Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-30 / 304. szám

HÉTFŐ, 1991. DEC. 30. GYERMEKEKNEK 7 Hogyan neveljük... .a nagymamát? A nagymamák átnevelése minden nevelési program közül a legegyszerűbb. Ez abból is látszik, hogy a feladat telefonon keresztül is elvégezhető, amely módszer a kutyusunk, a cicánk vagy a szíriai aranyhörcsögünk esetében nem vezet célra. Vegyünk egy hétköznapi példát! Tegyük fel. hogy diós puszedlire fáj a fogunk, amit köztudottan a mi nagymamánk készít a legjobban ebben a naprendszerben. Mi a teendő? Felhívjuk telefonon a nagyit és elővesszük azt a hangunkat, amivel hároméves korunkban a bilire kéredzkezdtünk a nagyi legnagyobb örömére. ..Halló! Szia nagyikám! Jaj, de jó. hogy hallom a hangodat! Hogy vagy? Nem fáj a derekad? Majd megint megmasszírozom, jó?..." Telefonbeszélgetésünknek ennél a pontjánál már a legtöbb nőnemű nagymama enyhén kocsonyás állapotba kerül. Vannak azonban szívósabbak is, akik az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem átallnak gyanakodni, hogy bennünket nem Először is tudnunk kell, amikor mellénk ülteti a Sorsnak nevezett osztályfőnök ezt a különös állatfajt, padszomszédunk még nem tudja, hogy ő csak a mi szórakoztatásunkra, a tanórán történő segítésünkre és egyéb testi-lelki kiszolgálásunkra jött létre a törzsfejlődés kiszámíthatatlan jóvoltából. Nevelésénél célravezető, kezdetben, az Északi sark módszert választani. Amikor például hozzánk szól ez a szerencsétlen előember, mert radírra van szüksége, vagy nem tudja, hogy Archimédesz nem spanyol táncdalénekesnó, mi jeges csönddel nézzünk át rajta. Tekintetünkben a dermesztő közöny tűkristályai csillogjanak, hogy belevacogjon a nyomoronc térdkalácsa. Néhány napos fagyasztás után padszomszédunk már az apjától elcsent Playboyt is ideadná szemünk egyetlen apró derűs sugaráért. Ekkor lépünk a második, azaz olvasztási szakaszba. Apró, kimért fejbólintással elfogadjuk tőle a Playboyt és megengedjük, hogy a sonkás szendvicséből nekünk adja a sonkát. De ne vigyük túlzásba a közeledést! Archimédeszről még mindig csak annyit ...a csótányokat? csupán és kizárólag az ő hogylétük érdekel, hanem netalántán valamiféle hátsó szándékunk is van a telefonálással. (Lásd: diós puszedli.) Az ilyen nagyikkal még az is előfordul, hogy közbevágnak és megkérdezik, hogy miért nem látogattuk meg már őket két hete? Ilyenkor azonnal elő kell kapni a „szegény, leterhelt gyermek panaszai" című pedagógiai példabeszédet. Imigyen: „De drága nagyikám! Hát te tudod a legjobban, hogy mennyit kell tanulnom! Dolgozatot írtunk töriből. Matekból felmérő, felelés a félévi jegyért, négyesre állok, de csak mert a Toki ki akar szúrni velem, aztán angol, délután torna és bevásárlás... meg a többi, meg a többi" - és mindezt mindaddig hadarjuk, amíg a nagyi puha, azaz tökéletesen fogyasztható állapotú lesz. És akkor bármit kérhetünk. Nincs az az unoka, aki bármilyen nehezen nevelhető is a nagymamája - ne találna hozzá megfelelő hangot. És ha mégis van ilyen, az - nem érdemli meg a diós puszedlit! A csótány a legkönnyebben nevelhető állat. Kezdetben ugyan még bizonyos problémák adódnak vele, de ez nem akadályozza meg pedagógiai munkánk végső sikerét. Milyen problémákról van szó? Például előfordulhat, hogy csótányunk nem jön elő az első füttyszóra! Vagy előjön, de utána azonnal elfut, mert nem bírja megérteni, hogy a nevelésénél, neki is jelen kell lennie! A csótányok számára ugyanis még nem találták fel a televíziós távoktatást. Nehézséget okoz az is. hogy nem állapítható meg, miszerint az előbújó csótány, ugyanaz a csótány-e, amelyik tegnap szaladt el előlünk, vagy netalántán egy másik csótány: egy kezdő. Az összetévesztést elkerülendő ideálisnak látszik különböző szintű pettyeket festeni a csótányok hátára. Pirosat, kéket, zöldet, sárgát, ízlés szerint. Ezzel lehetővé tesszük az egyes csótányok megkülönböztetését. Apróbb gondok persze ezzel kapcsolatban is akadnak. Gyakori eset például, hogy a csótányok nem várják meg, amíg a pöttyöt felfestjük. Ennek valódi megértéséhez bele kell helyezkednünk a csótányok gondolatmenetébe. Mit gondol ez a futkosó állat, amikor jártában-keltében találkozik velünk? „Micsoda hatalmas csótány! - mondja magában. - Biztosan ez is nevelni akar, mint az anyám! De már unom a sódert!" Ezzel köszönés nélkül megfordul és beszalad egy lyukba. A legjobb nevelési helyzet a csótányok számára éjszaka adódik. A sötétben ugyanis a csótány-állat azt hiszi, hogy mindenki alszik. Ilyenkor kell lesben állni, hogy pedagógiai erőfeszítéseinket siker koronázza. Ha türelmesen fülelünk, rögtön meghalljuk az apró lábak kaparászását a tapétán. Ilyenkor gyorsan felkapcsoljuk a villanyt és a kezünkben tartott seprűvel agyonütjük a csótányt. A nevelése ezzel befejeződik. ...a padtársunkat? mondjunk neki, hogy nem nő és nem spanyol. Ha követjük tanácsaimat, padszomszédunk ezután hű kutyaként pislog ránk és a kívánságainkat lesi. Most már ne tagadjuk meg tőle, hogy ebben vagy abban a szolgálatunkra álljon. Dolgozatírás közben nem baj, ha lesúgja nekünk az egész megoldást, és azt is fogadjuk el, ha ő jelentkezik büntetésért, amikor szétröhögjük a matekórát. Ezután apró kedvezményekkel kössük egészen magunkhoz, hívjuk meg a születésnapi bulinkra, adjuk neki a sonkás szendvicsünket, a radírunkat, és áruljuk el, hogy Archimédesz nem spanyol táncdalénekes, hanem görög úszóbajnok. Ezzel a lazán visszafogott, túláradó szeretettel hamarosan elérhetjük, hogy padszomszédunk jeges tekintettel átnézzen rajtunk és időnként belénk rúgjon, ha megkérdezzük órán, hogy Mengyelejev mit írt a Háború és békén kívül. Padszomszédunk padszomszédjának nevelése ezzel befejeződött. ...az autónkat? Bizonyára már sokan tudják közületek, hogy az autó a legnehezebben nevelhető családtag a kistestvérünk után. Ugyanakkor a családi kocsi sokkal hálásabb tud lenni a gondoskodásért cserébe, mint a kistestvérünk vagy a macskánk. Érdemes tehát foglalkozni vele. Első szabály az autó nevelésénél: ne sértegessük a kicsikét! Például nem tudja atyánk vagy anyánk elindítani az ötödik próbálkozásra sem? Netán megáll kocsink az út közepén és azt mondja: fuuuuuúú, füüüüűű, puk! Vagy netán úgy csipál, hogy: hrrrr, krrrr, pruty! Esetleg egyszerűen lefullad minden szó nélkül? Bármilyen neveletlenül viselkedik, mi sohase mondjuk neki azt, hogy: rohadjon szét az alvázad, te bádogkasztni! Vagy: hogy szakadna le a kipufogód a neved napján! Vagy: hogy törnéd ripityára a lámpáidat az első villanyoszlopnál! Ilyesmit sohase mondjunk! Inkább óvatosan simogassuk meg az ülést, mosolyogjunk a műszerfalra és gügyögjük neki azt, hogy: cuncika, kicsi kocsi, indulj el szépen! Légy jó autó! Meglátod, ha szófogadó leszel, lemosunk vasárnap, meg felfújjuk a kerekecskédet, meg olyan finom 98 oktánszámos benzinecskét kapsz, hogy csak na! Sajnos, akadnak olyan autók vagy Trabantok, amelyek az efféle halálbiztos pedagógiai meggyőzés hatására sem mozdulnak tovább. Az ilyeneknél a könyörgő módszert kell alkalmazni. Kiszállunk a kocsiból, letérdeplünk a hűtőrács elé és jajongva felkiáltunk: Ó, te drága kis autócskánk! Életünk bearanyozója, örömeink forrása! Ugye tudod, hogy te vagy a legdrágább családtagunk! Nem veszünk ruhát, ha neked ködlámpa kell! Nem eszünk húst, mert te úgy nyeldekled az olajat, mint kacsa a nokedlit! És nem megyünk kirándulni, mert inkább téged súrolunk, fényesítgetünk, polírozunk! Bocsásd meg a mi vétkeinket és tedd meg a mi kedvünkért, hogy most az egyszer még elindulsz! Abszolúte kizárt dolog, hogy az autónk ezek után ne induljon el. De ha ilyesmi mégis, ezer évente egyszer megtörténik, akkor bele kell rúgni kettőt, és el kell tolni a legközelebbi szervizig, hogy rohadna le az alváza a neve napján! • eSzTALYZAT^ ^ TKA&Avij/} 7 ' /íz J gí^ /fölei, fMAs aJkójt%tthj .a szüleinket? Sajnos, a szülők nevelése nem olyan egyszerű, mint a kutyáké, a macskáké, vagy a csótányoké. Először is a feladat nagyon időigényes. Tizenöt-húsz évig is eltarthat, amíg őseinkkel megértetjük, hogy nem ők nevelnek minket, hanem mi őket! Egy fókát például egy év alatt meg lehet tanítani arra, hogy labdát táncoltasson az orrán. Egy anya azonban évekig tartó könyörgéssel sem indomítható arra, hogy tökfőzelék helyett rántotthúst készítsen újburgonyával. Az apa nevű élőlénnyel sem könnyebb a helyzet. Rossz szokásáról, miszerint naponta képes megkérdezni, hogy: „na, mi volt az iskolában?" - a legrosszabb érdemjegyek folyamatos szállításával sem lehet leszoktatni. Számtalan apró cselt és tudományosan kipróbált fogást sorolhatnánk fel, amelyek többé-kevésbé sikert hozhatnak a szülők nevelésében. Közülük most csak egyet említek, amellyel általában azonnali és biztos hatást válthatunk ki. Ez pedig az úgynevezett „szeretlek-technika". Nézzünk néhány példát: 1. Szülőanyánk óriási patáliát csap, mert nem mosogattunk el, bár megígértük. Ilyenkor nedvedző szemekkel ránézünk és csak ennyit mondunk halkan: Szeretlek anyu! A hatás biztos. Megnevelt anyánk némán levegő után kapkod és elmosogat helyettünk. 2. Apánk dühösen rángatja lefelé a nadrágszíját, mert osztályfőnöki intőt kaptunk, persze teljesen ártatlanul. Ilyenkor elegendő mélyen a szemébe nézni és annyit suttogni: „De azért ugye tudod, hogy nagyon szeretlek!" Pedagógiai alanyunk ilyenkor meghökken, zavartan babrál a szíjjal, mintha csak vetkőzni kezdett volna, és egy órán belül felemeli a zsebpénzünket. Tudom, hogy nagy figyelmet és sok munkát igényel a szülők tanítása. De megéri a befektetett energiát. A gondosan nevelt szülő kevesebbet kiabál, sokat mosolyog, tovább él és csak ritkán harap. ...a kistestvérünket? A különböző állatfajták nevelése során, a legnehezebb helyzetbe az kerül, aki a kistestvérét akarja megnevelni. Ez az - ideiglenesen négylábú - élőlény ellenáll minden tudományos pedagógiának. Sokan kísérleteztek már a szép szó módszerével. Ennek lényege, hogy európai módon megkérjük a kistestvérünket például arra, hogy ne vegyen mindent a szájába, amit a földön talál. Javaslatok: a. Pötyike, kérlek, ne vedd a szádba a kulcscsomót! b. Pötyike, kérlek, ne vedd a szádba a kulcscsomót, mert piszkos és meg fogsz fulladni. c. Pötyike, kérlek, ne vedd a szádba a kulcscsomót, mert úgy fejbe kólintalak, hogy arról koldulsz! A fent említett pedagógiai célzatú mondatok egyike sem vezetett még célra a világtörténelem során. A „szép szó" technikája tehát csődöt mondott. Más tudósok az erőteljes fizikai beavatkozás hívei. Ehhez a nevelési módszerhez egy nyitott tenyérre és az azt mozgató karra van szükség. A nyitott tenyér és a két félgömbből álló kistestvéri testfelület közötti erőteljes összeütközés szolgálná a nevelési célt. Ez a módszer azonban csak ideiglenes sikert hozhat, amennyiben egy üvöltő gyerek nem tudja a kulcscsomót lenyomni a torkán. A módszer hátránya, hogy az üvöltés megszűnése után még dühösebben és elszántabban fuldoklik a kulcscsomótól a nevelhetetlen élőlény. A kistestvér megnevelésének egyetlen biztos módszere van: megvárjuk, míg felnő. Az OLDALT NÓGRÁDI GÁBOR IRTA, A RAJZOK SAJDIK FERENC MUNKÁI