Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-10 / 34. szám

10 HORIZONT DÉLMAGYARORSZÁG HÉTF6, 1992. FEBR. 10. Csak a röfógést nem értékesítik... A kapcsolatteremtés követe A névjegykártyán ez. áll: William B. Gara. Tula jdonosa rendkívül mozgékony, minden iránt nyitott, hivatásszerűen érdeklődő és tapasztalni vágyó ember. A magyar valóság izgatja. A gazdasági átalakulásban érvényesülő tendenciákat térképezi fői, megpróbálván előrelátni ügyködésünk eredményességét. A hetven év fölöttiek bölcsessége a negyvenesek kitartásával párosul; Gara Béla amerikai gazdasági szakembernek szüksége van e kettősségre, tisztánlátás végett. Pályafutásáról és hazalátogatásának okairól beszélgettünk. - A kárpátaljai Huszt városkából 1921-bcn vándoroltunk ki a tengerentúlra. Négyéves voltam. Özvegy édesanyám öt gyermekkel vágott neki a nagyvilágnak. Három fiú: Vazul, Miklós és én, valamint Erzsébet és Teréz kapaszkodott a szoknyájába. Ott, az ismeretlenben Jenő nagybácsi várt ránk és nyúlt a hónunk alá... - Négyévesen nem érezhette a beilleszkedés gondjait... - New York Cityben éltünk. Belenőttem Amerikába. Nyolcévesen már dolgoztam: egy szupermarket hátsó fertályában cukrot, krumplit mértem ki és csomagoltam zacskókba, óránként öt centért. Később jövedelmezőbb „állásra" tettem szert. Iskola után újságot árultam, heti hat dollárért. - Az ígéret földjét nem lehetett egykönnyen meghódítani..'. - Élni kellett. Négy évig dolgoztam, pénzt gyűjtöttem, hogy főiskolára iratkozhassak. Frissen végzett mérnökként, 1940-ben elért a világégés - az US Army igényt tartott a szolgálataimra. Alhadnagyként kezdtem, alezredesként szereltem le öt év múlva, közben azonban történt egy s más.- Irving Shaw és Norman Mailer könyveit olvasva részesültünk az „élményekből". - Társaimmal háromszor szálltam partra. A Queen Mary fedélzetén, 1942 augusztusában Angliába hajóztunk. Tizenhétezren gyűltünk össze különleges kiképzésre. November 8-án Észak-Afrikában, az algériai Oranban, a Montgomery-hadtest soraiban éltem át az első háborús partraszállást. Ött 1943. május 8-án értek véget az összecsapások. Szicília következett, július 10-én. Augusztus 27-én szorítottuk ki az ellenséget. Visszahajókáztunk Angliába. Az ismert előkészületek után, 1944. június 6-án Normandia volt a célpont. A győzelem napján, 1945. május 9-én Karlsbadban találkoztam az oroszokkal. - Közel került a szülőföldhöz... - Nyugdíjas koromig nem voltam közelebb. A hadsereg hívott: maradjak. Inkább az élelmiszeripart választottam, mérnökként helyezkedtem el. Az egyik legnagyobb cég, az Oscar Mauer keretében rájöttem, menedzserként jobban hasznosíthatom ismereteimet. Átálltam. Óriásgyár menedzselése jutott osztályrészül, a Tcnnessee állambeli Nashville-ben. Cégemnek 7 nagyvállalata van az USA-ban. Tizenegy éve nyugdíjasként a Connecticut állambeli Stamford városában székelő International Executive Service Corps (IESC) tagjaként járom a világot. Ez a nemzetközi szervezet arra vállalkozik, hogy nyugdíjas üzletemberek (figyelem: nem orvosok, jogászok!) révén a fejlődő országok segítségére siet. - Ily módon nyerik meg a harmadik világháborút? - Megelőzzük ezt! A hatékony üzleti módszerek átadásával hozzájárulunk a társadalmi feszültségek csökkentéséhez. A tudás hatalom - nem mindegy, kinek a kezében. Általában 2-3 hónapot föltünk egy országban. Jómagam Chile, Ven ezuela, Panama, Jamaica, Portugália, Dominikai Köztársaság és Peru után jártam először Magyarországon. - Hanyadik útja a mostani? - A kilencedik. Ezúttal rövidre, három hétre szűkítem itt-tartózkodásom. A Magyar Vállalkozói Kamara állította össze a műsoromat. - Merre járt az országban ? - Kaposvár, Pécs, Szekszárd, Gödöllő, Kiskunmajsa, Szeged, Gyula, Békéscsaba az útvonal. Itt, Szegeden Farkas Tibor kalauzolásában megismertem az Élelmiszeripari Főiskola, a Pick szalámigyár, illetve a vállalkozói kamarába tömörültek lehetőségeit. Jártunk Szentmihálytelken és Mórahalmon is. - A munkamódszere érdekelne. Tapasztalatait miként hasznosítja? - Részletes jelentések formájában. Hozzájárulok a kapcsolatteremtéshez és az információáramláshoz. Utamról most készítem különben az ötödik jelentést. - Ha nem titok - mit tartalmaz? - Úgy látom, Magyarország három év múlva kilép a fejlődő ország állapotából. Föl kell számolni - vállalkozói szempontból a legnagyobb visszahúzó erőt, a bankok harminc százalék feletti kamatát. Amit például a Pick szalámigyárnál tapasztaltam — Takács János fejlesztési igazgató megfogalmazásában „csak a röfögést nem értékesítik" -, a vállalat új arculatának kialakítása mellett korszerű, mintaértékű szemléletre vall. A kisvállalkozók óriási lendülete, információéhsége gátolhatatlan húzóerő. A készenlét minőségét - elsősorban a Vegyesvállalatok vonatkozásában - fokozni kell. A meglévőket modellként illik kezelni. - Utolsó kérdésem: a sajtó szerepét milyennek látja mai helyzetünkben? - Az államok történetében volt egy hasonló időszak. Fölmérhetetlen a pozitív hatás, ha szolgálják az információáramlást. A kapcsolatteremtést. Nyitottan, saját, felülbírálhatallan érdekük jegyében. PATAKI SÁNDOR Aki énekel, az kétszer imádkozik" Reverendáról álmodtak, s katonazubbonyba bújtak. Azután meg, a sors szeszélye folytán, mindkettőt fölcserélték farmerra. Fogták a gitárjukat, festő-felszerelésüket - és nekivágtak a határnak. Négy hónapja élnek Szegeden. Huszonegy évesek, ikrek, keresik a helyüket és önmagukat. Különórákra mindig futotta... Pavlovszky Róbert és Péter édesanyjuk későn érkezett gyermeiként látták meg a napvilágot, Becsén. A mama, egykori jómódú család sarja, a kifosztottak szegényes életét élte. Nem maradt számára más érték a múltból, mint „átmentett" szellemi és erkölcsi tőkéje. Mindaz a tudás és tapasztalat, amelyet gazdag úri kiasszonyként svájci, olaszországi, ausztriai neveltetése idején magába szívott. - Ötévesek voltunk, amikor apánk elhagyott bennünket. A mama azonban nem esett kétségbe. Mindenféle fizikai munkát elvállalt: óvodákban takarított, sírokat tisztított. „Arra mindig előteremtem a pénzt, hogy tanulni tudjatok, hogy különórákra járjatok " - mondta. Az arisztokrácia megvetett sarja tartalékolt magában annyi erőt, amellyel kemény fizikai munka árán is példás és szigorú nevelésben részesíthette fiait. - Tíz esztendeig tanultunk komolyzenét: tudunk csellózni, zongorázni és hegedülni, a miséken templomi orgonán játszottunk. Mi tízévesen - míg mások bandába verődve hancúroztak - latint és görögöt tanultunk, eredetiben olvastuk az Iliászt, meg az Odisszeát. Mindennapos vendég volt nálunk egy idős, valaha papnak készült professzor, aki egyaránt betöltötte életünkben az apa és a házitanító szerepét. Ő egyengette a sorsunk. Többnyire koros, művelt emberek társaságában teltek a napjaink, kortársainktól el is szigetelődtünk. Szeretünk külön ösvényen járni... Festészet, zene és hit Mindezt inkább büszkén, mintsem szánakozva említik a fiúk. Az élet egyik legszebb ajándékának tartják, hogy itt vannak ők egymásnak, elválaszthatatlanul. Magányos, alkotó személyiségnek tartják magukat, akik egyre csak keresik önmaguk kifejezésének legalkalmasabb formáit. Egy esztendeig látogatták a péterváradi festészeti akadémiát, s hiába tartoztak a holland és német diákok között a legtehetségesebbek közé, tanulmányaikat abbahagyták. Az indok? - Úgy érezzük, a festészet munka, nem hivatás. Mi valami olyan kifejezési módot kerestünk, amellyel közvetlenül tudunk hatni az emberekre. A festészethez más érdek is fűződik: el kell adni a képet, s annak, akihez szól, meg kell vennie, hogy hazavihesse. Kevesekhez jut el ez az üzenet, úgy érezzük, és keveseken segít... Talán ez a bennük szunnyadó segítő szándék, a bölcs profeszszor tanításai irányították figyelmüket a papi pálya felé. Útirányt változtattak: Ljubljanában beálltak a szalézi szerzetes rendbe, s ott elvégezték az •első, előkészítő évet. - Azért választottuk a szalézieket, mert ez a fiatalság rendje. Láttuk magunk körül, menynyi a lelki baj, a pszichés zavar. Úgy találtuk: nincs nemesebb hivatás, mint megmenteni az embereket, kiemelni a sárból. Úgy gondoltuk, nemcsak ceremóniákkal, hanem egyszerű szavakkal, lélekhez szólóan is lehet hatni az emberekre, ezt elfogadják. Szerintünk a zene az elsődleges eszköz, amely megindítja az embert. Ezt követi a természet, majd ennek a jelképe, a festmény, és csak valahol a hetedik helyet foglalja el a szerelem. Csak a zene, a dal képes arra, hogy ha tetszik, valósággal megfordítsa az egyéniséget. S hogy mennyire összetartozó fogalom a zene meg a hit, bibliai idézetekkel támasztják alá. Krisztus mondta: „Aki énekel, az kétszer imádkozik." Vagy emlékezzen Dávidra, mondták. Amikor lelke tele volt örömmel és áhítattal Isten iránt, magát ruhájától megfosztva, táncolva, dobbal a kezében zsoltárt énekelve dicsőítette az Urat. Szerzetesként a hadseregbe Róbert és Péter nem is olyan rég még úgy gondolta: valamikor majd papként, a szószékről hívják a templomba a hívőket, hogy az ott fölcsendülő zene hangjai is segítsék lelki gyógyulásukat. Életük azonban újabb fordulatot vett: behívták őket katonának. Háromhavi, tengeri, gyalogsági kiképzés után, mintegy erkölcsi érdemeik elismeréseként a hadsereg-otthonba kerültek. Ez amolyan művelődési ház, ahol minden eddigi tudásukat, tehetségüket kamatoztathatták: festettek, koncerteket rendeztek, tartották a lelket egymásban, meg társaikban. - A horvát gárdisták is barátaink voltak. Olyannyira, hogy tavaly augusztusban, amikor megneszelték, fegyveres támadás készül a kaszárnyák ellen, figyelmeztettek bennünket. A parancsnok iránti bizalmunknak köszönhetően részben sikerült rendeznünk az iratainkat, őt azonban közben leváltották, az utolsó aláírásokat a mama intézte el. Mi akkor már átjöttünk a határon. Amikor édesanyjuk elengedte fiai kezét, azzal vigasztalódott, odaát majd egy másik, segítőkész kar nyúl feléjük. A hajdani becsei papé, aki reményeik szerint vár a fiúkra. Jótevőkre leltek - Tízezer forinttal, egy gitárral meg festékekkel, ecsetekkel érkeztünk ide, de bizony senki sem jött elénk. Fölkerestük azt az atyát, aki 7 éves korunk óta ismert bennünket, és 10 éven át ministráltunk neki. Abban a hitben éltünk, ő lesz itt a mentsvárunk... És akkor azt mondta: „menjetek haza." Ez az életünkbe került volna. Tapasztalat volt számukra ez is. Addig aztiiitték: a katonaság és az egyház merőben más szerveződés. Azt hitték: csak a hadseregnél eshet meg az, ha egy tiszt leszerel, azután nem veszik emberszámba... - Bekopogtattunk ezután a Dóm plébániájára, onnan nem mentünk el üres kézzel: címeket kaptunk. Először négyezerért kivettünk egy szobát, majd jó sorsunk elvezérelt a Vöröskereszthez. Ettől a pillanattól éreztük, hogy nem veszünk el, állnak emberek mellettünk. Megteremtették a lehetőségét, hogy festhessünk. A vászonra álmodott dalmát tengerpartot, a Tisza-part ihlette festményeket segítségükkel mind sikerült pénzzé tennünk, hogy megéljünk. A Délmagyar egyik riportja után magához vett bennü nket egy kedves, nyugdíjas aszszony, Annuska. Átadta másfélszobás lakását, mos, főz ránk, amije van, megosztja velünk ingyen. A Vöröskeresztesekkel együtt azon van, hogy egyengesse utunkat a zenei pályán, hogy hivatásunknak élhessünk. Meglepő, mennyi segítő szándékkal találkoztunk itt. Egyik debreceni jótevőnk, egy festményeket áruló ügynök új Fender-gitárunk árának felét állta, hogy mielőbb komoly munkához láthassunk, hogy komponálhassunk. Csermák István irodagép-műszerész a puszta szóra megbízott bennünk és két Casio szintetizátort adott, az egyiket örökbe. Fölajánlotta, ha koncertezünk, biztosítja a szükséges hangszereket. Szószék helyett színpad A kispapok tehát úgy döntöttek: nem folytatják itt teológiai tanulmányaikat. Miként az atyával való találkozást, ezt se merték még megírni a mamának... Talán bele is roppanna. - Ha szerényen is, de valamiből meg kell élnünk, hogy ne legyünk senki terhére. S ha ezzel még küldetésünket is teljesítjük, elégedettek lehetünk. Ha 6 évig tanulunk, föllépünk a szószékre, így meg talán a színpadra. Onnan szólunk az emberekhez. A különbség psak az, hogy az egyház elvárja a hívektől, ők menjenek hozzá... Mi magunk megyünk az emberek közé. Közvetíteni szeretnénk az egyház és a világ között az erre legalkalmasabb eszközzel, a zenével. Lélekben természetesen továbbra is teológusnak valljuk magunkat... Az elmúlt hónapokban a két volt papnövendék, Róbert és Péter egy nagylemezre való dalt komponált. A szöveget is maguk írták. Most már számolják a napokat: 15-én lesz első föllépésük a Bálint Sándor Művelődési Házban.' Hogy milyen élményben lesz része a hallgatóságnak? Majd elválik. A magukat művészeknek, ARTIFEXES-nek nevező fiatalemberek szerint ez nem kifejezetten szórakoztató zene, inkább elgondolkodtató és reményt sugárzó. Hanghatásában, szövegében érződik a teológiai eredet, de világi és szerelmes motívumokkal is igyekszik közel kerülni az emberekhez, vállalva az összekötő, a közvetítő szerepét. Valahogy így: „ Tudd. ha nehéz gondok ha sújtanak könnyű minden, ha remélsz. Élj vigaszban óriás-tudatban: hogy kellesz az életnek még! " CHIKÁN ÁGNES n Urkarambol előtt Mostanában könnyen előfordulhat, hogy tévénk képernyője elsötétül, mert valami űr-roncs lelöki pályájáról a műholdat, amely kedvenc műsorunkat továbbítja. Rengeteg űr-hulladék kering a Föld körül, a televíziós és távközlési műholdak számára alkalmas egyetlen pályán, s emiatt egyre nagyobb annak a valószínűsége, hogy „kiütnek" minket a műsorból. - Nem tudni, mennyi hulladék van odafönt - nyilatkozta erről Walter Flury, az űrbeli hulladékok svájci szakértője. A darmstadti (Németország) Európai Űrkutatási Központ munkatársa szerint minél több a műhold és a hulladék, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy összeütköznek. Márpedig a pálya használati feltételei fokozatosan romlanak. A szakértők kiszámították: 1 az 1000-hez a valószínűsége annak, hogy 2000-re évente legalább egy összeütközés történik. Az úgynevezett geostatikus pályán levő objektumok - a Földtől kb. 35 000 kilométerre - a bolygó forgását követik, így állandóan a Föld egy adott pontja fölött maradnak. A hozzávetőlegesen 300 műholdból. melyeket erre a túlnyomórészt kereskedelmi célokra használt pályára az Egyesült Államokból, Európából és Japánból bocsátottak fel, mára kevesebb, mint a fele működik. Mintegy 50 elaggott műholdat küldtek fel véglegesen egy „temetőpályára", messzi kint az űrben, hogy megakadályozzák összeütközésüket az aktív műholdakkal. Azonban több mint 200 további műhold kering ellenőrzés nélkül, mivel meghibásodott, vagy kifogyott az üzemanyaga, és ezek most veszélyt jelentenek. A műholdak, ha nem ellenőrzik őket, eltáncolnak a helyükről. Ilyen nagy távolságban a Földtől nincsen légellenállás, a hibás műholdak soha nem lassulnak le, nem égnek el az atmoszférában. Csak fokozzák a „forgalmi dugót".