Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-10 / 34. szám

HÉTFŐ, 1992. FEBR. 10. HETEDHÉT HATÁRON 5 A műholdas adások vétele ma már nem csak a városi emberek kiváltsága, hiszen egyre több faluban építik ki a kábeltévé hálózatot. Csengelén az eddigi felmérések szerint 80-85 család igényli, hogy otthonába jöjjön a világ. A falu elöljárói előzetes tárgyalásokat folytattak Juhász Mihállyal, a kiskunfélegyházi Univerzál Kisszövetkezet vezetőjével arról, milyen feltételekkel vállalnák a munkálatokat. Eszerint földkábelen vinnék az elektronikus jeleket, amellyel tíz televíziós program folyamatos, jó TV-távIatok minőségű vételi lehetőségét biztosítanák. A bekötésért lakásonként tizennégy ezer forintot kérnek. Azért nem tudják olcsóbban vállalni, mert az igénylők egymástól távol laknak, a község különböző területi részeit kell összekötni a kábellel, vagyis meglehetősen nagymennyiségű vezeték szükséges a hálózat kiépítéséhez. Miután az idén a település pénzügyi nehézségekkel küszködik, pusztán a szervezést vállalhatja magára az önkormányzat. A teljes beruházást a lakosságnak kell finanszírozni, úgymond csak önerős vállalkozásban készülhet el. Erre a fejlesztésre a falu vezetői egy egyesület létrehozását kezdeményezik és javasolják, amely hivatott lenne a kivitelező cég munkáját ellenőrizni. Mindenesetre a kiskunfélegyházi kisszövetkezetet máris megbízták azzal: szerezze be az elvi engedélyeket, hogy a nyár elején már rajtolhassanak a szerelók. Az OLDALT ÍRTA? GOMBOS ERZSÉBET Fésületlen gondolatok Ráérősen Azt mondják a falubeliek, itt megállt az idő. Ilyesmiket hallani: Mindent olyan ráérős módon intéznek. Épülget ugyan az új orvosi rendelő, de tán sohasem készül el. A tornaterem öltözőjének, zuhanyozójának megépítését évről-évre halogatják, hol erre, hol arra hivatkoznak, miért nem állnak még a falak. Csak Ígérgetik a Majsára vezető földút aszfaltozását is, de semmi sem történik: Fogy a falu népe, sokan elköltöznek innen. - Mi a véleménye minderről? - kérdezem a község jegyzőjét, Borbély Józsefet, aki mindössze egy esztendeje telepedett le a faluban. A szóbeszédből ítélve, rendkívül nehéz örökséget vett át. - Egy év alatt nem lehet kiköszörülni minden csorbát. Azt hiszem elsősorban szakmai, szervezési hiányosságokra és pénzügyi nehézségekre vezethetők vissza az itteni bajok, mulasztások. - Nyilván nem alaptalanul méltatlankodnak az emberek. Sok mindent sérelmeznek... Ha tudja, nyugtassa meg őket. - A második orvosi körzetet szolgáló rendelő az idén elkészül. Az viszont már más lapra tartozik, vajon az új egészségügyi rendelkezések nem kérdőjelezik-e meg ennek a rendelőnek a létjogosultságát. Majd elválik. A tornaterem bővítésének ügye ennél is bonyodalmasabb. A korábbi, nagyszabású tervet ugyanis a testület elvetette, az áttervezés meg elodázódott, így újra kell terveztetni a bővítményt, amelyben az öltözőkön kívül egy nyolcvan négyzetméteres kultúrterem is helyet kapna. Afféle szabadidő centrum lenne. Az idei költségvetésből várhatóan 3 millió forintot különítünk el erre a fejlesztésre. Kértünk hozzá állami céltámogatást, de egyelőre nem tudjuk, megkapjuk-e. Az elmúlt évek alatt sokféle építőanyagot felhalmoztak a helyszínen. Ezért bízom abban, hogy az év végére tető alá hozható az épület. Ami az utat illeti, Kiskunmajsával együtt erre a fejlesztésre pályázatot adtunk be a közlekedési minisztériumba, ahol február végén döntenek, támogatják-e ezt a nagyberuházást. Ennek a 6,3 km hosszú útnak a kiépítése többféle szempontból fontos. Összekötne bennünket nemcsak a mind jobban városiasodé Majsával, de becsatlakozhatnánk a tőlünk nyugatra épülő útpályába is. Azzal, hogy az országos úthálózat részévé válna ez a szakasz, lenne átmenő forgalmunk és nem lennénk annyira elzárva a világtól. Következésképpen talán a község lélekszáma sem csökkene tovább. Ezt a címet adtam annak a levélfélének, amelyet a közelmúltban a falu egyik képviselője adott át nekem a következő megjegyzéssel: „A véleményemre volt kíváncsi: hogyan élünk mi, itt, a megye szélén? Nagyon elfoglalt ember vagyok, kevés az időm. Úgy gondoltam, inkább megírom magának, ami bánt. Ha lehet, ne változtasson a szövegen. Nem vagyok tollforgató ember, a stílusom olyan, amilyen. Vállalom." íme Tóth Tibor képviselő töprengő, továbbgondolásra érdemes sorai. „Vállalkozóként kerültem be a képviselő-testületbe. Azért indultam a „választáson" , mert úgy éreztem, hogy az a falu, ahol nagyapáink, apáink, családjaink éltek és élnek, nem lehet, hogy ennyire lemaradjon a fejlődésben. Gondoltam, hátha egy igen, vagy egy nem szavazatommal, történetesen egy jó ötletemmel befolyásolni tudom a község előrehaladását. Nagyon lassan haladtak itt a dolgok előre eddig. Régen Jászszentlászló elmaradott falu volt hozzánk képest. Most érdemes megnézni a különbséget! Pedig nem jobb területi adottságú és nem is gazdagabb település Jászszentlászló Csengelénél. Nem lakták tehetősebb emberek, és mégis többre vitték, mint mi. Mert ott más volt a község vezetése, másképpen fogtak a dolgokhoz. Jóllehet ők is kommunista államban dolgoztak, de nem csak egyszerűen a fizetésükért, hanem a falu érdekéért. Csengelén csak a teljes összefogás és Gacsovits tsz-elnök erőteljes szervezésének köszönhető, hogy végre van gáz. Van ugyan egy tornaterem, ami a Luca-széke a falumban. Egy év óta, azt sem sikerült elérni, hogy megterveztessék az új, szerényebb kivitelű kiegészítő-ellátó egységet, amely a „pénztárcánk,, vastagságához méretezett, nem hogy egy gigantomániás elképzelést. Itt szeretnék vállalkozni, itt akarom leélni az életem, és szerettem volna, ha a gyermekeim is családjukkal itt találnák meg a boldogulásukat. Szép vidék ez, a szorgalmas, fáradtságot nem ismerő emberek lakják, akiknek a munkája által lenne ismertebb, szebb, gazdagabb ez a táj. Itt a csengelei nagyerdő, itt megy el talán az autópálya, ha hinni lehet a szakembereknek. Azon fáradozunk, hogy a Csengelét Kiskunmajsával összekötő rossz minőségű földutat szilárd burkolatúvá építsük ki. Irigylésre méltó termálvizeink vannak, amelyek szinte szabadon elfolynak. Nem rögvest fürdő, meg szálloda építésére gondolok, csak egyszerűen arra: hasznosítani kellene valamiképpen ezt a kincset. Nem egyes emberek saját javára, hanem valamennyiünk gazdagodására. Sajnos az emberek még nem vették észre, csak akkor jutunk előbbre, ha összefogunk. Egyébként menthetetlenül lemaradunk... Apró dolgokkal töltjük az időnket a falufórumokon. A vezetés nem a fóliás kertészek, a vállalkozók eszével gondolkodik. Egyszerűen még mindig azt hiszik, hogy elég csak a fizetésüket felvenniük. Igaza van az egyik képviselőtársamnak abban, hogy ha ez így megy tovább, nem émek a házaink, a befektetéseink annyit, mint amibe egyáltalán kerültek. Egy év alatt a falu lakossága 80 fővel csökkent. Ezt a dolgot nem is merem továbbgondolni. Hiába hajtja magát befelé fordulva mindenki, nem lesz értelme a küszködésnek. Gyermekeink nem jönnek vissza a faluba, mert minek?! Nem lesz mit dolgozni, nem lesz miből megélni. Elmennek továbbtanulni, akár szakmát szerezni, vagy felsőfokú iskolába, ámde hogyan mondja majd az igazgató az elköszönéskor nekik azt: visszavárunk benneteket...? Amikor képviselőnek jelentkeztem, a községért tettem, azért, hogy előbbre lépjünk. Eladtam a szegedi ingatlanunkat és amit érte kaptam, mind befektettem ide, azt tervezve, hogy majd fokozatosan fejlesztem az iparomat. Kőfaragó és géplakatos vállalkozó vagyok. Tanultam, leérettségiztem, képeztem magam hogy könnyebben boldoguljak, ne legyek gondban, ha plénum előtt kell megszólalnom, ha azt szeretném elérni, hogy pontosan megértsenek. Hiszem azt, ha az emberek itt összefognának és belátnák, hogy ez így nem mehet tovább, tudnánk haladni. Az önkormányzati ülések 98 százaléka nyilvános. Alig van érdeklődés, kritika. Holott tudják az emberek, milyen nehéz valamit a régi mederből kimozdítani. Szorgalommal, kitartással, jó kezdeményezésekkel azonban, csakúgy mint a saját háztartásban, a jó gazda módjára eredményt lehet elérni. Készülni kell egy jobb jövőre: célt kitűzni, gyűjtögetni, nem pedig azt lesni, hátha ad valaki. Mindenkinek sok a dolga, a képviselőtársaimnak is. De mégis rengeteg időt eltöltünk néha, úgy tűnik, hiába! A falu lakossága nem törődik vele, miért hiába. Még nem! Nem veszik észre, nem akarják észrevenni, hogy mekkora a veszélye annak, hogy a falu tönkremegy. Bízom abban, hogy az emberek a jövőben nem lesznek közönyösek és épító ötleteikkel, kritikus észrevételeikkel segítik a képviselők munkáját. Nem akkor leszek boldog, ha kiírják, kik a felelősek ezért vagy azért a hibáért, vagy a lassú ügyintézésért, hanem, ha látom, hogy előbbre haladt a falunk és ebben én is segíthettem." A falusi fodrásznő mindenről tud. Hogyne lenne ez így, hiszen a bolton és a kocsmán kívül a fodrászüzlet, ahol leggyakrabban találkoznak az emberek. Az asszonyok ugyan ritkán érnek rá szépítkezni, de a tükör előtt azért mindig ül vendég. Itt van idejük - hát panaszkodnak, dicsekednek, örülnek, bosszankodnak, szidják a falut, a szomszédot. Egyszóval sok mindenről hallani. A fésülés mesterének műhelyében biztosan fésületlenül kiderül, mi újság a községben. Csengelén Bencsik Ferencné Manyika gondozza a falubeli és a környező tanyákban lakó asszonyok frizuráját. Éppen dauert csavart föl, amikor faggatni kezdtem. Akadt bőven mondanivalója: keresetlen egyszerűséggel sorolja. - Azt mondják a legtöbben, nem változott itt semmi. Sőt, minden rosszabb lett. Falra hányt borsó, ha panaszkodnak a falugyűlésen. Sokszor ha kérdeznek valamit, válaszra sem méltatják őket, akkor meg minek menjenek oda. Jómagam is egyet értek azzal, nem mindig csak az a fontos, amit annak vélnek a vezetők, amit egymás közt elhatároznak. Mondok egy példát. Kell, persze hogy kell a jobb út Csengele és Majsa között, de azt miért nem veszik végre komolyan, hogy a fiatalok számára kulturált szórakozási lehetőséget biztosítsanak. Nincs ahol ismerkedjenek, találkozzanak. A gyerekeink kénytelenek eljárni a faluból, a szülő aggódhat egész éjszaka, hogy épségben hazaérjen a fia, a lánya. Sokkal nyugodtabbak lennénk, ha nem furikáznának ide-oda, egyik faluból a másikba, hanem itthon éreznék jól magukat. Féltjük őket. Menjünk mindig elébük, várakozzunk a disco előtt? Ki bírja ezt a napi munka után? Ez nem megoldás. Mire való azzal takarózni: nem kell a helyi szórakozóhely a fiataloknak, hiába adnak rá pénzt, úgyis lezüllesztik, vagy az érdektelenség miatt elhal magától, nincs rá igény, szívesebben járnak menőbb, felkapottabb helyekre. Ez csak kifogás, amivel mentegetőzni lehet. Ha lenne egy barátságos, kellemes klub, biztosan haza lehetne csalogatni a fiatalokat. Higgye el, olyan szülők is szóba hozzák ezt a gondot, akiket csak jó néhány év múlva érint az ügy, de mert naponta hallják, látják, mi vár rájuk, nem maradhatnak közömbösek. Sokan zsörtölődnek a sáros utcák miatt. Évek óta Ígérgetik, itt is építenek járdát, meg amott is raknak le lapokat. Érdemes szétnézni, mi lett az Ígéretekből... A tornaterem bővítése, az hogy húzzák, halasztják az építkezést, csak beszélnek róla és semmi sem történik, ugyancsak megérne egy misét, akárcsak az új orvosi rendelő kialakítása körüli herce-hurca. De tudja, aki szólni mer, azzal általában lekezelően bánnak, vagy az is előfordul, hogy szemtől-szembe kigúnyolják. Nem csoda ha elmegy az emberek kedve minden fajta közszerepléstől. A legtöbben ott tartanak: beletörődtek abba, itt márcsak így mennek a dolgok. Változásban nemigen reménykednek. Akad olyan kuncsaftom, aki azt hajtogatja, az a legnagyobb baj, hogy csak dolgozni, meg hallgatni tanították meg az embereket. Nem tudják még, hogyan kell úgy szólni, hogy annak igenis foganatja legyen. Szomorú hogy ilyenekkel kell előhozakodnom, de hát ahogyan mondani szokták, mindenki azt árul, ami a boltjában van... Csengele: Mire jutunk holnap?