Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-04 / 3. szám
SZOMBAT, 1992. JAN. 4. Áremelő hétfő BELPOLITIKA 3 Áremelő hétfő lesz január hatodikán. Az ú jabb bejelentések szerint ekkortól drágul a benzin, a cigaretta és az egyes távbeszélések díja. A Liberation című francia lap tegnapi száma mégis azt állapítja meg, hogy Magyarországon nyugodtan ment végbe az árak felszabadítása. A lap az oroszországi árfelszabadítás kapcsán közöl elemzést a magyar tapasztalatokról, s az eredményeket arra vezeti vissza, hogy az árak felszabadítása gyakorlatilag már a nyolcvanas években megkezdődött, és a piacgazdaság elemeit már a tervgazdaság mechanizmusába is beiktatták. Január 8-án egyeztető tárgyalások kezdődnek az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége között. A bányászok előzőleg februárra általános sztrájkot helyeztek kilátásba. Az ágazati válság megoldását a szakszervezet szerint az jelentené, ha a bányák hosszú távú - minimum tíz évre és évi mintegy 130 pentajoule hőmennyiségre szóló erőmövi szénátvételre kapnának biztosítékot. A minisztérium véleménye ezzel szemben az, hogy nincs szükség a szén- és brikett-termelési mennyiségek központi megállapítására szükséges viszont a világpiaci áraknak megfelelő termelői árrendszer. Pénteken reggel Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter fogadta a bányászok képviselőit. A Független Kisgazdapárt országos központja tegnap egy új, párton belüli kereszténydemokrata csoport alapító nyilatkozatát tette közzé. A csoport egyik szervezője elmondta: az alapítók egyelőre - a január 11-én tartandó nagy választmányig nem hajlandók tudatni nevüket a közvéleménnyel. Hozzáfűzte, hogy az FKgP pártalkotmánya lehetőséget ad arra, hogy a párt tagjai csoportokat hozzanak létre. Szigorodott szabályok Szegény embert vám is húzza Ennek alapján a szeszes ital, a dohánytermék és a kávé kivételével egységes, 15 százalékos vámtétellel kell a vámot kiszabni az utas- és ajándékforgalomban beérkezett vámáru után, amennyiben annak egyedi értéke az 5000 forintot nem haladja meg. Ötezer forint egyedi érték alatt - összesen 5000 forintos értékhatárig - továbbra is vámmentesen hozhatók be a különféle árucikkek. Efölött, tehát, ha valaki például 5000 forintot meghaladó értékben hoz be videokazettákat, a vámmentes tételt meghaladó rész után 15 százalékos vámot kell fizetnie. Vámfizetéssel, a kereskedelmi vámtarifa alkalmazásával hozható be az utas- és ajándékforgalomban 1 liter égetett szeszes ital és 3 liter bor, valamint 5 liter sör, 500 darab szivarka vagy 100 darab szivar, vagy 500 gramm dohány, egy-egy kilogramm kávé, tea, kakaó. E mennyiség felett utasforgalomban egyáltalán nem hozhatók be c típusú árucikkek. A szeszes ital után 80, a bor után 70, a sör után 30, a cigarettaféleségek után 75-90, a kávé után 50 százalékos Az első tapasztalatok szerint a megváltozott vámjogszabályok miatt nincs fennakadás a határforgalomban. Mint ismeretes január l-jétől új vámjogszabály lépett életbe. A pénzügyminiszter és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere együttes rendeletben állapította meg a részletes vámszabályokat, illetőleg módosította a vámeljárásról szóló korábbi rendeletet is. vámot kell fizetni. Eddig ezeket az árucikkeket az 5000 forintos vámmentes keret terhére a mostaninál kétszer nagyobb mennyiségben lehetett behozni. Az utasforgalomban behozott és vámmal sújtott árucikkek után 25 százalékos áfát és fogyasztási adót is kell fizetni. Ha az áru egyedi értéke meghaladja az 5000 forintot, akkor a kereskedelmi vámtarifa tételei az irányadók. A vámtarifa mértékei különbözőek, nullától kilencven százalékig terjedhetnek, általában azonban 6-15 százalékosak. Például a videó vámtétele 12,1, a színes televízióé 25 százalék. A gépkocsi-behozatal vámjellegű szabályai nem változtak. A vámtétel 1600 köbcentiméter alatti motorűrtartalmú személygépkocsi esetében - amennyiben az katalizátoros továbbra is 13 százalék. Ha az autó nem katalizátoros, a vám mértéke 18 százalék. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a gépkocsi négyévesnél fiatalabb legyen. Ha a gépjármű ezen feltételeknek nem felel meg, a vámtétel emelkedik, és akár a 78 százalékot is elérheti, ha például az importált jármű motorűrtartalma meghaladja a 3000 köbcentit és négyévesnél idősebb. Nem változott az áfa mértéke sem, az továbbra is 25 százalékos. Változott viszont a vámérték alapja, mert míg korábban a magánforgalomban behozott gépkocsi esetében a Schwacke katalógus képezte a vám alapját, január l-jétől a vámfizetés alapja a számlaérték. A jogszabály szerint a vámáru számla szerinti vételára ügyleti értékként (ügyleti érték részeként) nem fogadható el, ha az eladási országban kialakult export átlagártól a számlán feltüntetett ár 25-30 százalékkal alacsonyabb. Ilyenkor, mint azt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) illetékese elmondta: a GATT-érték alapján állapítják meg a vámot. A GATT-értékről azt kell tudni, hogy az ügyleti értéket akkor tekinti reálisnak, ha az eladó és a vevő egymástól független. Tehát például egy új gépkocsi esetében nem lehet annak értékétől 40 százalékkal eltérni, mondván: a személyautót baráti alapon vásárolták. Az exportátlagárról, annak módosulásáról a VPOP időről időre tájékoztatja a határon működő vámszerveket. E tájékoztatás során figyelembe veszik a Közös Piac országaiban számítógépeken nyilvántartott és összesített exportátlagárakat. Magánforgalomban tavaly november 30-ig 12 720 személyautó érkezett be. A VPOP hivatalai összesen 581,7 millió forint vámot vetettek ki. A szellemi tevékenység adózása A szellemi tevékenységből származó jövedelem utáni adózás ez évi rendjének meghatározásakor a kormányzat a meglehetősen éles viták hatására végül is kompromisszumos készségéről tett tanúságot, így több változatot fogadott el a Parlament, az adózóra bízva a döntést. Választható a költségelszámolás, és ebben az esetben évi 100 ezer forint levonható az adóalapból. De aki rendelkezik 1991-ben megkötött szerződéssel, az a tavalyi átalányadózást választhatja az idén is a szellemi tevékenységnél. Ez a kompromisszum azonban elég bonyolulttá tette az egyes jövedelmek kezelését. A Pénzügyminisztérium illetékese az MTI érdeklődésére elmondta: az érdekelteknek egyelőre nem kell dönteniük arról, hogy miként kívánnak majd adózni jövőre. Az sem kötelezi őket semmire, hogy a kifizetők milyen számítások szerint vonják tőlük az adóelőleget. Azt azért jó tudni: aki igénybe veszi az átalányadózás lehetőségét, az hiába rendelkezik más, 1992-es szerződésből származó jövedelemmel, a 100 ezer forintos adóalapcsökkentő lehetőséggel egyidejűleg nem élhet. Az előzetes számítások szerint 156 ezer forintos pluszjövedelemig érdemes a 100 ezer forintos adóalapcsökkentő kedvezményt kihasználni, ezen felül azonban a tavalyi szerződéssel rendelkezők akkor fizetnek kevesebb adót, ha az átalányadózást választják. Ugyanakkor mindenkire érvényes az is, hogy érdemes számítást készíteni, felmérni az igazolható költségeket. Könnyen előfordulhat, hogy sokaknak a tételes költségelszámolás a legkedvezőbb adózási forma. KÖZÉLETI NAPL DR. KOVÁCS ANDOR jogtanácsos, agronómus ingyenes kárpótlási és"mezőgazdasági szaktanácsadást tart a Kereszténydemokrata Néppárt Eszperantó utca 1. szám alatti székházában minden hétfőn és szerdán délelőtt, pénteken délután. HOLNAP A NEMZETI KISGAZDA és POLGÁRI PÁRT országos nagyválasztmányi gyűlést tart délelőtt 10 órakor a Victor Hugó utca 5. szám alatti székházban. A MÓRAHALMI FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT délelőtt 10 órakor találkozót szervez országgyűlési képviselőkkel a művelődési házban. Előadást tart az adótörvényekről, a szövetkezeti törvényről Pintér István, az adó- és költségvetési bizottság tagja; a kül- és belpolitikai helyzetképről dr. Horváth László, a külügyi bizottság titkára; Hol tart a rendszerváltás? címmel Oláh Sándor, a mentelmi bizottság elnöke. Emelkednek a benzinárak Hétfőn, 6-án nulla órától emelkedik a különféle motorbenzinek és motorikus gázolaj fogyasztói ára. Az Országgyűlés döntése értelmében a különféle motorhajtó anyagoknál emelkedik a fogyasztási adó, mégpedig az ólmozott motorbenzinek esetében 5,1 forinttal, az ólommentes motorbenzineknél 3,6 forinttal, a motorikus gázolajnál 3,5 forinttal literenként. A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MOL Rt.) a világpiaci üzemanyag árcsökkenés miatt a fogyasztási adóból az ólmozott motorbenzinek esetében 1 forint 10 fillért, a motorikus gázolaj és a háztartási tüzelőolaj esetében 50 fillért átvállal literenként. Az ólommentes motorbenzin árkialakításánál viszont 40 fillérrel tovább növeli az adót. így az új árak a következők: A 86-os oktánszámú benzin ára, amely egyébként csak január végéig kapható a benzinkutaknál, 57 forint lesz hétfőtől kezdődően. A 92-es oktánszámú motorbenzin 60 forint literenként. A 95-ös oktánszámú, ólommentes motorbenzin az ÁFOR kútjainál 61 forintba kerül. A 98-as oktánszámú motorbenzinért literenként 63 forintot kell fizetni. A gázolaj 40 forintba kerül literenként. A háztartási tüzelőolaj ára 21 forint. A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság a fogyasztási adó miatt legközelebb májusban változtatja az üzemanyagok árait. A Magyar Közlöny már tartalmazza az üzemanyagok május l-jétől érvényes új fogyasztási adóit is. (MTI) Drágul a telefonbeszélgetés külfölddel A Magyar Távközlési Vállalat január 6-ától, hétfőtől emeli az egyes európai országokba irányuló nemzetközi távbeszélő szolgáltatások díját, mert a múlt évi forintleértékelés jelentősen növelte a nemzetközi hívások költségét. Ennek megfelelően a szomszédos országokba irányuló egyperces beszélgetés díja az eddigi 35 helyett 45 forint lesz. Európa azon országaiba (mint például Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország), ahová eddig egy perc díja 50 forint volt, ott 60 forintra emelkedik. Az Európán kívüli országokba szóló telefonbeszélgetések tarifája változatlan. Öböl A MEGTILTHATATLAN GYÜMÖLCS. Az elpuhult diktatúra utolsó évtizedének egyik tipikus jelenete volt, amikor a taggyűlés jelöltállító munkájának terebélyesedő gondjai közepette fölállt a dús keblű, mértéktartóan izzadtságszagú és moralizáló hajlamú K1SZpénztáros, kijelentvén: „a demokráciát pedig tanulni kell!" Ebből kiderül, hogy egyrészt nincs új a Nap alatt, másrészt pedig a Kádár-éra foglyai vagyunk mintáinkban, reflexeinkben és olykor még ideáinkban is. Mert az például biztos - hiszen természetes -, hogy a maiak, amikor még tegnapiak voltak, úgy viselkedtek, ahogy tegnap elviselhető, sőt örömteli volt, s miért lenne ez a mai új tartalmasabb, ha ezt még meg is kell tanulni. Hisz az az igazság, hogy a kettévált társadalom azon fele, amely az új befogadására kényszerülve a teljes megértés igényével akar élni, mást nem tesz, mint tanul, azaz a tapasztalatait összeveti a szabadversenyes és a piaci-fogyasztói kapitalizmusról olvasottakkal. A másik fél pedig - tulajdonképpen érthető módon - a megértés igénye nélkül pusztán összehasonlít a tegnapi és a mai között. És most valljuk be, mi: politikus népség, hogy egy heti külföldi távollét után már alig-alig értjük, miről is szólnak a hírek, miért üzent Kupa Orbánnak, miért bírálja Horn Szabadot, miért ócsárolja Csurka épp Mester Ákost. Ezért tanulni járni? Ezekért a suta léptekért? Szóval a tanulás. Kevés idegesítőbb közhely hagyhat el ajkat, mint hogy „tanuljuk a demokráciát", ugyanakkor be kell ismerni: valóban hasonló dolog történik, csakhogy itt a leckét egy nemzeti önképzőprogram keretében adjuk föl saját magunknak. Ezért is történhet meg, hogy egy-egy panaszkodó honfitáriunk meghallgatása után ebben az újjászülető országban elemzendő kérdésként vetjük fel: miért oly keserű a szabadság megtilthatatlan gyümölcse? Valóban: Miért? Újévi fogadás Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke pénteken az Országház Munkácsy termében fogadta a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit, akik az újév alkalmából jókívánságaikat fejezték ki. A fogadáson részt vett Jeszenszky Géza külügyminiszter és a Külügyminisztérium több vezető beosztású tisztségviselője. Az államfő egyenként, kézfogással üdvözölte a megjelent misszióvezetőket. Elsőként a testület doyenje, a Szentszéket képviselő Angelo Acerbi címzetes érsek, apostoli nuncius lépett az elnökhöz, őt követte a többi magas rangú diplomata, megbízólevelük átadásának sorrendjében. Az új esztendőt köszöntő koccintás után a vendégeknek alkalmuk nyílt kötetlen beszélgetésre. Kék szalagot az autókra Kék szalagot tűznek autóikra a taxisok január 6-ától, így fejezve ki tiltakozásukat az üzemanyagok fogyasztói adóinak nagymértékű emelése ellen - tájékoztatta az MTI-t pénteken az Autótaxi Dolgozóinak Szakszervezete és a Fuvarozók Országos Demokratikus Szervezete. Mint tiltakozó levelükben megállapítják: az érdekérvényesítés ismét egyoldalú volt, mivel hiányzik az a mechanizmus, amely az ilyen döntések-előtt figyelembe venné a másik fél érdekeit. Az adótartalmak növekedésének most is csak a költségvetés szükséglete által diktált bevételi oldal növelése szabott határt. A taxis szervezetek felhívják a figyelmet arra is, hogy az üzemanyag áremelés nemcsak az autósokat, hanem a társadalom minden egyes tagját érinti, hiszen további ár- és inflációnövekedést okoz. Ugyanakkor érthetetlennek tartják, hogy a kormány 1990 októberi ígérete ellenére az üzemanyagárak piaci árszintet követő mozgása nem következett be. Az akkori 29 dolláros hordónkénti olajár ugyanis mára 18 dollárra csökkent, hatása nálunk mégsem érzékelhető. Az viszont igaz, hogy az 1990 évi adótartam mára közel 200 százalékkal növekedett. Többe kerül a cigaretta Miután a cigaretták fogyasztási adója január 6-ától emelkedik, a cigaretták többsége is drágább lesz ettől a naptól kezdve. Az áremelés átlagosan 14,5 százalékot tesz ki. A füstszűrő nélküli Kossuth cigaretta ajánlott fogyasztói ára például 28-ról 42 forintra, a füstszűrős Symphoniáé 33-ról 37 forintra, a Sopianae ára 37-ről 42 forintra, a Helikoné 45-ről 50 forintra, a Marlboroé 95-ről 105 forintra emelkedik. A Hungarotabac Rt.-tői kapott tájékoztatás szerint az adóemelés ellenére nem drágul néhány cigarettafajta, változatlan marad például a Winston, a Rocky, az Etűd, a Sopianae 100, a Nádor és a Black ajánlott ára. Mivel a cigaretta szabadáras termék. a kiskereskedelemben az árak a nagykereskedelmi forgalmazók által ajánlottól eltérhetnek. Kisgazdaporta Ki az igazi? Értesültünk, hogy a Délmagyarország 1991. december 17-i számában megjelent a „Nagyválasztmány, vagy partizánakció? Botrány - most a nemzeti kisgazdáknál" című cikk Űjszászi Ilona tollából. A cikkben leírtakkal kapcsolatban az alábbi észrevételeket tesszük: 1. A Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt 1991. december 15-i nagyválasztmányát a Nyírbátorban, megyei gyűlésen megválasztott 9 tagú előkészítő bizottság hívta össze azért, mert a pártalkotmány értelmében az országos tisztségviselők megbízása 1991. június 30-ával lejárt. 2. A bizottság összetétele 5 fő vidéki (Újfehértó. Nyírbátor, Nyíregyháza, Gyöngyös, Csitár) és 4 fő budapesti tagból áll, tehát nem igaz az az állítása a hivatkozott cikknek, mely szerint a szóban forgó nagyválasztmányt egy szélsőséges budapesti csoport kezdeményezte. 3. Valótlan, hogy a nagyválasztmány összehívásának kezdeményezésében és szervezésében Benkó Alfréd és Lányi Zsolt részt vettek volna, mert nevezettek - bár kizárásuk alkotmányellenes volt - semmiféle ilyen jellegű munkában nem vettek részt. 4. Mint ismeretes, az országos médiákban megjelent, hogy a december 15-i nagyválasztmány második fordulója 1992. január 18-án 10.30 órakor lesz a Jurta színházban megtartva. Ezt a december 15-i nagyválasztmány résztvevői egyhangúlag - ellenszavazat és tartózkodás nélkül - megszavazták. Ezért addig semmiféle nagyválasztmányra vonatkozó lépést, intézkedést a több mint fél éve illegitim volt elnökségtől nem áll a tagság módjában elfogadni. NKgP előkészítő bizottság. Kecskés István, Zlatniczky István