Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-07 / 287. szám

SZOMBAT, 1991. DEC. 7. II. János Pál: Centesímus annus (1991. máj. 1.) DM MAGAZIN 7 Az enciklika minőségileg teljesen új körülmények között született. A 9ü-es évek elejére a kelet-európai szocialista rendszerek összeomlottak, a „létező szocializmus" kísérlete kudarcot vallott. II. János Pál pápa is, tehát valóban „új dolgokról" fejthette ki nézeteit. Az enciklika mondandója lényegében két fő probléma köré csoportosítható. Az egyik a létező szocializmus összeomlásának bemutatása, a másik pedig a kapitalista társadalom értékelése, vadhajtásainak nyesegetése. A „létező szocializmus" összeomlásáról A Resum novarum enciklikát „újraolvasva" II. János Pál pápa, elődjének zsenialitását abban is látja, hogy ő már akkor fölismerte a „létező szocializmus" kudarcát, amikor az még csak egyfajta társadalomelméletként, egy többé-kevésbé szervezett mozgalomként jelentkezett, és a gyakorlati életben még nem próbálták ki. XIII. Leó pápa már a XIX. század végén rámutatott arra, hogy a munkáskérdést nem lehet megoldani a magántulajdon megszüntetésével, a termelőeszközök államosításával, mely az állampolgárt az államgépezet alkatrészévé alacsonyítja. Az olyan fajta osztályharccal, „amelyet nem etikai vagy jogi szempontok vezérelnek... és nem a társadalom általános javát keresi, hanem egy csoportnak az érdekeit, amelyet általános érdeknek tüntet fel." Maga II. János Pál pápa a keleteurópai szocialista rendszerek összeomlásának egyik okaként a munkások jogainak megsértését nevezi meg. Emlékeztetve arra, hogy e rendszerek belső válsága a Szolidaritás elnevezéssel fémjelzett lengyelországi nagy munkásmegmozdulásokkal vette kezdetét. Tehát maguk a munkástömegek fordultak el attól az ideológiától, mely rájuk hivatkozott, attól a hatalomtól, mely munkásdiktatúrának nevezte magát. A rendszer összeomlásának másik összetevőjét az egész gazdasági rendszer hatékonyságának hiányában látja, amely nem technikai probléma, hanem a kezdeményezésre, a tulajdonra és a szabadságra vonatkozó emberi jogok megsértésének gazdasági téren jelentkező következménye. A legfőbb okot azonban az Isten tagadása miatt támadt lelki ürességben jelöli meg, amely fiatal nemzedékeket fosztott meg a helyes tájékozódástól. Századik év Lapunk március 16-i számában közöltük XIII. Leó pápának a katolikus szociális tanítást megalapozó enciklikájának a Resum novarumnak (1891) elemzését. Majd kéthetenként találkozhatott az olvasó az utódpápák „évfordulós enciklikáinak" ismertetésével. A fordítási és kiadói munkálatok elhúzódása miatt, a Centesímus annus enciklikát sajnos csak most tudjuk bemutatni. A következmények Pozitív következménynek tartja, hogy az egyház újra találkozott a munkásmozgalommal, mely korábban nagyrészt a marxizmus hatása alá került. Továbbá azt, hogy a marxizmus és a kereszténység közötti ideológiai kompromisszum (lásd felszabadítás teológiája) túlhaladottsága, újra az ember teljes felszabadításának hangsúlyozását helyezi előtérbe. Rossz következmény, hogy számos egyéni és társadalmi, regionális és nemzeti jogsérelem történt. Sok gyűlölet és ellenséges indulat halmozódott föl. Fennáll a veszélye annak, hogy ezek elemi erővel törnek a felszínre, súlyos konfliktusokat és gyászt okozva. Lényeges meglátása, hogy a volt szocialista országok jelenlegi helyzetüknek nem felelősei, hanem áldozatai azon történelmi eseményeknek, melyeknek a nyugati országok is részesei voltak. A felelősség tehát közös. De a nyugati országoknak saját érdekükben, Európa békéje miatt is, segíteniük kell a keleti országokon. A kapitalizmus a győztes és követendő társadalmi rendszer? A „létező szocializmus" csődje után joggal vetődik föl e kérdés. A pápa, válaszában, rendkívül árnyaltan fogalmaz: „Ha a kapitalizmus olyan gazdasági rendszert jelent, amely elismeri a vállalkozás, a piac, a magántulajdon és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó felelősség, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív szerepét a gazdasági életben, a válasz természetesen igen... De ha a kapitalizmus alatt olyan rendszert értünk, amelyben a gazdasági téren énényesülő szabadság nem egy olyan szilárd politikai rendbe illeszkedik, amely a gazdasági szabadságot a teljes emberi szabadság szolgálatába állítja, és a teljes emberi szabadság egyik összetevőjének tekinti, melynek etikai és vallási magja van, akkor a válasz egyértelműen a nem." A pápa véleménye szerint a kapitalista társadalom nem mindenben felel meg a követelményeknek, és erőteljes korrekciókra szorul. Rámutat az enciklika például arra, hogy a fogyasztói vagy jóléti társadalom ugyan bebizonyította, hogy a marxizmusnál magasabb „jólétet" tud biztosítani, de másrészt „azzal, hogy tagadja az erkölcs, a jog, a kultúra és a vallás önálló létét és értékeit, a marxizmushoz közelít, mivel az embert teljességgel a gazdasági szférába utalja és anyagi szükségleteinek kielégítésére korlátozza." Szerinte „olyan életstílust kell kialakítani, amelynek elemei az igaz, a szép és a jó keresése, valamint a többi emberrel alkotott közösség, a közös fejlődés érdekében ". Szól a pápa a harmadik világ országairól is, ahol a lakosság nagy része elviselhetetlen körülmények között tengődik, ahol most is a túlélésért vívott küzdelem az elsődleges, és ahol még ma is a korai kapitalizmus gyakorlata érvényesül. Rámutat a pápa arra, hogy a harmadik világ sajátos jelenségei feltűnnek a fejlett országokban is, „a negyedik világ" (a leszakadtak, a társadalom perifériájára szorultak) ezrei körében. A pápa bírálat közben is aggódva figyeli az eddig egyetlen, működőképesnek bizonyult társadalom válságjelenségeit. Ezek alapvető okát abban látja, hogy tagjai képtelenek konszenzust találni az igazságosságnak, az erkölcsnek, a személyiség abszolút elsőbbségének és a közjónak a kritériumaiban. Egyébként az enciklika egész gondolatvitelére jellemző az emberközpontúság, az ember testi és lelki sorsáért aggódás és tenniakarás. Azt hiszem, igazat adhatunk Szeles Sándor főtisztelendő úrnak, aki segítségemre volt az enciklika megszerzéséiben, és a következő szavak kíséretében adta azt át: „Ebben az enciklikában a szentatyának nemcsak az esze, hanem a szíve is benne van." RJ, Katolikus társadalomkép A Rerum novarum pápai enciklika centenáriuma és a Centesímus annus megjelenése alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Katolikus Püspöki Kar tudományos ülésszakot rendezett. Az ülésszak az MTA Kongresszusi termében volt, ahol három hónappal ezelőtt a pápa a magyar tudományos és művészeti élet vezető képviselőivel találkozott. Az esemény rangját nemcsak a Vatikán magasrangú képviselője, Roger Etchegaray bíboros megjelenése és előadása, hanem a katolikus egyház magyar főpapjai (érsekek, püspökök) részvétele is emelte. Több előadó is cáfolni igyekezett azt a megállapítást, hogy az egyház megkésett a szociális feszültségek megoldásának keresésével - a Kommunista Kiáltvány (1848) és a Rerum novarum (1891) között közel fél évszázad telt el -, és ennek lett következménye a XIX. század legnagyobb botránya, azaz hogy az egyház elveszítette a munkásságot. Az előadók konkrét nevekkel (Baader, Ketteler, Lamennais - keresztényszocialista teoretikusok) és keresztény munkásszervezetek létével (pl. Kolping-mozgalom) igazolták, hogy a Rerum novarumban lefektetett szociális tanítás, nem minden előzmény nélkül, nem egyetlen ember fejéből pattant ki, hanem XIII. Leó pápa egyháza álláspontját fejtette ki benne, összefogva a sokféle szellemi áramlatot. Közismert, hogy az enciklika a szociális probléma megoldásának kulcsát az emberek erkölcsi megváltozásában látja, amiben a döntő szerepet az egyház játssza. Az állami intézményeknek és a társadalmi szervezeteknek csak kisegítő szerepet szán. Hosszú ideig úgy látszott, hogy a történelmi fejlődés ellentmond az egyház stratégiájának. Az állammonopolizmus gyakorlata (fasizmus, de a jóléti állam is), vagy a proletárdiktatúra növelni látszott az állami intézmények mindenhatóságába vetett hitet. Ezek látványos kudarca újra erősíti a reményt, hogy az államon túli stratégia sikeresebb lehet a szociális problémák megoldásában (Glatz Ferenc fejtegetése). Az egyházi személyek előadásában új elemnek tekinthető, hogy a nyugatiakhoz hasonlóan, ők is bírálni merészelték egyházuk magatartását, nem kellett attól tartaniuk, hogy ezt esetleg kijátsszák ellenük. Mindenképpen új megállapítás (Glatz Ferenc), hogy a világi munkásszervezeteket és az egyházakat nem szabad szétválasztani, ugyanis mindig nagy volt közöttük az eszmei és személyi összefonódás. A merev szétválasztás csak a késői kor (proletárdiktatúra) gyakorlatának visszavetítése. A mai katolikus társadalomtanítás és társadalomgyakorlat kifejtésekor az előadók még nagyobb súlyt helyeztek az erkölcsi elvek, etikai értékek kifejtésére. Nyíri Tamás professzortól származik az a megállapítás, hogy még a pluralista és demokratikus állam is olyan feltételekből él, melyeket nem tud biztosítani (emberi jogok, szabadság, egyenlőség stb.). Égető szüksége van tehát az egyház támogatására, a demokratikus rend alapértékeinek megalapozására. A vallási, teológiai kérdésekben kevéssé járatos olvasó számára szokatlannak tűnhet a társadalmi bűn kifejezés, mely a legújabb pápai enciklikákban tűnt fel a társadalmi igazságtalanság kategóriája helyett. A fogalmat Tomka Miklós vallásszociológus, a Katolikus Társadalomtudományi Intézet igazgatója boncolgatta. Fejtegetésének lényege a következőkben összegezhető. Az ember a társadalmi viszonyok formálója. Ezek így nem az embertől független adottságok. Az emberek felelősek értük. Az intézmények bizonyos önállóságra tehetnek szert. Sérthetik, korlátozhatják az embert, a társadalmat, és ezek a társadalmi bűnök. A társadalmi felelősségnek tehát, az elesettek támogatásán túl, az intézményekre is ki kell terjedni. A Centesímus annus alapgondolatával egyetértésben a gazdasággal szemben az erkölcs primátusát hangoztatta Andorka Rudolf, a közgazdasági egyetem rektora is, aki mellesleg a református egyházi zsinat világi elnöke. Szerinte nálunk nem a gazdasági bajok okozzák a fő gondot, hanem az érték és erkölcsválság. Kutatásának eredményeiből ilyen adatokat ismerhetünk meg, mint hogy az ötvenes évekhez képest az öngyilkosság 2,5-szörösére nőtt, hogy az alkoholizmusból származó májzsugorodásos megbetegedés ötszörös, hogy a felnőttek egyharmad része neurotikus, hogy az emberek 45 százaléka az életnek nem látja célját, hogy elvesztette az önmagában való hitet 47 százalék, hogy az eszmények, célok változása következtében az emberek 59 százaléka szerint nincs miben hinni. Hogy ez milyen komoly probléma, arra egy nyugati közgazdász véleményét említi. Eszerint a politikai átalakítást 6 hónap alatt végrehajtottuk, ha ügyesek leszünk, hat év alatt túl leszünk a gazdasági bajokon, de az erkölcsi bajok rendbetételéhez 60 év szükséges. Farkas Beáta új tudományág, a gazdaságetika oldaláról közelített a katolikus társadalomtanításhoz, általános egyetértést és tetszést aratva. Szerinte az egyházak sokat tehetnének a nyugati gazdasági és gazdaságetikai tapasztalatok begyűjtése terén (menedzserklubok szervezése). Glatz Ferenc pluralista jövőképe szerint a liberális eszmerendszer (a személy szent és sérthetetlen) döntő szerepet fog játszani, de a konzervatív eszmék (évszázados intézmények, közösségek) is fontosak lesznek. A szocialista, szociáldemokrata eszmerendszer nélkül nem lehet berendezkedni, ha ezek a létező szocializmus országaiban diszkreditálódtak is. A jövőben az egyházaknak több szerep jut, mint a pártoknak, mivel az egyénnel jobban tudnak foglalkozni, nem korlátozzák ténykedésüket a politikai választások. Ehhez azonban az egyházaknak abba kell hagyniuk a belső és egymás közti marakodást. Be kell látniuk, hogy az egyház szociális tanítása nem csupán az egyház belügye, hanem az egész nemzet ügye. PÁL JÓZSEF MEDGYESI GABRIELLA VERSEI mint táblaképen vörös és mélyarany olyan kezed az ujjad szembetűnve ahogy felmutat s körbeírja az angyalok nyelvét testét hócsontból kinőtt férges szárnyait mint az üveg a szám alatt nyelvem alatt cserép kő hajszálgyökér olyan a kezed az ujjad felmutatva s körbehúzva egy hangszer kontúrjait (aranymetszésben feledni málló tárgyakat operaéjszakában jönni-menni mintha jó és rossz talány egyaránt hangokból volna szőve mintha) csak úgy szeretlek most és persze mindig csak annyira mint a hangszert táblaképre nyíló ablakot holott mint ki szóparkettán kirakva fekszik két gondolatjel között nem írtál körbe az ég alatt és nem mutatott fel angyalujjad festei a térben I. ' (Fuksz Lehelnek) nem. megtalálni már sohasem fognak, hiába ez a vonulás, napról napra, évekről évre. előbb aranyban, aztán a hóban, tünékenyen, végül csupa zöldben, végül csupa halálban, hiába ez az odaadó tántorgás, ez a rejtőzködés a nyílt színen, ,ezekkel a néma figurákkal, ezekkel a feltört szemekkel telitűzdelt tájban. találni nem, ha már találkozni sem. hiszen emlékezhetsz arra az időre, mikor minden csupa születés volt, •a maga végleteiben, ahogy elkezdődött, csupaszon, s mostanra kirakva az utolsó sejtig, kirakva, mint túlszőtt szövetek, kirakva az élet csupa valahavolttal, csupa nyomattal, csupa szilánkkal, emlékezhetsz, tavaly még aranyban is, előtte még a hóban, egyre tünékenyebb ezüstben, és holnap aztán, holnap a puszta fény lő maradékban. Elnyugszik a lábontartott virág, az olthatatlan gyermek, mire este lesz, s a célkereszt az asztalon hanyattzuhan. Tőmondatokra vágyom és néhány halottra, hogy leüljenek mellém a földre, ahonnan nem látni az eget se már. Csak suhogást hallgatunk majd. ahogy tovavergődnek az angyalok, akiket megint nem írtak meg az angyalcsinálók. Ne kelljen aludni. Végigfeküdni az elmúlást egészen, nyitott szemmel, mint mikor ütnek. Minden este így lesz, fejem lehajtom, hadd zuhanjon végre arra a félmaroknyi helyre, amit az első éjszaka jogán ígértek nekem.