Délmagyarország, 1992. január (82. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-10 / 8. szám

PÉNTEK, 1992. JAN. 10. A Phare-program Szegeden Plútó befűt nekünk? Az Európai Gazdasági Közösség 3 millió ECU (mintegy 300 millió forint) segélyt juttat városunknak azzal a céllal, hogy ezt az összeget a geotermikus energia környezetbarát hasznosítására fordítsák. Ez annyit jelent, hogy a termálvíz melegével fűtik majd a város lakásainak egy részét. „Kísérleti beruházásról van szó!" - mondta Szőcs Mihály, a Szegedi Távhőszolgáltató Vállalat főmérnöke. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közvetítésével jutott el az EKG Phare-programja Szegedre. Városunk példa lehet az egész ország számára, ha sikerül a föld mélyéről felhozott termálvizet úgy hasznosítani, hogy a természeti környezetet sem éri károsodás. Eddig jobbára elpazarolták a természet adta melegvíz-kincset: a hőmennyiséget csak részben, „egy lépcsőben" használták föl, a víz pedig elfolydogált a szikkasztóba. Városunk alatt tekintélyes termálvízkészletek húzódnak, s ha ennek melegét eljuttatnák a távfűtött lakásokba, a gázenergia kiváltásával jelentős megtakarítást lehetne elérni. A tervek szerint a vizet nem vezetnék közvetlenül a fűtőrendszerbe, hanem csak a hőmennyiséget használnák fel. A vizet ezután vissza kell sajtolni a talajba - ez jelenti a legnagyobb feladatot. így a termálvíz voltaképpen újratermelődik, a felhasználásnak csak a műszaki berendezések elhasználódása szab határt (a program 15 évre tervezett). Az ipari minisztérium azért juttatta nekünk ezt a beruházást, hogy a várhatóan jó gazdasági eredményeken felbuzdulva az ország más - hasonló természeti adottságokkal rendelkező - részein is alkalmazzák a programot. Tavaly nyáron versenyt írtak ki a megvalósítást előkészítő tanulmány megírására. Ezt egy francia cég nyerte, a kidolgozásban viszont részt vett a Délterv is. A zsűri bírálata, valamint a szükséges módosítások után küszöbön áll a munka első szakaszának megkezdése. Február végén indul a már korábban megfúrt, a termálvíz fölhozatalára alkalmas két kút rehabilitációs lehetőségeinek vizsgálata. A felsővárosi 2. számú fűtőmű mellett található kutakat próbatermelésnek vetik alá, s az eredménytől függően döntenek arról, kell-e újabb kutakat fúrni. Most még nem lehet pontosan megmondani, mibe kerül a program megvalósítása. A tanulmány is több lehetőséggel számol: a költségek 3 milliótól 5,8 millió ECU-ig terjednek. A reális végső ár vélhetőleg a kettő között helyezkedik majd el, de annyi máris látható, hogy valószínűleg szükség lesz még legalább 50-100 millió forintra. Ugyancsak fontos kérdés, mely városrészek kapják majd a fűtést a föld alól, abból a tartományból, amelyet a régiek Plútó, az ördögök fejedelme birodalmának gondoltak. Felsőváros első és második üteme. Tarján és az Északi városrész is az érintettek között lehet attól függően, hogy csak fűtésre, vagy csak a „használati meleg víz" kiváltására, esetleg a kettő kombinációjára használják a mélyből nyert meleget. A - divatos szóval élve - projectet (a szó leginkább komplex beruházási programnak fordítható) még a minisztérium kezeli, de a szegedi önkormányzat már kinyilvánította az átvétel szándékát, és a beruházás menedzselésével várhatóan a Szetávot bízza meg. Minden, 5 millió forint értéket meghaladó munkafázist csak verseny útján nyerhetnek el a vállalkozók - a Phare Iroda tapasztalatai szerint a versenyeztetés a tervezett költségek csökkenését is eredményezheti. A pénz fö­lött mindvégig a budapesti Phare Iroda rendelkezik majd, a szerződéseken pecsétjének is szerepelnie kell. A program szerint egy esztendő alatt meg kell valósítani a terveket. Indulás tehát február végén. NYILAS PÉTER A polgármesterek még nem válaszoltak „Az adó úgyis hiányozni fog" A karácsonyi vásárlások múltával, az új év kezdetével az érintettek ismét felfigyeltek a fekete kereskedelemre, s az első határozott ellenintézkedések jelentős nyilvánosságot kaptak. A vámhivatal az italnál, a cigarettánál és a kávénál szorított egy nagyot a gyeplőn, Demszky Gábor főpolgármester a Budapest aluljáróit ellepő árusokkal készül megmérkőzni, s talán ezúttal nem segítőtársak nélkül. A Kisosz már korábban is sürgette az illegális kereskedelem elleni hatékony, összehangolt és folyamatos intézkedéseket, s ennek jegyében postázott hét levelet még december ötödikén dr. Martonosi István, megyei titkár a városok polgármestereinek. - Még senkitől sem kaptam választ, pedig az utóbbi napokban ez ügyben országosan is felgyor­sultak az események. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium által összeállított, tanulságok levonására messzemenően alkalmas anyagot, továbbítottam a legilletékeseb­beknek. A jegyzék első fele az illegális kereskedelem során sérel­met szenvedő joszabályokat fog­lalja össze, már-már szemtelennek tűnő alapossággal, teljességgel. - Ismertetné a legérdekeseb­beket? - Mondjuk, a legrégebbit, a belkereskedelemről szóló 1978. évi. I. törvényt, ami félreérthe­tetlenül kimondja, hogy belkeres­kedelmi tevékenységet csak az erre jogosult jogi és magánszemélyek, ideértve ezek társaságait is, foly­tathatnak. Azt hiszem, itt nincs szük­ség kommentárra. Ezenkívül még pontosan tizenkettő, hasonlóan világos, ugyanakkor be nem tartott jogszabályi rendelkezést sorol fel a jegyzék. - Érdekes, hogy eddig az ille­tékesek inkább egymásra mutogat­tak, mintsem a maguk felelősségét keresték. - Az anyag második fejezetében szépen és sorban nevén nevezik azt a hét szervet, intézményt, hatósá­got, akiknek eddig is lett volna hatáskörük a jogszabályok betar­tatása ügyében eljárni. De ha még pontosabban fogalmazok, akkor kötelesek lettek volna érvényt sze­rezni a törvénynek. Az intézke­désre jogosult szervek sorában az első az önkormányzat. - Az elég nagy cég, sok mindent a nyakukba lehet varrni, lehető­ségeik azonban nem korlátlanok. - Vagy nem mernek élni jogo­sítványaikkal. Én legalább is nem találkoztam olyannal, hogy a látha­tóan engedély nélkül árusított cik­keket valaki is el kobozta volna, pedig erre a jogszabály lehetőséget ad. Tavaly kartonszámra árulták a cigarettát az ABC-k előtt, néhány doboz elvesztése biztosan érzéke­nyen érintette volna az árust. Ami­ben történt valami előrelépés, az a közterület-használat. - Feltételezem, hogy a rendőrség is adós maradt a szigorúsággal. - Régen tíz percen belül a hely­színen "valtaL. ha két maszek vásá­rolt egymástól, vag^fe elkövették a szükségtelen láncszem beiktatá­sának bűnét, mára megkopott ez a fürgeség. Pedig a feketekeres­kedelem is olyan jelenség, amelyik bűncselekmények elkövetését idéz­heti elő. Azután itt van a Fogyasz­tóvédelmi Felügyelőség, amelynek eddigi munkáján leginkább az látszott, hogy a tavalyi év a belső átszervezéseké volt. Most egy kicsit beindultak, de nem is olyan régen még jogosítványaikkal sem voltak tisztában. - Eddig egyedül a Vám- és Pénz­ügyőrség érdemelt ki piros pontokat, a közelmúlt intézkedéseivel? - Az adósok is el voltak foglalva saját személycseréikkel és eddig nem nagyon sikerült érvényt sze­rezni annak a törvénynek, mely szerint az adókötelezettség nem függ attól, hogy a tevékenység engedélyezett, vagy netán illegális. Nem csak az üzlethelyiségben lehet ellenőrizni. Egyébként ameddig a feketekereskedelemben ilyen sza­badon lehet működni, s ebben a még nem említett Kermi, illetve a Versenyfelügyelet is ludas, addig nem szabad csodálkozni Kupa úron, hogy emelgeti az adót, más meg a társadalombiztosítást. Las­san el kellene múlni azoknak az időknek, amikor cinkosán össze­kacsintottak a gazdasági szereplők, amikor kijátszották az államot. Az az adó valahol úgyis hiányozni fog... KOVÁCS ANDRÁS FOTÓ: ENYEDI ZOLTÁN Milliókat nyernek Akik nem fűtenek a varjaknak Egy esztendővel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy a Vásárhelyi Vá­rosgazdálkodási Vállalat egy svéd találmány segítségével próbálja csökkenteni a gázfelhasználást, és ezzel együtt a távfűtés költségeit. A közelmúltban pedig megtudtam, hogy az akkor felszerelt öt beren­dezés mellé újabb hármat vásárolt, a ma már rt.-ként működő vállalat. - Ennyire pozitívak a tapasz­talataik a svéd automatika és csappantyú alkalmazásával kap­csolatban, hogy e takarékosságot igénylő időszakban is vállalták egy újabb beruházás költségeit? ­kérdeztem Bajusz Károlytól, a VGV tüzeléstechnikai üzem ve­zetőjétől. - Igen. Az elmúlt év januárjában felszerelt berendezések hasznos­ságát az akkor még hátralévő, mint­egy három és fél hónapos fűtési idényre, alapos számításokkal alátámasztva, értékeltük. Kiderült, hogy az üzemszerű működés ezen ideje alatt a két fűtőműben össze­sen közel 28 ezer köbméter gázt spóroltunk meg. Ezzel viszont egyértelművé vált számunkra: foly­tatni kell a beruházást! Ez a gáz­mennyiség ugyanis a korábbi fel­használáshoz képest 12-15 száza­lékos megtakarítást jelent, és egy­ben milliós nagyságrendű költség­csökkenést. Egész évet figyelembe véve pedig a nyereség még ennél is több. Természetesen, a tapasztaltak után ilyen lehetőséget több okból sem lehet kihagyni. Nem csak azért, mert országos és vállalati érdek a kisebb energiafelhasználás, hanem közvetlenül a város lakossága is hasznát láthatja ennek. Ez év janu­árjától ugyanis önkormányzati ha­táskörbe került a távhőár megálla­pítása. így. ha észszerűen gazdál­kodunk és a gáz árát sem emelik túl drasztikusan, akkor az önkor­mányzatnak nem kell a távfűtés egyéb költségeinek növekedését a fogyasztókra terhelni. - Ha ennyire gazdaságos az Elda ratt cég berendezése, akkor vajon Csongrád megyében miért csak itt használják, hiszen például méreteit tekintve, Szegeden is hatalmas összegeket lehetne ezzel megmenteni? - Ez számunkra is érthetetlen ­vette át a szót a feltaláló, Stig Brunberg magyar származású fele­sége, Brunbergné Lengyel Magda. - Tudjuk, hogy Magyarország milyen nehéz gazdasági helyzetben van, ezért is jöttünk ide. Közel hét esztendeje, mondhatni, harcolunk azért, hogy az ipari minisztérium, az energiafelhasználással foglal­kozó szakhatóság ösztönözze a cégeket, intézményeket erre a környezetszennyezést is mérséklő, gyorsan megtérülő és országosan forintmilliárdokat jelentő taka­rékosságra! Termés/etesen jártunk Szegeden is, ahol a s/á/húsz kazán esetében valóban óriási megtaka­rítást érhetnének el. Sajnos, hiába, pedig a férjem harminc esztendővel ezelőtt alakította ki ezt a rendszert, amelynek hasznosságát Svédország és a skandináv államokon kívül, több nyugati ország is igazolhatja. Ezért csak arra tudunk gondolni, hogy az ésszerű és főként bizo­nyított tények figyelmen kívül hagyása végül is presztízsokokra vezethető vissza. Csak kis számban vannak ugyanis olyan szakem­berek, mint a vásárhelyiek, akik nem úgy érzik, hogy a hiúságukon esik csorba azzal, ha egy más által kitalált, logikus megoldást elfogad­nak, és azt saját érdekükben hasz­nosítják is. - Lehet az, hogy a közvetlen energiafelhasználók nem ismerik az FBR-85 típusú rendszert? - Nem, ez szinte teljességgel kizárt, hiszen már több mint két­százötven üzemel az országban. Széles körű tájékoztatással kezdtük el itt a"munkát. Ezt az energia­takarékos, elégési és huzatvi­szonyokat javító rendszert ugyanis mi magunk szállítjuk ide. azokat a férjem szereli be. és ami igen font­os lehet: öt év garanciával. Ez azt jelenti, hogy ez idő alatt sem al­katrész-, sem pedig szervizköltség nem terheli a beruházót. Sokan viszont félreértik e minden típusú olajjal, gázzal vagy szilárd tü­zelőanyaggal üzemeld kazánba szerelhető berendezés működé­sének lényegét. Mi ugyanis nem az égés hatásfokát növeljük, hanem tü zelőanyag-megtakarítást garantá­lunk. Ezt a találmány legfontosabb része, egy relé- és vezérlőközpont segítségével, illetve az általa mű­ködtetett csappantyúval érjük el. Ezek alkalmazásával stabilizálható a tűztémyomás. amelynek növelé­sével emelkedik a kazán hatásfoka, csökken az energiafelhasználási igény. A csappantyú alkalmazása pedig megakadályozza, hogy a kémény kiszippantsa a meleg füst­gázt. Jelenleg ugyanis ez történik a gyakorlatban, aminek csak az ott melegedő varjak látják hasznát. No, de van erre pénz? Egyelőre, úgy tűnik, sok helyen igen, bár bízom benne, előbb-utóbb mégis győz a józan belátás. N. RÁcz JUDIT Gáz van és lesz Nő a szolgáltatások színvonala - Ismereteink szerint a Dél-Alföld alatt a következő évezred húszas éveinek végéig a térség ellátásához szük­séges mennyiségű földgáz található - tudtuk meg többek között a Dégáz tegnapi sajtótájékoztatóján Galambos István vezérigazgatótól, aki a gázszolgál­tatás jelenlegi helyzetéről, és a vállalat jövőbeni ter­veiről, így a júliusra várható privatizációról is beszá­molt. Ami a Dél-magyarországi Gázszolgáltató Vállalat legszembetűnőbb szándékát illeti: javítani szeremének imázsukon. Mint azt mindjárt az elején leszögezték: aki fizet, az dirigál. A valódi piaci viszonyokra készül­ve, a Dégáz valóban a fogyasztót kívánja szolgálni. A vállalat ezért is állt át a havonkénti számlázásra. A téli fűtési számlák rendezése, tapasztalataik szerint, sok családnak okoz gondot. Úgy gondolják, a havon­kénti fizetés bizonyára némileg enyhít majd a véko­nyabb pénztárcájú fogyasztók gondjain. Jellemző azonban, hogy adósaikat többnyire a vállalatok és a vállalkozók körében kell keresniük. A kisnyugdíjasok inkább kikapcsolják a fűtést, ha úgy érzik, túllépnek anyagi lehetőségeiken. A fogyasztóknál maradva, a Dégáz hat üzemigaz­gatója a csalókról, illetve a gáztolvajokról szólva, rafi­náltabbnál rafináltabb módszerekről számolt be, de a sajtó képviselőit megkérték, ne adják tovább azokat. A legjellemzőbb és legveszélyesebb fogások közé a mérőórák kiiktatása, vagy visszafelé forgatása tarto­zik. Az elkövetkezőkben ezért a gázórák csatlakozóit zsugorfóliás kötéssel látják el, ami várhatóan vissza­tartja majd az ügyeskedőket. A robbanással járó tra­gédiák - mint a legutóbbi, kecskeméti példa is bizo­nyítja - jó része is hasonló okokra vezethető vissza. A vállalat újításai közé sorolható a pénzbeszedők védelmében rendszeresített vijjogó riasztó, amit a nagyobb biztonságot jelentő úgynevezett „robbanó"­táskákkal akarnak felváltani. A Dégáz felkérésére készült közvélemény-ku­tatásokból kitűnik, hogy a fogyasztók nagyobb része jól fogadta a fűtőérték szerinti számlázást, bár jelentós a bizalmatlanok számaránya is. Mindennek köszön­hetően, a díjbeszedőkkel kapcsolatban kapták a leg­több panaszt azon a szegedi interaktív információs telefonszámon (24-943), mely éjjel-nappal hívható. Ebből is kitűnik, a pénzbeszedés és a fogyasztás mérésének módján is mihamarabb változtatni kell. Ez elöl a vállalat vezetői sem zárkóznak el. Arra a kérdésre, hogy mire számíthat a lakosság a privatizáció után, a vezérigazgató azt a válaszolta, hogy a leendő fogyasztóknak, ha egy területről meg­felelő számban jelentkeznek, a gázt térítésmentesen a lakás küszöbéig vezetik. A privatizációra három európai ország hasonló profilú vállalata jelentkezett az eddigiek során. Itt jegyezzük meg, hogy 1996-tól világpiaci áron lehet majd adni-venni a gáz köbméterét, melyet a fo­gyasztók jelenleg annál 50 százalékkal olcsóbban kapnak. VARGA IVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents