Délmagyarország, 1991. december (81. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-13 / 292. szám

OLYTATASOS REGENY - Mit nevez ön középkori demokráciának? - Természetesen a lelkiismeret szabadságát, a vallás szabadságát. Azt a szabadságot, amit a vallás ígért azoknak, akik az eszme szolgálatába állnak. Mit gondol, miért voltak a középkorban névtelen alkotóművészek és tudósok? Azt hiszi, az ő nevüket nem őrizte volna meg ugyanúgy az utókor, mint, teszem azt, Michelangelóét vagy Sophoklészét? Akkor, kérem, nem a személy volt a fontos, hanem a vallás! - És, aki nem tudott hinni az istenben? - Tehát kegyed a pogány jellegű, görög demokráciára gondol, ahol kiteljesedhetett az egyéniség. Persze csak úgy, hogy rabszolgák tízezreire támaszkodhatott. De hát, maga mindent el fog követni, hogy a tehetsége kiteljesedjék, így van? Maga lesz a legjobb feleség, a legjobb anya, a legjobb pedagógus, a legjobb művész. Ám, ne felejtse el, hogy maga Leibnitz, az értelem nagy tudósa is hangsúlyozta: az anyagi dolgok csak jelenségek! Nem érzi, hogy rettenetesen hamis és elérhetetlen céljai vannak, ha materiálisán fogja fel az életet? - Én csak boldog akarok lenni. Ön vajon ismeri-e a boldogságot? Kicsi, törékeny, érzékeny rebbenés. a szívünkben lakik és az igazsággal táplálkozik. Csak a reménytelenség gyilkolhatja meg; és mindenféle álhumanizmus... Arra feleljen: jól él a feleségével?! Az ősz hajú, sima modorú úriember ledobta magáról piros hálóköntösét, s ahogy galambszínű, fess öltönyében kicsit görnyedten állt, akár grófnak is nézhette volna az ember. - Én vallásos vagyok, kérem, és én a középkori demokráciát akarom. Ahol volt ugyan hierarchia, de a hierarchia legtetején egyetlen ember volt csak csalhatatlan, a pápa. A maguk demokráciájában egy egész tömeg vallja magát csalhatatlannak... Reális ez, kérem? Az ajtó csendben kinyílt, s Gábor pár pillanatig állva figyelte apját a küszöbről. Vajon extázissá nő-e az a konok szenvedély, amely az öreget láthatóan rabul tartja? Régebben hallott anyjától egy-egy rémtörténetet, amikor például egy vörösparókás szatírt rejtett el apja a házban, s ennek az lett a következménye, hogy anyja és három húga egy időre ismeretlen helyre költözött... - Miért rejtegeted megint a szatírt? Vagy az egy „füves"? DÉR ENDRE vagy Szégyen szerelem (7.) „Ó, ajtónállók éje! Kinyitlak végre ma, zár" (Óegyiptomi verstöredék) -Megőrültél?! Fiam! - Kié a vörös szakáll és a paróka?! Pötyi Gáborhoz sietett, elvette tőle a tálcát. Az íróasztalra helyezte. Egy csészét az öreg elé tolt, cukrot tett a kávéjába, a másikat Gábornak adta, s a harmadikat magához vette. Semmit nem értett Gábor vádaskodásából, szerette volna inkább megrágni az öregtől előbb hallott gondolatokat, kicsit összefeszíteni saját problémáival, de így, Gábor kérdései nyomán a felbukkant gondolatok illattá foszlottak. - Színészek voltak nálam. - Ezt Shakespearétől koppintottad! Az öregember ismét előszedte piros hálóköntösét, Gábor pedig felkattintotta a villanykapcsolót. Pötyit kezdte vizsgálgatni. Rajongó szikrák gyúltak ki Pötyi szemében. Gábor ügyetlenül kitárulkozásnak vélte. Ezért haragudott Pötyire. - Micsoda manővereket eszeltél ki anya ellen? Mióta vannak itt nálad ezek az idegenek, mit keresnek itt, kit rejtegetsz?! Megnyitod házadat a csempészek előtt, a családokat pedig tönkreteszed?! Nagyon jó a taktikád! Mindig te tudsz lenni a vádló, anya pedig a vádlott! Az öreg szeme Pötyi nyugodt pillantásától visszanyerte magabiztosságát. Nagyúri gesztussal mutatott helyet Gábornak. - Foglalj helyet, kérlek. S ne lármázz. Gábor elszégyellte magát. Hiszen nem Pötyire tartozik az itteni „belviszály". Anyja, szegény, egy elhasználódott, szeretetre szomjas asszony, apja pedig ki se látszik a .jócselekedeteiből", csak azt nem látja, hogy saját családja szétesik... - Az értéket felejtetted ki mindenből. Csak a látszat kedvéért csinálsz mindent. Nem mered bevallani magadnak?! Gábor szavai ismét válaszolatlanul kongtak. „Jól is van így - gondolta -, tulajdonképpen mi mást is várhattam volna?" S recsegő hangon énekelni kezdte: - „Van, aki mindig tejet iszik..." Pötyi elnevette magát. Boldogan és könnyedén. Meghazudtolva a szituációt. De a hangulat kiszámított volt és tapogatódzó, Pötyi úgy érezte, erőt kell gyűjtenie magában, s Picasso egyik mondását ismételgette magában: „A művész gyűjtőhelye a feszültségeknek, amelyek jöhetnek akárhonnan: az égből, a földről, egy darab papírről, egy elhaladó alakról vagy a pókhálóról. Ezért nem kell különbséget tennünk a dolgok között." Pötyit ez végsősoron megnyugtatta. Ezért is kavarta boldogan a kávéját, és rajongva fürkészett Gáborra. Legfontosabb a perc boldogsága! S ez a perc legdrágább perc valamennyi perc között; amikor Gábor bátran áll a fölényes öreg elé... Gábor most már hallgatott, s mindent a legnagyobb nyugalommal igyekezett megfigyelni. Apja kiszámított mozdulatai, egyenes tartása, mégis enervált, széteső kapkodása az ő pillantását is Pötyire terelte. A lány kezében sárguló levélre. „Vajon ez a nagy szótlanság oka? Apa föl akarja hívni a figyelmemet a levélre?... Talán anyát gyalázza benne? De hát hogyan került az Pötyi kezébe?..." Ám ahogy Pötyi arcát jobban megfigyelhette, biztossá lett abban, hogy a levél Pötyi ellen irányul. Nem mindennapi levél lehet. Gábor jól tudta, apja mindent jól elő szokott készíteni... Lehetséges, hogy Pötyit nem tudta kelepcébe csalni? Hiszen ismerte apja szisztémáját. Előbb mindent megtudni a másikról, mindent, - a legsérthctőbb pontját - s akkor támadni... Ez a simulékony modorú, naponta kétszer borotválkozó, reggeli és est) sétát tevő ember cseppet sfem ártalmatlan. Az „üldözötteknek" és „hajléktalanoknak" a lakásba való gyakori befogadása - apja szerint humánumból fákad, ám ez az úgynevezett „istenhit" távo! áll az emberszeretettől... Ugy lehet, üzlet s anyagiasság húzódik minden mögött... Gyerekkorában még előfordult, hogy beszélt magáról, sőt, tanácsokat adott. Akkoriban hallotta tőle Gábor: „Mindenki sebezhető... Mindenkit meg lehet félemlíteni... Nem, én soha nem voltam - szokta mondani rámenős. Mindig kivártam a megfelelő pillanatot. Amikor ügynök voltam, nem kicsiben dolgoztam. A rózsakertészeknél húsz üzletkötő dolgozott a kezem alatt. Felelősségteljes munka. De markomban tudtam tartani az egészet. Ismertem az üzletkötők lélektanát. Mindegyik gyorsan akart nagy pénzhez jutni. Mindenkit is mertem. Az első hetekben szabadkezet adtam az új ügynöknek. Ügyesked hetett, amint jólesett. És mindenki beugrott. Mindenki! Jobbára nem tudták befizetni a felvett előlegeket, mert elköltötték..." „Ne essen kétségbe" - mondtam ilyenkor-, semmiség az egész. Most az egyszer kifizetem maga helyett én Csak alá kell írnia ezt a csekélységet... Ész nélkül írták alá azt a beismerő vallomást, amelyben elismerik sikkasztásukat. Utána már a hatalmamban volt mindegyik." „Ha magától nem bukott le valaki, három hónap múlva felkerestem azokat a helyeket, ahol új üzletkötők jártak. Érdeklődtem felöliik. Na nem úgy. hogy: na, mi a véleménye az itt járt üz letkötőről, hanem például: hogy van megelégedve a szállított virág minőségével?... Később izalmasabb hangot is megüthettem, s természetesen minden kiderült. Az is, hogy az ajándéknak szánt mintapalántát az üzletkötők pénzért adták el, s az is, ha előlegként pénzt vett fel az ügynök, holott az árut utánvéttel küldték..." „Vannak jó emberek, akik épp a jóságukért fizetnek". Ezt is az apjától hallotta Gábor, gyermekkorában, amikor éppen transzparenseket készített az apja helyett. „Nyugalom és magabiztosság..." Ezt is az apjától hallotta, igen gyakran... (Folytatás a jövő pénteken) í SALAI)I MAGAZIN Házi szaloncukor Régi szakácskönyvekben, nagyanyáink emlékezetében még megtalálhatók a házi szaloncukorkészítés receptjei. Talán nem haszontalan, ha felidézünk belőlük. A szaloncukor főzéséhez egy kiló kristálycukrot kell tenni négy deci vízzel egy háromliteres lábosba, s takaréklángon vagy a sparhelt szélén addig kell kavargatni, amíg el nem olvad. A megolvadt masszát aztán gyorsabb tűzre kel tenni és addig főzni, míg hólyagokat nem fúj, s ha villát mártunk bele, azt be nem hártyázza.A szirupot ezután egy porcelántálban lehűtjük, amikor a széle bőrösödni kezd egy széles késsel keverni kezdjük. A keveréssel kapott fehér, gyúrható „cukortésztát" jól ki kell dolgozni és egy tömegbe összegyúrni. ( Ha közben megkeményedne pár csepp vízzel lehet hígítani, s a kés lapjával össze kell tömi.) A kigyúrt masszát két-három részre osszuk szét és keverjük hozzá az ízesítésre szánt kakaót, csokoládét, vaniliát, esetleg likőreszenciát. Hogy puhább, krémszerűbb legyen a „tészta" tehetünk bele nyolc-tíz deka vajat, margarint. Az ízesítőkkel jól átdolgozott szaloncukormasszát üveglapon vagy vizes gyúródeszkán lapítsuk késsel egy-két centi vastagra, azután vizes késsel vágjuk kockákra. Ha megszikkadt csomagoljuk csokipapírba, alufóliába. Alsószopori Nagy Ferencné 1926-ban már harmadik kiadást megélt Dunántúli szakácskönyvének ezernél több hasznos receptjei között találhatók a házi szaloncukor és csokoládékaramell főzésére adott alábbi tanácsok: Szaloncukor: „Fél kg cukrot egy csésze vízzel vagy valami nedvvel fonódásig főzünk. Negyedliter erős kávé, negyedliter tejszín, vaníliaíz, 5 deka vaj, 28 deka cukor, 5 deka burgonyacukor. Csokoláddal: félliter tejszín, 28 deka cukor, 5 deka vaj, egy tábla tördelt csokoládé, 5 deka burgonyacukor. Addig főzendő, míg márványra öntve simán összeáll. Ez kávékrém és csokoládékrém cukor." Puha csokoládékaramell: „Félliter tejszínt felforralunk, 3 tábla csokoládét megpuhítunk, egy kg cukrot darabokra vágunk. Mikor a tejszín emelkedik, beletesszük a cukrot, 5 deka vajat és egy rúd vaníliát. Mire a cukor felolvad, beletesszük a csokoládét és egy evőkanál rizslisztet és tovább főzzük keverés közben. Addig főzzük, míg a kanálra ragadt csöpp golyóvá gyúrható. Ha a pép kemény, tejjel meghígítjuk. Aztán megolajozott kő- vagy márványlapra öntjük és ha áthült, kockára vágva hólyagpapírba göngyöljük, majd staniolba (ezüstpapírba) csavarjuk." Illatos szereink * mu Könnyebb... Sokkal könnyebb felkelteni a férfiak figyelmét, mint megszerezni a nők elismerését. , A kötött, szövött, laza, puha anyagok korát éljük. Nemcsak azért kedveljük a természetes anyagokból készült ruházatot, mert az most divat, hanem azért is, mert viseletük rendkívül kényelmes, praktikus. Mintha a harminc, negyven évvel ezelőtti divatlapból léptek volna elő a pulóver-kardigán összeállítások, a téli divat első számú divatkellékei. Igaz, a kardigán már valamivel nagyobb bőséggel készül, s olykor válltömés is „korszerűsíti", de azért nagyon hasonlít régi elődeihez. A puha gyapjú vagy kevert szálú pulcsikhoz hasonlóan lágy esésű alj illik. Nagy bőségű, tiszta gyapjú szövet- vagy testre simuló, bordás kötött szoknya. Ez utóbbit csak nagy önkritikával rendelkező hölgyek viseljék. A test minden domborulatát híven követő kelme Ugyanis nem rejti el a hibákat sem! A pulóver-kardigán vékony szálú, a szoknya többnyire vastagabb szálú fonálból készítendő. A felsőrész minden esetben gépi kötésű, az alj szép kézikötéssel is. Kardigánt nemcsak a nők viselnek ezen a télen. Férfiaknak is ezt ajánlják a vastag kézikötött, bebújó^ pulóverek helyett. Előnyéül pedig qzt hozzák fej, hogy a kellemesen meleg kardigán jól elfér a zakó alatt, márpedig az idei tébe hűvös napokat ígérnek a meteorológusok. Kötött kötött hátán. De alatta'még selyemblúz, ingblúz, ing is megfér. Annak ajánlják, aki szívesebberi visel a testén kötött helyett más - puptin, selyem, vászon - anyagot. A pulóver alá felvett blúznak viszont legyen nagy gallérja, és színben harmonizáljon a kötött holmi színével. A minfás pulóvernek pedig az egyik, nem a leghangsúlyosabb, színét ismételje még a blúz. Ugyanezt ajánlják a divattervezők a férfiaknak is. (MTI-Press). Sokan ajándékoznak illatszereket, parfümöket, kölniket. Nagy a választék. A bőség zavarába azonban nem kerül az, aki tudja, az illatszer vásárlásakor a legfőbb szempont az, hogy a megajándékozott egyéniségéhez illendő legyen a parfüm. A karcsú, szőke nőknek virágillatú, édeskés parfüm illik, a hűvösebb egyéniségeknek, a sötéthajúaknak pedig a fűszeres, fanyar illatú. Aki a pasztellszíneket szereti, az a finom, gyenge illatú kölniket, parfümöket részesíti előnyben, a rikító színek kedvelői pedig a meghökkentő, erős illatokat választják. A parfümvásárlást az évszak is befolyásolhatja: nyáron inkább fanyar és friss illatokat használunk, télen pedig édeskésebb, nehezebb illatfelhőkbe burkolózunk. (Bármit használunk is azonban nem feledhető, hogy az illatosítás nem pótolja a testápolást!) A parfümöt vásárláskor a kézfejen vagy a csukló belső oldalán egy csöppben ki kell próbálni. Mégpedig úgy, hogy kis ideig hagyjuk száradni a bőrön, s utána szippantunk az illatból. Az illatszert használó ne feledkezzen meg arról, hogy a kölnivíznél a parfüm ötször erősebb, tehát kevesebb kell belőle. Mégpedig kizárólag a bőrön: a nyakon, a fülcimpán, a fül mögött, a halántékon vagy a csukló belső részén. A ruhán a parfüm nyomot, pecsétet hagy. Az illatszeres üveget tartsuk mindig gondosan zárva, lehetőleg hűvös, sötét helyen. így indul legkevésbé bomlásnak a benne tárolt értékes esszencia. A felbontott üvegben a bomlás egy év után megindul, ajánlatos hát a parfümöt ez idő előtt elhasználni. A megfelelő helyen és módon tárolt, felbontatlan parfüm körülbelül két évig tartja meg eredeti tulajdonságait. Ne vásároljunk hát be belőle a kellőnél többet. - S persze ne is használjunk többet: aki illatfelhőt húz maga után a jólápoltságnak, az eleganciának éppen az ellenkezőjét bizonyítja. r K