Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-08 / 6. szám

6 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. JAN. 8. Kik ölték meg Jézus Krisztust? Párizsi képeslapok A régiek másképp hittek. Nem nosztalgiázni szeretnék. Nem azt mondom, hogy mélyebb, igazabb volt, a hitük, mint a mienk. Csupán valóságosabb. így aztán loptak, hazudtak, paráználkodtak, még gyilkoltak is különösebb megrázkódtatás nélkül, a számunkra már esetlegessé vált apró részleteket viszont halálos komolyan vették. Természetesen példával is szolgálhatok. Onnan jutott eszembe az egész. A gótikus üvegfestészet hatszáztizenöt négyzetméteres csodájától lenyűgözve álltam a párizsi Sainte-Chapelle valamelyik sarkában. A régi ember ilyenkor áhítatba merül, a mai tájékozódik. Gyorsan meg is tudtam, hogy ez a páratlan remekmű létrejöttét Krisztus töviskoszorúja egy darabjának köszönhette, amelyet Konstantinápoly utolsó francia császára, II. Balduin birodalmának védelme érdekében kénytelen volt elzálogosítani, de mert fizetni nem tudott, 1239-ben Szent Lajos francia király vette meg horribilis összegért az ereklyét, csináltatott neki méltó ereklyetartót és - hála istennek - ezt a kápolnát. A királyon nem csodálkozom. A hitnek minden korban voltak cs lesznek rendíthetetlen bajnokai. A különbséget azok a szőrösszívű velenceiek jelentik, akik erre a nehezen ellenőrizhető hitelességű biztosítékra habozás nélkül folyósították a kért hatalmas összeget. (Igazuk is lett.) Ez az a hit. amelyre nem sokkal később egy egész ereklyegyártó iparágat lehetett alapozni, és amelyet végül a búcsúcédulákkal kötvényesítettek. Még a mártírok gondolkodása is ilyen reális volt akkoriban. A földi máglyát az örök tűzzel szemben választották, amely hitük szerint reálisan fenyegeti őket, ha rosszul döntenek a homousion és a homoiusion vitájában. Abban a középkori világban is gyakran politizáltak történelemmel. Nem csak a tudós krónikások (mint nálunk Anonymus és Kézai Simon) vitáztak egymással. Az olvasni nem tudó nagyközönség a templomok falairól értesült a legfontosabb történelmi igazságokat illetően is. Például arról, ki ölte meg Jézus Krisztust. Ennél súlyosabb vádat keresztény ember el sem képzelhet. Nyilvánvaló, hogy ezzel legfőbb ellenségét veszi célba. M. S. mester táblaképén a római centurió török szpáhi volt, a Krisztust szegező hóhér pedig janicsár. A nyírbátori Krucsay oltáron vasas németek kínozzák e Megváltót, a cseh gótika prágai múzeumában fegyverzetükről jól felismerhető husziták a gyilkosok, akikre, mint képromboló puritánokra, nemcsak a megbízók haragudhattak, hanem a mester is. A Cluny apátság párizsi rezidenciájából kialakított múzeumban azonban zavarba jöttem. Jézust itt is jellegzetes öltözékű katonák feszítik meg. Kik lehetnek? Spanyolok? Vagy egy épp ellenséges tartomány halálos bűnvádra rászolgált franciái? Részletesen kidolgozott arcú vezérük bizonyára történelmi személyiség... Hiába! Minden politikai, művészi szándék hatástalanul pereg le az én tudatlanságom bevehetetlen falairól. Sőt, még bosszankodom is a kisszerű anakronisztikus intrikán. Közben pedig érik bennem a gyanú, hogy az itteniek még inkább így lehetnek a mi történelmi igazságainkkal. RIGÓ BÉLA Rajzfilm Ha gondolod... Ül az apróság a készülék előtt és tágra nyitott szemmel lesi a Csipet csapat erőfeszítéseit. Ismerkedik az mesefigurákkal. A régi szoc.mesék mellett feltűnnek nyugati rokonaik. Lolkát és Bolkát. Daniellát, Bobot és Bobeket már jól ismerte. Az óceánon túlról először csak Maci Laci és Magilla Gorilla jutott el hozzánk, aztán jöttek sorban Tom és Jerry. Bamey Medve, a Hupikék Törpikék. S amikor az égi csatornákkal valódi meseország nyitotta meg kapuját előtte, a rajzfilmek is átalakultak. Kezdtek egyre jobban hasonlítani a felnőttek filmjeire. Valóságos lett a gonosz, fantasztikusak a figurák, s elbizonytalanodtam, hogy mely' rajzfilm készülhetett a gyerekek számára. Mert ott ültek a G. I. Joe, a Trans Formers és más ki tudja milyen akció-rajzfilmek előtt. A figurák - mit figurák, hősök lőtték egymást halomra, levágták a másik kezét és fölakasztották az ellenséget. Folytatásokban kínálva a vért, a mese teljes kizárásával, hiszen amíg Lolka és Bolka ismeretlen kalandok felé indult, addig most a gyermek felém fordul és magyarázza: - Tudod, a kobrák a gonoszak és a G. I. Joe-k elitkatonák és ők fognak győzni, és megölik a kobrákat. S miközben megy a film, ujjong egy-egy találat, halál után. Valami elindul odabenn, ami folytatódik, így is elég erőszak ömlik a képernyőről lakásunkba, nem kéne fokozni. Megelégedhetnénk a Csipet csapat-féle állathősökkel, ha a macska és az egér üldözné egymást, s a katonásdit meghagynánk a felnőttebbeknek. Van elég háború a világon, nem kell még egy agresszív nemzedéket kinevelni. Akiknek életelemük az erőszak, s az esztétikát Barbie baba és pici póni-szerű méregdrága giccsköltemények testesítik meg. A gyerek addig gyerek, amíg a felnőttek el nem rontják, meg nem fertőzik ártatlanságát. S nem ölni tanítják meg először, hanem írni. TAKÁCS VIKTOR TVmini kommentár Hosszas töprengés, alvatlanul eltöltött éjszaka után, úgy gondolom sikerült megfejtenem az évszázad rejtélyét, azt, hogy nemzeti médiánkban miért van elhatalmasodóban a megannyi televíziós játék. A kulcs ott feküdt eddig is előttünk, csak úgy tűnik elkerülte a figyelmünket. Terhes szocialista társadalmunkban kialakult egy olyan szokás, hogy felvonulások alkalmával különböző jelszavakkal teleírt táblákat voltunk kénytelenek cipelni, akarva-akaratlanul. Ezek egyike volt ama ominózus felirat: KENYERET ÉS VIZET Valószínűleg ezt nézhette el egyik vezető televíziós munkatárs és értelmezte így: KENYERET ÉS KVIZET FORGÓ LÁSZLÓ A nő kitartó, mégis boldogtalan Kaliforniai levél Minden relatív - Elhatároztam, hogy csakis nagyon gazdag és csúnya férfihoz megyek férjhez mondja egy fiatal nő a társaság előtt. - Ajaj! - válaszol a mellette ülő férfi. - Akkor én magánál nem jöhetek számításba! - Nem bizony. Maga nem elég gazdag. Tisztázzuk, miről is fogunk beszélni. Nem arról, amit az angol és a német (making love, Liebe machen), s nem is arról, amit a magyar szeretkezésnek. szerelmeskedésnek nevez, s amiből mára minden nyelven csak szex maradt, hanem arról, hogy a nő szeretetre vágyik. Előfordul néha férfiakkal is, de nőkkel sokkal gyakrabban, hogy minden szeretetüket egy kapcsolatba teszik bele, s minden mást feláldoznak. A kívülállónak érthetetlennek tűnik, miért választ egy nő olyan férfit, aki hideg, zárkózott, csak a munkának él, nem megértő, vagy felelőtlen, kicsapongó, önző, lusta, esetleg iszik, kártyázik, üti a nőt, vagy szexuálisan erőszakos, netán perverz. Még érthetetlenebb, hogy miért marad a nő olyan helyzetben, amiben csak szenved. Márpedig a nő kitartó, mindent megpróbál: pénzt ad, főz. mos, takarít, gyereket nevel, dolgozik, míg a férj vagy az udvarló tévét néz, sörözik, a barátaival lóg. A nő megpróbál új hobbit találni kedvesének, hogy ne unatkozzon. Szerez barátokat, ha a férfi nem képes kapcsolatokat teremteni. Új, jobb állást hajt föl, hogy a férfi önérzetét emelje. Amikor semmi sem működik, jön az állandó veszekedés, zsarolás, fenyegetés. A nő még így sem éri el, amit akar: megváltoztatni a férfit, elnyerni a szeretetét, az elismerését. Az a nő. aki magára ismert ebből a leírásbői. tudja, hogy életében nem először került ilyen helyzetbe. Már gyerekkorában is így élt. Vagy egyik vagy másik szülője elérhetetlennek tűni érzelmileg. Kislánykorában sosem érezte, hogy szeretete vagy vágyai számítanak. Mindig az csinálta, amit elvártak tőle. S tette azért, hogy megnyefje a mama vagy a papa szeretetét. Korán lett belőle felnőtt. Freud szerint, ha valami nem sikerült gyerekkorunkban, felnőttkorunkban megismételjük, s addig kísérletezünk, amíg rá nem jövünk, hogy minden erőfeszítés hiába. Hiába, mert ugyanazt az utat tapossuk, ugyanazokat a hibákat csináljuk, következésképp ugyanúgy csalódunk is. Egyszerű lenne a megoldás. Az a nő, aki „túlságosan szeret", választhatna magának felnőtt, érett, felelósségtudó, megértő férfit. De nem teszi, mert ez idegennek, ismeretlennek tűnik. Megértést és figyelmet sose kapott az a nő. aki túlságosan szeret, s ahhoz sem szoktatták hozzá, hogy róla gondoskodnak - csak ahhoz, hogy ő gondoskodik másokról. Hiányzik az az önbizalom, ami kell, hogy megértse: 6 is megérdemli egy férfi gondoskodását, megértését és szerelmét. Ráadásul ha a „túlságosan odaadó nő" egy kicsit hajlamos a depresszióra, még rosszabb a helyzet. Számára minden izgalom depresszió elleni orvosság. De ez is érthető. Mert amíg ideges, feszült, veszekszik, hajszolja magát, nem kell éreznie a belső ürességet. Van-e kiút? - kérdezi olvasóink közül az, aki magára ismert, vagy az, aki férfi ugyan, de egy túlságosan szerető nővel él. Nincs kiút és nincs menekvés addig, amíg az ilyen beállítottságú nő mindent saját erejéből próbál megoldani, s eltitkolja a problémákat a külvilág (de elsősorban saját maga) elől. A szeretett férfi előbb-utóbb elhagyja, mert megunja, hogy a nő állandóan noszogatja, hogy uralkodni próbál a szeretetével. A nő pedig gyorsan talál egy másik társat, s kezdi elölről az egészet. Mert mindig másokon keresztül élt, tehát fogalma sincs róla, mit akar az élettől. Menekvés mégis van. s felismeréséhez pszichiáter sem kell, elég a jó tanács. A túlságosan szerető nőnek el kell ismernie saját problémáját, s abba kell hagynia, hogy mindig másokat hibáztat. Az egyéni vagy a csoportterápia sokat segíthet abban, hogy a felismeréstől eljusson a nő a gyógyulásig. Saját érzelmi világát kell megismernie alihoz, hogy tényleg szeretni tudjon egy férfit. És saját életét kell kialakítania ahelyett, hogy folyton „szeretetével" gyötri a másikat. Amerikában pár évvel ezelőtt jelent meg Robin Norwood könyve, a „Nőkről, akik túlságosan szeretnek". Nagy siker volt, de olvasóiból nem váltott ki túlzott lelkesedést. Talán mert mindannyian a nagy romantikus szerelem ábrándjával nőttünk fel, bízva abban, hogy a szerelem mindenre képes. Amerikai lélekbúvár ajánlásai Az elmúlt negyvenöt év alatt sok olyan dolgot tanult meg szegény kis országunk, amik nélkül meglettünk volna, nagyon is. de még több olyasmit felejtettünk el, ami nélkül a napjainkban folyó, változó intenzitású és színezetű átalakulásnak mint katalizátorára nélkülözhetetlenül szükségünk volna. Úgyszólván minden területen felszabadultak a tilalmak, most már következmények nélkül acsarkodhatunk egymásra a villamosmegállótól a Parlamentig, minden szinten. Elfelejtettünk egy fontos fogalmat, amely nélkül ugyan ember lehet az ember, csak milyen(?)l Az éltesebb generáció elviszi magával, a felnövekvők szótárában pedig csak nyomokban szerepel és nem is nagyon hallunk róla. Ez az emberek egymás iránti tisztelete, ami valahol az erkölcs alapjainál kezdődik (na nem ott). Ha egy nénike vagy bácsika felszáll a villamosra, az épp mellette rágógumit majszoló Julcsika jobb esetben is csak rábámul és nem adja át a helyét, akármiért! Nem szokta, nem akarja, nem is gondol rá, nem tanulta, semmi nem!! A gimnáziumi tanár teljesen tehetetlen a másodikosoknak embermértékű órát tartani, mert Tamás és társai olyan pökhendiek, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska. Honatyáink az Ország Házában és kívüle, tisztelet a kivételnek, hajlamosak így tenni, csak felnőttesebben, magasabb szinten. Hová jutunk, ha nincs kellő fegyelmünk emberi együttélésünkben? Ennek híján pedig kevés az öntudatunk is, aminek pongyolaság, gyenge akarat, végül jellemhiány az ára. Ezt pedig csak egy hajszál választja el a kisszintű anarchiától. A meglévő kapcsolatok szétzilálódnak, elértéktelenednek. Naponta láthatjuk, hogy hiány van természetes, egészséges morálban. Változtatnunk kellene embertársainkkal való bánásmódunkon, alapállásunkon. Igyekeznünk kellene megszerettetnünk magunkat a környezetünkkel gondolkodásmódjuk megváltoztatásával anélkül, hogy valakit is megsértenénk! Több súlyt kellene fektetnünk családi életünk elviselhetőbbé, majd boldogabbá tételére. Ezeket a problémákat egy fejlett civilizáció pszichológusa olyannyira felismerte saját társadalmában, az Egyesült Államokban, úgy hatvan évvel ezelőtt, hogy monumentális tanulmánnyá fejlesztette, és ezzel rövid idő alatt világhírnévre tett szert. A kitűnő lélekbúvár. Dalc Carnegie egyetlen ilyen könyvét.'az Érvényesülést a korabeli magyar kiadó, a háború előtt a következő ajánlással adta olvasói kezébe: „Ennek a könyvnek egyedüli célja az, hogy megtanítson a legnagyobb feladat megoldására: miképpen kell bánnunk az emberekkel, és mint lehet befolyásolnunk a mindennapi üzleti és társadalmi érintkezéseink sorát. Néhány évvel ezelőtt a chicagói egyetem és a felnőttek továbbképzését irányító intézet vizsgálatot végzett annak megállapítására, mit akarnak a felnőttek valójában tanulni; ez a munka 25 000 dollárba került és két évig tartott. A vizsgálat feltárta, hogy a felnőtteket (az egészségen kívül) főleg azok a kérdések érdeklik, miképpen lehet bánni az emberekkel és mint lehet megérteni őket, hogyan szerettethetjük meg magunkat velük és milyen módon nyerhetünk meg másokat a magunk gondolatainak. A vizsgálatot végző bizottság ezek után elhatározta, hogy felnőttek részére tanfolyamot létesít ezzel a célkitűzéssel. Szorgalmasan kerestek erre a tárgyra vonatkozó gyakorlati szakkönyveket is, azonban egyetlen egyet sem találtak. Végre írt valaki ilyen könyvet -azaz ember, aki a legalkalmasabb volt erre. Ebben a könyvben az új Amerika beszél. A szerző új módszereket dolgoz ki, új lehetőségeket tár fel mindenki számára; a legfőbb gondolata a becsületes érvényesülés életművészetének tanítása, a barátság, a házasság, a társadalmi érintkezés és az üzleti élet különféle területein. Ilyen értelemben különösen a fiataloknak, a most felnövekvő nemzedék tagjainak tehet megbecsülhetetlen szolgálatot. Miért éppen Dale Carnegie az egyetlen ember, aki megírhatta ezt a könyvet? Ő az, akihez Amerika legnagyobb és legsikeresebb üzletemberei is fordulnak irányításért az emberekkel való helyes bánásmód szövevényes kérdéseiben. Működése eddigi 25 éve alatt is már tizenötezret meghaladó számú diplomást és üzletembert oktatott, - többet, mint bárki más. Ezek névsorában a leghíresebb férfiak és nők nevét is megtaláljuk. Carnegie tanfolyamai az üzleti érintkezés terén olyan hasznosaknak bizonyultak, hogy még nagy, tapasztalt és az ilyen merész újítások elől sokáig mereven elzárkózó szervezetek is megrendeztettek egy-egy ilyen tanfolyamot saját irodáikban, alkalmazottaik és vezetőik okulására. Ezt a könyvet szerzője nem üzleti haszon elérése céljából írta; ma mégis a világ egyik legkelendőbb könyve. Amerikai kereskedelmi vállalatok százai állandóan hatalmas példányszámra szóló rendeléseket juttatnak el a kiadóhoz, hogy minden alkalmazottjuk elolvassa. Különféle vallású lelkészek százai beszéltek róla szószékről; vasárnapi iskolák fejezetről fejezetre feldolgozták tanítványaikkal számos tanfolyamon. Újságcikkekben, rádióelőadásokban, filmen foglalkoznak ma is Dale Carnegie eszméivel, gondolataival. Mi ennek az óriási sikernek az oka? Az az egyszerű tény, hogy Carnegie könyve egyetemes szükségszerűséget elégít ki. Mindenki szeretne több barátra, több befolyásra és több boldogságra szert tenni. Ez a könyv éppen ezek elérésére tanít." A könyvének téziseit egy-egy felismeri annak nagyságát és a DR. LARSON ÁGNES megtörtént esettel magyarázza, melyeknek lényegét végül néhány mondatban összegzi. Ezeket a záró sorokat szeretném megosztani a kedves olvasókkal úgy, hogy benne rejlő lehetőségeket. Ha valóságos és tartós hasznot akar nyerni ezekből a rövid ajánlatokból, akkor gyűjtse, vagy írja öszsze, hogy gyakran felfrissíthesse emlékezetét. A figyelemre méltó tanáhetenként újabb és újak lélek- csok a lap utolsó oldalán olvashatók, nemesítő és önformáló hatása eljuthasson mindenkihez, aki K. S. T.