Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-18 / 15. szám

SZOMBAT, 1992. JAN. 18. y DM MAGAZIN 5 Aligha kell őt bemutatnom. Aki csöppet is becsüli a magyar irodalmat, a szépprózát, legalább egy könyvét, egy drámáját ismeri. Nem tagadom, nekem életre szóló élményem az Anyám könnyű álmot ígér című regénye. Dc legalább akkora élményem a tizenegy évvel ezelőtti sikaszói látogatásom. Sütő a fenyvesek aljába állított faház teraszán, fölötte a ragyogó kék ég, mögötte a hegyoldal zöld füve, alattunk a kövek között zsörtölődő patak... Mint a mesében. Ahogy ráismertem a kiesi hídra, Lacikára, az azóta megnőtt unokára, akit Sütő nagytata vezetett a nvelv sárkánygyíkjainak legyőzésére... Az én mondataim rongyokban járnak, az övéinek ragyogása van. Az én gondolataim bukdácsolnak a szavakon, az övéi mintha súlyos haladtukban is lebegnének. Hosszú évek óta nem találkoztunk, most egy rövid estét kaptam tőle ajándékba. - Megújult a Magyarok Világszövetsége, újdonatúj a vezetése. Sütő Andrást az új elnök, Csoóri Sándor hívta, vállalná el újból a tiszteletbeli elnök tisztét. Nem vállalta. Sokan máris azt kiáltották: nem akarsz együtt dolgozni Csoórival. - Az a levél, amit még a tisztújító közgyűlés előtt elküldtem Komlós Attilának, világosan hordozta indokaimat, miért is nem kívánok részt venni a közgyűlésen. Majd pedig abban a levélben, amit Csoóri Sándornak küldtem válaszul az ő levelére, melyben fölkér, vállalnám cl az emlegetett tisztet, hasonlóképpen kiderül az én - szerintem világos - álláspontom. Ezt a levélváltást próbálták olyképpen értelmezni, mint valamiképpeni konfliktust köztem és Csoóri Sándor között. Szó sincs semmiféle ellentétről, épp ellenkezőleg, s azt is megírtam, hogy örömmel nyugtáztam elnöki székbe kerülését. O az, aki valóban alkalmas erre! Nem fogadtam tehát ellenérzéssel. A fölkínált tisztséget pedig nem fogadhattam el, mert azok az aggodalmak, amik eddig is bennem voltak, nem hogy elmúltak, de elmélyültek bennem. - A sajlóhadjáratra gondolsz? - Szélsőséges sajtóhadjárat indult a világszövetség ellen, s mindez a megújított vezetőségen keresztül személyemben is bántott. A több oldalról indított támadás nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy kilencven tavaszán a világszövetség vezetése részben, jórészt megváltozott. Nem vettek észre semmit! Sőt! Változatlan hevességgel bokrostul lőtték a nyulat, bokrostul lőtték az új vezetést. Személyre tekintet nélkül nevezték ezt az új vezetést kommunista csoportnak, kollaboráns társaságnak, ittmaradt boiseviki maradványnak. Azonosították a kilencven előtti világszervezettel, a Kádár-korszak vezetésével. - Téged íróként is, emberként is jól ismernek Erdélyben, Magyarországon, a világban. Sekélyes támadások voltak ezek, magad is tudod, azt hittem, föl sem érhetnek hozzád. - Lehetséges... viszont én hátmögötti, gyanús tendenciát éreztem ebben érvényesülni, ami többek között egy Czine Mihályra, egy Dobos Lászlóra sincs tekintettel, amint az a sebtében és kierőszakoltán összehívott közgyűlésen ez ki is derült. Azok a személyek ugyanis, akik engem kilencven tavaszán fölkértek, vennék részt a munkában, nem kerültek vissza a vezetésbe. Azok a támadások tehát, amelyek korábban elkezdődtek, nem maradtak nyomtalanok. Dobos László alelnököt nem választották újra, a megbízott ügyvezető elnök pedig még az elnökségbe sem került be. A közgyűlés talán nem tudta, hogy Czine és Dobos voltak éppen azok, akik a legkorábban elkezdték annak az egyetemes magyar szellemi égboltnak a fölhúzását, amely az összmagyarság szellemi és kulturális egysége fölé borulna. Na már most mi indokolja az ő félreállításukat? Nem kapok erre jó választ, ezért ebben a helyzetben nem vállalhattam a tiszteletbeli elnöki megbízást. - Értem, hogyne érteném. Mégis az jár a fejemben, hogy a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökeként nem emlegethetnének csupán - itteni szóhasználattal - romániai magyar íróként. Elnöki funkciód visszahatna a kisebbségi létre is. - Olvastam sanda magyarországi írásokat, amelyek célozgatnak: egyesek sértetten visszavonulnak. Nem vagyok megbántott, de azokkal a szellemi erőkkel, amelyek most fölléptek, én nem tudok egyetérteni. Amíg az egyensúly nem jön létre - ami a világszövetség munkájában nélkülözhetetlen - addig én ott nem dolgozhatom. Hiszem, hogy Csoóri Sándornak és másoknak lesz erejük a szélsőségeket visszaszorítani, és megteremtődhetik egy világméretekben szerveződő viszonylagos magyar egység. Nem vagyok abban az egészségi állapotban, hogy ebben az összefogó, békítő munkában részt vehetnék. - Nem zárkózol hál el'.' - Nem. De nem is jutott eszembe, hogy valamiféle föltételeket szabjak, amelyek teljesítésekor tán betársulnék a munkába. Nem. - Csöndes háborít van, ilyenkor is hallgatnak elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy kikristályosodjék egy olyan kisebbségi koncepció, amelynek legalább az alapjaival mindenki egyetért. Ez az egység azonban még nem jött létre, s nem is nagyon látszik létrejönni. Hát ha csak a tanügyi kérdésben kezdü nk el vizsgálódni, már akkor is szomorú, sőt fölháborító jelenségekre bukkan az ember, amik azt jelzik, hogy szinte egy tapodtat sem mozdultunk előre. A március tizenkilencediki pogrom egyik előidézője volt a Vatra egyes csoportjainak abbéli ijedelme, mely szerint is visszaállítnánk a marosvásárhelyi Bolyai Egyetemet. Érthető volt ez, hiszen évek óta bitorolt helyeket kellett volna átadni az új egyetemi vezetésnek. És éppen az iskolai ügyekben sikerült leginkább félrevezetni a tájékozatlan tömegeket, hirdetvén azt, ami nem volt igaz: román gyerekek kerülnének így utcára. Marosvásárhelyi fiatalok az önálló magyar egyetemért adták az életüket! Ma pedig olyan szöveget olvasok valamely az RMDSZ első vonalában munkálkodó professzortól, hogy talán nem is olyan lényeges az az önálló egyetem. Szerinte már-már csak lelki szükséglete az erdélyi magyarságnak, hiszen a kolozsvári román egyetemen voltaképpen megoldódott a helyzet a párhuzamos szakok indításával. Ez nem más, mint a Ceausescu-éra kulturális koncepciójának újraélesztése. Ilyenkor azután fölmerül az emberben, honnan is indultunk, hová jutottunk és hová törekszünk egyáltalán? Olvasom tehát, hogy nem is olyan tragikus a mostani iskolai állapot, amikor tény, százezer magyar gyermek nem tanulhat a szakiskolákban anyanyelvén. Ijfúságunk többsége! Mi önálló, autonóm iskolahálózatot akarunk az óvodától az egyetemig. Megdöbbenve tapasztalom, hogy aj_elsó komolyabb ellenállásra, kivált a márciusi pogrom után, sorra tűntek föl a kompromisszumos hangok, s hirtelen sokan lemondtak a nyílt küzdelemről. Még a szándékot is föladták, s ez megdöbbentő, aggasztó. - Csak a félelem igazgatna? - Nos, a betonfal, ami előttünk magasodik, s amit a parlamentben emeltek iskolaügyünk elé, szinte áttörhetetlennck látszik. Oka lehet ezen mostani állapotoknak az a kényelmes profeszszori szék, amit ama párhuzamos szakon fölkínáltak, nyilván a lojalitás fejében. De oka lehet az RMDSZ felső vezetésében ma már tagadhatatlanul látszó konfliktusos helyzet. Vannak, akik hajlanak arra, hogy korábbi, radikálisnak tetsző követeléseink mellett kiállani nem szerencsés, azokat majd egy alkalmasabb időben kellenék valóra váltanunk. Oka bizony a fenyegetettség állapota, amiben nap mint nap a romániai magyarság él. No, és hát bizonyos magyarországi hangok. Nem tudom mire vélni példának okáért a Kossuth adó Gondolat-jel című műsorában elhangzottakat. Valaki azt mondta: a romániai magyarság legfőbb betegsége az a romantikus, korszerűtlen, a múlt századra jellemző történelemszemlélet, amelynek negatív hatásait szenvedjük. Mi ez? Hol jelentkezik a mi múlt századi, romantikus történelemszemléletünk? Az önálló egyetem követelésében? A nyelvhasználatért vívott küzdelmünkben mutatkozna? Vagyis mindegy volna, milyen nyelven beszélek, mert nem ez a fontos? A világpolgárság volna csak az előny? A dolog lényege: az a küzdelem, amely a romániai magyarság alapvető követeléseiért elindult, sok tekintetben, sok területen és főként alapvető területeken lebénult. Örvendetes, hogy a helyi művelődési szervezkedések megpezsdültek, ez a jövőbe mutat, ha nem is országos és átfogó ez a mozgolódás. Szomorú viszont, hogy a jelenleg folyó népszámlálásról nem kapott a magyarság folyamatos tájékoztatást, így arról sem, milyen csapdarendszert állítottak abban föl. Ez a csapdarendszer hónapok óta jól látható, de nem tapasztaltam a nyílt, világos ellenállást a magyarság megosztási kísérletével szemben. Nem tudtuk elérni, hogy legyen magyar nyelvű kérdőív is. Én hónapokkal ezelőtt eljuttattam a parlament illetékesei elé az osztrák népszámlálásról beszerzett dokumentumokat, amelyekből világosan kitűnik, hogy volt magyar nyelvű kérdőív, sőt egy kétezres etnikum nyelvén is kinyomtatták azt. - Elkéstek a tiltakozással. - El. Elkéstek vele. - Sosem jut eszedbe, hogy hagyod ezt az egész veszélyes zűrzavart, elvonulsz belőle nyugodtabb zugba, és írsz? - Nem lehetséges elhagyni azt a világot, amit az ember a magáénak vall, aminek megjavításában részt vállalt. Adott esetben azonos vagy a magad hőseivel. Hát nem lehet olyan drámai hősöket teremteni, akik többek között ragaszkodnak népük nyomorúságához, s ugyanakkor íróként meg elvonulsz valami nyugalmas óceáni szigetre. Nem lehet egy a koita és más a hang. Nem tudom elképzelni az esztétikai értéket etikai tartalom nélkül. Nincs kiút, így kell élnem. / Igy kell élnem Sütő Andrással beszélget Hortobágyi Zoltán * * * A néptribun, a vátesz e hatalmi korszakát a hatalom új korszaka váltotta föl. Új honfoglalásra kényszerítvén a költői szót is. A kozmoszban vajon? Az individuum kizárólagos, megválthatatlan magányában? A sehova sem tartozás gyökértelenségében? A társadalmi és nemzeti közöny csigaházában? Én úgy gondolom: az emberi eszmélet mélyebb rétegeiben. Ahol az emberi lét egyetemesebb összefüggései derengenek föl a tehetség „belső napjának" fényében. Egyetemesebb, mondom, de ha arra gondolok: legjobbjaink tollát mi vezérli, a legvilágpolgáribb indulattal sem tudnám kiszakítani őket a genius loci karjából. Döntésének szigorából sem: itt élned kell! Sorsod szemét bekötheted, kiégetheted; vakon is megtalál. Elfordulhatsz tőle, mondván: sem itt, sem most. Almodban is az ő viharai szólaltatják meg az idegrendszeredet. Elfüggönyözheted az ablakot előtte, ajtódat beszegezheted: a kulcslyukon fog, besurranni, szavadat és agysejtjeidet kérve. Lúggal, savval moshatod ki az agyadat: újra beülteti a közösségi gondnak illatos és mérges növényeivel. Hajóra szállhatsz és meghúzódhatsz a földgolyónak bármely pontján; az elhagyott világ utánad kiált, és boldogságnak vélt állapotodban csontig emészt a honvágy. Holtodban a fold bárhol befogad ugyan, hiszen a bibliai monda szerint Ádámot Isten a négy égtájnak porából alkotta, hogy testét se egyik, se másik földrész ki ne vesse. De nevedet és emlékedet ki veszi gondjába? Mi lehetsz ott, ahol leveted minden kötöttségedet? Őrület - visszhangzik fülemben egy régen olvasott verssor: „Holt faágaktól körülvett szív, mit teljesen betölt a szánalom." (Az örök emlékezet földje) a múzsák. Lehet egyáltalán írásra gondolni ebben a zűrzavarban? - Nézd, változatlanul úgy élünk, úgy dolgozunk, mintha a front első vonalában élnénk. A körülményeink még mindig olyanok, hogy szóba sem jöhet a nyugodt alkotás. Olyanok a körülményeink, hogy azok az ember életét megkeserítik, szinte lehetetlenné teszik. Gondolok most arra, hogy változatlanul megismétlődnek a fenyegető telefonok, a névtelen hívások, hogy változatlanul életveszélyes ebben a városban jámi-kelni, hiszen ha annyi pálinka adódik, bizony leütnek, csupán a magyar szavadért. Változatlanul lehallgatják telefonbeszélgetéseinket, külföldi vendégeimet éppúgy követik, mint az előző kurzus idején, Ceausescu végnapjaiban. Arra gondolok, hogy a fasisztoid román sajtóban változatlanul folytatják azokat az uszításokat, amiket ezerkilencszázkilencven márciusa előtt is tapasztalhattunk. Nemrég jelent meg annak a katonatisztnek a könyve, aki valójában a márciusi pogromok egyik legfőbb szervezője volt. Most a márciusról szóló könyv szerzőjeként ünnepli a Vatra Romaneasca! O garantálta a mi biztonságunkat, személyesen az enyémet is. amikor ránk akarták gyújtani az RMDSZ-székház padlását. Ez az ember most megtisztel újabb rágalmakkal, förtelmes gyalázkodásokkal. Ilyen körülmények között azután nem könnyű prózát mívelni, verset gondolni, de hát hozzászoktunk mi már ezekhez a körülményekhez. Megpróbálunk, megpróbálok természetesen írni, ám azt nem mondhatom, hogy folyamatosan tudnék dolgozni. - Kél esztendeje úgy tűnt, hogy öles léptekkel gyalogolsz be a politikába, most meg mintha erősen húzódnál vissza. Ez csak a dolgok szerencsétlen egybeesése? - Lehet, úgy tetszett, mintha nyakig merülnék a politikába, dc nekem semmiféle megbízatásom, funkcióm nincsen az új politikai rendszerben. Nem vállaltam. Vállaltam viszont mindannak a támogatását, ami a romániai magyarság kisebbségjogi küzdelmével bármi módon kapcsolatos. Ilyenformán nem vontam ki magam semmiből. Elkerülhetetlen, hogy ne állnék kapcsolatban az RMDSZ megyei vagy országos vezetőségével, ne próbálnék segíteni a mindennapok közügyeiben. Ezzel természetesen azt is vállalom, hogy mindez átzúdul az idegrendszeremen, s ez nem késztet mondjuk egy jó regény megírására. Nagyon megvisel minden olyan jelenség, aincly azt igazolja, hogy a mi küzdelmünk nagyon szervezetlen, hogy a mi küzdelmünk következetlen. Az eltelt két esztendőben átfögóbbá válhatott volna ez a mi szervezetünk, stratégiailag kidolgozottabb, taktikailag meggondoltabb, dinamikusabb, figyelmesebb, éberebb és ki tudja még milyen lehetett volna. Hiányzik az alapvető kérdésekben is az egység, s azt gondolom, ez komoly, nagyon komoly hiba. Két évnek