Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám

gATMflNUS) BÁTORSÁG, BARÁTOM! 13. Rajzolta: Varga Zoltán KAPHATSZ /VIÉG EGYET A BUCÖDRA ÜL MAGAZIN u 11nun 1992. JANUAR 24. CSALÁD, ELETMÓD, SZÓRAKOZÁS, TÉVÉMŰSOR „Nevelje meg az..."? A családokban ezekben a napokban egyre több szó esik az iskolai félévzárásról. Az „élelmesebb" gyerekek igyekeznek előre ráhangolni szüleiket arra, milyen lesz a félévi értékelésük. Azazhogy a tanárok értékelése az ő eddigi tanulásukról. A pedagógusok „szubjektív, egyéni, elfogult" ítélkezése, amit érdemjegynek állítanak be - véli és „táplálja" szüleibe sok iskolás, akinek a teljesítménye kritikára adhat okot. Kritizálni szerintük nem őket kell, hanem a tanerőket, no meg az oktatás körülményeit. Azokra rá lehet kenni az elégségest, de még a bukást is. Különösen akkor, ha a kedves szülő egész félév során nem vette magának a fáradtságot arra, hogy érdeklődjön gyermeke iskolai teljesítménye iránt, s nem ismerkedett meg személyesen még az osztályfőnökével s?m, nemhogy a szaktanáraival. Nem biztos, hogy nemtörődömségből, érdektelenségből, inkább csak azért, mert úgy véli, a tanítás az iskola dolga, végezze; miként ő is eleget tesz szülői kötelezettségének, dolgozik, pénzt keres, amiből eltartja gyermekét. S éppen a sok munka, a pénz előteremtésének manapság cseppet sem egyszerű feladata, a napi lótás-futás gátolja abban, hogy eljusson a csemetéje pedagógusaiig is - illetve addig a felismerésig, hogy a gyereket nem elég eltartani, s nem elég, ha csak az iskola neveli. Miként nem elég, ám borzasztóan káros, ha az iskolai nevelést eleve lekicsinylik, ha rossz véleménnyel vannak róla, és ezt a gyerek is tudja. Azok a szülők, akik ilyesféle életcsapdákba esnek, sajnos, nemkívánatos távolságban maradnak a pedagógusoktól, gyermekeik tanáraitól. Pedig nem jó az, ha nincs szülcí-tanár kapcsolat. S nemcsak azért nem, mert az „élelmesebb" gyerek a saját mulasztásait, illetve annak érdemjegyeit ráfoghatja az ismeretlen pedagógusra (merthogy ugye rosszul tanít, nem tudja elmagyarázni nebulóinak a tananyagot, kapkod, ideges, felületes, nem szereti a gyereket... stb.). Az ilyenféle diákvádaskodás némi józan, felnőtt utánagondolással hárítható (főleg ha ez arra épül, hogy a papa, a mama maga is igyekszik néha meggyőződni arról, végzi-e és miként gyermeke az iskolai feladatait). Nem hárítható viszont az a felelősség, amit a szülőknek és a tanároknak közösen kellene viselniük a gyerekek nevelésért, tanulásért. Mert hát fals az a vélekedés, hogy „nevelje meg a kedves szülő", illetve „tanítsa meg az iskola". Oktatni s nevelni egyszerre kell, szétválaszthatatlan feladatú folyamatban - szülőknek és pedagógusoknak. Mégpedig nem egymás ellen, nem egymást keresztező, kioltó módon, hanem közösen, úgy, hogy erősítsék a másik tevékenységét. Igen ám, de ehhez tudni kell, mit akar a másik. Elengedhetetlen a személyes ismeretség! És kívánatos a szülő-tanár közötti őszinte, egymás tevékenységét segítő, jó viszony. Annak föltételezése, hogy mindkét fél a gyerek érdekei szerinti legjobb szándékkal cselekszik. S úgy, hogy ezt képesek öszehangolni - akkor is, ha nem könnyű. Akkor is, ha „problémás" a gyerek, a szülő vagy a pedagógus személyisége, helyzete, munkája, viselkedése. A problémák meg- és felodhatók, ha a tanár és a szülők kapcsolatot keresnek és tartanak egymással. - Már csak azért is, mert az oktatás-nevelés folyamatáért, a gyermek fejlődéséért közös a felelősségük. SZABÓ MAGDOLNA Ne dobja ki! Számos családra járnak szűkösebb idők, amikor jó lenne a háztartásban még olyan dolgoknak is hasznát venni, amiket korábban kidobtak. Sok olyan praktika van, amikkel a látszólag használhatatlan holmikat, a maradékokat, a megunt vagy éppen a maguktól összegyűlő anyagokat hasznosítani lehet. A következő családi magazinokban ezekkel a fortélyokkal igyekszünk megismertetni olvasóinkat. A takarékosságot, a háztartási költségek csökkentését szolgáló leleményes megoldásokat szeretnénk közkinccsé tenni. Arra kérjük olvasóinkat, akiknek ilyen praktikái, sajátos megoldásai, egyéni módszerei, ismeretei vannak, osszák meg velünk: írják meg a rovat szerkesztőjének! Várjuk furfangos ajánlataikat, hasznos tanácsaikat. Kedvcsinálónak, példának íme néhány házifortély: Előfordul, a felbontáskor vesszük észre, hogy a télire eltett uborkát túl sok sóval tartósítottuk. Ne dobjuk ki! Ha ugyanis néhány napig borecetben áztatjuk, amibe néhány kisebb fej meghámozott vöröshagymát is teszünk a túlzottan sós íz eltűnik. Sőt, a vöröshagymából is finom savanyúság lesz. S ha már a sót emlegetjük: jó tudni, hogy a nedves, megkeményedett só ismét száraz és szórható lesz, ha rövid időre betesszük a meleg sütőbe. A sütővel segíthetünk újra fogyaszthatóvá tenni a régi, száraz kenyeret, zsömlét is. Tegyük be a meleg sütőbe az „öreg", szívós péksüteményt, a keményre szikkadt kenyérmaradékot egy nagyon rövid időre, felfrissül, újra fogyasztható lesz. Egy-egy szelet kenyeret, zsömlét úgy is frissebbé tehetünk, ha egy villára szúrva néhány pillanatra a gáztűzhely lángja fölé tartjuk. A száraz élelmiszerek közül számosat lehet még ehetővé tenni. Az üvegbe beszáradt, maradék mustárt például úgy, hogy egy kevés olajat, kicsi ecetet és egy csipetnyi cukrot keverünk hozzá. A maradékokkal kapcsolatban ajánljuk a háziasszonyok szíves figyelmébe, hogy ne dobják ki a 6-8-10 centis gumiszalag darabkákat. Ezeket ugyanis még felvarrhatják akasztónak konyharuhára, törölközőre. Jobb, mint a danubia, mert nehezebben szakad el. Szellőztessük a konyhát A téli hónapokban a panellakások egyik leghidegebb helyisége a konyha, amikor éppen nem főznek, sütnek benne. A hideget csökkentendő sokan a szellőzőnyílásokat is bedugaszolják, lefedik, az ablakon keresztül is kevesebbet szellőztetnek. Ha a sütés-főzés idején sem teszik szabaddá a levegő áramlását, nem szellőztetnek, a keletkező gőz a falakon csapódik le, azokat nedvesíti, rosszabb esetben penészesíti. A penészt nagyon nehéz eltávolítani. Meg kell próbálni megakadályozni a kialakulását. A konyha falai akkor nem lesznek nedvesek és penészesek, ha nem keletkezik a helyiségben sok pára, illetve ha a gőzt kiengedjük a szabadba. Gyakori, rövid szellőztetésekkel lehet szárítani a konyha légterét. A legjobb azonban az, ha ügyelünk arra, hogy minél kevesebb pára képződjön. Ennek érdekében főzzünk lefedett edényben, használjuk télen gyakrabban a kuktát és a sütőt. Ne forraljunk vizet sem nyitott edényben. S ügyeljünk arra is, hogy a mosogatás OTTHONUNK minél kevesebb párával járjon: először ne a gőzölgő forró vizet engedjük a mosogatóba, hanem a hideget. A szűk, kicsi légterű konyhákat télen ne használjuk szárítóhelyiségnek, ne pakoljuk tele vizes ruhákkal. (A fürdőszoba ajtaját is feltétlenül nyitva kell hagyni, ha a fregolit megrakjuk száradó holmikkal!) A konyhában a nedvességet fokozhatják a virágok is, ahol izzad, nedvesedik a fal, ott ne tartsunk cserepes növényeket, mert elősegítik a penész kialakulását. A penészes falakat mielőbb alaposan ki kell szárítani (gőzt nem termelő fűtéssel, pl. villamos radiátorral, hősugárzóval), majd a penészes festéket a falalapig le kell hántani, a falat újra szárítani, alapozni és víztaszító festékkel lefesteni. (A szigetelés szakmunkáját legjobb persze szakemberre bízni.)