Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-21 / 299. szám

4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. DEC. 21. KALMÁR MÁRTON SZOBRA 125 éve született Tömörkény István Az életértékek írója Vannak, akik szegényesnek, provinciálisnak tartják a magyar irodalmat, abból kiindulva, hogy Nyugaton alig ismerik alkotóinkat. Mégis meggondolandó, hogy a kincs akkor is érték, ha el van zárva. S aki kellően olvasott, beláthatja, hogy annyi irodalmi értékünk van, hogy egy egész élet is kevés szinte a megismerésére. Meglehet, ezen értékek egy része csak számunkra fontos, de ilyesmi minden kultúrában megtalálható. Azon már aligha érdemes meditálni, hogy vajon Tömörkény István válhatott volna-e nemzetközileg is imertté egy olyan Európában, ahol Arany János is lokális érték maradt. Azon viszont sokkal érdemesebb, hogy vajon mi lehet a magyarázata a klasszikus magyar epika mostoha utóéletének. A próza olvasásához valóban némi időmennyiség szükséges, két tucatnyi elbeszéléshez talán még két órányi is, de higgyék cl, hogy megéri ez a ráfordítás. Tömörkény István az egyik legjobb magyar elbeszélő, válogatott kötetének mindenki könyvespolcán helye lenne, következésképp az iskolai tananyagban is. A ceglédi születésű író kétévesen kerüli Szegedre, s néhány esztendőtől eltekintve mindvégig ott élt. A siker sem csábította a fővárosba, megmaradt szegedinek. 0 ott volt otthon a világban, s benne is az ottani világ fogalmazódott meg. A szegcdi emberek, a szegények, a „célszerű szegény emberek" hiteles ábrázolójának mondják, s valóban, abban a nagy áttörésben, amely a magyar parasztábrázolásban Mikszáthtal kezdődött, s Móriezban ért el újabb, áttörése rejti változást. Tömörkény István az egyik legfontosabb láncszem. Mikszáth Kálmánhoz a jó palócok és a tót atyafiak világa kötődik. Tömörkényhez a szögcdické, s a különbség elsősorban annyi, amennyi a két tájékban és az ott élő népekben található. Az erdők cs a dombok a balladás romantikát is életben tartották, az Alföld porában, a folyami életben az élctharcnak nemcsak a gyakorlata, de a szellemi háttere is kietlenebb józanságú. Ám a vereség itt is vereség, s győzelem a győzelem. Az ember nem elpusztulni akar, hanem megmaradni, s ehhez igazából nem is a csatamezőn keresi az utat, hanem a békében. Nagyon sok katonai témájú és világháborús története van az írónak, de itt is az a „célszerűség" mozgatja a szereplők gondolatait és cselekedeteit, amelyik békében is: megmaradni és embernek maradni. S mindezt úgy tudja Tömörkény megjeleníteni, hogy elkerüli mind a túlfűtött pátoszt, mind az érzelgősséget. Akár drámai, akár humoros, akár e kettőt-vegyítő a hangneme, közlésmódja tárgyilagos. Az író közvetlenül alig érzékelhető, a háttérben marad, ám a lényeget, a világképet illetően nagyon határozottan jelen van, s a demokratizmusnak kétféle értelemben is következetes képviselője. írásai sugározzák meggyőződését arról, hogy minden ember egyenlő, s arról is, hogy ennek következtében minden emberi élet is egyenlő. S ha az élet a legfőbb érték, akkor azt óvni, őrizni kell, annál is inkább, mert békében és háborúban is elemi veszélyek fenyegetik. A századforduló elbeszélője egy újabb századfordulóhoz jutva is élő és eleven, széppé formált bölcsességeket ad át a „célszerű szegény emberek" mai utódainak. VASY GÉZA A csikó Tavaly háromszor is a klinikák lakója voltam. Utoljára a sebészeti klinikán Horváth Örs tanár úr szabadította meg epeköveimtől, amelyek kétszer is begyullasztották hasnyálmirigyeimet. A műtét után a fölüléshez napokig nekem is szükségem lett arra a hevederre, amely az ágy végéhez kötve a kezem ügyében volt. Fölfigyeltem a nevére: a nővérek és a régi betegek csikónak hívták. Megkérdeztem a főnővért, vajon miért? Nem tudta. így hallotta ő is. használja, és akaratlanul is továbbadja anélkül, hogy gonolkodott volna értelmén. Miért is nevezhetnek egy gurtnit - csikónak? Meglepődött, amikor a jelentésváltozásnak, közelebbről a jelentésátvitelnek e sajátságos példáját elmondtam neki. S minthogy jellegzetesen vidékünkön. Szeged, Szentes, Csongrád környékén született, és magyarázatában elsősorban Tömörkény Istvánra támaszkodhatunk, úgy gondolom, érdemes közkinccsé is tenni. A kubikosok néprajza Tömörkényt a maga korában „néprajzi írónak" minősítették. Azt mondták ezzel, hogy elbeszélései egyszerre szépirodalmi alkotások és hiteles néprajzi leírások. A legilletékesebb. Katona Imre, a kubikosság néprajzának kutatója a Tömörkény Emlékkönyvben (1966) joggal állapította meg. hogy a kubikosságról, erről a különleges gazdasági-társadalmi képződményről, amely a paraszt és a munkás között foglalt helyet. Tömörkény műveiből tudhatunk meg legtöbbet: „novelláiból a kubikosság minden lényeges kérdésére (életmód, típusok, munka, szerszámok stb.) választ kapunk, sőt útmutatása nyomán össze lehetne gyűjteni a tárgyi emlékeket, értelmezni szakkifejezéseiket". Véleményét így summázta: „Ha egyetlen forrásunk ez a mintegy tucatnyi elbeszélés volna, akkor is rekonstruálni lehetne az egész elmúlt életformát." A húzókarika A csikóról is Tömörkény adott hírt. Az elnevezés voltaképpen tréfás eredetű. A kubikosnak, amint a gödörből vagy a Tisza-partról a deszkapallón (ahogy ők hívták: tolódeszkán) fölfelé tolja tele talicskáját, szüksége van segítségre: húzóra. A talicska elejébe, pontosan középütt a kerék fölött, 4-6 cm átmérőjű karika van verve. Új talicska irányában (1921) című elbeszélésében Tömörkény részletesen leírja, hogy a talicskát vásárló Rovó Ádám milyen alapos vizsgálat alá veti a húzókarikát: „Ádám a karikába akasztja az ujját, és úgy emeli a talicskát a levegőbe. Ebből megállapítható, hogy csakugyan a középen van-e a karika. Mert ha nem volna a karika a rendes helyen, félrebillenne az eszköz. Azonban ott van, egészen ott van. Ez jó. A szege sem kivetnivaló. Cigányszeg, kétágú. Helyes, maradjunk csak meg a régi igazságoknál. Vannak ugyanis újítók, akik csavaros karikaszeget csinálnak, és sróffal erősítik a tölgyfa-deszkához. Ez nem volna hiba, de ha kint, valahol idegenben, a sróf lecsavarodik a szegről, s elvész a homokban, hol veszel mását? Jobb a cigányszeg itt, bárki bármit is beszéljen, mert annak két ága van. és a végét kétfelé lehet visszaverni a fára." Nem először említi Tömörkény idézett novellájában a csikót. A húzókarikáról szólva itt így: „Ez az, aminél fogva meredek helyre a talicskát fölhúzni segít a kubikos társa, a csikónak nevezett gyerek. Ebbe a karikába akasztja a vaskampóját, annak hát egészen rendesen a fejtől való talicskafal közepén kell lenni." Miért görbe a kubikos háta? A csikó többnyire a kubikos fia. Ezért csikó! Reizner János Szeged történetének 3. kötetében 1900-ban írta: „Az apát mindenüvé elkíséri serdülő fia, ki vele versenyez, míg a 10-12 éves fiú az apa súlyos talicskáját elölről segít felvonszolni, minélfogva az ilyen segítőket csikónak nevezték el." Kivételesen arra is rákényszerülhetett a kubikos, hogy feleségét vegye igénybe húzónak. „A csikó dolga - írta Tömörkény zsenge korát tekintve éppoly erős, mint az apjáé. Az apja talicskája elébe, a kerék felől való részben bele van verve egy vaskarika. A csikó nyakába pedig bele van akasztva egy hám, a farmatring nevezetű. Annak a végéhez oda van kötve egy hosszacska vaskapocs. A csikó ezzel a készséggel a tolódeszkán áll, ott, ahol annak a meredeksége kezdődik. Ahogy odaér a talicskával az apja, futtában beakasztja a kapcsot a vaskarikába, s most már ketten viszik a talicskát fel a magasba, a csikó húzza, az apja tolja. Ahogy a meredeken átsegítette az apját, megy vissza a helyére, hogy a másik ziháló embert segítse fel a terhével." (Péter tanul, 1905.) A csikó a heveder másik végét a nyaklónál fogva vetette át a vállán. Ki félvállon, ki két vállon, volt. aki a hónaljak alatt átbújtatva. De ez utóbbi nagyon előregörbítette a nyakat. Tömörkény kedves katonatársáról, a Hol káplár Pappnak, hol Péternek emlegetett kubikosról sok szeretettel és együttérzéssel írta, hogy csikóként görbült meg a hála: „Fárasztó munka: nagy nekifeszültében félig előre van dűlve, csak a lábujjhegyein jár. kezeivel olykor a deszka szélébe kapaszkodik, ilyenkor már egészen négykézláb mozog, és ő is úgy zihál és liheg, mint az apja, de azért nevetve végzi a dolgát. Neki az ez a játék, ami a többi gyereknek a fakard meg a puska; nem csak a szokásmondás szerint, de valóban kis cseléd. A munka azonban, amit végez, idő előtt öregíti. Mindenesetre erős, sőt igen erős ember lesz; az izmok hatalmasodnak benne, de a csontok meg-meggörbülnek. A lábaival semmi baj, azok rendben maradnak: e kubikosok bírnak gyalogolni reggeltől napestig, amellett tolják maguk előtt a talicskát, amelybe összes útiholmijuk, subától bográcsig bele van rakva. Hanem a felsőbb csontok nem maradnak meg a maguk valóságában, a vállak megroskadnak, a hát kipúposodik, a nyak meggörbed, és a fej mindig csak a földet nézi. Amelyhői él." Magyar szóban magyar múlt Gyönyörű jelkép! De hogyan lesz a csikóból - heveder? A jelentésátvitelnek sajátos esetével van dolgunk. Hajdan a tűz fölé állított edénynek lába volt, ezért lett lábas: s így hívjuk ma is, holott régen nincs lába. Ha ma azt kérdem: hol a tollam? - mindenki golyóstollat keresne, senkinek sem jutna eszébe, hogy lúdtoll után nézzen. Ahogy a toll hajdan túdtollat, a technika fejlődésével előbb acéltollat, majd töltőtollat, manapság meg magától értetődően golyóstollat jelent, úgy változott meg a csikó értelme is. A húzóról átment a jelentése az eszközére, a gurtnira, s onnan, ki tudja már, milyen úton-módon, talán egy beteg kubikos elejtett szava nyomán, átvándorolt a kórházi ágyra kötött hevederre is. Ilyen csodálatosak a nyelvi változások: így őrzik a szavak a múltat, a régi életformákat, mesterségeket, kiveszett munkamozzanatokat. Tömörkény őrizte meg számunkra, s neki köszönhetjük, hogy művelődéstörténeti, néprajzi hátterét ily részletességgel megismerhettük. PÉTER LÁSZLÓ