Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1992. FEBR. 13. Hogyan látta Gorbacsov tolmácsa A volt szovjet elnök jobb személyes kapcsolatot alakított ki George Bush-sal, mint Ronald Reagannel. Ennek okai rész­ben a történelmi helyzetben, részben Mihail Gorbacsov és a két amerikai elnök személyes tulajdonságaiban rejlenek. Erről a volt szovjet államfő angol tolmácsa nyilatkozott a Nyezaviszimaja Gazeta című lapnak. Pavel Palazscsenko, aki az első. genfi Gorbacsov-Reagan csúcstalálkozótól kezdve szemtanúja volt a szovjet-amerikai viszony normalizálásának és az elnökök közötti kapcsolatok alakulásának, úgy véleke­dett, hogy Genfben kissé lassan zajlott az ismerkedés és a sze­mélyes kontaktus kialakítása. Ezt elsősorban az akkori wa­shingtoni álláspontnak tudta be a tolmács. Reagan tulajdonságai közül a politikai intuíciót emelte ki, valamint azt, hogy a volt elnök kiváló csapatot formált maga körül. Vélhetőleg nem csak Palazscsenko, hanem a szovjet vezetés is igen nagyra értékelte George Shultz, a volt amerikai külügyminiszter felkészültségét és hozzáértését. A tolmács szerint Shultz kinevezése óriási hasznot hozott az amerikai kormányzatnak. Volt főnöke tulajdonságairól szólva mindenekelőtt őszin­teségét emelte ki, noha elismerte, hogy a volt szovjet elnök színészi képességeknek sincs híján. Az elsődleges azonban mindig is őszintesége volt, a színészi képességek felszínre ho­zását, miként más politikusok esetében is, alapvetően az adott helyzet, a tárgyalási taktika szabta meg. Gorbacsov és Bush személyes kapcsolatait érintve el­mondta: az még Bush alelnökségének idejéből datálódik. Kez­dettől fogva jó viszonyban voltak, közel kerültek egymáshoz. A közeledést lehetővé tevő számos hasonló jellemvonás mellett mindkettő olyan kiváló politikusi kvalitásokkal rendelkezett, amelyek lehetővé tették a bensőségesebb kapcsolatokat. A Madridban lezajlott utolsó Gorbacsov-Bush államfői találkozón - mint az elnöki tolmács elmondta - nem esett szó a szovjet elnök röviddel később bekövetkezett lemondásról, a bú­csúzásról, mivel akkortájt Gorbacsov még bízott abban, hogy együttműködése Jelcinnel és a szövetségi szerződés előkészü­leteifolytatódnak. DOROGI SÁNDOR Robbanás a VMDK-elnök otthonában Készül az orosz-japán békeszerződés Oroszország hallgatólagosan elismerte Japán jogát az északi területekre - közölte Tokióban a japán külügyminiszter-he­lyettes az orosz-japán területi vitával kapcsolatos tárgyalásai befejeztével. Szaito Kinihiko arról is be­számolt, hogy a moszkvai mun­kamegbeszéléseken az oroszok pozitívan foglaltak állást a ja­pán-orosz határ rögzítésével kapcsolatban. E szerint elfogad­ják azt, hogy az 1855. évi két­oldalú megállapodás alapján a négy visszakövetelt szigettől északra húzódjék a két ország határa. - Az oroszok nem tettek ellenvetést, amikor az 1855. évi szerződésben rögzített határok­ról volt szó - mondta a külügy­miniszter-helyettes. Az orosz-japán békeszerző­dést előreláthatólag szeptember közepén, Borisz Jelcin szigetor­szági látogatása alkalmával írják alá. A Jelcin tokiói útjáról szóló jelentést a békeszerződés előkészítésével foglalkozó orosz-japán munkacsoport is megerősítette, amely hétfőn és kedden tárgyalt Moszkvában. A közbeeső időben is több két­oldalú diplomáciai találkozóra kerül sor. Oroszország és Japán között 1855-ben létrejött első állam­közi megállapodás Etorofu ja­pán és Urup orosz sziget között rögzítette a határt. Etorofu a legészakabbra fekszik ama négy sziget közül, amelyet a szovjet hadsereg a második világhábo­rúban foglalt el, s amelyet a japánok azóta is visszakö­vetelnek. Ugyanakkor a szerdai moszk­vai Pravda szerint egyelőre kissé korai volna területi enged­ményeket látni az orosz kor­mányzat tárgyalási készségében a Kuril-szigetek kapcsán, ahogyan ezt Tokióban igye­keznek beállítani. A Pravda rámutat: a vita megoldásához kevés a törvényességre és az igazságosságra vonatkozó egyetértés. A lap úgy véli, hogy két sziget - Sikotan és Habomai - sorsáról az 1956-os szovjet­japán nyilatkozat alapján lehet tárgyalni. SZERDARA VIRRADÓRA kézigránátot dobtak a vajda­sági Törökkanizsa VMDK elnökének udvarába. A robbanás következtében Tóth Károly és családtagjai nem sebesültek ugyan meg, de a detonáció jelentős anyagi kárt okozott. A VMDK kanizsai-törökkanizsai helyi elnöksége közleményben bélyegezte meg a vandál cselekedetet s rámutatott, hogy a szo­cialista párt és a radikális párt helyi szervezetének tagjai ­nyilván felsőbb utasításra - újból megkezdték uszító kam­pányukat. A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI HADSEREG felgyorsítja kivonulását Macedóniából, s már február 15-ére kiüríti helyi bázisait - közölték Skopjéban. Minderről állítólag Milán Uzelac tábornok és a macedóniai belügyminisztérium vezetői között született megállapodás. Stojan Andov, a macedón Szobranje elnöke eközben bejelentette, hogy a küldöttek be­szüntetik tevékenységüket a jugoszláv parlamentben, s a szövetségi elnökség macedón tagja sem gyakorolja funkcióját. Macedóniában minden jel szerint a hó közepére valamennyi szükséges feltétel adott lesz ahhoz, hogy az ország végre kiváljon a föderációból. AZ OPEC TAGÁLLAMOK olajipari miniszterei szerdán Genfben megkezdték tanácskozásukat arról, hogyan fogják vissza termelésüket az olajár csökkenése miatt. Értesülések szerint az OPEC titkársága napi 22,7 millió hordós kiter­melési limit meghatározását javasolta. JAMES BAKER amerikai külügyminiszter szerint Azerbajdzsán amerikai elismerése az ország emberi-jogi „bizonyítványától" és a demokrácia ottani helyzetétől függ. Bakuban folytatott megbeszélései után Baker szerdán hang­súlyozta, hogy a tárgyalásokon elsősorban a két ország kapcsolatairól, valamint a Hegyi-Karabah körül kialakult helyzetről volt szó. Baker jelenleg a Független Államok Közösségének tagállamaiban tesz körutat. Nem hagyják elveszni... Erdélyben az ünnep hétköznapi Pezsgődurrogás, összeölel­kezés, kitörő boldogság helyett - nem történt semmi. Csöngtek a telefonok, valaki a BBC-nek nyilatkozott, a párt városi vezetője a Magyar Rádiónak, én huszadmagammal vonalra vár­tam, hogy tudósítsam lapomat a várhatóan sorsfordító értesülés­ről. Csak a szemek fénylettek. Óra múltán előkerült néhány üveg bor, koccinthattunk a győ­zelemre, csöndesen, fegyelem­mel. Nem hitték volna a hitükben is oly sokszor meggyalázott magyar párt vezetői a sikert? Dehogynem. Készültek rá. Ahogyan arra is, hogy a dön­tően magyarlakta településeken ezzel a választással valami egészen új kezdődik el. Az öröm látványos kifejezésétől azonban Romániában egyelőre tartózkodni kell. így helyes. Erdélyben különösen. Két nappal a választás előtt köztiszteletben álló magyar értelmiségitől hallottam Szé­kelyföldön a következő mon­datot: „Félek, ha mi győzünk, pogrom lesz megint." Nem lett pogrom. Pedig győztek, a várt­nál nagyobb mértékben. Mert nemcsak az RMDSZ jelöltjei és helyhatósági listák jöttek be sok helyütt, hanem kiválóan szere­pelt a hat ellenzéki szervezetet tömörítő Demokratikus Kon­venció is. Győzni tudott Buka­restben, értékes helyeket szer­zett Romániaszerte sok helyütt, s ahol két hét múlva második fordulóra kerül sor, talán épp a Konvenció menti meg a hely­Kirobbanó ünnepségre s/.áinítottani. Reggelig tartó fies/.tára, hiszen győztünk. így, többes szám első személyben. Magyar ember nem élhette át másként a romániai helyhatósági választás feszült huszonnégy óráját, s aztán, amíg az eredményre vártunk, Marosvásárhelyen, az RMDSZ székházában ért a nem hivatalos hír, amit azóta megerősítettek: a frontvárosban, ahol 1990 márciusában lincseltek a szélsőséges románok, Pokorny László személyében magyar polgármester futott be elsőnek, s meglesz a csekély, de megnyugtató magyar többség a helyi hatalomban is. zetet az eldurvulástól. Ez a laza tömörülés, amely végre román és magyar haladó erőket egye­sít, sokra hivatott. Az emberek Erdélyben, de az ország más vidékein is, rég nem használják a forradalom szót, a Ceausescu diktatúra óta eltelt időre. Átalakulásról beszélnek, ha valaki népi forradalmat em­lít, keserű legyintés a válasz: hogyan nevezhetnénk revolú­ciónak a Nemzeti Megmentési Front hajdanvolt kommunista vezetőinek országlását? Erdélyben még ma is elemi a félelem, elemiek az ellátási gondok, elemi az elnyomás is. Szemforgató módon, mert be­szélni szabad. Csak a politikai tettekért vihetik el az embert, vagy éppenséggel tenni sem kell érte. Az 1990-es márciusi vérengzésért eddig tizenegy magyart zártak börtönbe, java­részüket koholt vádak alapján. A hodáki vasrudas verőle­gények közül mindenki büntet­lennek nyilváníttatott. Ezért van. hogy az öröm is aggodalommal teli. A győzelem estéjén minden újságíró Po­korny Lászlóval akart találkoz­ni. A marosvásárhelyi gyógy­szerésszel, aki függetlenként az RMDSZ támogatásával indult a választáson. Egyetlen magyar polgármester-jelöltként azok után, hogy Káli-Király Istvánt törvénytelenül visszaléptették a hatóságok a jelöltségtől. Jellem­ző a körülményekre: pár nappal a választások előtt megérkezett a levél Bukarestből, hogy visz­szahelyezik jogaiba őt, csak már elmúlt az idő ahhoz, hogy újra jelölhessék. Pokornyt a föld nyelte el. Nem találtuk sehol. Nem tetszett, hogy elbuj­dokol, éppen most, mikor nem­zetközi sajtótájékoztatót kellene tartania, ahol a kamerákba mo­solyog, s kifejti, hogyan fogja a helyhatóság az ő vezetésével feloldani a város fölött még ma is uralkodó rendőrterrort. Mit kezdenek a velejéig korrupt és elfogult törvényszékkel - tör­vényes úton. Hogyan szervezik meg a város demokratikus ön­igazgatását. S hogyan ül majd össze, dönt közösen a vatrás román a magyarral azok után, ami történt közöttük. Ám Pokorny László meg sem jelent a nyilvánosság előtt. Egy barátjával beszélgettem azon az éjjelen. Megsúgta, hogy ő talál­kozott az új polgármesterrel, aki ennyit mondott: „Hazamegyek, bezárkózom, párnát teszek a telefonra, s gondolkozni kez­dek, mert holnap munkanap." Farizeus ez az ember? - kér­deztem. S a válaszból sok min­dent megsejtettem. Dehogy farizeus Pokorny László! Csak tudja, hogy önként, teljes szív­vel kutyaszorítóba lépett. Ha a győzelem estéjén megjelenik az RMDSZ székházában - mert hova mehetett volna még - úgy könyveli el a világ, hogy nem pártoktól független személy győzött, hanem a magyar párt embere. S ez nemcsak torzít, de káros is. Mert Pokorny ül majd középen, mikor a felek a ta­nácstestüjetben farkasszemet néznek. O csak akkor teljesíti hivatását, ha elfogulatlanul magyar. Ha legalább megpróbál az első perctől fogva híd ma­radni az örvénylő folyó felett, zsámbékos talajon. Átkozottul nehéz. Ismeretlenül is kezdtem tisz­telni ezt az embert. Most lépett elő esélyessé, hogy békét te­remtsen. O is, és a többi ma­gyar, akik ezekben a napokban foglalják el méltó helyüket az erdélyi helyi hatalomban. Pokorny történetén felbuzdulva hihetjük, hogy javarészük tudja, mire vállalkozott, nem a mo­csáron átgázolni, de haladni akar Európa felé, lélekben s földrajzilag felénk is, román szövetségeseivel együtt. GAZSÓ L. FERENC Gát a Rotte folyón 3. Kockázat: igen. Véletlen: nem! Fennállása óta Rotterdam folyamatosan építkezik. Növekedése, fejlődése különösen a múlt század hatvanas évei óta vált szinte rob­banásszerűvé. Persze volt is miből. Például a tekintélyes gyarmatbirodalmon szerzett haszonból, de mindenképpen a hajózás és a kereskedelem révén. Ahogy az utóbbiak változtak, úgy vál­tozott a város is. A kávéval, teával és más gyarmatáruval meg­» rakott vitorlások még könnyedén fölhajóztak a város közepéig. A nagy gőzhajók miatt azonban már fölnyitható, vagy fölhúzható hidakat kellett építeni. Csakhogy egyre több hajó jött, egyre többet kellett várjon vonat, villamos. És a te­mérdek kerékpáros is. Nem volt más hátra: víz alatti alagúttal kellett összekötni a város északi és déli felét. A hajók azonban csak nőttek - ek­kor már persze kiváltképp olajat szállítottak - és ekkor már a víz mélysége nem volt elég. Új ki­kötőket kellett hűt létesíteni 40 kilométerrel lej­jebb, a folyódeltában. Amihez viszont fői kellett tölteni a mocsaras területet. Jókora területre volt szükség, mivel ide kéredzkedett az olaj- és a vegyipar is. A lélekszám is meglódult fölfelé. Kellett a munkáskéz, akárha a világ végéről jött is. Ha­talmas lakótelepek épültek hat igen jól föl­szerelve, csodálatosan parkosítva. Meg iroda, iroda, iroda. A borzalmas háborús pusztulásnak semmi nyoma. Emlékét már csak Zadkin, az ötvenes évek végén fölállított, ma is döbbenetes szobra őrzi a Tengerészeti Múzeum előtt. Talán csak az föltűnő, hogy Hollandia más vá­rosaival szemben, itt a belvárosban hiányoznak a régi. patinás épületek. Ámde ez a városrész is ki­nőtte azt a szerkezetet, amit az ötvenes-hatvanas évek városrendezői mértek ki számára. Az akkor épült tíz-tizenkét emeletes házak közül most már sorban bújnak elő a felhőkarcolók. Lenyűgöző, de nem szívet melengető látvány. A mai városfejlesztés már a következő év­ezred igényeihez és lehetőségeihez méri céljait. A közelmúltig a Kikötő Igazgatóság volt a fej­lesztés motorja. (A kikötőtérség csakúgy, mint a város területének nagy része önkormányzati tu­lajdon, ami most már évről-évre több hasznot hoz.) A Kikötő Igazgatóság most komoly verseny­társat kapott a Fejlesztési Vállalatban. Ezt a 300 főt foglalkoztató, profitorientált vállalatot azért hozta létre a Tanács, hogy érdekelt és felelős gazdája legyen a „városmarketingnek", a beru­házás-szervezésnek és előkészítésnek, a városi rendezvényeknek és az idegenforgalomnak. Lettinga igazgató úr a felhőkarcoló 15. emeletén fogadja a vendégeket. A földig érő ablakokon át a párában fürdő városra látni és a regi kikötőre. „Bár a vállalat egészen fiatal, ered­ménycink azért már vannak. Igaz, hogy a munkát már a vállalat elődszervezetei megkezdték" ­halljuk. A több nagy fejlesztési program közül talán az ún. „Kop van Zuid" (talán Délfoknak lehetne fordítani) a leglátványosabb, lényegében egy, a város szívében fekvő fölhagyott kikötő igényes belvárossá történő átépítéséről van szó. A jelen­legi elképzelések szerint 377 ezer négyzetméter iroda, 112 ezer négyzetméter egyéb rendeltetésű helyiség és több mint 5000 lakás épülne itt. Az előzetes számítások igazolták a terv realitását és a mindenképpen megépítendő Maas híd szer­vesen beilleszti majd az új városrészt a belváros szerkezetébe. A becslések szerint Rotterdamnak 2000-ig 40 ezer új lakásra és félmillió négyzetméter új iro­datérre lesz szüksége. A tervezett tucatnyi felhő­karcoló valószínűleg eladható lesz. Hacsak... Nos itt lép be a városmarketing. Az előzetes tervek birtokában kezdetét veszi a befektetői piac megdolgozása. Közben mérik és szon­dázzák a felmerülő igények teljes listáját. Ta­pasztalataikat folyamatosan visszavezetik a terv­be. Az éles versenyben maga az irodaház már nem eladható. Az egész városi környezet az áru, azt kell piacképessé tenni. Csak egy példa. „Megfigyeltük, hogy a japánok akkor mennek szívesen külföldre dolgozni, ha magukkal vi­hetik a családot is. Gyermekeiket azonban japán iskolába kívánják járatni. Ilyen iskolára is gondolni kell tehát. De kell a japán étterem és a szabad idő az ő szokásaiknak megfelelő eltöl­tésére. Meg kell vizsgálni eléggé vonzó-e a város ilyen tekintetben? Hozza-e saját karakterét, másságát? Úgy találtuk, hogy amit ma nyújtani tud, nem elég! A projekt sikere tehát azon is múlik, hogy magával a várossal mennyire tudunk előrejutni és gazdasági fejlettségéhez képest kissé visszamaradt kulturális és művészeti életét mennyire leszünk képesek magasabb lángra csavarni." „Kockázat? Természetesen van. A munkát nem is indítjuk el mindaddig, míg a beruházás felére nem kapunk elkötelező szándéknyi­latkozatot. Annál tovább viszont nem lehet várni, mert ez elriasztaná azokat, akik már elszánták magukat." Á tervezést - beleértve az építészeti tervezést is - a vállalat szilárdan kézben tartja. Később természetesen már nem lesz akadálya annak, hogy magántervezők is belépjenek - a nagy­vállalatok rendszerint ragaszkodnak a saját ter­vezőikhez - de a részletes terv már nem térhet el az elfogadott előterv elgondolásától." Kockázat van, de a véletlenre semmit sem bíz­nak. A vállalat néha maga is közvetlenül részt vesz vállalkozásokban. Ezt már abban a vízparti étteremben tudtuk meg, ahol az ízletes munka­ebédet elköltöttük. A vendéglő tulajdonosa ugyanis a vállalat. Azért építette, hogy ide csa­logassa az addig vonakodó vállalkozókat. A bérlő megtalálta a számítását. Ennek persze híre ment és most már gyorsan nő az érdeklődés. Kávézás közben még szóba kerül az új repülőtér, melynek iratanyaga immár másfél méternyi. Az ügy mégsem lezárt. Az érintett lakosság még egyelőre protestál, mert fél az éjszakai járatok zajától. Az első tervezet nyolc éve készült... Szépen fejlődik viszont a technikai park és jól halad egy nagy ipari övezet előkészítése. „Kockázat nélkül nincsen komoly üzlet. A kockázatot azonban a minden tekintetben bizalomkeltő környezettel és célratörő piaci munkával jócskán csökkenteni lehet. (Folytatjuk) BORVENDÉG BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents