Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-07 / 261. szám

HIT PAJZSA 1991. NOVEMBER DÉLMAGYARORSZÁG —; EGYHÁZI MELLÉKLET -w—tgyházi mellékletünk szándéka t' szerint elsősorban informálni szeretne: Szeged-Csanád egyházmegye területének legfontosabb adatait közöljük, nem feledkezve meg az ország jelentős intézményeiről, személyiségeiről sem. Reméljük, összeállításunk kiérdemli azt a kitüntetést, hogy túléli a kérészéletű napilapnak kiszabott időt, és a későbbiekben is használható információkkal szolgál. Nyilatkozott mellékletünk számára -Gyulay Endre püspök úr, a katolikus egyház ifjúságpolitikájáról Kondé Lajos beszél, rövid riportban számolunk be a szegedi ferences kolostor helyzetéről, s egy másik riport egy olyan helyre vezet, ahová ritkán pillanthat be külső szemlélő: a püspökségen működő ostyasütő műhelybe. Katona Nándor gondolatai az eddigi szóhasználattól eltérő módon értelmezett felszabadulásról szólnak, arról, mit hozott az elmúlt két esztendő az újból magára eszmélő egyháznak. Mellékletünk címét Pál apostol efezusiakhoz írt leveléből idéztük (6.16.). A teljes gondolat így hangzik: „..Álljatok ki tehát: derekatokra csatoljátok a tisztesség övét, öltsétek magatokra az igazság páncélját, lábatokra húzzátok a békesség evangéliumának hirdetésére a készség saruját. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, amellyel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát." A vallások megoszlása Magyarországon 10%. 18% E3 katolikus • református • evangélikus • egyéb vallás B nem vallásos 66% (1988-as egyházstatisztika) B

ár a katolikus egyház léte és működése alapvetően nem függ a politikai és társadalmi rendszerektől, mégsem mindegy számunkra, hogy az államhatalom s benne a törvényhozás és a végrehajtó szervek hogyan viszonyulnak a valláshoz és az egyházhoz. Mitől szabadultak meg a hívő emberek és az egyház a „szocialistának" mondott és a „kommunizmust építő" rendszer bukásával? Először is a fizikai terrortál. Aki - mint én is - már nem tartozik a fiatalabb generációba, jól emlékszik arra, hogy falujában szinte mindenki remegve várta, vajon ót elhurcolják-e a Hortobágyra. S ehhez még kuláknak sem kellett lennie. Elég volt. ha valakinek nem tetszett az ábrázata. Ugyancsak személyes emlékeim vannak arról is. amikor Budapestről száműzték azokat, akik semmit sem vétettek ugyan, de olyan családba születtek, amelynek történelmi neve volt. A „csengőfrász" közismert fogalom. Az emberek egy része nem mert köszönni régi ismerősének vagy akár barátjának, mert hátha gyanús az illető és figyelik, és azáltal ő is gyanússá válik. (S ez könnyen lehetséges volt, hiszen bizonyos adatok szerint Magyarországon minden tizedik embernek volt valami - negatív jellegű! - kapcsolata a rendőrséggel.) Ezért mondta az egyik öreg pap: ebben az országban semmit sem szabad, ami pedig szabad, az kötelező. Megszabadultunk másodszor a szellemi és kulturális terrortól. Az ötvenes évek közepén beszélgettünk az egyik közeli település általános iskolájának igazgatójával. Panaszkodott. „Én nem tudom, mi bajom van", mondta, „van szép családom, kellemes otthonom, jó állásom, tűrhető fizetésem, és mégsem érzem jól magam." „Tudja, miért van ez, Lacikám?" fordult hozzá a felesége. „Azért, mert szeretne egy olyan újságot a kezébe venni, ami magának tetszik. olyan könyvet olvasni, ami a maga világát tükrözi vissza, és olyan filmet megnézni, amiben művészet is van, nem csak propaganda." Hát valahogy így nézett ki a dolog. A szellemi életben két ember lehetett vallásos: Kodály Zoltán és Öveges József. Másnak jól felfogott érdekében tanácsos volt még azt is letagadni, hogy valaha is hallott Istenről. Tipikus példája ennek, hogy az egyik békési faluban, az ötvenes évek végén az általános iskola igazgatója - egy volt kántor-tanító - a legvadabb üldözője volt a hitoktatásnak. Hiszen neki bizonyítania kellett. Az pedig már szinte tragikomikus volt, hogy bármilyen könyv jelent meg, ha a szövegbe nem lehetett beleszorítani, akkor vagy az elő- vagy pedig az utószóban hitet kellett tenni a dialektikus történelmi materializmus mellett. Megszabadulás KATONA NÁNDOR és a vallás tudománytalanságát kellett bizonygatni. D

e ez már átvezet a harmadik területre: megszabadultunk a vallásüldözéstől. Mert ez - durvább vagy finomabb formában - egészen napjainkig tartott. Attól kezdve, hogy a papot szavainak félremagyarázásával börtönbe csukták, a hívő emberre ráakasztották a „klerikálisreakciós" jelzőt, és azzal el volt vágva érvényesülése, előrehaladása. Háromszor annyit dolgozhatott, mint ateista kollégája, ha azt akarta, hogy valami elismerést vagy esetleg némi jutalmat kapjon. De még gyermeke jövőjét is tönkretette az ilyen ember. Magam olvastam olyan írást, amelyben az egyébként megfelelt fiút ezzel utasították cl az egyetemi fölvételnél: beállítottsága nem nyújt reményt arra, hogy jó kommunista szakember váljék belőle. (Azt senki nem kérdezte, hogy akar-e „kommunista" szakember lenni. Ó egyszerűen csak jó szakemberré szeretett volna válni.) Nem kisebb baj volt az egyház belső éleiének rothasztása. Amikor szembeállították a papokat püspökükkel, majd pedig egymással is a békepapi mozgalom kényszerű létrehozásával és erőszakos működtetésével. Ugyancsak erre a területre tartozik az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége, amelynek funkcionáriusai II. József császárt megszégyenítve szóltak bele minden egyházi ügybe, védve bizonyos papokat püspökükkel szemben vagy egyes plébánosokat káplánjuktól. Aki nem volt benne, az el sem hinné, hogy az egyébként szelíd Ijjas érsek - aki pedig élvezte a hatalom kegyeit - mennyit mérgelődött, hogy belejavítanak körleveleibe. Az pedig a hatalmon lévők beteges félelmének tükrözője, hogy még arra is írásbeli engedélyt kellett kérnünk, ha egy Icvélborítékol akartunk nyomdai fejléccel ellátni, vagy hivatalos pecsétet akartunk készíttetni. Éppen a püspökségen dolgoztam akkor, amikor az egyik debreceni fiatal pap ifjúsági találkozót óhajtott szervezni. Nem párttagoknak. TÓBIÁS KLÁRA TŰZZOMÁNCAI nem KISZ-eseknek. hanem hívő katolikus fiataloknak. Épphogy el nem égett a telefonvonal Budapesttől Szegedig, olyan beszélgetések zajlottak az ÁEH és a püspökség között: tilalmak, fenyegetések az egyik oldalon, taktikázás, érvelés és próbáikon a másikon. H

igy mit kaptunk, arra már nagyon röviden lehet válaszolni: szabadságol. Annak minden veszélyével és kockázatával. Az már rajtunk áll. hogyan használjuk föl ezt a szinte égből pottyant adományt, és hogyan élünk vele. Az erre föl nem készült, létszámban megfogyatkozott, korban pedig elöregedett papságnak szinte emberfölötti feladatot jelent ez. Sajnos az is mindennapi valóság, hogy sokan az elmúlt évek beidegződése alapján gyanúsítanak. sót rágalmaznak, kétségbe vonják az egyház és az egyháziak segítő szándékát, politikai hala lomra töréssel, a hajdani gazdaság visszaszerzésére irányuló machinációval vádolják, és „európainak" a legnagyobb jóindulattal sem mondható hangon támadják az egyházat. Márpedig tényekkel szemben könnyű védekezni, mert vagy igazak, vagy nem. De gyanúsításokkal. emberek fantáziájában élő rémképekkel hadakozni szinte teljesen reménytelen vállalkozás. Ugyanakkor érvényes a régi igazság: „Csak rágalmazz bátran, valami mindig tapad belőle!" A rosszindulatú hangulatkeltést talán a legnehezebb közömbösíteni vagy ellenkezőjére fordítani. A nehézségek ellenére bízunk abban, hogy egyházunknak nem kell politikai vagy gazdasági hatalommá válnia magyar földön, mert e nélkül is biztosítani lehet az erkölcsi és anyagi föltételeket és a személyi állományt ezer év történelmi hagyományainak megfelelő szolgáialához. így segíthetnénk elő legjobban ennek a népnek anyagi és erkölcsi fölemelkedését.