Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-04 / 3. szám

SZOMBAT, 1992. JAN. 4. DM MAGAZIN 9 KASS JÁNOS RAJZA Assisi Szent Ferenc Pillanatnyi örömmé válhasson a sok kis szándék, a sok-sok fillér Assisi Szent Ferenc (1182-1226) szülővárosáról, a középitáliai Assisiről kapta nevét. Apja textilnagykereskedő volt, s fiát is kereskedői pályára szánta. Ferenc előbb a városka aranyifjainak életét élte, majd hadi. tettekkel lovagi hírnevet akart szerezni magának. Ám nemsokára lemondott a világi dicsőségről és örömökről, és életeszményét az Evangéliumban találta meg. Egyénisége és működése rendkívüli hatást gyakorolt mind saját korára, mind pedig az utókorra. Az elvilágiasodott Egyházat az evangéliumi szegénység és egyszerűség alapján kívánta megújítani. Ezért alapította három rendjét: a kisebb testvérekét (amely később ferences, minorita és kapucinus ágra oszlott). Törekvései középpontjába az Ember-Krisztus minél tökéletesebb követését állította. Az egyház megújítására indított mozgalma ma különösen időszerűvé teszi alakját. Krisztus kiválasztotta a fiait és leányait, és küldetést adott arra, hogy hirdessék szavát és tegyenek tanúságot a keresztény hitről, amelyet az egyház őriz. „Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt" (Zsolt. 22,1). Nem könnyű e szavakat őszinte szívvel kimondani. A zsoltár szavai helyett inkább mondanánk: „Uram, nekem mindenem hiányzik: a bátorság, a szó, az idő és felkészültség: nem értenek meg, néha kinevetnek, talán még üldöznek is, ha rólad beszélek, és elmondom azokat a szavakat, amelynek hirdetését reám bíztad" (II. János Pál). Mindnyájan egyetlen Testet alkotunk Krisztusban, és ennek a Testnek egységében különböző adományok vannak. Szent Pál önmagáról mondta: „elfelejtettem azt, ami mögöttem van és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé" (Fii 3,13) Mi a cél? a szeretet A szeretet: élet. A szeretet: élő egység. A szeretet: világosság. A szeretet: incarnatio. Kiüresítette önmagát..., külsejében olyan volt, mint egy ember (Fii. 2,5-7). Csodálatos nagysága éppen abban van: egészen közel tud jönni, egészen „kicsi" tud lenni, elrejtve hatalmát, fönségét, úgy születik, mint egy kisgyermek. A szeretet: tiszta öröm. Minden értékes ajándék növeli az életkedvet: örömet fakaszt. Jézus születésében a kegyelem legnagyobb ajándékát kapta minden ember: általa a legtisztább öröm jött a világra. Imádság Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek, ujjongjatok az Úrnak, az élő és igaz Istennek. Mert fölséges az Úr, félelmetes nagy király az egész földön. Mert szentséges mennyei Atyánk, a mi királyunk öröktől fogva, elküldte szeretett Fiát az égből, és ő született a Boldogságos Szűz Máriától. És őengem így szólított: Atyám vagy te, én pedig első szülöttemmé teszem őt, fólségessé a föld királyai között. Azon a napon az Úr elküldte irgalmát és éjjel énekét. Ez az a nap, melyet az Úr szerzett, örvendezzünk és ujjongjunk rajta. Mert szentséges szeretett gyermek adatott nékünk, értünk született útközben és jászolba tétetett, mivelhogy nem jutott hely a szálláson. Dicsőség a magasságban az Úristennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Örvendjen az ég és ujjongjon a föld, zúgjon a tenger egész teljessége, örvendjen a mező és minden ami rajta van. Énekeljetek neki új éneket! Minden föld az Urnák énekeljen! Mert nagy az Ur és minden dicséretre méltó, Félelmetesebb az összes isteneknél. Adjatok az Úrnak, népek családjai, adjatok az Urnák dicsőséget és hatalmat, adjatok az Úr nevének dicsőséget. Adjátok testeteket áldozatul és hordozzátok az ő keresztjét, és kövessétek mindvégig szent parancsait. (Assisi Szent Ferenc karácsonyi zsoltára) A szegények karácsonya: a szeretet: tiszta öröm. Minden értékes ajándék növelte az életkedvet: örömet fakasztott. Száműzött harmóniák" Helyzetjelentés a Lehotka-ügyről Kedélyes, kedves váci kis világában sok-sok limlom, kacat, s megannyi emlék - Liszt-hajszálak, ódon könyvek, ikonok kőzött él ez a törékeny ember: Lehotka Gábor. Boszorkánypere márciusban kezdődött, amikor is 19 magyar „egyházzenész" beadvánnyal fordult a Magyar Katolikus Püspöki Karhoz: Lehotka Gábor az átkos félmúltban vállalt politikai szerepléséért tiltassék ki az ország katolikus templomaiból. Zenekritikus bizonyára nem volt közöttük. Az ügy kilenc hónapja húzódik ennyi idő elég ahhoz, hogy egy ember megszülethessen. A püspöki kar Takáts Nándor székesfehérvári püspököt bízta meg a „vizsgálat" lefolytatásával. Takáts Nándor azonban a kivizsgálással kapcsolatban olyan, mint a rossz pap: hat napig láthatatlan, a hetedik napon pedig érthetetlen. Püspöki méltóságát megszégyenítő modortalansággal nem válaszolt Lehotka tucatnyi levelére, az engedélyezésre váró egyházi müvek partitúráját a sokszori kérés-felszólitás ellenére sem hajlandó visszaküldeni a szerzőnek. Ám Lehotka - bár a legtöbb katolikus templom zárva van előtte - rendületlenül orgonál, s teltházas koncertjei adják meg a választ, hogy hogyan. És ha a klérus egy része szúrós szemmel néz is rá, a beadvány aláírói döbbenetesen elszámolták magukat; soha ilyen egységet nem tapasztalt ez az ország, a legkülönbözőbb rendű-rangú sajtóorgánum, művész, politikus, ám mindenekelőtt a mindannyiunkat - művészeket, újságírókat, sőt püspököket is - eltartó nagyérdemű vette a pártfogásába Lehotka Gábort. Akit őrjöngő sikerű Notre Dame-beli koncertje után a Francia Művészeti Rend lovagjává neveztek ki. Aki az első demokratikusan megválasztott magyar államelnöktől, Göncz Árpádtól kapta kézhez az egyetemi katedrát. Akit idáig - ki tudja miért? - mindannyian szerettünk. - Vajon ártott, avagy használt-e népszerűségének az önt ért támadás? - kérdeztem Lehotka Gábort. - Ha az embert igaztalan támadás éri, és azt igaza biztos tudatában, emelt fővel viseli, úgy érzem, feltétlenül szimpátiát kelt az emberekben. - Ön kilenc hónappal ezelőtt meglehetősen visszafogottan nyilatkozott a sajtóban támadóiról. Ma nyíltabban kimondja már, hogy kik az ellenségei? - A támadók fővezére az a Koloss István, aki valaha az Országos Filharmóniában a koncertek elosztásának mindenható ura, tehát főnököm volt. Ma ugyanő a pesti Bazilika orgonistájaként tetszeleg. Filharmóniai éveiben is engesztelhetetlenül gyűlölt engem, de szerencsére Lakatos Eva, az akkori igazgatónő jól tudta, hogy mit jelent a közönség számára, ha kiírják nevem a plakátokra. - Miért gyűlölte önt Koloss ennyire? - Koloss István sajnálatos lelki alkat. Mindketten Gergely Ferenc növendékei voltunk a Konzervatóriumban, s együtt felvételiztünk a Zeneakadémiára. Engem felvettek, őt nem. Ilyen előzmények után lett munkaadóm a filharmóniánál, ahol egyetlen célja volt, hogy bizonyítsa pályára való alkalmatlanságomat. Az ellenem hangolt középszerből csakhamar tábort fabrikált maga köré. Én húsz éve küszködöm, hogy Magyarországon európai szintű orgonakultúra legyen, mert eladdig orgona-ügyekben Balkán határa Hegyeshalom volt. Koloss István húsz éve mesterkedik, hogy az összes orgonaépítési tervemet megfúrja, régebben ezt a filharmónia folyosóin tette, ma a püspököknél folytatja. - Budapesten és több vidéki városban - dacolva feljebbvalóikkal - kitárják a templomkapukat ön előtt az ésszerűen gondolkodó papok. - Azok a papok, akik ismertek, nevettek, mert tudták, hogy legfeljebb párttitkár voltam, de nem emberevő. Tudták, hogy régi barátommal, Szigeti Kilián bencés szerzetessel mennyit kínlódtunk a műemlékorgonák helyreállításáért. Tudták, hogy én lobbyztam ki hatmillió forintot a borzalmas állapotban lévő Mátyás templomi orgonáért, mely az ország szégyene volt, s sajnálatos módon ma sem lehetünk rá büszkék, mert a felújítást egy hozzá nem értő céggel végeztették el. Azok, akik ismertek, tudták, hogy kiállók minden régi orgonáért, és segítségünkkel jött létre az Aquincum Orgonaüzem, mely újjáélesztette az ötvenes években gyökeréig elsorvasztott magyar orgonaépítő-ipart. Ez egyébként újabb szálka lehetett Kolossék szemében, mert ők abból éltek, hogy a jóhiszemű, de zenei ügyekben gyakran tájékozatlan papokat megtévesztve, jelentős összegekért fúrták-faragták, s belezték az orgonákat felújítás címén. - Ön szerint a katolikus püspöki kar miért bízik ebben az egyházzenei „ maffiában " ? - Egyszerű. Mert még nem ismeri őket. * Az üggyel kapcsolatban nyilatkozott a legelső kitiltó, Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökhelyettese. - Megmondom, magam sem gondoltam volna, miután ez az ügy felszínre került, hogy ilyen sokáig fog elhúzódni.^Tény, hogy a katolikus püspöki kar számára ez nem egy kardinális kérdés. Mint ahogy nem is volt szó általános kitiltásról; minden püspöknek szuverén joga, hogy a saját területén beengedi-e Lehotka Gábort a katolikus templomokba vagy sem. Jós azonban nem vagyok, így azt sem tudom megmondani, hogy meddig tart még ez az általam is furcsán hosszúnak tűnő kivizsgálás. - Magánemberként mit tenne, ha a művész a szeged-csanádi egyházmegyében szeretne koncertet adni? - Püspökként nem lehetek magánember. - S mit tesz majd a katolikus püspöki kar, ha Lehotka Gábor esetleg a Vatikánhoz fordulna, és kedvező választ kapna, vagy esetleg talán az önök vizsgálata zárulna számára pozitív eredménnyel? - Bocsánatot fogunk kérni Lehotka Gábortól. * Lehotka Gábor egykori tanítványa, a ma világhírű Varnus Xavér is elmondta véleményét: - A Lehotka-ügy példaértékű, híven tükrözi a mai magyar társadalmat. Elegendő csak az ön szakmájára utalnom. Volt egy újságíró, aki 30 éven keresztül elvegetált a szerkesztőségekben, időnként megjelent egy-egy írása, ami azonban soha senkiben nem keltett különösebb hatást; nem is kelthetett, mert középszerű - azaz, valljuk be -, tehetségtelen volt. A középszerű emberek mindent elítélnek, ami képességüket meghaladja, s az elkövetkező „rendszerváltást" a divatos filozófia aranykorának ismerték fel: „ne csak másokról mondjunk rosszatt, hanem magunkról is jót." Habzó szájjal akarják mindenkivel elhitetni, hogy ók az előző rendszer elnyomottai voltak. Ha ezt kivetítjük Lehotka történetére, mit látunk? Adott egy művész, aki nem kizárólag pártja, vagy saját kegyelméből, hanem az ország zenerajongóinak egyöntetű akaratából „országolt" harmincéves pályafutása alatt. Tette a dolgát, készült a hangversenyeire, számára bizonyára az volt a legfontosabb, hogy egy darabot szépen regisztrál-e, vagy megfelelő-e a tempó. Utólag kijelenteni, hogy azokat a D, F és Fisz billentyűket marxista töltekezéssel nyomkodta volna, több, mint nevetséges. S mert a magukat elnyomottnak érző pályatársakat is hallhatta a közönség harminc éven keresztül, azt állítani, hogy Lehotka Gábornak kizárólag a pártpropaganda miatt volt sikere, annyit tesz, mint kijelenteni, hogy mi, az ország zenerajongói, süketek voltunk, és a Lehotka-hangversenyeken kizárólag a gépfegyverrel fel-alá grasszáló ávósok ösztönöztek bennünket lelkesebb tapsra. Ezekkel szemben azt gondolom, hogy az előző rendszer a tehetségeket sokkal inkább megvásárolni, semmint elnyomni akarta. Utóvégre arról sem volna szabad elfeledkezni, hogy egy orgonistánál nem az a legfontosabb, hogy a mellkasára nemzetiszín vagy vörös kokárda - esetleg mindkettő - van-e kitűzve, hanem az, hogy tud-e orgonálni vagy sem. Ami pedig az ügy egyházi vonatkozását illeti - és ez vonatkozik minden magyar katolikus egyházon belüli vitára -, attól tartok, hogy a bizonyos katolikus egyházi körökben még mindig az az ősi nézet a mérvadó, miszerint „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére." INTŐDY GÁBOR Nyelv és jellem A mondanivaló nyelvi megformálásában kifejezésre jut a beszélőnek a hallgatóhoz való viszonya, kapcsolatuk jellege. Együttérzés, egyetértés, szeretet, rokonszenv, tisztelet, kétkedés, tartózkodás. viszolygás, rokonszenv, utálat csak ízelítő abból a gazdagságból, amelyből a beszélő egy-egy szóval, kifejezéssel és értelmi nyomatékkal együtt választhat. Ugyanazt a szót vagy mondatot különböző érzelmi töltéssel lehet kifejteni: alázatosan, kedvesen, bizonytalanul, meglepődve, magabiztosan, gorombán, kényszeredetten, tréfásan, ironikusan stb. A nyelvi megformálásban, a mondanivaló mögött - vagy inkább abban mindig jelen vagyunk mi magunk is. A sok ciki, állati, oltári és egyéb „divatos" jelző például arról árulkodik, hogy az illető nemcsak nyelvileg, hanem gondolataiban is szegény, nem tudja (vagy nem akarja) magát árnyaltan kifejezni, így az igénytelenség (esetleg a sznobizmus) jellemzi. Annak a gimnazistának a meg- és elítélését pedig jobb, ha az olvasóra bízom, aki érettségi után így érdeklődött az elnöknél: „Ugye, nem voltam olyan rossz, haver?!" A k ö z h e 1 y semmitmondó, üres, gépies, elkoptatott kifejezés (például: kár tovább ragozni: szerény véleményem szerint: azt mondta az öreg Kis... stb.); nemcsak a nyelvet szürkíti el, hanem használóját is jellemzi: egyenruhába bújtatja a gondolkodást, gépiesen, kritika nélkül vesz át mindent, jólesik neki, ha együtt haladhat az árral... Úgy tűnik, hogy az igényes és helyes magyar beszéd háttérbe szorításával, a megkopott nyelvérzékkel együtt és egy időben maga a beszélő is ingerültebb, türelmetlenebb, gorombább lesz. Mindezt igénytelenséggel, az anyanyelvi kultúra hiányával, korunk rohanó tempójával lehet ugyan magyarázni, de menteni már nem. Sokan töltelékszóként használják a valamikor arcpirító szavakat és káromkodásokat. Sőt, felütötte fejét az obszcén humor - pódiumot, mikrofont és nyomdafestéket kapott. Az emberek döntő többségében az ilyen szavak nem „jópofásak", hanem felháborodást váltanak ki. Akik pedig egy mondatot sem tudnak kimondani trágárság nélkül, azok számára a durva szavak már „kiégtek", sem jelentést, sem érzelmet nem hordoznak, tehát a komikumtól egészen messze állnak. Viszont az ilyen „humor" és magatartás is minősít: lerántja a leplet a nyelv használójának műveletlenségéről, pimaszságáról és durvaságáról. Az ilyen embernek teljesen mindegy, milyen nyelvi eszközökkel fejezi ki gondolatait, mert érzelmileg sivár és közömbös. Maga a nyelv sohasem hibás azért, mert rosszul vagy „illetlenül" használják, nem anyanyelvünkön kellene változtatni, hanem a beszélő szemléletén. Illyés Gyula szerint: „Jó! beszélni és írni magyarul, igazánból jellemkérdés". A fentiek alapján a ,jól beszélni" kifejezésen az illendő beszédet is értem. Mert az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja, magatartásának, jellemének tükre, közvetítője és alakítója. SALGA ATTILA