Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-21 / 299. szám

6 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. DEC. 21. Egyházi jótékonykodás A létező szocializmus időszakában hosszú ideig élt az elképzelés, hogy a „szocializmus építése" során a társadalom szociális problémái fokozatosan eltűnnek, a még meglévők orvoslásához pedig elegendő lesz az államhatalom ereje. Az egyházak közreműködésének igénybevételéről szó sem esett. Sót, a templomokba visszaszorított egyházakat megfosztották szociális intézményeiktől, szervezeteiktől és ezek fenntartásához szükséges anyagi háttértől. Szociális tevékenységük 1950-től az idős papok, szerzetesek és más egyházi személyek szervezett gondozására, ápolására korlátozódott. Hogy milyen széles működési terület feladásáról volt szó, annak érzékeltetésére álljon itt egyetlen adat: 1950 előtt 1800 katolikus szerzetes nővér 79 kórházban látta el a betegápolást. A hetvenes évek végén, az erkölcsi, szociális válság éleződése (válások, kallódó fiatalok, alkoholizmus, kábítószer, öregek helyzete, egészségügyi intézmények zsúfoltsága, ápolók hiánya stb.) az államhatalmat korábbi nézeteinek feladására kényszerítette. így, a kissé kitágított keretek között, lehetőség nyílt az egyházak számára, szociális téren is, a „kis lépések" megtételére. Az egyházak szociális tevékenységének újjáéledését tehát ettől az időtől számíthatjuk. Azóta a válságjelenségek tovább mélyültek, a belső problémákhoz külsők (keletnémet, romániai, jugoszláv menekültek beözönlése) társultak. Az igény tovább nőtt tehát az egyházak közreműködésére, nem csupán a megváltozott hatalom, hanem a közvélemény részéről is. A Magyar Közvélcménykutató Intézet 1991 tavaszán végzett fölmérése szerint, a lakosság 80,9 százaléka úgy vélekedik, hogy az egyházaknak részt kell venniük a szociális problémák orvoslásában. Az egyházak számára biztosított teljes működési szabadság ehhez jó alapot biztosít, de az anyagi háttér hiányzik, és ez komoly hátráltató tényező. A Medián Kft. 1991. május végi felmérése szerint a társadalom 52 százalékának az a véleménye, hogy az egyházaknak mindazokat az intézményeket vissza kell adni, melyeket igényelnek, sőt esetleg olyanokat is, melyet nem igényelnek. Az intézmények visszaadása persze rendkívül kényes ügy, hiszen jelentős részük éppen szociális vagy kulturális célt szolgál. Mindenesetre az egyházak már eddig is jelentős mértékben hozzájárultak a szociális háló szövéséhez és kifeszítéséhez. A katolikus egyház 18 szociális otthont tart fenn, ahol 1087 gondozott él. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a XXIII. János pápa Szeretetotthon, mely 1981-ben nyílt meg Budapesten. Az otthonban 180-200 személy él rendkívül kedvező körülmények közölt: mindenkinek fürdőszobával ellátott különszobája van, csak a házaspárok és testvérek lakhatnak együtt. Ezenkívül kápolna, étterem, egészségügyi szoba, rendelő, társalgó, tévészoba, tornaterem áll a lakók rendelkezésére. A Világtalan Gyermekek Szent Anna Otthona 1983-tól kétszeresen fogyatékos gyerekek gondozását és nevelését végzi (16-18 gyerek él itt.) Az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Gyermekotthon 1986-tól indult 120 beutalttal, de számuk az állandóan folyó bővítési munkálatokkal egyre nő. A nagy „népvándorlások" idején figyelhettünk föl a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységére. A szervezet 1989-ben alakult Kozma Imre zuglói plébános vezetésével. A Máltai Lovagrend keretében működik. Tevékenységéhez sokoldalú segítséget kap nyugati testvérszervezetcitől, főleg az osztrák Malteser Hospitaldienst Ausztrai (MHDA) és a német Malteser Hilfsdienst (MHD) szervezetektől. Napjainkban például ez utóbbitól kapott hat mcntókocsival Eszék városából menekíti a sebesülteket. A szerzetesrendek újjászervezésének engedélyezésével 1989-90-bcn a szociális nővérek is újra megkezdték munkájukat (pl. az ORFI-ban az irgalmas nővérek a betegápoló szolgálatot). A katolikus egyház szociális tevékenységét 1990-től a Katolikus Caritas fogja össze. A református egyház bár létszámát tekintve jóval kisebb a katolikus egyháznál, szociális tevékenységben nem marad cl tőle: a 9 öregotthonban, a 6 szellemi fogyatékos gyerckotthonban és 1 csecsemőotthonban a 350 diakónus gondozó kb. 1000 gondozottat lát el. Kiemelkedő munkát végez az egyház az alkoholizmus elleni küzdelemben, melyet a Református Egyház Iszákosmentő Missziója fog össze 1981-től. Jelentős rendezvényei az úgynevezett konferenciák, melyeket Mátraházán. Berekfürdőn, Tahiban és Bükkszentkcrcsztcn tartanak. A 8-10 napos kurzusokon 30-30 alkoholista vesz részt. A református egyház hozta létre 1984-ben a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót, Adorján József református tanár (elnök) és Erdős Eszter református lelkész (titkár) vezetésével, mely a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa keretében működik. A drogellenes küzdelemben nagy hírnévre tett szert a református egyház ráckeresztúri rehabilitációs otthona, ahol a holland típusú demokratikus módszerrel végzik a drogosok utókezelését. Feltétlenül említésre méltó munkát végzett - és végez most is - az egyház az erdélyi menekültek segítésében. Az evangélikus egyház 16 öregek otthonában és 2 egészségügyi gyermekotthonában több mint 600 személy ellátásáról gondoskodnak. Az erdélyi menekültek segítésében elévülhetetlen érdemeket szereztek az Evangéliumi Segélyszolgálat az Erdélyiekért elnevezésű csoportok. Az Evangélikus Lelki Segélyszolgálat, mely az alkoholisták, drogosok segítését végzi, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió keretében működik. Híressé váltak a Fóton, majd Tápiószclén rendezett „csendes hét" nevű összejövetelei, melyek 25 fős alkoholista és drogos csoportok részvételével zajlanak. Az izraelita felekezetnek azt a speciális szociális tevékenységét emelnénk ki, mely a híveknek a zsidósághoz kötődést biztosító termékekkel való ellátását („kóser" ételek, italok) biztosítja. A baptista egyház kezelésében két öregek otthona működik (Kiskőrös, Hajdúböszörmény), de a kallódó fiatalok körében végzett munkája a különösen kiemelkedő. A baptista Ifjúsági Teaklubban hetente körülbelül 50 ilyen fiatal számára biztosítanak lehetőséget a társas együttlétre (bibliaolvasás, beszélgetés, tánc, videó). A Budafokon lévő .Menedék Otthon" és a Bodrogon létesített „Védett Otthon", az alkoholista és drogos fiatalok segítésével foglalkozik. Az evangéliumi pünkösdi közösség Kadarkűton létesített otthona az alkoholisták, a Dunaharasztiban működő otthona pedig a női narkomán betegek rehabilitációját végzi. A hetednapos adventista egyház vallási tevékenységének egyik központi területe az egészség megőrzése, visszaszerzése. Az egészséges táplálkozásért indított kampányaik, a börtönpasztorációs és a cigányok körében végzett evangelizációs tevékenységük a kiemelendő. Az állam a szociális kérdést a probléma oldaláról közelíti, és különböző intézményeivel igyekszik megoldani: az orvos gyógyít; a rendőr büntet; a bíróság elítél; a jogász törvényt alkot stb. Az egyházak nem a problémát, hanem az embert nézik, az embert a maga teljességében kezelik. Tevékenységük hitelveikből, küldetésükből következik. Ténykedésük nem korlátozódik csupán a saját akolbeliekrc. Szerepük a szociális háló szövésében az állami intézmények fontos kiegészítője. A segítségnyújtásra az teszi alkalmassá őket. hogy erkölcsi értéket képviselnek, orientációs pontokat kínálnak és közösségteremtő erővel rendelkeznek. Szociális munkájuknál nem elsődleges szempont a térítés, ha mégis ezt teszik, akkor főleg kiútként, lelki megnyugvásként, vigaszként állítják a segítségre szoruló elé a hitet. PÁL JÓZSEF Filmesszé készül a Székelyföldről Kincskereső Orbán Balázsoka Várakozás Hegyén „A szép Székelyföld az, mely legkevésbé van ismerve, melyről önmagunk is legkevesebbet tudunk. Égető szükségessé vált tehát annak felkutatása és ismerete " - így fogalmazott 1868-ban Lengyelfalván Orbán Balázs A Székelyföld előszavában. Hat év kitartó szorgalmával és szent törekvésével gyűjtött, majd helyezte a haza oltárára történeti, népéleti, régészeti leírásait és tájrajzát. Bejárta Székelyföld majd félezer falvát, többnyire gyalogosan. Utjai valódi fölfedező utak voltak: várakról, templomokról, más történeti emlékhelyekről, szokásokról ő írt érdemlegesen először, és sok vonatkozásban máig utoljára. Fotografált is, egyik úttörője a tudományos célokat szolgáló fényképezésnek.,^ erdélyi ember készebb, mint akár a nyugati, akár a déli, vagy a keleti. Készebb, vagyis befejezettebb, kiműveltebb, határoltabb, egyénibb, kristályosabb és felismerhetőbb." Az ó szellemében kívánják végigjárni a Székelyföldet a 20. századvég Orbán Balázsa-i a kor technikai eszközével: magnókkal, kamerákkal, hogy újabb híradást készítsenek arról a földről, ahol azóta nem sokan jártak a lelki leltárkészítés, a szellemi feltérképezés nemes szándékával. Embereket faggatnak, vallatnak, zsenge ifjak, bölcs öregek mesélnek, fiatal nők és vénséges vének kacagnak, sírnak, kántálnak életről, halálról, Istenről, természetről, háborúságról, szeretetről és gyűlölködésről. Deák Péter úgy járt Erdélybe, mint szomjas férfi a jóízű kútra. Lelkét, eszét fürösztötte az emberi jóságban, egyenességben, kópéságban és furfangban, szemét pedig a gyönyörűséges emberi arcokban, no meg a fenséges tájban. Egyre érlelődött benne a konok szándék: mozgóképre menteni a menthetőt, a kultúra páratlan kincseit. A romániai történelmi forduló tájékán kalandos módon, a veszélyt is vállalva hoztak át dokumentumokat, videopetíciókat, székely módra csellel, furfanggal, leleménnyel. Egy archaikus, de működő világról gyűjtenek mozgóképeket. Olyan világról, amely nem az isten háta mögött van, hanem itt Európában, egy karnyújtásnyira tőlünk, ahova mindenünnen csak földutak vezetnek. Dolgos, serény nép él ott, össszetartó közösség. Éles eszűek, józanok, tréfára, leleményre mindig készek, büszkék, önérzetesek, de a fölfuvalkodottságot nem tűrik. „Erdély az ország többi részénél archaikusabb, merevebb és a nyugati hatásokat csak alig vette fel, ha igen, azokat is teljesen a maga képére formálta." Később Deák Péter mellé szegődött az Erdélyből Székesfehérvárra települt, gyökereiben székely Elekes András. Egymásra találásuk szinte mesébe illő. A stáb tagjai még az ugyancsak fehérvári Tóth István és a budapesti Zalka Imre, a fotózás művészei. Mindegyikben jelen van Orbán Balázs szabadságot bálványozó lelke, jogfosztást nem túró haragja. Nincs bennük viszont elődük romantikus nemzeti történelemszemlélete. Ok józanabbak, realistábbak, de hál' istennek meg tudnak részegülni a szépségtől, a tisztaságtól, a húségtől. Mert ha csak józanok, nem vállalkoznak erre a hatalmas - ráadásul non profit - feladatra. Ezt a történelmi léptékű küldetést eddig nem kísérte méltó erkölcsi és anyagi támogatás. Csak a Fejér Megyei Művelődési Központ és a Király Kft. méltányolta anyagiakkal is vállalkozásuk fontosságát, dokumentáló erejét, morális hasznát. A hit és az elkötelezettség olyan hőfokon van jelen ebben az alkotó közösségben, amely garancia arra, hogy kellő finanszírozással filmesszé készüljön a Székelyföldről, amely méltó folytatása, kiegészítője lehet az Orbán Balázs-i életműnek. „Az erdélyinek egyszerre több véleménye van és ezek, ha egymásnak ellent is mondanak, ő maga ezekben a tekervényes ellentmondásokban igen otthonosan mozog... egyszerre igen is meg nem is... A túlfinomult és ragyogó kastély tövében a viskó nyílt tűzhellyel. Erdély nem provincia, a magas civilizáció és a vadember feszültsége". (Az idézetek Hamvas Béla Az öt géniusz címú esszéjéből valók.) Az eddig felvett, forgatott anyag még korántsem teljes, de ami elkészült, katartikus élmény. Mítoszt keres és teremt, egy szebb, emberibb, mélyebb és igazibb világról tudósít. Amíg hallgattam, néztem az énlakai öregek bölcsességét az élet és a hit megszámlálhatatlan bogairól, vagy Zsuzsi néni csiklandós történeteit hajdanvolt szeretőiről, amíg imádságos szavak szóltak a szegénységben is jelen lévő életerőről és örömről, az volt az érzésem, hogy nem elsősorban nekik fontos kincseik összegyűjtése és megőrzése, hanem a mi lelki föltápászkodásunkhoz kell ez a filmvallomás. Rólunk is szól, a mi hajdanvolt hiteinkről, amikor még jóval kevesebb vámszedő meg haszonleső ólálkodott körülöttünk, amikor még a szomorúság mellé derű is jutott. A mi méltóságunkhoz, mindennapi egyenes tartásunkhoz szükséges ez a lírai dokumentum. E századvég Orbán Balázsaival visszatérhetünk egy ősi valláshoz, filozófiához, egy minden korban érvényes kiindulási ponthoz, egy egyetemes emberi alaphelyzethez. A szüntelenül keletkező, elmúló, összeomló életrendek csüggesztő példatárai mellett olyan örökérvényű örökség ez, amelyet őrizetlenül hagyni, elfelejteni a lélek halálát jelentené. Az alkotók a Hargitán, a Várakozás Hegyén, már nem a lábánál, hanem a tengerszint felett több száz méterrel, talán a térdén megtelepedve várnak a támogatókra, akik föltarisznyázzák a Kincskereső Balázsokat. Ne gondolják, hogy csupa örömóda lesz útjuk filmes krónikája. Súlyos gondok szikláit is elénk fogják görgetni. A Maros, az Olt meg a két Küküllő hordalékában sok van, ami fájdalmas. Szél mozgatta fenyvesek tengermoraját, leguruló sziklák bérceket visszahangoztató dördüléseit hallhatjuk a balladás vallomásokban. De nincs megismerés, megértés, testvériség, szeretet, lelkiismeret-furdalások, aggodalmak, kétségbeesések nélkül. ZÁGONI ERZSÉBET FOTÓ: GYENES KÁLMÁN