Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-01 / 27. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1992. FEBR. 1. 21. Semmi más nem öli meg úgy az emberek becsvágyát, mint a környezetétől származó kritizálgatás. Címszavak az Leltározó gyógyszertárak A Népjóléti Minisztériumnak a gyógyszerek kereskedelmi árréséről kiadott rendelete értelmében február l-jétől átlagban 10-12 százalékkal emelkednek a gyógyszerárak. Az ármódosítások miatt a patikáknak föl kell mérniük készleteiket és föl kell készülniük a változásokra. A város számos gyógyszertára túl van már a leltározáson, tudtuk meg Rákos Gyulától, a Csongrád Megyei Gyógyszertári Központ igazgatójától, néhány azonban hétfőn, 3-án még zárva lesz. Ezek: a Boldogasszony sugárúti, a Dugonics téri, a Debreceni utcai, a Takaréktár utcai, az újszegedi, a petőfitelcpi, az algyői 55-ös és a dorozsmai Tas utcai. Ma, szombaton a Kígyó patika fogadja a rászorulókat. Nem szerencsés, hogy éppen télidőben, influenzajárvány idején kénytelenek leltározni a gyógyszertárak. A bosszúság és a betegség okozta szenvedés mellett egy vigaszunk lehet: a Hungaropharma nagykereskedelmi vállalattal fönntartott állandó kapcsolat révén vitaminokból, lázcsillapítóból, köhögést enyhítő gyógyszerekből, orrcsöppekből és antibiotikumokból jut elegendő a szegedi patikákba. Ki lesz a szegedi MDF-elnök? Offenzívába kezdtek a kor­mánypártok. Egyre több kér­désben mutatnak fokozott ak­tivitást. Különösen érezhető ez az MDF helyi politikájában. Ami Szegedet illeti, itt is föltűnő az aktivitás, különösen az országgyűlési képviselők részéről. Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett Rratinka József közszerep­léseinek száma, akit az elmúlt időszakban főképp az Európa Tanács ügyei kötöttek le. A hírek szerint az ügy hátterében az áll, hogy a februári tisztújító gyűlésen őt jelölik szegedi elnöknek. A Demokrata Fórum­hoz közelálló körökből meg­tudtuk, hogy a párt a személyi változásokkal megkezdi a felkészülést a következő válasz­tásokra. Már most szeretnék összehozni a majdani ütőképes csapatot. Ebben valószínűleg kiemelt szerepet szánnak a képviselőknek: a megyei elnök a közelmúltban Pőda Jenő lett. Kapitányi fogadóóra Dr. Szőke Péter ezredes hét­főn, február 3-án lakossági fo­gadóórát tart Párizsi körúti hivatalában. A város polgárai délután 2 órától 5-ig fordul­hatnak észrevételeikkel, prob­lémáikkal a kapitányhoz. Kinevezték a Jegybanktanács tagjait Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke - Antall József miniszterelnök előterjesztése alapján - pénteken kinevezte a Magyar Nemzeti Bank Jegy­banktanácsának négy tagját. A kinevezések 1992. február 1-jei hatállyal lépnek életbe. Erdős Tibort és Kemenes Ernőt kettő, Náray Lászlót és Subái Józsefet három évre bízták meg a tisztség betöltésével. A kinevezési okmányokat Göncz Árpád péntek délelőtt a Par­lament Nándorfehérvári ter­mében nyújtotta át, s ez alka­lommal került sor a hivatali eskü letételére is. LOTTÓSZÁMOK 13, 36, 45, 48, 64 Az orenburgiak orvosi vizsgálatáról ASER-Enciklopédiából KASSZÍRNŐ: Mezopotámiai pénztáros. RÉMES: Vérfagyasztó kül­lemű cukrászsütemény. RIBANC: Feslett életet élő orosz halárus lány. FÜRKÉSZ: „Für kész!" Für Lajos hadügyminiszter gyer­mekkori kijelentése, amit az iskolai honvédelmi napon kapott versenyfeladat telje­sítésekor tett. RÜKVERC: Folyamatosan hátrálva előadott költemény. BAKELIT: Műanyagból ké­szült hím kecskék legfelső társadalmi rétege. BAJNOK: Hivatásos zűr­zavarkeltésben kiemelkedő teljesítményt elérő személy. BÉRGYILKOS:Fizetéscsök­kentő munkáltató. Várostörténeti, kulturális, közéleti magazin. Újra indul a Délmagyarország Kft. kiadásában a város havilapja. A Szzceggcedl a vártisi polgár értékmérője A l)élmagyurors7.ág a mindennapok iránytűje, a S/,e|ted a hónap értékeinek gyűjtőhelye, a kettő együtt: teljeschb VÁROS-KÉP. Minden hónap utolsó szombatján - SíE® gg® (dl A tartalmidról: Interjúk: Nagy l.ász.lő felmentett szjnidirektor tíz. év tapasztalatairól; Huszár Lajos zeneszerző a századvég harmóniáiról; Riport - a zánkai menekülttáborról; Az idegenlégióról; Szegedi Szép Szó - elfelejtett irodalmi gyöngyszemek; Aczéliliász - avagy hogyan váltották le Ilin Mihályt a Tiszatáj éléről: Régészeti röntgenkép az K5-ös új nyomvonaláról; Anatómia és művészet: Darvasi László novellája; Veress Miklós, Petri Csathó Ferenc, Cziczer Olga és Árpási Károly versei; Kritikák, könyvismertetések, folyóiratszemle Kurőpa a Tisza-partján. Egy s/ám ára: 19,50 Ft. Éves előfizetési díj: 210 Ft. Rendelje meg! Olvassa el! Gondolkodjunk együtt! Alakítsuk kö/.ösen Szeged új szellemi arculatát! Mától az újságárusoknál! A jövő hónaptól otthonában! A helyi érték is házhoz megy. I I Megrendelem a I I I Előfizetési díj: I egy hónapra: I egy évre: HEGEID városi havilapot. című 18 Ft • 2 10 Ft • (Kérjük, a megfelelő négyzetbe tegyen egy X-et!) Név: Cím: Átutalási betétszámla száma: . I (Bármely postaládába ingyen bedobható, vagy a postahivatalokban ingyen feladható.) I Csak nem tették át URH-ra a kedvenc műsoromat? Szerdai lapunkban tettük közzé az orenburgi gázvezeték építésén dolgozók érdekében létrehozott alapítvány kurató­riumának felhívását, melyben orvosi vizsgálatra kérik fel az érintetteket. Dr. Pető Zoltán egyetemi docens, aki a dél-al­földi megyék, így Csongrád megye illetékes orvosbizottsá­gának elnöke, az alapítvány ku­ratóriumától származó korábbi információnkat pontosítani kívánja, s azt kéri: csak azok je­lentkezzenek nála írásban (cí­i me: 6701 Szeged, Semmelweis utca 6.), akik még nem voltak orenburgi tevékenységükkel összefüggésben orvosi vizsgá­laton. Ugyanis nem ismételt vizsgálatra szólítja fel az érin­tetteket az alapítvány, hanem az eddig meg nem vizsgáltakat keresi. Liberális bál Idén ismét lesz Szegeden liberális bál. Az idei dátuma február 8., helye pedig a Forrás Szálló. A Liberális Szegedért Alapítvány először tavaly ren­dezett hasonló mulatságot, s ­mint meghívójukban írják - az akkori siker indította őket arra, hogy hagyományt teremtsenek ebből a társadalmi eseményből, „ lehetőséget adva, hogy a város különböző nézetű polgárai minden elkötelezettség nélkül, oldott légkörben, szabadon ta­lálkozhassanak, és véleményt cserélhessenek egymással." A bál bevételét a tavalyihoz ha­sonlóan a Menedékhely Alapít­vány javára ajánlják föl. A bálra neves „előtán­cosokat" is várnak, többek kö­zött Kőszeg Ferenc országgyű­lési képviselőt, a Beszélő főszerkesztőjét, Tamás Gáspár Miklós, aki ugyancsak képvi­selő, és az SZDSZ OT frissen megválasztott elnöke, Béki Gabriella ügyvivőt, valamint Podkoniczky Istvánt az SZDSZ külügyi szakértőjét. Jegyeket az SZDSZ Földvári utcai székhá­zában lehet váltani. Elő az ufóval Tények és hiedelmek az ufóról címmel filmvetítéssel egybekötött előadást tart Zombori Ottó csillagász a Bálint Sándor Művelődési Házban szombaton délután 4 órakor. ROSSZ HÍR Csütörtökön Szegeden három gépkocsit törtek fel, a tolvajok legértékesebb zsákmánya a Boross József utcában parkoló Daciából kiemelt 55 ezer forint értékű színes televízió volt. A Bárka étterem elől egy másik, ATJ-797-es rendszámú Daciát loptak. Balástyán a tanyai tüzép­telepről 14 gázpalackot loptak ismeretlen tettesek. Személyi sérüléssel járó bal­esetről nem kaptunk hírt. Mindenki közlekedik" Ezzel a címmel tart tájékozta­tó előadást Szeged privát és tö­megközlekedésének koncep­ciójáról Prágai János mérnök (Délterv) a Szegedi Környezet­védelmi Kerekasztal keretében kedden 17 órakor, a Bálint Sán­dor Művelődési Házban. A RÁDIÓ „PAR TISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Szombaton: Utazás '92 Vasarnap: Szabadtéri Játékok Szegeden és Gyulán. Műsorvezető: Olajos Csongor. ,,Hallfgeissa é>n A, &nn*rk is s~til f ' mindennap ] 6-tS óra kn/oti a M.» MHz-in (a DAM Kit S hullámhosszán) IludeUifelvétel: Szeged, Tanárik Hztdrvattdg u. 7. Tel.: 24-702, TeVFax:25-m Munkaközvetítés - munkavállalóknak - munkáltatóknak - állandó és alkalmi munkák -tanfolyam-hallgatóinknak díjmentesen Vezetőkiválasztás - a legkorszerűbb módszerekkel - felelősséggel Termőföld-közvetítés -bérbeadóknak -bérlőknek Várjuk az ajánlatokat, jelentkezéseket Csongrád megye egész területéről! Cím: SZTÁV DM KFT. SZEGED, Kárász u.l 1.16-18 óráig. Telefon: 62/13-429 (x) Nyelviskola Az Arany János Általános Iskola felvételt hirdet az 199293. tanévben induló alábbi első osztályokba: angol és német nyelvi tagozat, melyben a magyar nyelv és irodalmat NY1K (Zsolnais) program szerint tanulják. Az 1-2. évben önköltséges a nyelvtanítás, a 3. évtől tanórai.keretben tagozatos osztályokban történik. A fel­vételi időpontja: 1992. febr. 3. (hétfő), 14-17 ó.-ig. Cím: Sze­ged, Kukovecz N. u. 4-6. (x) autómentés, Változatlan tarifával! II z z VARHATO IDŐJÁRÁS Éjszaka többnyire erősen, szombaton északi szelet. A legalacsonyabb éjszakai napközben változóan felhős idő várható, hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali Néhol záporeső, hózápor előfordul. Többfelé hőmérséklet szombaton 2 és 7 fok között élénk, helyenként erős lökések kísérik az alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents