Délmagyarország, 1992. február (82. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-10 / 34. szám

6 KULTÚRA DÉLMAQYARORSZÁQ HÉTFŐ, 1992. FEBR. 10. Fotó: SOMOGYI KÁROLYNÉ „Híd a nemzetállamok fölött" Hans Beck, az EK budapesti kirendeltségének vezetője és René André, az EK tanácsadója az Országos Műemléki Felügyelőség Oroszlán utcai székházában szombaton délután lakossági fórumon válaszolt az érdeklődők kérdéseire. „Az EK célja, hogy híd legyed a nemzetállamok fölött, amelyeknek soha többé nem szabad olyan jelentőségre jutniuk, mint a két világháború idején!" - mondta Hans Beck. Ez természetesen nem jelenti a nemzetállam megszűnését, csupán azt szeretnék elérni, hogy az államhatár ne legyen korlát az Európában utazó polgárok előtt. „Magyarország mindig is Európa része volt!" - mondta Beck úr, és hozzátette, hogy az EK csak olyan mérvű közeledést tart helyesnek, amelyet a tagfölvételt kívánó ország igényel. Magyarországi tapasztalatairól szólva Hans Beck elmondta, hogy az itt töltött idő még kevés a magabiztos következtetések levonására, de politikai helyzetünket szilárdabbnak látja, mint a hasonló úton haladó, volt szocialista országokét. Az átmenet jelentős gazdasági terhekkel jár, és Beck úr csodálja a magyarok tartását, amellyel e nehézségeket viselik. Hangverseny Ugyancsak szombaton este a múzeum dísztermében nagy sikerű hangversennyel köszöntötték az EK vándorkiállítását. A Weiner Kamarazenekar Weninger Richárd vezényletével Vivaldi Négy évszak című versenyművének fuvola-átiratát játszotta Bálint János fuvolaművész közreműködésével. Magánprogram Vendégeink vasárnap délelőtt dr. Ványai Éva alpolgármester kíséretében meglátogatták a Tóth Valéria, Kligl Sándor művészházaspárt, majd - rövid városnézés után - Pataki Ferenc festőművésznél jártak. (Képünkön Hans Beck és Pataki Ferenc) A közterekről folytatott eszmecserével egy időben Hans Beck - ugyancsak a múzeumban - gazdaságpolitikusokkal: a Gazdasági és az Agrárkamara megyei vezetőivel is találkozott. A kapcsolatteremtés szándékával s eredményével lezajlott beszélgetésen Farkas László államtitkár, köztársasági megbízott is részt vett. Kiderült, hogy legfőképp a Magyarország és az EK közötti társulási szerződés gyakorlati vonatkozásai érdeklik a hazai szakembereket. Az Európai Közösség nagyköveti rangú tisztségviselőjét pedig az, milyen problémákkal néznek szembe jelenleg a leendő, partnerek. Ezért, hogy mielőbb, s minél többet tudjon meg egymásról a két fél, Beck úr elígérkezett a dél-alföldi gazdasági szféra képviselőinek - várhatóan áprilisban megrendezendő jóval tágabb körű fórumára. NY. P.-P. K JATE Szabadegyetem Óvodai nyelvoktatás készül Mikor kell kezdeni a nyelvoktatást? A JATE Szabadegyetem nyelviskolája rendhagyó választ készül adni a kérdésre: a város legnagyobb nyelviskolájában a német illetve angol nyelvű óvodai nyelvoktatás bevezetését tervezik. Közép és nagycsoportosok számára - természetesen játékos szemléltető eszközökkel heti háromszor 20-30 percesek lennének a foglalkozások, és mert az óvodás korosztállyal való foglalkozás kiesik a nyelvtanárképzésből, az itt tanító tanárok módszertani foglalkozásokon vehetnek majd részt. A szabadegyetemi nyelviskola a nyelvvizsgára előkészítő tanfolyami rendszer sikere után különböző óraszámú és idejű tanfolyamok jól szerkesztett együttesévé vált, amelyben a menedzserasszisztensi szaktanfolyamoktól az óvodai foglalkozásokig minden megtalálható lesz. Mint megtudtuk, a korán kezdés fontos része lesz a nyelvoktatásnak, hiszen az idegen nyelvek tudása ma már sok helyütt munkaköri elvárássá kezd válni. A jövő pedig a nyelvtudóké. Erdélyi Magyarság, 9. szám „Be nem fogad, el nem ereszt" Csíki László a címben jelzett idézettel búcsúzik Köteles Páltól, az Erdélyi Magyarság alapító főszerkesztőjétől. Nyolc számot ért el a Tiszatáj egykori szerzője abból, amit élete fő művének tekinthetünk; a negyedévenként megjelenő, szellemiségével a nemzettudatot ápoló műhellyé előlépett lap hézagpótló voltát elismerjük, az alapító főszerkesztő hiányát érezni fogjuk. Szemelgessünk hát ebből a legutóbbi, 9. számból, ami az Erdélyi Magyarság megjelenésének immár III. évfolyamát jelzi. Habsburg Ottó szerint a „kisebbség" fogalomnak el kell tűnnie; Lipcsey Ildikó (egy, Bukarestben elhangzott előadás közlésével) a nyugati államok kisebbségkezelő gyakorlatát ismerteti, ami, ezek szerint, nem magyar találmány; Töttösy Istvánná tanulmányrészletének címe: „Aki száz évre tervez, iskolát épít"; olvashatjuk Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét; Beke György az északerdélyi „köztársaság'-ról cikkezik; Jónás Endre a dák-római rögeszmét ismerteti; Czegő Zoltán visszaemlékezésének címe: Tea és szeku. Rafael Munoz Palacios sorozatának első része az európai kisebbségekről szól. Gondolatok a felelősségről íme Köteles Pál búcsúcikkének a címe, melyben fölveti: „...halaszthatatlan a nemzetek közötti kapcsolatok újraszabályozása". Virgil Nemoianu valós gondokról beszél, mindőn a román föderalizmust és a lelki gátlásokat említi. A máramarosszigeti Garamvölgyi Ádám fölveti: tanuljunk a besszarábiai románoktól! Amennyi jogot ott maguknak követelnek, az nekünk is megfelel. A lap rovatai, az Erdély történeti kronológiája, valamint a Hírek, postabontás is izgalmas olvasmány. A szám térképészeti anyagát Kocsis Károly és Molnár Margit készítette. * Ismertetőmben - szívem szerint - minden olvasmányos cikkből legalább egy mondatot idéztem volna. Akit érdekel a lapszám, s utána szeretne járni, hiába teszi. Egy, az előfizető olvasóhoz címzett levélből megtudjuk: „A 9. lapszámunkból egyetlen példányt sem vett át terjesztésre a posta... ezért kérjük olvasóinkat, barátainkat, mindazokat, akik tisztában vannak lapunk kisebbségpolitikai jelentőségével és súlyával, hogy barátaim és ismerőseik körében toborozzanak előfizetőt, támogatót, népszerűsítsék a lapot." Szóval, a Magyar Posta „mérlegel". Nem terjeszt. Monopolhelyzetében megengedheti. PS! A döbbenet éve A Csurka István vezényletével megjelenő Magyar Fórumban többek között a fiatalok, iskolások hazafiasságra való nevelésére pályázatot írtak ki, méghozzá olyan „eljátszható" drámák formájában, amelyek múltunk nagy történelmi eseményeit, vagy a napjainkban lejátszódó drámai küzdelmeket dolgozzák fel. A hazafiasságra való nevelésen kívül számos cél megemlítve. Mit szólnak ehhez? Speciel nekem egyből azok a remek idők jutottak eszembe, amikor minden második ünnepségen úgy kezdték a szavaló kispajtások, hogy cím, aztán Donászi Magda verse. Voltak tematikus könyvek, amelyekből az iskola irodalmi szakkörének vezetője összeválogathatta az ünnepségek reprezentatív anyagait. Az elvtárs urak meg *kétmarokra tapsolhattak, büszkén: íme a mi programunk, íme a mi ifjúságunk. De aztán íme eljött a bökkenő éve, a rendszermegváltásé, ami után a szép, tematikus könyvek lecsúsztak az enyészet torkán, és Donászi Magda is lekerült a repertoárról. Szóval most más kell, adjunk az ifjúságnak megújított hazafias eszméket, dramatizálva, előre megrágva tehát. Pályázni mindig önbizalom és merészség. Csakhogy! Ha tartalmában nem is, de módszerében a két eset tökéletesen azonos. Nos? Sok sikert kívánok az új donászimagdáknak. PODMANICZKY Délvidéki vezetők tárgyalása A minap találkozott egymással a városunkban tavaly ősszel alakult Délvidéki Magyarok Körének (DMK) vezetője, dr. Kovács Gábor és Gordos András, a Bécsben 1991 karácsonyán létrehozott Vajdasági Magyar Kultúregyesület (VMKE) elnöke. A két - egyébként mindketten Péterrévéről elszármazott - délvidéki vezető megtárgyalta az együttműködés, a közös akciók és rendezvények lehetőségeit, különös tekintettel a délvidéki állapotokra és a szülőföldjükről rövidebb-hosszabb időre eltávozottak létkérdéseire és egyéb igényeire. Szó esett a rászorulók anyagi támogatásáról is. Várható, hogy a DMK és a VMKE hamarosan közös munkatervet dolgoz ki a közös célok és feladatok megvalósítása érdekében. KOLIGER KÁROLY Krumplirózsa Főszereplők: Al Pacino és Michelle Pfeiffer Rendezte: Garry Marschall Ha arról méláznék, hogy mondjuk Al Pacino megélt már jobb időket és jobb szerepeket is, akkor valószínűleg a párhuzamba állításban rejlő minden csapdát és tévedést kihasználnék. Ugyanis Garry Marschal rendező nem az egyébként már ezerszer megfilmesített felhőtlen és hősies vagy alvilágban tobzódó embert keresi, hanem az egyszerű, mindennapi figurákat, akik monoton, dolgozástól terhes napjaikban egyedül, elszigetelten, csalódottan élnek. És ha már valamelyest sikerült elviselhetővé tenni magányukat, hát azt foggal s körömmel védelmezik, bizalmatlanok bármilyen érzelmi megnyilvánulással szemben. De ha már hétköznapi emberek, akiket bezártságuk, megközelíthetetlenségük titokzatossá tesz, akkor ennyi elég is, nem engedheti meg a rendező, hogy ne hétköznapi közegben mutassa őket. Talán éppen ezért ügy érezhetjük, hogy a bezártságukon kívül mást nem látunk, nem történik semmi, esetleg egy-két kedves poén. A rendező a lehető legügyesebben, gyors vágásokkal oldja meg, hogy mégse unatkozzunk. Erre a viszonylag semleges közegben alakuló előjátékra azonban szükség van, ugyanis ebből nő ki finoman és óvatosan a bezártságuk megszüntetésére irányuló küzdelem. A küzdelem, amely tele bizonytalan pontokkal, hogy vajon a másik ember iránt érzett szerelemben feloldódhatnak-e, hogy a másik valóban képes-e arra, hogy feloldja, hogy érdemes-e feladni a biztos magányt, hogy lehet-e még hinni egy másikban annyi keserű csalódás után? Azt hiszem, hogy ezek a kérdések, fordulópontok majd minden ember életében bekövetkeznek, megtalálhatók, ezért szinte minden nézőt megérinthet, elhitetheti, hogy igenis, lehet még hinni a másikban. Hogy mindezt így gondolhassuk, a két főszereplőnek is köszönhető, akik megtalálták a hétköznapi, de érzékeny ember figuráját; ennél nem többet és nem kevesebbet. Nem érzelgósködnek, s ami már nem elmondható, csak érezhető, hogy mi játszódik le a két emberben, azt nem akarja kimondani, csak megadja a rendező az útmutatást és a többit nekünk kell kitalálnunk. Jó példa erre, amikor a nőnek hosszú latolgatás után döntenie kell, hogy elfogadja-e a férfit, vagy sem. A rádióban szól a zene, megszólal a műsorvezető hangja, bekonferálja a Frankié és Johnny című számot - a két szereplőt is így hívják - és zseniálisan nem a szereplők elmélkedését látjuk, a bennük zajlókat csak érezhetjük, hanem a rádió stúdióját, a műsorvezetőt, egy ismeretlen embert, aki akarva akaratlanul is részese, alakítója lett a két ember küzdelmének, szerelmének. Azt hiszem, ezt így kell csinálni! Meglepő viszont, hogy milyen kevesen voltak kíváncsiak erre a filmre, több tonna gombostűt is le lehetett volna ejteni a nézőtéren. Pedig Al Pacino a Keresztapa után jó névnek számít. A tömeges érdektelenség okát inkább abban lehetne felfedezni, hogy ki a csudát érdekel egy ilyen banális című film, hogy Krumplirózsa. Sokszor tetten érhető, hogy a fordítók a „siker érdekében" saját kedvükre alakítják a címet, márpedig ennyire elrontani, mint ebben az esetben, szinte képtelenség. Ugyanis a film eredeti címe: Frankié és Johnny. Az ő szerelmük alakulása az egész. Hogy ebből hogy' lesz krumplirózsa? Miért kell egy mű címét ennyire „leferdíteni"? Talán meg kéne kérdezni egy angol nyelvszakosból deformálódott szakácsot. PODMANICZKY SZILÁRD FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ Gyógyszerészavatás a SZOTE-n 100 magyar és 18 angol tagozatos jelöltet avattak szombaton gyógyszerésszé a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem szenátusának ülésén. A Belvárosi moziban megtartott nyilvános ülésen Fráter Loránd, a SZOTE rektora elnökölt, a jelölteket Stájer Géza, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja avatta gyógyszerésszé. Szombaton kilenc gyógyszerész kapott doktori címet.