Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-18 / 15. szám

Az idő maszkjai SCHMIDT ANDREA Nem volt ám könnyű ezt a vendéglőt megszerezni! A lehető legszerencsésebb helyen van, óriási forgalommal; az ilyen üzletre mondják, hogy valóságos aranybánya. Ez volt a véleményük azoknak is, akik ott tipródtak Karczagiék mellett a versenytárgyaláson, s ígérték az egyre elképesztőbb, végül már csakugyan veszettül magas árakat a híres Tökalsóért. És micsoda nap volt az, boldog isten, amikor este holtfáradtan, de győztesen hazaértek, az asszony táskájában a frissen aláírt szerződés, és a férfi már bontotta is mohón a pezsgősüveget a nagy diadal örömére. Az asszony három metszett poharat rakott tálcára a kredencből: anyósának, férjének és persze magának. Nem rajong éppen az italért, de erre a váratlan boldogságra igazán inni keHett! Lám, mégsem dolgoztak annyit oly sok éven át hasztalanul, mégsem verték fogukhoz a garast hiába! Hát csak igaz a mondás, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít! Az üzlet azóta is mindig tömve vendéggel. De persze a vasárnap a legerősebb nap: ilyenkor csak úgy ontják a villamosok meg a buszok a kirándulókat, szerelmespárokat és a környékbeli kiskertek gazdáit. Alighogy a nap kifényesül az égen, megindul az áradás. Reggel a papramorgóért állnak sort, délelőtt a sörért meg a fröccsért, déltől három óráig az étteremben állonganak falkákban, úgy lesik az asztalok üresedését, hogy végre azok is elverhessék éhüket, akik később érkeztek. A Tökalsó csak nyolckor nyit. de akkorra már sor kígyózik az ajtaja előtt; a kiskertesek csatos üvegben viszik a bort, meg a sörösflaskákat. tízesével. A söntésnél a férfi áll kint, odabent a konyhán az asszony sürgölődik, készíti elő az ebédet. Van Zsúfolt délután vele munka bőven: legalább három készétel, s hat frissensült a köretekkel, aztán három leves, kétféle tészta, s négy-öt saláta. Az első időkben a férfi édesanyja segített a konyhán, de aztán betegeskedni kezdett - az asszony szerint ugyan csak nyűgösködni, „affektálni" -, és azóta egy kis konyhalány segíti a munkáját, aki csak kilenc órára érkezik, mert a délutáni mosogatással együtt így kerekedik ki a nyolcórás munkaideje. Ha a fazekakban már lobog a levesek vize, fortyog a sok mártás, az asszony leveti kötényét, és szalad ki a söntésbe, az embernek segíteni: elvenni a pénzt a vendégtől, az aprót visszaguberálni, a palackos borokat bontogatni, kotorni a hanzlit a korsók üstökéről. Aztán keverni a málnát, csurgatni a sok kólát a gyerekeknek, és kiszolgálni az igényesebb vendégeket, akik a különszobában néznek helyet maguknak, nem odakint a söntésben. így aztán úgy zuhan be esténként az ágyba, hogy már arcát lemosni sincsen ereje, csak elvánszorog az ágyig, s ráhull, ruhástul. Csupán éjfél felé tudja annyira összeszedni magát, hogy levetkezzék. És közben szidja, szidja magában az anyósát. Hogy fáradt... Miért? O talán nem fáradt?! Hogy nyolcvanéves. Miért? O talán nem lesz lassan ötven? Meg hogy dolgozott eleget az életben... Nekik talán ingyen adták az öröklakást a Pasaréten, ingyen ezt a méregdrága bérletet a versenytárgyaláson?! Hát ki kap ingyen valamit? Meg aztán éppen eléggé megfizették az öregasszony segítségét - fortyog magában gyakran -, hiszen hát nem meleg otthonra talált náluk vénségére? Amikor azt a vacak, nyirkos falusi házát eladta, nem egészséges lakásba költöztették? Jó, nem nagy éppen a szobája, kétszer három méter csak, és a konyhából nyílik, de száraz és meleg! És jobban él benne, mint élt odahaza a putrijában, amiért annyi pénzt sem kapott, hogy elég lett volna a Tökalsó bérletének felére! És akkor a tetejébe még szakadatlanul zsémbel! Hogy egész nap egyedül van, magányosnak érzi magát, jobb volt Nagypallagon, mert ott legalább a szomszédasszonyok... Hallgatni is rettenetes! És mennyit eszik! Ha vacsorára nem kap egy szép csirkecombot vagy melle húsát, másnap egész este duzzog... No és akkor ráadásul még azt a balesetet is vasárnap kellett rendeznie! Legszívesebben tombolna, ha ez eszébe jut. Éppen a legvadabb forgalomnál, vasárnap délelőtt tizenegy óra körül szólalt meg a telefon; ott lóg a söntéspult mellett. Az asszony a habot verte a piskótához, a leány a csirkét tisztította garmadával, így a kagylót a férfi akasztotta le a falról, s belehallózott. Hirtelen falfehér lett az arca. - Igen, igen, értem... - csak ennyit mondott. - Ne csináljon semmit, mama. maradjon mozdulatlan! Azonnal megyünk! - Visszaakasztotta a kagylót, átment a konyhába. - A mutter elesett a fürdőszobában - mondta fakó hangon. Az asszony sóhajtott. - Már megint bedobja a hisztit! - mondta, s fejét csóválta. - És mikor történt? - Egy órája. - És akkor miért csak most szólt? - Mert nem tud fölállni. Egy órába telt, amíg hason csúszva a telefonhoz vonszolta magát. Most ott fekszik, és minket vár. Gyere, induljunk is! - Ekkora forgalomnál? - nézett rá ijedten az asszony. Mi lesz az ebéddel? Ki fog fölszolgálni ? Talán Aranka? - Tényleg - dünnyögte a férfi. - Erre nem is gondoltam! - Ketten nem hiányozhatunk! - veregette meg karját a felesége. - Egyedül megyek, ha egy kicsit csillapul itt a banzáj! - Vidd a kocsit - mondta a férfi. - Ilyen benzinárak mellett? - meredt rá az asszony. Egyetlen napon kétszer forduljunk?! A férfi bólintott, ment vissza a pulthoz. Az asszony vadabbul verte a habot; sietni akart. Szerencsétlen öregasszony - sóhajtozott magában. - Nem tud fölkelni, istenem... Vajon mi érheti még? - És most igazán szánta szegény teremtést. Gyorsan végzett a habveréssel, és máris indult volna, amikor nagyobb turistacsoport lepte el az éttermet; voltak vagy húszan, s ahányan voltak, annyifélét rendeltek. Aztán a konyhalány sikoltozott, hogy odaég a rántott hús, a férfinak meg a söre fogyott ki, s amíg frisset csapolt, az asszonynak kellett a söntést ellátnia. Egy kicsit még marad, gondolta. Húsz komplett ebéd. itallal! Nem kis pénz manapság! És már terített is az ebédhez, mert Aranka elkészült - és ó most már végre csakugyan indulhatott haza. Jaj, az a vasárnapi közlekedés! Az átszállókban az a hosszú várakozás! Kocsival alig félóra az útjuk hazáig, most vagy másfél órába tellett. Fél négy volt már, mire otthon bebukott az ajtón. Rohant be a telefonhoz: senki! Ki a fürdőszobába: senki! A konyha felől hallatszott halk nyöszörgés. Az öregasszony ott feküdt a konyhakövön, hálóingben. - Hogy került ide, mama? Sikoltotta rémülten. - Egy kis... vizet... akartam, lányom... - kapkodta amaz a levegőt. - Mer hogy annyira szomjas voltam... Az asszony ugrott, hogy fölsegítse, de hasztalanul tette. És ahogy emelni akarta, érezte, forró a teste. - Mióta fekszik itt, mama? - Azóta, hogy Marcival beszéltem. - Úristen! - kiáltotta döbbenten. És ugrott a telefonhoz. Negyedóra múltán ott voltak már a mentők. Combnyaktörés - ezt állapította meg a röntgenvizsgálat. De ezt még túlélte volna, bizonygattákTfésőbb az orvosok. Nem ez vitte el negyednapra, hanem a tüdőgyulladás. BÁRÁNY TAMÁS