Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-22 / 18. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1992. JAN. 22. LEVÉLCÍMÜNK: DKI. MAGYARORSZAG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PE.: 153.6740. TELEFON: 12-825. Elúszunk? Elúszott a vízóránk. Pontosabban víz alá került. Ám amint a mégis folyton érkező számlák bizonyítják - zavartalanul jár tovább. Jár. Pedig ntár majdnem megörültem, hogy ha ilyen szerencsések vagyunk: víz alá merült az óránk, hát ezzel tán elmosódik majd a számla is. Tévedtem sajnos. Félméteres víz borítja az órát, amely házunk harminc lakásának a fogyasztását méri, de a vállalattól akadálytalanul érkeznek a számiák. Jómagam, nent szakértő lévén, tisztelettel érdeklődtem a cégnél: miként lehet, hogy miközben az órát ellepte a víz az. aknában, annak működése mégis megbízható? A válasz az volt, hogy az óra nem azt méri. ami rajta kívül van, hanem, ami belül folyik. Ami belül van. Hm... Már-már azt hittem, minden rendben. Ami belül van, azt mérik. ami kívül van, azt nent mérik. Jó. De valami csak birizgálja megint a kobakomat: honnét kerül abba a vízóraaknába a víz? Ami - ugye kívül van. Véletlenségből esetleg mégis a csőből szivárog oda? Mert az tény, hogy odaszivárog kérem. Én rendszeresen megnézegetem azt az aknát, amióta tudom, hogy a víz viszont pénzbe kerül. Nem is kevéske pénzbe. A mi házunkban, hogy konkrét példát említsek, fejenként pontosan 170 forintot ér az a vízmenynység, amelyet a vízóra szerint elfogyasztunk havonta, átla-" gosan. Ismétlem: fejenként, havonta. Hogy ne érdekelné az. embert annak az órának a sorsa? Már az egész ház aggódik. Azt feleli nekem erre egy városi ember, olyan bennfentesebb, hogy nem rossz helyen kapirgálok. Ha tudnám mármint én -, hogy mennyi víz folyik cl a város csöveiből, elborzadnék. De legalább is jobban értenem, miért drága a szegedi víz. Mert bizony drága a... drága. Éppen ezért aggódunk mi az óra miatt. Hogy úgy.elúszott. Félő, hogy a pénzünk is vele úszik, ami a bérből és fizetésből élőnek a markába nem valami könnyen jut. Akkor sem, ha járna neki. Pedig most éppenséggel a vízóra divatja közeleg. Tán a rendszerváltás hozta, hogy megjelentek a hirdetések: hidegvíz-mérő. melegvíz-merő kapható. Felszerelve kinekkinek a saját lakásában darabja (vagy párja?) tíz fölötti forintösszegbe kerül. Ezerben számlálván. S ebből további perpatvarokra nyílik jó kilátás úgy tűnik: felszerelteti mondjuk - a harminc családból néhány. Ok. ha a vízmű is úgy akarja, utána a saját vízórájuk szerint fizetik majd a vízdíjat. A többi meg a régi óra szerint. Az meg - amint említém úszik. Vele a hitünk is, hogy mégis igazságos a számlázás. Azt már csak a természet iránti nagy tiszteletből említem, hogy miközben így gondolkodám e vízóra elúszás körülményein és várható következményein, bekopog hozzám a szomszéd az ötödikről, hogy befolyik a víz a tetőről. Az ég csatornái! Nem mertem neki elmondani, hiszen bajba került, mi jutott hirtelen az eszembe: mi lenne, ha kikapcsolnánk a földalatti vízvezetéket? És fentről, az égből várnánk a jobb ellátást! Ott még vízóra nincs. Kac/.úr István A boldogságtól ordítani tudnék! A kölcsönvett kínrím csak félig igaz. Ugyanis nyakunkba szakadt az áldás önkormányzati lakástulajdonunkat harmincöt évi részletre megvehettük. A részletek 92 éves koromban járnak le. Úgy kezdődött, hogy az IKV küldött egy értesítést a lakásvásárlási lehetőségről, a lakás áráról, a fizetési lehetőségekről. Egyébként ez klasszikus példája az egy rókáról két bőr lenyúzásának, mivel 1970-ben vállalatunk az akkori forgalmi áron, 280 000 forintért megvette, most mi vesszük meg másodszor. Amikor a lakók 50 százalékánál több élt vásárlási szándékával, a hónap elején az IKV szervezett egy megbeszélést, ami kishíján kudarcba fulladt részvétlenség miatt, és ahol a tulajdonosok igencsak hiányos tájékoztatást kaptak. Egy háromtagú intézőbizottságot választottunk, aki nem tudja, hogy mit is kell intézni. A bizottság három tagja három nap múlva jóformán már csak köszönőviszonyban volt egymással, jó magyar szokás szerint. Az IKV megbeszélés után sebtében lakógyűlést trombitáltak össze eredménytelenül. Második nekifutásra már sikerült. A várható közös költségeinkről volt szó, olyan felvezetéssel, hogy az ügyintéző hölgy fizetését is szavazzuk meg. Amikor már ezer forint körüli összegnél jártunk lakásonként (az ü gyintéző fizetése nélkül - ami még plusz 3-400 forint), kiborult a nuilásliszt. Az alaptalan költségvetés miatt bizonytalan időre elnapoltuk a tárgyalásokat. Szü kséges még megjegyezni, hogy a 21 éves épületen az IKV az egyszeri lépcsőházfestésen, illetve a linóleum cseréjén kívül (amit kár volt kicserélni, mert rosszabb lett, mint volt), semmit sem újított fel, illetve akart, de elvitték a milliókat a Tisza-parti pártszékházra. A beázásokat úgy szüntették meg. hogy a kátránypapírt ide-oda húzogatták a tetőn, így aztán hol az egyik, hol a másik lakás ázott be. A lakás belső hiányosságait is csak protekció igénybevételével lehetett rendbehozatni. Nálunk ötévi beázás után tapétázták ki az előszobát. A munka átadása után becsukták az ajtót, a frissen felragasztott tapéta pedig elkezdett lebegni, mint a Santa Fé vitorlái az élénkülő szélben. A házmestert hónapokig nent láttuk takarítani, csak a lakbért inkaszszálta. Vajon mire fordították, ha nem csináltak érte semmit? Kértük a lépcsőház festését, de - finoman szólva - kikacagtak bennünket. Hát itt tart az ügyünk. Úgy érzem. Szegeden sokan járunk hasonló cipőben. Ki segíthet? A hitelét vesztett hivatal? A szakmai becsületet eljátszó mesterek? Talán a nyilvánosság?! Bízunk a csodában! Vajda János nem ismerem, de az újságban közölt szöveg, érthetetlen és értelmetlen, ezért megvalósíthatatlan. Kezdem azzal, hogy a műveltségi területeket, többek között a 4. pontban a vizuális kommunikáció, tömegkommunikáció, informatika tömböt tartalmazza. Dc megemlítek a szövegben tizenhétszer használt „kommunikáció" szóval megfertőzött mondatok közül néhányat. Az anyanyelvi kommunikációs nevelésnek fő feladata az értelmes, szép beszéd. Vagy például az anyanyelvi nevelésnek kiemelkedő kommunikációs szerepe van az ember formálásában és, hogy az az egyik hangsúlyos feladata, a kommunikáció minden fajtájának fejlesztésére. Vagy kommunikáció cím alatt. Az anyanyelvi kommunikációs nevelés célja a tanulók kommunikációs képességének kifejezésére és legyen tisztában a tanuló a kommunikációs folyamat tényezőivel. Helyszűke miatt nem sorolom a többit, csak a szövegben közölt értelmetlen, fölösleges idegen szavakat kifogásolom, mint például identitás, regionális, koncepció, orientált, intonáció, verbális reprodukálás, korrigálás, funkció fókusz, szövegkohézió, fonéma, publicisztika. De a szövegben sehol se találtam a magyar irodalom, a költészet, a magyar történelem, földrajz, a magyarságtudat vagy nemzettudat nevelésről, a szép és tiszta magyar beszédről szóló kitételeket, és főleg a magatartás művelődésről szóló követelményeket. Ezek a létfontosságú és mostanáig elhanyagolt tulajdonságait az alaptantervbe nem tartották érdemesnek hangsúlyozni. Ezek bizonyára nem kapcsolatosak a „kommunikációval". Sajnálom, hogy a munkaközösség a „kommunikáció" szó helyett nem talált olyan magyar kifejezést, amely a tervezetet érthetővé és értelmessé tette volna. Pedig ez most létfontosságú kérdése társadalmunknak. i Köszönetek Kommunikációfertőzés Megjegyzés a Nemzeti alaptanterv tervezetéről A tervezet, melyet egy munkaközösség állított össze, a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglalt emberi, valamint gyermeki jogok okmányában (és nem chartáiban) kihirdetett értékek alapján, határozta meg a kötelező oktatás alapkövetelményeit. A tervezet eredeti szövegét A Hattyastelepi Óvoda mozgáskorlátozott (Bóbita) csoportja köszönetét fejezi ki az United Way Dél-Magyarország Alapítványnak, a Becoker Kft.-nek, a Zomko Kft.-nck, a Montfer és a Grafotek Nyomdaipari Kft.-nek a 88 ezer forintos támogatásért, melyet Párbeszéd az olvasóval Kisebbfajta vihart kavart jartuár 14-én megjelent ismertetőnk arról a készülő önkormányzati rendeletről, amely az állattartást kívánja szabályozni majdan. Egészen pontosan újraszabályozni szándékozik, s itt rögvest el szeretnénk oszlatni több olvasónk tévhitét: nem arról van szó, hogy a közgyűlési szenátoroknak más dolguk nem lévén, vigyázó szemüket most szeretett, vagy nehezen tűrt állatainkra vetik, hanem arról, hogy a városi élet szabálygyűjteményéből a ma követelményei közül azokat is, hogy tudniillik ki, hol, mikor, milyen körülmények közepette nevelhet bárminő jószágot, nos, bizony időről-időre illik tisztázni. Viharocska hangjai egyébként már amiatt is hallatszódtak az ismertetésre vállalkozó tollnok telefonvonalában, mert a rendelettervezet igen frissiben került nyilvánosságra, még mielőtt a polgármesteri hivatal összes létező osztálya, irodája, szakértője véleményezte volna. Szerintünk ebben nem kell hibát keresni: máskor éppenséggel kívánalom, hogy egy városi lap a város egészét érintő ügyekben nyomon kövesse a döntéselőkészítés folyamatát! Nos, ezt tettük ezúttal, s folytatása is következik, amint érdemi információval, véleménnyel találkozunk, vagy keres meg bennünket bárki. Olvasóink közül néhányan már megtették, mint sejteni lehetett, nem csupán a macskáik sorsáért aggódök közül, hanem az állatot nem tartók táborából is. Igen nagy élvezettel olvastam például dr. Veress Sándor írását, melyből szellemesen, tréfásan megfogalmazva ugyan, de az derül ki: a doktor úr a kutyatartók diktatúráját legszívesebben megszüntetné. Vagy - s most hadd idézzük levelét! „ugassunk minden éjjel ajtajuk előtt felváltva, kutya-macska nélküli lakók? Tartsunk görényeket, hogy ők meg azok illatát szagolják, s így már lesz nekünk is valami sikerélményünk velük szemben?... Nézzük az ő érveket is! Betörők ellen kell a kutya. Ha az elfogott betörőket azonnal .felakasztanák', nem lenne betörés és kutya sem kellene. Magánosak, akiknek kell valami .élőlény' a közelükben. Láttam idős nőt, aki négylábúját a mellső lábánál fogva vezette, szegény kutyát így két lábon járásra kényszerítve! Ez kóros!... Tessék mondani, nincs megoldás ebben a kérdésben? Örökös kutya-macskatulajdonosi kiszolgáltatottságban éljünk haragban egymás mellett? Nincsen nekünk más bajunkból is éppen elég?" Drága Veress doktor, a szívemből beszél, hogy ilyen megértő tud lenni, s remélhetőleg mértéktartásra intő hangja elhallik azokhoz is, akik Önnel ellentétben állampolgári jognak vélik, hogy akárhány állat nyüzsögjön lakótelepi otthonuk kis és még kisebb szobáiban. (Amivel persze azt is szeretném kifejezésre juttatni, hogy magam is panelismerő polgára lévén e városnak, semmi kivetnivalót nem találok azokban a háziállatokban, melyek nem ugatnak penetráns hévvel éjjel kettő és három között, vagy amelyek nem váltanak ki kétségbeesett jajkiáltást a világ leggondosabb házfelügyelőjeként megismert Rózsikánkból öt perccel azután, hogy karácsony első napján a tizediktől a bejárati kapuig végigmosta a rábízott összes lépcsőházat... Persze, azt is gondolom, hogy a neveletlenül a lépcsőre rondító állatoknak igazából a gazdáit kellene elővenni!) Őszintén szólva nemigen tudok mit kezdeni azzal a megjegyzésével magát megnevezni nem óhajtó levélírónknak hja, így könnyű bármit is leírni! - , hogy nem sok haszna van egy tenyésztőnek a macskáiból. Mert hogy a szaporításkor felmerülő költségek igen tetemesek egyesületi tagdíj, szállítás kiállításokra, szállásdíjak, élelem a tenyészállatoknak, orvosi ellátás, egyebek - , nem is szólva arról, hogy a tenyésztő a saját otthonát áldozza fel a fajfenntartás nemes eszméjéért! Nem tudok ezekhez szólni, legfeljebb csak annyit, hogy ha repülőgépet gyártani nem érdemes, akkor a világ minden eszméjéért sem gyártanék repülőgépet, ha egy szenvedélyem ára hivatkozási alap volna e szenvedély ellenzőivel folytatott vitáimban, akkor mélyen hallgatnék. De hát ez, ugye, magánvélemény, s hogy másnak másmilyen van, megértem. Nekik azt javasolhatom, érvényesítsék jogaikat - ilyen például a véleménymondási jog - , ha a rendelettervezet eljut a remélhetőleg nem egészen letűnt és elvetett társadalmi vitaszakaszba. Lapunk mindenesetre c párbeszédfélével is iparkodott a nézeteknek, legyenek azok bármily különbözőek, teret adni. PÁLFY KATALIN és dolgozóinak, hogy az 1991. januári nyereményjegyzék alapján - amelyet mi nem követtünk figyelemmel - kitartó és alapos munkával felkutatták a tulajdonost és részünkre december 23-án a nyereményt átadták. Ezzel családunknak igazi karácsonyi meglepetést okoztak. Figyelmes és alapos munkájuk tiszteletet és köszönetet érdemel. Nyári István és családja * Elmúlt a karácsony. A járdaszéleken lecsupaszított, díszeitől megfosztott fenyőfák hevernek. A nemrégen még a gyertyfényben csillogó, örömtől ragyogó szemű emberek által körülvett fákat most szanaszét dobálva láthatjuk az utcákon, tereken. A Szentháromság utcában, a Vitéz utca környékén két fiatal lány gyűjtögeti össze a fenyőfákat. Két lány, akik kü lönben is szorgalmasan söprögetik az úttestet nap mint nap, most húzza, cipeli a szúrós fákat nagy kupacokba. Az emberek jönnek, mennek mellettük, sietnek a dolguk után - senki sem fordul feléjük, hogy „köszönjük". A két kedves arcú lány hidegtől kipirosodva, átdermedt kézzel takarít utánunk. Jó lenne, ha nem adnánk nekik annyi munkát, kevesebbet szemetelnénk. Munkájukat pedig ezúton is megköszönjük. Herecz Árpádné Azok a decibelek Oláh Pál Hullám u. 2. mindenkor a gyermekek fejlődését segítő, biztosító eszközökre fordítjuk. Mészáros Jánosné óvodavezető * Köszönetet mondunk az Algyői Takarékszövetkezet Retek utcai fiókja vezetőjének Régtől fogva, kb. 1970 óta mondogatom és írom, hogy fel kell vennünk a harcot a technikai sárkánnyal (nem az okos műszaki-tudományos haladással), mert másként állandóan magunknak okozzuk a bajt, a károsító hatásokat. Elviselhetetlenek, fülrombolóak - s még hány és hány jelzővel látjuk el azokat az embereket, akik felelőtlenül üzemeltetik rossz technikai állapotú gépjárműveiket. A zajtól, bárhonnan is származik az, mindannyian szenvedünk közvetlen és közvetve. Hangosak az utcák, a városrészek, a gyárak, az építkezések, és nem utolsó sorban a szórakozóhelyek. Legyünk igazságosak, bárhonnan is jön a zaj, nemcsak kellemetlen, hanem egészségünk minőségére is káros. Az orvosok a megmondhatói, hogy hányféle betegségnek az előidézője a zaj, a megengedhetetlen decibel. Arra nincsenek pontos adatok, mivel közvetett, áttételes hatásokról is szó van, hogy mekkora az ebből eredő gazdasági kár, de egyes jelentésekben ebben az esetben több milliárd forintról olvashatunk. Mint említettem, ezt a jelenséget nem először teszem szóvá. Úgy tűnik azonban, hogy újra végig kell gondolnunk eme urbanizációs ártalom sokféle egészségügyi és gazdasági következményét. A károk megelőzésére, a jótékony csend védelmére születtek ugyan rendeletek, de ezekre - ugyan ki figyel oda? Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a rendelkezések az ártalommal arányosan nem szigorúak. Ezek többek között előírják, hogy meg kell állapítani az egyes területek zaj-, illetve rezgésterhelési határértékeit, vagyis azt. hogy az adott terület egy bizonyos pontján, éjjel-nappal mekkora lehet a zaj, amely a károsítok között a legnagyobb bajt okozhatja. Ezek a védelmi rendeletek elég szigorral ugyan, de okosan rendelkeznek a zaj-, illetve rezgéskibocsátási határértékekről, ezek megállapításáról, és arról tehát, hogy mekkora zajjal járhat egy gépjármű, egy üzem működése. A határértékek túllépésénél eléggé zsebbe vágó lehetne a bírságolás, 50 ezer forinttól két és fél millióig. Mindezeket a végrehajtási tevékenységeket az idevonatko-zó rendeletek a környezetvédelmi hatóságokra bízza, pedig ezt megelőzően minden egyes állapolgárt kellene meggyőznünk a közösségek ellen elkövetett bűneik miatt, amikor sok felelőtlen ember rossz és kivénhedt autót vagy más technikai szerkezetet üzemeltet úton és útfélen, vagy éppen valamely termelőü zemben. Az ilyen tartalmú környezetvédelmi rendelkezések aránylag „szelídek". Mindig igyekeznek figyelembe venni bizonyos enyhítő körülményeket, amelyekre nem is lenne szükség - mondván, csökkensék a zajszintet olyanra, ami még elfogadható. Ha ezt nem tartják be, csak akkor következik a büntetés. De ki figyel oda utcáink, hídfőink felelőtlen „autóssuhancaira", akik nemcsak nagy kéjjel rodeóznak, hanem szlalomoznak is legnagyobb forgalmaink közepette. Hol van ilyenkor a közlekedésrendészet? Itt is csak a prevenció szigora segíthetne. (Közel 2 millió személygépkocsi gurul az országban.) Az emberi környezet ellen elkövetett bűnök számonkérése általában minden környezetben elég nagy zajt csap. Sokak ezeket túl szigorúnak tartják, mások igyekeznek „kimosakodni", de senki sem említi az emberi felelőtlenségek korlátoltságát. Egyszerűen alig vagyunk képesek elfogadni, hogy az élővilág ellen elkövetett bűneink lassacskán már nem is bocsánatosak, hanem halálosak is lehetnek a szó valós értelmében. Pedig minden egyes ember, üzem, gyár és vállalat ilyen tartalmú problémaköre is bennefoglaltatik az országnyi gondban, amelyet törvényszinten hazánkban 1976-ban foglaltak egybe, és a világ globális problémái közül ezt a stockholmi konferencia determinált, 1972-ben. A környezet-, az cmbcrvédclem minden egyes fázisa, területe nefn érzelmi alapokon minősít, hanem nagyon is objektíven mér minden mérhetőt, minősít az ember, mindanynyiőnk javára, életminőségünk érdekében, akkor is, ha a zaj ellen, a zaj elleni másodlagos hatások ellen hadakozunk. Ez mindannyiónk erdeke, azoké akiknek el kell szenvedniük a jelen és a jövő káros következményeit. Bátyai Jenő