Nem utolsó sorban szeretnénk megjegyezni - a teljeskörű információ érdekében is -, hogy a cikk írója által említett nyugati mintára ma már nálunk sem lehet a közlekedési vállalatoknak önállóan tarifális döntéseket hozni. Hiszen az 1990. évi LXXXVII-es törvény a helyi tömegközlekedés ellátási felelősségét, s egyúttal az ármegállapítást a területileg illetékes önkormányzatok hatáskörébe utalta. Természetesen a szakmai javaslatokat, tervezett variánsokat a közlekedési vállalatok és az illetékes önkormányzati szervek egyeztetve készítik elő. így az idei áremelés előtt is, a több alternatívás javaslatból döntött az önkormányzat közgyűlése Szegeden. Mező István, üzletág-igazgató Heintz Ferenc forg. ker. vez. „A piacgazdaság ugyan nem működik, az infláció már mindent tönkretett, a munkanélküliség lezüllesztette az embereket, a bűnözés olyan mértékűvé vált két év alatt, hogy Hongkongból és Chicágóból ide járnak a maffiák csodálkozni", - jutott eszembe Bertha Bulcsúnak a Népszava múlt évi december 31-jei számában megjelent írásából ez az idézet, midőn Szabó Magdolna „Felhívás farkasfogásra" című cikkét olvastam a DM-ben. Nagyon örültem glosszájának, mert itt az ideje, hogy valamit már tenni kellene a bűnözés csökkentése, majd megszüntetése érdekében. Boross miniszter úr ugyan hoszszabb ideje igéri már a határozottabb fellépést és aktívabb bűnüldözést, de mindezideig bizony kevés sikere mutatkozik. Szegeden sem javult a helyzet. Sőt! A DM-ben, A hét kérdésében két megszólaló is úgy nyilatkozott, hogy Szegeden „aggasztó a közbiztonság mai állapota", s valóban városunk lassan „veszélyes várossá" válik. Megrendülve olvassuk, hogy letépik a nők válláról a táskát, az idős nyugdíjast a lakása előtt verik meg és rabolják ki, hogy többen már az utcára is félnek kimenni, mert világos nappal is leüthetik az embert. Kocsifeltörés, erőszak ezek mindennapi hírek. Jómagam, már egy év óta nem merek együtt elmenni nyaralni a feleségemmel, mert nem merjük magára hagyni a lakást. S jó volna, ha a postások is felvennék az egyenruhát, hogy lássa az ember, kinek is nyithat ajtót. Valamit tehát már tenni kellene... Szabó Magdolna reális írása alapján legyen szabad egy-két dolgot javasolnom: 1. Keményebb és határozottabb fellépést kellene tanúsítania a rendőrségnek. Visszaadni az önbizalmukat. Könyörtelenül megbüntetni azokat a maffiákat, akik a rendőröket vagy családjaikat megfenyegetik. Államalapító királyunk Szent István - akire annyiszor hivatkozunk -, csakis a szigorú, s néha könyörtelen rend megkövetelése útján tudta az országot megfelelő módon stabilizálni. Mi meg egy keményebb intézkedés meghozatala előtt azon töprengünk, hogy vajon mit szól ehhez Európa? Hivatkozunk a demokráciára, s közben a bűnözők visszaélnek a jóhiszeműséggel. S eközben kiderül, hogy jobb rablónak lenni, mint szegényembernek, mert a rablás és a betörés - a mai felderített ügyek statisztikája szerint - kevés kockázattal jár. 2. Szegeden is meg kellene alapítani az „önvédelmi csoportokat" és a rendőrséghez hasonló joggal (fegyverhasználattal) felruházni őket. (A szükség törvényt bont - mondja egy régi közmondás.) Toborzásuk sem lenne nehéz, mert nagyon sok tisztességes, becsületes és „jókötésű" ember kerül ma az utcára mint munkanélküli. Tekintettel arra, hogy ezt a kormány nem tudja fizetni - bár a pazarló államháztartást csökkentve és a pazarló baklövéseket kiiktatva jutna erre fedezet mi polgárok, úgy érzem, szívesen segítenénk. Én például szívesen felajánlanék havi 50 vagy 100 forintot erre a célra. (Gondolom, városi szinten ez nem is kis összeg lenne. Természetesen, mentesíteném az alacsony nyugdíjasokat és a segélyre szorulókat.) Szóval, lehetne ezen gondolatokat cserélni, hogy mit szól ehhez a város lakossága? 3. Szigorítanám a törvényeket és egyelőre visszaállítanám - a sietve eltörölt - halálbüntetést. Befejezésként: nem értem, miért vonakodik határozottabb és hatékonyabb intézkedéseket hozni a kormány az elszaporodó bűnözéssel szemben, mikor a közbiztonság helyzete meghatározó jelentőségű a polgárok életében, közérzetében. A közbiztonság érzése meghatározó lehet a választások kimenetelét illetően is. Nem fog ez visszaütni a kormánynak az új választásoknál, hisz lassan már elkezdődik a visszaszámlálás? Vagy úgy gondolja a kormány, hogy neki már úgyis mindegy?... Berki Gábor, Szeged Köszönet Mozgáskorlátozott vagyok, két bottal járok orvosi kezelésekre, fürdőbe. Mindig hálás vagyok, ha az autóbuszvezető a járdaszegély széléhez igazítva állítja meg a buszt, mert így valamivel könnyebb a felszállás a magas lépcsőn. Külön köszönetet mondok annak a vezetőnek, aki február 13-án, A szegedi vízi életnek vége. 1992 tavaszán végérvényesen lezárul egy korszak, véget érnek majd a horgászatok, a sátorozások, egyszóval vége lesz mindannak, amit barátaimmal nyaranta harminc éven keresztül életnek neveztünk. Miért mondom ezt és főleg miért teszem mindezt közzé? Az elmúlt héten többed magammal kaptam egy tárgyilagos levelet, amelyben a Szegedi Vízművek és Fürdők leánygyermeke, a Szőke Tisza Kft. tudatja, hogy motorcsónakom nyári, úszóházi tárolását 15 000 forintért tudja vállalni, igaz, ez sok pénznek tűnik, de ezért kapok egy belépőt és egy kabint is használhatok. Feleségemet és a gyerekeket is szívesen várják, fejenként további 3000 forintért. A motorszekrény díját nem említették, nem hiszem, hogy szégyenükben, inkább csak feledékenységről lehet szó. Miután mindez lényegesen meghaladja azt az összeget, amit egyetemi kutatóként havonta keresek, le kellett, hogy vonjam a logikus következtetést: képtelen vagyok kifzetni a bérleti díjat. Tudom, hogy ez a tény első hallásra nem sok embert hozhat lázba, különösen ma, amikor százezrek -maradnak munka nélkül. De gondolkodjunk csak el: ma nekem, holnap neked. "Má gátlástalanul addig emelem egy úszó„Inizi Jcabin bérleti díját, ameddig nekem fiw'Aik, holnap egy félhavi fizetésedért mehetsz le a strandra, holnapután ugyanennyiért csak a csúszdát használhatod. Úszóház-sirató Egyszerűen fogalmazva: ha valaki képtelen érdekei védelmére, szó szerint bármit megtehetnek vele. Az úszóházak évek óta pusztulnak. Jusson eszünkbe: itt nem a valaha volt polgári csónakházakról, de nem is a hatvanas-hetvenes évek derűs úszóházairól van szó. Fokozatosan eltűntek a kókuszszőnyegek, az asztalokról a terítők, a napozóernyők a múlté, a hamutartók történelem. Egy régi nyáron eltűnt a „piszokfogó" a ház elejéről, ezért egy ideig vergődött a folyóba süllyesztett gyerekmedence, a „kosár" alá beszorult ágakkal, szeméttel, majd egy alexandroszi döntéssel megszüntették a kosarat is. Ezután csak a tusoló maradt, vagy a nyílt Tisza, ha a gondnok leeresztette a bójákat. A ház vízfogyasztása természetesen megnőtt, a tusoló melletti deszkák pedig korhadni kezdtek. A következő nyáron ezért el-eltűntek a csapok, a gyerekeknek pedig megtiltották a locsolást, pancsolást. Sokáig mesélhetnék még törött deszkákról, kiálló szögekről, kopott festésről, az egyre több és több üresen álló kabinról, de azt hiszem éppen elég ennyi is. Érdekes lenne egy részletes kimutatás arról, hogy mibe került a fürdővállalatnak (majd a kft.-nek) a házak fenntartása úgy húsz éve és most, napjainkban. Gyanítom, hogy kiderülne, a két gondnok fizetésén, a víz, villany és a téli tárolás díján túlmenően százezreket kell költeni állagmegóvásra. De pénzügyekbe ne menjünk bele, mert meg vagyok győződve arról, hogy mindennek van és a jövőben is lesz sziklaszilárd magyarázata. Azt azért valószínűleg ki fogják mutatni, hogy még így is ráfizetéses marad a ház, és jövőre a maradék bérlőnek egy kicsivel majd megint többet kell fizetni. És így végre eljutottunk a sorsunkat eldöntő pillanatig, amikor is korunk hőse, a vállalkozó, magába mélyedve tépelődik, mi is legyen a teendő: egyre kevesebb a vendég, csökken a bevétel, és különben is ott van a sok kínlódás a bérlőkkel, ladikokkal és csónakokkal. Hirtelen rájön az egyedül lehetséges megoldásra. Fel kell emelni az árakat, egyre feljebb, feljebb, jó magasra. Igaz, hogy így csak egy kisebb, válogatott, szemelt csapat tudja a csónakhelyeket megfizetni, de azonnal kevesebb lesz a gond, és velük talán könnyebben is boldogul majd. Később esetleg egy zártkörű víziklubot is létre lehetne hozni, igaz, előbb még meg kell várni, amíg mindenhonnan lekopik a Szegedi Vízművek és Fürdők felirat. Hozzátenném azért, hogy nincs szándékomban a demagógia bűnébe esni, harag és részrehajlás nélkül, csöndes rezignációval fogom majd szemlélni a tiszai yachtokat a gazdáikkal egyetemben. Kicsit azért egyhangú lesz a folyó. Dr. Boros Mihály Volt (lesz) egyszer egy Városszépítő Egyesület „Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám..." A nyolcvanas évek közepe táján kiszélesedett a Ráday-féle városi, falusi védő- és szépítő egyesületek megalakulása. Szegeden is összefogott néhány lelkes lokálpatrióta városunk építése-szépítése céljából. Az első megbeszélésre a Móra Ferenc Múzeumban került sor. Tervekben és lelkesedésben nem volt hiány. A kis csapat kezdeményezésére, a Délmagyarország segítségével, a múzeum támogatásával sor került az alakuló gyűlésre is. Itt létrehozták az egyesületet. A mintegy százfőnyi tagság kidolgozta az alapszabály-tervezetet, megválasztotta az egyesület vezetőségét. Fő szempont a politikamentesség, kizárólag a város értékeinek óvása, megőrzése lett. Kiderült az is, hogy sokan szeretjük városunkat. Sok értékes javaslat született, de volt néhány kivitelezhetetlen is. Magam is, vezetőségi tag lévén, emlékszem olyan tagunkra, aki például saját elmondása szerint Horthy Miklós szegedi tartózkodása idején a fehér ló istápolója volt. Kitűnt az is a későbbiekben, hogy főleg az ötvenen felüli korosztály rajong a városáért. A kezdeti bizonytalanságok, tétova lépések után megkezdődött az érdemi munka is. Hamarosan sikerült elérni, hogy a város akkori vezetői igényelték és kikérték az egyesület véleményét városépítészeti dolgokban. Megkezdődött a műemlékvédelem, állagmegóvás is egy lelkes algyői Dégáz-os kollektíva segítségével, anyagi ráfordításaival. Annak ellenére, hogy állandó helyiségünk nem volt, szélesedtek országos kapcsolataink. Anyagi eszközeink is lassan gyarapodni kezdtek a tagdíjakból, kollektívák befizetéseinek szerény forintjaiból. Az összegyűlt és föl nem használt mintegy százezer forintunk most ott hever értelem nélkül a számlánkon az OTP nagy örömére. Az egyesület működését közéletünk olyan márkás nevei fémjelezték, mint Szőkefalvi Nagy Béla, Béládi Ilona, Borvendég Béla, Trogmayer Ottó, Bátyai Jenő, Tandi Lajos, Apró Ferenc, Kis Lajos, Penczi András és sokan mások - lelkes és városunkat nagyon szerető és érte tenni akaró lokálpatrióták. A névsort hosszan lehetne folytatni. Reméltük, hogy a választások után újult erővel folyik majd egyesületünk munkája, de sajnos csalódnunk kellett, pedig tudom, hogy önkormányzatunk képviselői is legalább úgy szeretik ezt a várost, mint mi. Folytattunk tárgyalásokat az önkormányzattal - sajnos, nem sok eredménnyel. Önkormányzati támogatás és hozzájárulás nélkül pedig sajnos nem megy. Időnként találkozom néhány volt, de még ma is tenni akaró tagunkkal (nagyon sokan vannak Szegeden). Érdeklődnek, hogyan tovább, mit segíthetnének. En akkor rettenetesen szégyellem magam tehetetlenségünkért. Ezúton kérném tisztelettel jeles képviselőinket, önkormányzatunk tagjait, hogy szétesőben levő egyesületünket közösen támasszuk föl, mert a hamu alatt még mindig izzik a parázs. Sokan vagyunk a városért önzetlenül, szeretetből tenni akarók. Vajda János Irtják a szivarfákat csütörtökön reggel 9 óra tájban a Honvéd téren leszállt a járműről (a 10-es számú buszról), hogy segítségemre legyen a felszállásnál. Nélküle nem is tudtam volna fellépni a lépcsőre. (Az autóbusz száma: BHJ 501.) K. I.-né Ismételten sajnálattal vettük tudomásul, hogy a Batthyány utcában irtják a szivarfákat. Körülbelül 4—5 évvel ezelőtt felemeltem a fakivágások miatt a szavam, akkor is öt szivarfát vágtak ki az utcában, egyet közvetlenül előttünk is. A válasz az volt, hogy az útra hajolnak a fák és akadályozzák a közlekedést. A legutóbbi fakivágásnál a Batthyány utca 1. és 17. szám között (1991 decemberében 1992 januárjában) kilenc szivarfát vágtak ki (a páratlan oldalon hetet és a páros oldalon kettőt). A fák „bűne" az volt, hogy nem függőlegesen nőttek. A fűrészelési felületből megállapítható, hogy a kilenc fa közül öt teljesen ép, és 50-60 évesek voltak. Ez a szivarfa különben Dél-Amerikában honos és különleges fajta. Azt sem érti az ember, ahol teljesen korhadt gyökerű fák vannak a városban, azt nem vágják ki, például a sziksósfürdői bejáratnál, az út mellett egy korhadt fa rádőlt a telefon légkábelre, melyet senki nem vesz észre. Az ígéretekben nem lehet bízni, mivel öt évvel ezelőtt is mondták, pótolják a kivágott fákat, de sajnos semmi nem lett belőle. Az egész utca hangulatát megváltoztatták ezzel az utóbbi fairtással. Semmivel nem magyarázható a tény. Dr. Kigyóssy Zsolt SZERETNÉM MEGTUDNI ROVATUNKBAN OLVASÓINK KÉRDÉSÉRE ADUNK VÁLASZT, ILLETVE SEGÍTSÉGET. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PE.: 153.6740. A fiatalkorúak pótszabadságáról Két gyermeke van F. L.-né szegedi olvasónknak. Mindkét gyermeke dolgozik, egyik januárban töltötte be a tizenhatodik, a másik pedig októberben tölti be a tizennyolcadik életévét. Szeretné tudni, hogy a fiatalkorú dolgozók részére mennyi pótszabadság jár? A Munka törvénykönyve rendelkezései szerint a dolgozónak, így a fiatalkorúnak is, minden munkaviszonyban töltött naptári évben tizenöt munkanap alapszabadság jár. Emellett a dolgozót pótszabadság is megilleti; minden munkaviszonyban töltött három év után egy, de legfeljebb kilenc munkanap. Ezen túl a fiatalkorú dolgozónak tizenhat éves koráig tíz, azontúl évi öt munkanap pótszabadság jár. A pótszabadság utoljára abban az évben illeti meg, amelyben a 16., illetve 18. életévét betölti, ami megilleti akkor is, ha az év elején vagy az év végén van a 16. és 18. születésnapja. Ha a fiatalkorú munkaviszonya év közben keletkezik, abban az esetben a naptári évre járó pótszabadság a munkaviszonyban töltött arányos része illeti meg. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 120. számú állásfoglalása részletesen intézkedik. E rendelkezés szerint olvasónk fiai az alapszabadságon felülk tíz, illetve öt munkanap pótszabadságra jogosultak ebben az évben. DR. V. M.