Délmagyarország, 1991. november (81. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-23 / 275. szám

4 DM MAGAZIN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1991. Nov. 23. A szakembereken kívül ma már bizonyára kevesen tudják, hogy a kártalanítás és kárpótlás gondolata nem újkcletű törvényhozásunkban. Szerepel az 1945. évi 600. tc.-ben, amely a földosztást mondta ki, és a későbbi törvényekben is helyet kapott. Az első földreform célja az államosítás és a földhöz juttatás volt, a kár talanítást későbbre halasztották. Mivel a kárpótlási alapot igen meggyengítették, nem jön létre végrehajtásához a pénzügyi fedezet. Ezért az 1946. évi 9. tc. a kárpótlást felfüggesztette. Az újabb ingatlanok állami tulajdonba vételét az 1957. évi 10. tvr. rendezte volna, ám a kártalanítást ezen esetben is felfüggesztenék. A 100 fő feleni dolgozót foglalkoztató nagyvállalatok államosítását elrendelő 1948. évi 25. tc., majd az 1949. 20. tvr., amelyben a 10 fő feletti alkalmazottat foglalkoztató vállalatok államosítását rendelték el, egyaránt tartalmaz cikkelyt a kártalanításról, sőt az 1952. évi 4. tvr. is, amely a házingatlanok államosítását rendelte cl. Az illető részekről azért feledkezett meg mindenki, mert a végrehajtásuk sohasem valósult meg. Talán nem is gondoltak rá komolyan. Abban a világban éltünk akkor, amikor a házállamosítások indokául a munka nélkül szerzett jövedelmek megszüntetése mellett azt hozzák fel a törvény bevezetőjében, hogy ezzel a népgazdaságot megóvják a házingatlanok állagának romlásából eredő kártól, mivel a tulajdonosok egy része a legszükségesebb felújításokat sem végzi el. A valóság egészen mást mutatott később. Jelenlegi kárpótlási törvényünk e folyamatokat zárja le végérvényesen, de nem ad, nem is adhat azokra az életforma változással járó nehézségekre és szenvedésekre kártalanítást, amelyeket az érintetteknek át kellett élnie. Hogy milyen változásokkal járt mindez, ezt a szegcdi polgárság egy részének sorsa is bizonyítja. A kisiparosok és kiskereskedők rétegének felszámolása a fenti törvények szellemében, de már alsóbb fokú intézkedésekkel, kormányszintű és miniszteri rendelettel következett be. Az 57701948. sz. Korm. rendelet lehetőséget nyújtott arra, hogy az egyre magsabb kereseti és jövedelemadóval terhelt iparosokat, kereskedőket kényszerítse arra. hogy iparukat szüneteltessék. Ez természetesen az iparos, kereskedő működési lehetőségének megvonását jelentette, mert három havi szüneteltetés után az ipart megvonták. Ez látványosan úgy is történhetett, hogy az illető „önként" szüneteltette iparát. Felszólították a szüneteltetési kérelem megírására és az iparigazolvány leadására. A korabeli iparlajstrom bejegyzései ezt azzal a szöveggel írják, hogy „ipara lemondással megszűnt", vagy „ipara megszüntetve". A központosított anyagellátás miatt gondokkal küszködő kisiparosok működését a 7130-123001949. sz. kereskedelmi és szövetkezetügyi minisztériumi rendelet korlátozta. Ez vonatkozott a papríkakercskedókre, szeszkereskedókre is, ugyanis csak állami cégnek adhatták el tcimékciket. Három hónapi nem működés után ugyancsak bevonták iparukat. Akinek még volt anyagi kitartása, illetve családját nem közvetlenül fenyegette a retorzió, az kitartott az 1951-1952-es évig, amikor is belkereskedelmi miniszteri rendeletre, leiratra, államosították iparát, kereskedését, vállalkozását. Esetleg a kisipari szövetkezetekbe, kiskereskedelmi vállalatokba való „belépés" lehetősége is adott volt számára, ha az üzlet, vagy iparág vagyona odakerült. Ilyenkor az iparosnak olyan kérelmet kellett beadnia, hogy iparát megszüntette, meri belépett a szövetkezetbe. Az ette kiadott határozat már úgy szólt, hogy a folyamodó az 1922. XII. tc.-ben előírt módon bejelentette iparának megszüntetését. A berendezések, árukészletek elvétele is különböző módon történt. Ixgtöbb esetben az államosítással megbízott személyek megjelentek a reggeli nyitáskor és lefoglaltak mindent, árués pénzkészletet, s a tulajdonosnak üres kézzel cl kellett hagynia boltját vagy műhelyét. Hivatalosan készített leltárak igen ritka esetben maradtak fenn. Egy-egy dokumentum maradt arról is, hogy kaptak egyes kiskereskedők haladékot készletük kiárusítására. Hogy az igazságtalan államosítás hogyan is zajlott le - emberségesebben, vagy kegyetlenül -, az függhetett a lebonyolítással megbízott emberek hozzáállásától, indulatától is. Hosszú idő távlatából a fájó emlékek felidéződnek az. emberekben és részletesen mesélgetik, hogyan is történt, mikor előadják kéréseiket a levéltárban, ügyeik inRekviem a szegedi középosztályért Ma, amikor a jövő felé fordulva a demokratikus átalakulás kérdéséről, a harmonikus társadalmi viszonyok kialakításáról, a hatalom megosztásáról és politikai stabilitásról, valamint a gazdasági fellendülésről és másokról vita folyik, az oly sok politikai és sajtóvitát kiváltó kárpótlási törvény végrehajtása folyamán kevés szó esik azokról a rétegekről és tagjaikról, amelyek és akik megszenvedték az elmúlt rendszer politikáját A privatizáció, amely nem más, mint a nemzeti vagyon felosztása a társadalom egyes rétegei és tagjai között, ma már világosan látjuk, hosszú évekig el fog tartani, és akkor lesz sikeres, ha a társadalmi rétegek lehető legnagyobb egyetértése és nagyfokú nyilvánosság mellett megy majd végbe. E folyamatnak része a kárpótlás, amely elégtételt kíván szolgáltatni a fent nevezett rétegeknek sérelmeikért Nem kártalanítás, amely forgalmi áron és valóságos becsértéken történik és nem kártérítés, amely a valóságos becsértéket veszi alapul. Azok kapnak kárpótlást, akiknek tulajdonából, azt felhasználva állt össze döntően az a nemzeti vagyon, amely a privatizáció során ismét magántulajdonba kerül majd. tézésére. Az idős, 70-80 évesek emlékezetében úgy él, mintha tegnap történt volna. A hosszú évek óta elfojtott emlékeket újból érzelemmel élik át. Gyermekeik, unokáik ellenben már nem túl sokat tudnak tényszerűen. Csak a hely hiánya akadályoz meg bennünket abban, hogy az életpályájukban változásra, módosításra, társadalmi státusváltozásra kényszerültek igaz, nem teljes listáját közreadjuk. Az idősebb generáció még ismerte őket. Sokan a város, mások a lakókörzetük jellegzetes, karakterisztikus egyéniségei voltak. Ha ezt nem is tudjuk megtenni, az 1950 januárjában készült lajstromból közzétesszük az egyes iparágak nevét és azt, hányan dolgoztak az illető szakmában érvényes iparengedéllyel. * Ablaktisztító (3), ács (19), akkumulátortöltő és -javító állomás (1), aranyezüstműves, ékszerész, ötvös (17), aranyozó, ércfényező, képkeretező (11), asztalos (parkettakészítő) (199), autójavító és -szerelő (18), bádogos (41), béltisztító (3), bércséplő (16), bér- és sertéshizlalás (I), bérkocsi (állati erővel) (40), bocskoros (2), bórhulladék-feldolgozás (1), bőröndös, bőrdíszműves, szíjgyártó, nyerges, kocsikárpitos (19), cég- és címfestő (10), cement és műkőáru- készítés (10), cipész, csizmadia (294), cipópucoló (1), cukorka és csokoládékészítés (1), cukrász (30), cserepező, tetőfedő (4), dobozgyártás, papírzacskó-készítés (13), építőiparosok (26), esztergályos (vas- és fémesztergályos kivételével) (8), fazekasok és cserépkályha-készítők (13), fegyverkovács, puskaműves (1), fehérneműkészítő (36), fémhegesztó (1), fényképészet és fényképnagyítás (28), féregirtó vállalat (3), férfiszabó (215), fésűs (4), fodrász (213), fogadó (szálló, penzió) (1), fogműves, fogtechnikus (36), fuvaros (állati erővel) (128), fűszerpaprika-készítés (307), fűzőkészítő (7), galvanizáló, galvanoplasztika (2), garázs (1), gáz- és vízvezetékszerelő (2), gombkötő és paszományos (2), gőzmosoda és vasaló (2), gumicikkck gyártása (1), gumijavító, gumivulkanizáló, pneumatik javítása (7), hajóács (3), hangszerkészítő (6), háziipari készítmények (10), hordáripar (32), játékárukészítés (II), kádár (bognár, pintér) (11), kalapos (13), kaptafakészítő (3), kárpitos, kárpitdíszftő (28), kártyatisztító (1), kávémérés (11), kazánkovács, hajókovács (2), kefekötó és ecsetkészítő (11), kelmefestő, vegytisztító (13), képfaragó (1), kerékpár- és motorkerékpár-javítás (2), késes, köszörűs (34), kesztyű- és sérvkötőkészítő (4), kézimunka-előkészítés és előnyomás (20), kifőzőipar (12), kocsigyártó, bognár, kerékgyártó, kocsifényezó (21), konzervgyártás (5), kocsma (138), kosárfonó (17), koszorú és művirágkészítő (6), kovács, szerszámkovács (53), kozmetikai ipar (5), kőfaragó (7), kőműves (58), könyvkötő, dobozkészítő (16), köteles, hálókészítő (24), kötszövő és gépihurkoló (20), kövező (6), központi fűtőberendezés-szerelő (2), lakatos (77), látszerész (6), lómészáros (2), lúgkődarabolás (1), manikűr, pedikür, masszőr (2), mázoló, fényező (19), mérlegkészítő (6), mészáros és hentes (131), mézeskalácskészítő és viaszöntő (2), molnár (malomipar) (9), motorosfavágó (10), mű- és aranyhímző, azsúrozó (5), műjéggyártás (1), műstoppoló (2), műszerész (61), napés esernyőkészítő (4), női divatkalap készítő (19), női szabó (186), nyomdaipar (13), olajsajtoló (3), ólomzárkészítő (2), órás (34), paplanos (5), paprikaőrlő malom (16), papucsos (36), pipakészítő (1), rézműves és ónozó (2), rézöntő, harangöntő (2), sapkakészítő (4), seprű- és seprűnyélkészítő (16), sokszorosító faszobrász, fametsző (2), sokszorosító gipsz- és terrakottaszobrász (1), sokszorosító ipar (3), sütőipar (68), szálloda (5), szappanfőző, gyertyamártó (6), szeszes italok előállítása (9), szikvízelőállítás (17), szita- és rostakészítő (2), szobafestő (70), szőnyegkészítő (6), szűcs (18), takács és gépiszövő (3), talicska és fatalp készítése (2), tégla és cserépgyártás (1), tejgyűjtő és fölöző (2), teniszütő húrozó, javító (1), tészta- és tarhonyagyártás (6), tetőfedő-készítő (2), tímár (2), tollfeldolgozás (4), töltőtolljavító (2), tűket előállító (2), üveges, tükörkészítő (képkeretezés kivételével) (25), vas- és fémesztergályos (1), vasöntő (6), vattaelőállítás (3), vegytisztító (5), vegy- és fémtisztító szerek, cipőkrém-, tintakészítés (33), vendéglői ipar (7), vésóműves és bélyegző készítő (2), villanyszerelő (41), vízvezetékszerelő (13). * 1950 februárjában 1435 kereskedőt tartottak nyilván 86-féle engedély alapján: acéláru; bazár- és rövidáru; bazáráru; bazáráru, kegytárgy, kép; cipő; cipő és harisnya; cukorka; cukrász- és sütőipari termékek; csemege, baromfi, mezei és kerti termény; cserépedény, hőedény, majolika; díszműáru, kézimunka, zsineg, fonal; divatáru, egyenruha-felszerelési szaküzlet; dohányárusítás; dohányárusítási mellékcikk; drogéria; élelmiszer; építési anyag; építő- és üzelőanyag; facsemete; fehérnemű, kelengye és vászon; fehérnemű és kézimunka; fémáru; fényképezőgépek alkatrészei, vadászati cikkek, sportáru; férfiszabó-kellék, férfi-, női divatcikkek; fogászati kellékek és fogászati nemesfém; gesztenye árusítása; gyapjú, toll és nyersbőr; gyékényáru; gyümölcs, zöldség, tojás, baromfi és tejtermék; gyümölcs, zöldség és virág; halkereskedő; háztartási cikk, üveg- és porcelánáru; háztartási faára és bazárára; illatszer, háztartási cikk, egészségügyi, fodrászcikkek; játék, bazárára; juhkereskedő; kefe, meszelő, kosár és seprű; kender-len és kárpitoskellék; kerékpár-, varrógép, rádiókereskedő; készraha, rőfös és rövidáru; kézimunka; kézimunka- és paszománykereskedő; koksz, kátrány, grafit; kosár és gyékényáru; könyv, papír és illatszer, könyv, papír és írószer lakberendezési textilkereskedő; látszerész és fényképészeti szaküzlet; marha-, sertésés lókereskedő; mészkereskedés; mezőgazdasági gép-, vas- és fémáru; mezőgazdasági termék, gyógynövény szaküzlet; mezőgazdasági termény; motorkerékpár, kerékpár, rádió és villamossági; műszaki, gépalkatrész, írógép és villamossági; műszaki, rádiókereskedó; nyersbőr. gyapjú és toll; olaj-, festék-, háztartási cikkek; óra, ékszer és ékszeratánzat; óra és ékszerkereskedés; orvosi felszerelés, egészségügyi cikkek; papírkereskedő; paprikakereskedő; rőfös, kötött, szövött, rövidára; rövidára; sós mandula és levelezőlapkereskedő; szatócs; szőnyeg; szőnyeg, kép és díszműáru; szőnyeg, kép, könyv; szövött, kötött ruhakereskedő; szövött, kötött, női ruha, női fehérnemű; szövöttára, divatára ruhakereskedő; szövöttáru és kalapkereskedő; tejkimérés, tejtermék; textiihulladék, szövöt-, kötöttáru; toll, nyersbőr és faggyú; tüzelőanyag-kereskedő; üveg és porcelánáru; varrógép, kerékpár, gramofon és gyermekkori; vas- és fémára; vegyes- és dohányárasítási mellékcikk; vegyeskereskedés; virág; zsák, zsineg és ponyva; zsibárus. * A mindennapi élettevékenységhez szorosan kapcsolódó iparosok, szolgáltató kisiparosok, kereskedők a város egész területére kiteijedően a polgárság, parasztság egyes tagjai anyagi helyzetének és ízlésének megfelelően elégítették ki az igényeket. A konkurencia az iparosokat, kereskedőket a jobb minőség előállítására és a bő választék megteremtésére ösztönözte az állandó vevőkör megteremtése érdekében. A részvétel az egyszerű árucserében, az adok-kapok pontosan mérhető viszonyai között kialakította azt a mentalitást és magatartásformát, amelyeket azóta is mint e réteg erényeit emlegetik. A pontosság, megbízhatóság, a munka, szakma szeretete, az üzleti tisztesség és becsületesség olyan jellemzői voltak e társadalmi csoportoknak - amelyet, mint kispolgári réteget, hosszú ideig különféle elítélő jelzőkkel bélyegeztek meg -, amelyre ma is nagy szükség lenne a magyar gazdaság újraépítésekor. A hagyományos iparágak mellett néhány sajátosan szegedi iparág, például a fűszerpaprika-készítéssel foglalkozók száma (307), igen magas volt ebben az időben. Ugyanis a 19. század közepétől fokozatosan a családi önellátás szintjét meghaladóan a paprika piacra termelése egyre nagyobb szerepet kapott. A tiszai vízi malmokat felváltották az őrlő paprika gőzmalmok. A termesztés és a feldolgozás fő helye Szeged jellegzetes paraszti negyedében. Alsóvároson volt. A színes bőrből és hímzett bársonyból készült szegedi papucsokat is, amelyek készítése a 19. század második felében terjedt el, a szegedi ipar különlegességeként említhetjük meg. A kézműiparosok által készített bőrdíszmű, fazekasárak, gyönyörű kézimunkák, kosárfonó, köteles- és hálókészítmányek, kádármunkák, parádés lószerszámok stb. a modem technikájú, gyári előállítású termékek mellett az egyéni ízlést, az egyediséget, a művészi szintű kimunkálást jelentették. Több iparágban és kereskedőtevékenységben apáról fiúra, testvérre szállt az iparűzés, kereskedés. A teljesség igénye nélkül megemlítjük a Hodács, Borbély, Pusztai családot az asztalosiparban, a Bárkányi, Pisztrui, Zsivin családot a cipőiparban. A Zsomboki fazekas- és cserépkályha-készítóket, a Pónyai férfiszabókat, Ábrahám, Börcsök, Farkas, Hódi fűszerpaprika-készítőket, a Szolcsányi kalaposokat, Dennert kelmefestőket, Sándor, Vőneki kocsmárosokat, a Hodács kocsigyártókat, a Sípos kosárfonó családot, a Jójárt kőműveseket, a Burkus könyvkötőket, a Bán, Varga kötelescsaládot, a Dékány, Keresztes, Nógrádi, Papp hentes és mészárosokat, a Faludi malmosokat, a Gál nyomdaiparosokat, a Fagler paprikamalmosokat, a Csonka sütőiparosokat, a Szeles szobafestőket, a Bányai szűcsöket, a Vőneki talicska- és fatalpkészítőket. A Bartha, Bartos, Becsey, Beck, Bodó, Csonka, Dózsa, Hirschl, Horváth, Ketting, Martonosi és más kereskedőcsaládokat. * Ma nap mint nap halljuk, hogy milyen nehezen, lassan megy a privatizáció. A fentiek alapján láthatjuk, hogy az állami tulajdonba vétel sem egyik napról a másikra történt. Mintegy öt év kellett ahhoz, hogy a nagyüzemek és nagykereskedelmi vállalatok tulajdonosaiból a kisiparosokig és kiskereskedőkig fokozatosan mindenkinek a tulajdona szocializálva legyen. Jóllehet, az említett időben, 1948-tól 1952-ig elsősorban politikai szempontok játszottak szerepet a változtatásokban, kevéssé számítottak a gazdasági megfontolások. A céltudatosan alkalmazott, szalámitaktikának nevezett módszerrel is csak nehezen lehetett felőrölni a korábbi formákat, struktúrákat és irányokat, amelyek fennállását régóta kialakult szokások, emberek és rétegek között tartósan kialakult kapcsolatok, lelki, viselkedésbeli lényeik támogatták. Napjainkban 4045 év múlva is ellenkező előjelű folyamatban részt vevőknek a gazdasági szempontokat, elsősorban a működőképességet messzemenően figyelembe kell venniük, és hasonló akadályokkal kell megküzdeniük, így hát nem lepődhetünk meg a lassúságon. A korábbi állami tulajdonba vétel ma azért tűnik gyorsnak, mert egyegy réteggel szemben a fellépés valóban gyorsan és szervezetten történt, az egyes rétegek pedig nem figyeltek egymásra. A kistulajdonosoknak nem fájt a nagy vagyonok elvétele. Az 1950-es lajstromok a korabeli Szeged kisiparának és kiskereskedelmének tükörképei. A társadalom és a gazdaság átalakulása máig mindenképpen módosította volna e képet. A konfekcióipar világméretű felvirágzása, a szupermarketekben a szériagyártással készült olcsó használati cikkek megjelenése bizonyára lassabban, talán kisebb megrázkódtatásokkal vitte volna végbe a változásokat. Maradt volna az életképes, amire szükség van, új ágak keletkeztek volna, mások pedig eltűntek volna, becsukva az üzletet. Erre a gazdasági ágazatra ugyanis mindig szükség volt és lesz. Csak ideig-óráig lehetett működését szüneteltetni, hiszen 1953-ban, majd 1957-ben többen kaptak a nyitásra engedélyt, és számuk később fokozatosan nőtt annak ellelére, hogy veszélyes elemnek, a „kapitalizmus melegágyának" tartották őket. Nem volt helyük a totális társadalomban, talán nem is elsősorban az előzőek miatt, mint inkább azért, mert szuverén, nehezebben ellenőrizhető életvitelt lehetett a magángazdaság alapján élni. A régi nem kel és nem is kelhet új életre, de abban bizakodhatunk. hogy az a mentalitás talán valamilyen formában újjászületik, amelyet képviseltek e réteg tagjai, mert a gazdaság átalakítása és működése cnélkül nem lehetséges. BLAZOVICH LÁSZLÓ DUNAINÉ BOGNÁR JULIANNA.