Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-21 / 299. szám

SZOMBAT, 1991. DEC. 21. DM MAGAZIN 7 Volt hadifoglyok karácsonya „Legyen rend körülöttünk! Mire mi is végső búcsút veszünk..." Nehezen vergődnek föl a szegedi helyőrségi klub első emeletére. A botra támaszkodó, mindenféle nyavajával bajlódó idős emberek kucsmában, télikabátban zsúfolódnak össze a hosszú asztal előtt. - Nem a csomagért jöttem. Nem is vagyok még tag, pedig hadifogoly voltam - kezd mondókájába az ősz hajú férfi, sapkáját kezében gyűrögetve. - Mutassa a katonakönyvét! - hangzik a felszólítás a hosszú magyarázkodást megelőzendő. Érződik. Vajda Gyula már tudja, hogyan hámozható ki a szenvedések, a megaláztatások emléke alól a kérvénybe foglalható lényeg. - Nincs abban erről semmi! - legyint a bajtárs. - Azt a papirost, amit az oroszok adtak, itthon elvették, mikor munkába álltam. A katonakönyvemben nincs nyoma. Jártam a tanácsnál mondja, persze, mindenki tudja, a polgármesteri hivatalra gondol. - Ott két ismerősöm tanúsította, hogy Iasiban voltam fogságban '44 decemberétől '45 szeptemberéig. - Az más vonal. A nyugdíj-kiegészítési kérelemhez egyéb igazolás is kell - szólal meg az egykori hadifoglyok szövetségének vezetőségi tagja, majd szakszerűen sorolja a tennivalókat. - Itt ez a kutatóív - nyújtja át a stencilezett adatlapot. - Töltse ki a rubrikákat! Ennek alapján a Honvédelmi Minisztérium központi irattára három héten belül elküldi a hadifogságáról az igazolást, amit csatolnia kell a nyugdíj-kiegészítési kérelemhez. Annak alapján, amit elmondott, úgy számítom, havi 500 forint plusz pénzt kaphat. Jöjjön vissza január 7-én, akkor minden részletet tisztázunk. A bajtársakkal a keddi délelőttökön itt találkozunk. A terein kopár. Se fenyő, se csillogás, se melegség. Pedig az aranyvasárnap előtti napokon karácsonyi csomagokat osztanak az egykori hadifoglyoknak és az özvegyeknek. Az asztalok mellé tolt székeken a gyaloglástól, a lépcsőtől kifáradt öregek egyet szusszannak. Aztán beállnak a sorba. Befizetik az évi 120 forint tagdíjat. Nyugtát kapnak, a tagkönyvükbe pedig egy vörös pecsétet. Egyet lép a sor. Következik a zörgő műanyag táskába rejtett meglepetés. - Fért volna még a csomagba - jegyzi meg félig viccesen, félig epésen az egyik fekete kendős asszony, mikor uciciCüiCidUi; a reklámszatyorba, s egy szempillantással leltárt készít a karácsonyi meglepetésről. A kulcstartó, a bőr tolltartó, a doboz tea, a kártyanaptár, s a néhány szem szaloncukor mellett egy papírlapon a jókívánság: „A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új ével kíván a szövetség tagjainak 1992-ben." Aláírás: a vezetőség. Fölötte a szervezet pecsétje, melynek fő motívuma a két, egymásba kapaszkodó kéz. - Idős, nyugdíjas emberek a mi tagjaink. Zömüknek hétezer forint alatt van a nyugdíja. Tudja, hogy van: mindennek örülnek, mert minden segítség jól jön nekik. Sokan nem tudnak mit kezdeni a sorsukkal - mutat körbe fáradtan Kovács István, a hadifoglyok szövetségének megyei titkára, mikor ritkul a karácsonyi csomagocskáért zarándoklók sora. - Ezt a kis, fa alá való ajándékot csak 220 megyebeli tagunknak tudjuk adni. Máshol még ennyire se telik. Mi a tagdíjak egy részét erre fordítjuk, meg aztán segítséget kértünk a Piérttől, a Füszérttől. Ma vagy ötven csomagot osztottunk ki, de legalább százötven emberrel beszéltünk, mert sokan csak azért jöttek, hogy az ügyüket elmondhassák. Hátha mi tudjuk, kaphatnak-e nyugdíj-kiegészítést. Jogászunk nincs, de szinte kívülről fújjuk az egykori hadifoglyok kárpótlására vonatkozó szabályokat, tudjuk, milyen iratok, igazolások kellenek a kérelemhez. Eddig 1200 volt hadifogolynak és hadiözvegynek intéztük el a kárpótlását vagy a nvugdí-kiegészílését. Jó a kapcsolatunk a hivatalokkal. Olyan kérvényeket továbbítunk, amilyenekre szükségük van ahhoz, hogy intézkedhessenek. Előfordult, hogy bajtársunk idős özvegyét a lakásán kerestük föl. mert már nehezen jár, nem tud otthonról kimozdulni. Nézze, milyen szívhez szóló levélben köszönte meg a közreműködésünket! mutatja a szálkás betűkkel teleírt franciakockás papirost. Átfutom a hálálkodó sorokat. A záradék: „özv. Vetró Lászlóné, örökös tisztelője". - Ennek az asszonynak havi 800 forinttal emelték a nyugdíját, s helyi nyugellátást is intéztünk neki. Volt olyan asszony, aki nem tudta pontosan, hol és mettől meddig volt hadifogoly a férje, mégis megkapta az özvegyi jogon járó nyugdíj-kiegészítést, mert a minisztérium irattárában megkeresték a hiányzó adatokat. Persze még most is jönnek ilyen ügyekkel, mert sok idős ember megkésve értesült a lehetőségről. „Akit személyes szabadságának törvénysértő korlátozásával sérelem ért, azt a Magyar Köztársaság jogszabályai szerint kártalanítás illeti meg" - olvasom a nyomtatvány mottójául szolgáló idézetet. Az űrlapot most egy kalapos, középkorú nő kezébe nyomják, aki a Délmagyarországban olvasta a hírt: karácsony előtt itt azokat a volt keleti hadifoglyokat is várják, akik a nyugdíj-kiegészítést még nem kapták meg. Idős apja követeként információért, segítségért jött. A kitöltött űrlappal, a szükséges iratokkal jövő év januárjának valamelyik keddjén őt is visszavárják, mert apró lépésekben, de lehet rendezni a hadifoglyok rehabilitálását. A polgármesteri hivatal, a kárpótlási hivatal, a nyugdíjfolyósító intézet útvesztőjében segít kiigazodni a szövetség. - Még ma se beszélnek nyíltan arról, hány hadifogoly pusztult el Keleten, micsoda nyomorúságos körülmények között tengődtünk - von félre az egyik hófehér hajú. jóságos arcú bácsika. Világoskék szemével a tekintetembe kapaszkodva suttogva folytatja - Auschwitzban se bántak rosszabbul a zsidókkal, higgye el! Egy évig a puszta deszkapriccsen aludtunk. Kőfejtőben, aztán szénbányában dolgoztunk. Az ennivaló meg az egyik nap buriskakása. a másik nap buriskaleves volt... Mi se tudtuk, mikor visznek el egy gödör szélére, hogy agyonlőjenek. Eleinte nem is vezettek rólunk nyilvántartást... - Az én szerencsém az volt, hogy ismertem a cirill betűket, mert a Bácskában születtem - hallom egy régi történet foszlányát. Két egykori cimbora sok-sok év után most találkozott. Megropogtatták egymás csontját, ahogy összeölelkeztek. Elhomályosodott a szemük. Egy kis hallgatás után egymás szavába vágva mesélték, kivel mi történt „azóta"... Aztán persze a közös ismerősök felemlegetése, az együtt megélt évek felidézése következett. - Akkoriban nekünk tán még jobb dolgunk volt, mint az orosz népnek - érinti meg a nyomaték kedvéért, a magyarázás hevében egyikük a karomat. Az idő megszépíti az emlékeket - jut eszembe a közhely, s tamáskodva ingatom a fejemet. - Az egyik orosz őrnek hetenként háromszor én vittem kenyeret - kezd a meggyőzésemre szánt anekdotába. Jó ember volt az a Vityka. Egyszer észrevettem, hogy búsul erősen. Megkérdeztem, mi baja. Mondja, hogy három napja nincs otthon kenyér. A felesége elmegy az üzletbe, de mire sorra - l'itpezik 2 táblái k^vér nincs Nem tud KCl UH IC, a UUII ujiujuiu jP: — -- mit adni enni a gyerekeknek. Mutattam neki, hogy nem kell úgy elkeseredni. Fogtam magam, és elmentem a konyhára, ahol a kenyeret is sütötték a foglyoknak. Munkaügyi inspektor voltam, a raktáros meg a cimborám. Kérdem tőle, van-e egy darab fölösleges kenyér. Persze, hogy akadt ott, ahol annyi rengeteg embernek készítették az ételt! No, akkor a szabókkal csináltattam magamnak egy széles övet, amire sok kicsi zsebet is raktak. így fölszerelkezve mentem vissza a raktárba, s azt a tcglakenyeret, amit kaptam, fölszeleteltem. A kenyérkaréjokat az övembe rejtettem, a kabátot meg összegomboltam elől. Vityka nagyon köszönte a kenyeret... - Nem az emberekkel volt ott baj, hanem a rendszerrel, meg a politikusokkal - vonja le a tanulságot a másik. - A Szovjetuniót a többségünk így ismeri - szól hozzám Kovács úr. - Ezer hadifogoly közül 8-10 esett amerikai, francia vagy angol fogságba. Ez a keleti és nyugati hadifoglyok aránya. A kárpótlást is eltérő adatlap alapján intézik. Résen kell lennünk, mert elég sok a visszaélési kísérlet - utal önkéntes segítő munkájuk árnyoldalára Loy Ferenc. - A szövetség fogadóóráira olyanok is betévednek, akik bizonygatják, hadifoglyok voltak, kellene nekik a nyugdíj-kiegészítés, csak éppen sehogy se tudják igazolni állításukat. Ha a katonakönyvet kérjük, nincs, ha a tanúkat, akkor „elfelejtenek" visszajönni. - Néhány éve elkezdődött, s talán még a mi életünkben kiteljesedik az egykor hadifogságban senyvedők kárpótlása veszi vissza a szót Kovács István. - A mi dolgunk, hogy hozzájuttassuk tagjainkat a törvényben szabályozott kedvezményekhez. Szeretnénk ezeket az idó's embereket felrázni, hogy ne csak keseregjenek. Jövőre ankétot rendezünk, húsvétkor állófogadásra, beszélgetésre, nyáron hajókirándulásra hívjuk tagjainkat. De halott bajtársainkra is kötelességünk gondolni. Arra készülünk, hogy a Temesváron elhantolt tízezer hadifogoly tiszteletére Szeged város vezetésével együtt kopjafát állítunk. A szegedi temetőkben végső nyughelyüket meglelő társaink sírját is gondozzuk, s majd kopjafával jelöljük. Mégis, legyen rend az egykori hadifoglyok körül, mire mindannyian végső búcsút veszünk. Mire végleg elmegyünk.. ÚJSZÁSZI ILONA Zarándokúton Kora ősszel Lévai József bezárta forráskúti vegyeskereskedése ajtaját. Nem várta a szállítókat, nem gondolt a mindennapi pakolásra, kiszolgálásra. Nem mérgelődött amiatt, hogy kevés a vevő, csekély a bevétel, ráfizet a boltra. A környéket sem járta végig, hogy a legjobb és legolcsóbb portékákat szerezze be. Ellenben, fogta magát és feleségével egvült európai körútra indult. Nincs ebben semmi különös. Világot látni, pihenni akartak. Csakhogy ők nem Velence, Párizs, Bécs, Brüsszel nevezetességeire voltak kíváncsiak, hanem azokra a világhírű búcsújáró szent helyekre, ahová évente több millió ember zarándokol a Föld minden tájáról. Ettől kuriózum Lévai József útibeszámolója, akivel otthonának házi oltára mellett beszélgettem. Hogy pontosabb legyek, ő jóízűen mesélt, egyvégtében sorolta élményeit, jómagam meg jegyzeteltem. Nem bántam, hogy nem hagyott szóhoz jutni. „Úgy éreztem, nekem el kell jutnom ezekre a helyekre. A megnyugvásomért, a lelkem békéjéért. A napi hajsza összetört, zaklatottá tett. Már azt sem tudtam hol áll a fejem, annyi elintéznivalóm akadt. Testileg, lelkileg kimerültem. Mi soha nem megyünk szabadságra, az üzlet nem ismer se szombatot, se vasárnapot. Nagyon vágytam erre az útra. Új erőt, felfrissülést reméltem tőle, mert azt gpndolom, a hit erősebb minden pirulánál, agyonreklá.. Z nri|Xl IllOZOll CsOUdsZCrTivt. Lourdes A budapesti Makro Világ Egyházi Utazási Iroda szervezte ezt az utat. Először a franciaországi Lourdes-ba mentünk, ahol a Szűzanya megjelent Bernadettnek. Az ő kis keze fakasztotta azt a forrást, amely gyönyörű helyen, a templom mellett egy sziklában látható. Ennél a sziklánál oltár várja a zarándokokat, ahova május 13-ától október 13-áig folyamatosan érkeznek a hívők a szentmisékre. Tízezrével jönnek ide az emberek. Nagyon sok beteg keresi itt a gyógyulást. Különös érzés fogott el bennünket, amikor láttuk, hogy a Lourdes-ban meggyógyult betegek mennyi mankót, botot hagytak ott a forrás fölött kifeszített dróton. A kegyhely csodát tett, megsegítette őket, nem volt többé szükségük támaszra, így maradtak itt ezek a tárgyak. Megnéztük a szikla tetején épített háromhajós templomot is. Ennek altemplomában a fal szinte nem látszik a hálás betegek márványtábláitói, amelyeket ajándékul hagytak a Szűzanyának. Van egy barlangtemplom is Lourdes-ban, amelynek érdekessége, hogy a tervezője magyar. Ne haragudjon, de nem jut eszembe a neve... Ebben a föld alatti templomban minden évben október 9-én nemzetközi nagymisét tartanak. Mi ott voltunk az idei szertartáson, amelyen 260 pap celebrált misét. A világ minden tájáról jöttek az atyák. A betegeknek külön helyet tartottak fenn. tolókocsiban, hordágyon hozták őket a szeretetszolgálat nővérei. Felemelő érzés volt az esti körmeneten is részt venni. Lehettünk vagy 40-50 ezren, akik együtt imádkoztunk. Garabandál Ezután úticélunk Garanbandál volt. Rettenetesen szegény, isten háta mögötti, eldugott falucska ez Spanyolországban. Este tíz órakor értünk oda. Amikor megtudták. milyen messziről zarándokoltunk ide csak azért, hogy lássuk azt a templomot, amelyet a Szűzanya megjelenésének tiszteletére emeltek, kinyitották nekünk Isten házát. Megnéztük, majd a sötét éjszakában egy hegytetőre indultunk. Úgy tartják a helybeliek, itt van az a kilenc fenyő, ahol a Szűz meglátogatta a gyerekeket. Nehezen járható, sziklás volt az út, mégsem sérüít meg senki. Úgy éreztük, védett bennünket a mi oltalmazónk. Fatima A portugáliai Fatimába az október 13-i naev zarándoklat napján érkeztünk meg. Ez a világ egyik leglátogatottabb kegyhelye, ilyenkor meg különösen özönlenek ide az emberek. A magyar papoknak két órát kellett várakozniuk ahhoz, míg végre besorolták őket a nemzetközi nagymisére. A csaknem ötórás szertartáson, amelyet a templomtéren tartottak, több mint 80 ezer hívő előtt 2600 pap - közöttük jó néhány magyar - celebrált misét. A feleségem tartotta a főoltárnál a magyar zászlót, amely a római nunciustól kapott áldást. Engem különösen megdöbbentett az a látvány, amikor a betegek térden csúszva araszoltak a betonon a Jelenési kápolnáig, hogy gyógyulásért esedezzenek. Pólyásokat, karon ülő gyerekeket vittek kínkeservesen. Megborzongott, aki ezt látta. Fatimában szokás, hogy fehér gyertyákból megformázzák azt a testrészt, amelyik beteg, és ezeket a gyertyaalakokat egy hatalmas „tisztítótűzbe" dobálják. Természetesen azzal a szándékkal, hogy elégessék a betegségüket, megszabaduljanak a bajuktól. A városban nagyon jó hírük van a magyaroknak. A világban élő honfitársaink építették meg a nevezetes fatimai keresztutat. a stációkkal, a kápolnával együtt. Gyönyörű ez a hegyi út. büszkék lehetünk rá. Montserrat A spanyolországi Montscrrat-ba olyan úton mentünk, hogy még imádkozni se mertünk. Szakadék jobbról, szakadék balról - rettenetesen féltünk. Az élmény azonban - a montserrat-i bazilika látványa - kárpótolt bennünket, ahogyan a madridi főszékesegyház, és a Szűzanya olaszországi megjelenési helyeinek felkeresése is felejthetetlen élmény marad. Sok apró tárgy emlékeztet bennünket erre a csodálatos útra Szedtünk köveket, téptünk faágakat, virágokat a szent helyeken. Vettünk egy gyönyörű fatimai madonnát is. De minden tárgynál többet ér. amit a lelkünkben tudtunk hazahozni." GOMBOS ER/.SF.BET