Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-03 / 28. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1992. FEBR. 3. 22. Az embereknek ösztönzést kell adni a munkára. Kell, hogy szeressünk dicsérni! Ha bármi tetszik, legyünk az elismerésben és dicséretben bőkezűek. FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Sárkány-napot rendeztek szombaton a Százszorszép (iyermekházban, színesfotó-kiállítással, Kína érdekességeit bemutató videofilmekkel és sárkánykészítéssel. Ügyes gyerekek még u híres Nagy Falat is odavarázsolták kartondobozokból, a kicsik meg agyagból mintáztak félelmetes szörnyállatokat. A nap legnagyobb eseménye egy valódi „magyar" motoros sárkány volt, ezt a nagyteremben állították föl. Leállunk - ideiglenesen Kinga PODMANICZKY SZILÁRD Ez a nő, a Kinga, teljes nevén és a családját is hírba hozva, Fa Kinga, nem tanult a történtekből. Történelemből ugyan négyesre éreffégizett az elnök jószándékán felbuzdulva, de a puszta történtekből, úgy bele a jelen időbe, hát abból soha nem tanult. Először mindenki, aki csak tudta, szánta, még a pillantásaikkal is segíteni próbáltak rajta, de aztán beleuntak, belefáradtak, és már-már abban reménykedtek, hogy bekövetkezik Fa Kinga végső és látványos bukása, amiért, mint az ábra is mutatja majd, soha nem tanul a történtekből. Történt, hogy Fa Kinga sokadig szerelőjét tette partvonalra, azaz bocsátotta el az ablakon át a kert felé, mikor férje váratlanul hazaállított a medvevadászatról, és csodálkozva nézett a leánykori nevén Fa Kingára, hogy kora délután miért van még mindig pongyolában, s a szent családi franciágyban hogyhogy minden a fejetetején áll. Az asszony erre azzal a válasszal rukkolt elő kissé elsáppadva gyanút fogott férje előtt, hogy délután rosszul érezte magát, fetrengett és kínlódott az ágyban. A férj nem soká habozott, a nyilvánvalóságtól felpaprikázva azonnal beültette Fa Kingát a vadászfurgonba, és tövig nyomva a pedált az ügyeletre hajtott, ahol régi barátja látta el az ügyeletet. Az asszony útközben azzal hozakodott elő, hogy majd magától rendbe jön, és nem kell neki már semmilyen injekció vagy lassan benyelhető pirula. A titokzatos és diagnosztizálhatatlan betegség miatt az ügyeletes barát a férj „aggodalmát" csillapítandó, egy hetes kivizsgálásra küldte Fa Kingát. Kingában forrt, hömpölygött a bosszú, és már a vizsgálatok második napján hálójába fonta az egyik beteghordó fiút, akivel nem volt kü lönösebben nehéz dolga az elkülönített betegszobában. Fa Kinga napról napra jobban érezte magát, mígnem az utolsó előtti este beállított a férje. A beteghordó fiú riadtan kapta maga elé a tolókocsit. A férj nem csinált ügyet az esetből, a virágokat elrendezte a vázában, és mondta az asszonynak, hogy szivem, holnap otthon várlak. Fa Kinga nem tudta hová tenni, nem tudta megemészteni férje viselkedését. A mikor hazatért, mintha mi sem történt volna, a férje ismét vadászatra indult. Fa Kinga kisvártatva a telefonhoz húzódott és feltárcsázta egy régi szerelmét. Először kicsit hülyftette a férfit, azt mondta, hogy hiányzik, meg, hogy az ő szíve, igen. ilyen szavakat használt, mert hát ez a férfi nős volt, könnyen lépre csalható, s megegyeztek, hogy még aznap este felugrik Kingához. A férfi persze nem tudott ellenállni Fa Kinga csábításának, kényelmesnek, melegnek és puhának találta a helyzetet, tehát benne maradt, szinte nyakig, mert sivár életében ez a kis villanás, mint egy sziget, úgy ragyogott, sziget, finom gyümölcsökkel, amikért ki se kellett nyújtania a kezét. Fa Kinga egy idő után megunta, kidobta, jött a következő, az ennedik. Észre sem vette, hogy a férje már két hete nem tért haza. Aztán mégis aggódni kezdett; mi lehet a papával, gondolta. Ezt a szeretők is észre vették rajta, s el-elmaradoztak, mert Fa Kinga már nem élvezte annyira a csalást, lévén úgy tűnt, már talán nincs is kit megcsalnia. Ezalatt egy hegyi faházban húzódott meg a férje Fa Kinga egy gyermekkori barátnőjével, aki józanabb volt annál, hogy ne lássa át a helyzetet. Ez a nő évek múlva megkereste Fa Kingát és a közös vacsora után a következő történetet mesélte el Kingának: Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megfőzte, ez az icipici - mutatott kisujjával Kinga felé - mind megette. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 5. heti nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményalap: 36 418 897 forint. A 4 találatos szelvényre egyenként 146 294; a 3 találatos szelvényekre 1 483; a 2 találatos szelvényekre 71 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart Nyelvtanfolyamok A JELKY ANDRÁS NYELVISKOLÁBAN angol, német, francia, spanyol nyelvtanfolyamok kezdő és haladó szinten, nyelvvizsgára felkészítés, TOEFL, kihelyezett tanfolyamok, tolmácsolás és fordítás. A tanfolyamok 60 órásak. Beiratkozás: '92. február 3-7. és 10-11. (du. 4-7), Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola, Szeged, Kálvária u. 1. Érdeklődés: (62) 19-837, (62) 56-798. (x) INTENZÍV NYELVISKOLA Leggyorsabb nyelvtanulás az intenzív nyelviskola 6 hete tanfolyamán. Tájékoztatás, relaxáció, beiratkozás a Deák Ferenc Gimnáziumban 16-18 óra között. Tavalyi tandíjak és új kedvezmények! (x) A KÖZÉPFOKÚ ÚJ TÍPUSÚ NYELVVIZSGÁRA (1992. június) előkészítő 72 órás tanfolyamokat indítunk németből és angolból délelőtti és esti csoportokkal egyetemi oktatókkal, február 10-től. Jelentkezés: TIT, Kárász u. 11. vagy a 21-090-es telefonon. (x) A városi kapitányság ügyfélszolgálatának néhány ablaka előtt átlagos sorok kígyóznak. Ám az ügyfelek oly zord tekintettel mustrálják az újonnan érkezőket, hogy ezúttal jobbnak láttam, ha szép csöndben maradok, és nem faggatózom: mondja, uram, miért adja le a rendszámot? Emlékezetem bizonyosan nem csal, tavaly nyár közepén készítettünk fotósunkkal riportot ugyanitt, ugyanezt a kérdést körül járva. Azóta csak szegényedtünk, illetve a választási kényszerek számtalan variációi között válogatunk, muszájból. Nem azért mondom, de van, aki havi cigarettakvótáját kísérli meg üzemanyagosítani. A múlt év július elsején bevezetett kötelező felelősségbiztosítás hírérc júniusban 470 szegedi polgár adta le kocsija rendszámát. Decemberben 1100-an váltak meg az autózás „kényelmétől", idén januárban 890-en. Drágult a benzin, s újabb, az autótulajdonosokat sújtó rendelkezés lép életbe, a súlyadó. Az ügyfélszolgálat munkatársai elmondták, a súlyadó csupán csak cseppecske a kocsival járó kiadások tengerében. Bármilyen roskasztó is a tehertétel, szinte valamennyi autós reményt lát arra, hogy jobb idő(k)ben újra kocsijába ülhet, ezért csak ideiglenesen mond le a hatósági engedélyről. Az autópiacokon rendszám nélkül kínált járgányok tulajdonosai viszont egészen bizonyosan véglegesen döntöttek. Aztán van néhány köztünk, aki végre magáénak tudhatja álmai nyugati autóját - a garázsba vagy a ház elé leállítva. Ok azok, akik a hivatalos procedúrát még bírták finanszírozni.de a kocsi üzemeltetésére már nem futja nekik. Egyre több román állampolgárságú vevő is sorol az. ügyfélszolgálaton. Szomszédaink körében nagy keletje van a forgalomból kivont Daciáknak és a Trabantoknak ís. Akik autókereskedéssel foglalkozó társasággal kötött adásvételi szerződéssel, s a szükséges engedéllyel rendelkeznek, minden további nélkül megkapják az egyszeri alkalomra szóló útvonalengedélyt, vihetik haza a kocsikat. A járművüktől megválni kényszerülők tájékoztatására és nem bosszantására emlékeztetnénk: az új típusú rendszámok a vezető saját tulajdonát képezik, fölösleges a Párizsi körútra cipelni. Csak a forgalmi engedélyt kérik, hogy beüthessék az ideiglenes leállásról szóló pecsétet. M. E. Gyújtogatás a Nyugati pályaudvaron Gyújtogatás történt szombaton a Nyugati pályaudvaron. Miként az Országos Tűzoltóparancsnokság ügyeletese az MTI-nek elmondta, a helyszínre hívott tűzoltók megállapították, hogy ismeretlen tettes okozta a tüzet a 6-os számú csonka vágányon álló vasúti szerelvény egyik vagonjában. A tűz következtében a kigyulladt személyvagon kiégett, s a lángok átterjedtek egy másik vagonra is. Károsodott a szomszédos vágányon álló szerelvény egyik kocsija is. A MÁV megállapítása szerint az anyagi kár értéke mintegy 6 millió forint. Szerencsére szentélyek nem sérültek meg. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot. Életem A halál bekopogtat az ajtón. A férj kiszól: -Ki az? - A halál vagyok. -És mit akarsz? - Az életedért jöttem. A férj gyorsan hátra szól a konyhába: - Életem, téged keresnek! (manczy) Engedményes csaptelepvásár Kludi egykaros kádcsap 6970,Kludi egykaros kádcsap AWYf- 6130,Kludi egykaros mosdócsap 6450,Zuhanyszett „4980^ 3450,Kludi zuhanycsap J&5ŰF 6190,Kludi bidet-csap JtíTtf- 8080,Zuhanycsap fix árral „5250T 3750,Üzletünkben kaphatók még hagyományos típusú kád+mosdó és mosogató-csaptelepek is, szintén engedményesen. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! Vidia Fürdőszobaszalon Szeged Kossuth L. sgt. 9-13. TeL: 62 24-240 , (x) JkviDiA KereskedöhézRt Számítástechnikai szaktanfolyamok a SZOFI Bt.-nél - számítógép-kezelés, -szövegszerkesztés, - adatbázis-kezelés, - táblázatkezelés, - programozás oktatása. Jelentős kedvezmények. SZOFI BT. Szeged, Pf.: 622. TeL: 62/26-642. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásánakj| III mai ajánlata: 4 A kötelezd korín izet védelmi vi/.viíálatnkrrii bevxélgct Vajda Horvát Péter p „Hallgassa ön is, Önnek is szól!" mindennap 14-18 ura ki>zi>tt a MHun l» DANUBIUS hullamhow/an) Hirdetésfelvétel: , . Szeged. Tanácsköztársaság u. 7. Tel.: 24-702, Tel/Fax:25-930 9 • 3KP8 ~> ffiSSWÍSWJS » » -fEMP, Változatlan tarifával! Ma este a Hágiban A Hági közéleti kávéházban ma este 6 órakor a sajtó privatizációja lesz a téma. Az est vendége Sükösd Miklós szociológus. / Alsághírek A Honvédelmi Minisztérium sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Bögre Béla honvéd komoly leszerési javaslatot tett ezredparancsnokának. Felajánlotta, hogy lemond teljes hadi ruházatáról és kézifegyveréről, cserében civil ruhájának azonnali kiadását kérte. A konstruktív javaslatot elutasították. * A Parlament tegnap megkezdte soros planetáris ülésszakát. A honatyák áttekintették egymás hosszú távú horoszkópját (ez korábban szigorúan titkosnak minősült), (gy előre értesülhettek az ellenzék várható politikai magatartásáról. * Újabb kaszinórablás történt városunkban: fekete álarcos fegyveresek törtek be az egyik gyorsbüfébe, és néhány perc leforgása alatt mintegy 200 darab kaszinótojást zsákmányoltak. A franciasalátához viszont már nem juthattak hozzá, mert a bisztró egyik dolgozója gyors egymásutánban három tál tormás sonkatekercset vágott a banditákhoz, akik még a rendőrség megérkezésekor is harcképtelenek voltak (utálták a tormát). (aser) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Változóan, időnként erősen felhős lesz az északnyugatira fordul, és megerősödik. A ég. Főleg északon és keleten valószínű várható legalacsonyabb hajnali hőmérséklet hószállingózás, havas eső. A megélénkülő -3, -8, legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és délnyugati, nyugati szél átmenetileg 7 fok között alakul.